Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-03 / 124. szám

2 DÉLMAQYARORSZÁQ Szeged, 1919. junius 3. R városkormányzó rendeletei, i. Ezer koronán felül nem szabad pénzt vinni a szerbek által megszállt terflletekre. A szerb pénzügyminiszter közli velünk, hogy tekintettel a megszállt területre oly nagy mennyiségű papírpénz behozatalára, az 1918. december 12-én • kiadott A. N. 1261. számú rendeletet a teljes szigorral fogják alkalmazni. Ennélfogva ezer koronát meghaladó összeg nem vihető át többé a szerbek által megszállt területekre. Ellenkező esetben ezen összeg a szerb hatóságok által elkoboztatnak. Ezen rendelet végrehajtásával a szerb katonai hatóságok, a szerb vámhivatalnokók és rendőrtisztviselők vannak megbízva. II. Közlekedés a Maros folyótól északra fekvő területekre. A magyarországi francia csapatok tábornok'-főhadivezetője a roftiánokkal kötőit megállapodás értelmében engedélyezi Szeged, a francia megszállás alatt fekvő területek és a Maros folyótól északra íetavő Tisza és Maros vidéke közötti közlekedést. Az Algyő és Tápén való átkelés jelenleg be lévén tiltva, a közlekedés csupán Makón át történhetik. A kérelmezők a francia hatóságok által aláirt igazolványukkal Betrix ezredes, Oerioux főhadnagy és a 210. francia gyalogezred Ezredes-Parancsnokának aláírásával ellátva — minden" más aláírást kizárva — a makói román parancsnokságnál jelentkezni tartoznak láttamozás végett. Állandó igazolványok kiadatnak oly személyek részére, akik a Tisza folyó keleti partján és a Maros északi partján óhajtanak munkába állani. III. Kávéház bezárása. A Fodor Albert ur tulajdonát képező, Feketesas-utca 13. szám alatt levő nyilvános kávéház helyiségeiben laz ezredeskormányzónak a francia katonákra vonatkozó rendeletei figyelmen kivül maradtak. Ennélfogva ezen nyilvános helyiség látogatása a mai naptól kezdve magánosoknak ép ugy, mint katonáknak egy hónapon át be van tiltva. IV. Zárórameghosszabltásl engedély. A Tisza-szálló tulajdonosának engedély adatott a záróra meghosszabbítására 1919. junius 12-én reggel 1 óráig. — Egy hangverseny rendezése céljából a helyi szinház négy tagjának közreműködésére és ennek befejezése után bál megtartására. Szeged város kormányzója. Betrix ezredes, s. k. Franciák Szegeden. Óráfá! és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszer' Üzletemben. Szolid árakl íbaEí és éfcszereköeR KS-JÖ raktár FISCHEfi K. .v.v I?4 Korzd-kávéház mellett. I. A fehér kenyér. Mikor hazajött Mihály Romániából, azt mondta a feleségének, hogy mindenféle nemzetségbelieknél akadnak jószívű emberek, s bárom hónapos kubikmunka keresetét átadta az asszonynak. Az asszony gyanakodva nézte a kevés pénzt. — Három hónapra csak ennyi? — Négy hétig feküdtem, Mári, minden, nap gyüvö forróságban, azért ilyen kiesi a bankó. Talán sosem látom meg a családomat, ha szállásadó gazdámék éjnappali ápolásba nem vesznek. Még citronyos vizet is ők adtak. Mintha csak te lettél volna mellettem, ugy vigyázott rám az oláh asszony. Pedig a tisztaságtól nem ragyogott a házuk. — Hej, hát csak másutt is vannak jó lelkek! Aztán piszkosok voltak. Hogy lehet az? — Hát csak ugy. Teremnek ott is, mint szennyes subán a gallér. (Ez volt a békeidőben, mikor a Rókusvégi Mihály a dorozsmai földmunkásokkal kubikmunkára ment Romániába és ott beteg lett. Tizenhét őszén újra haza jött Mihály, de nem kubikmunkáról, hanem a nagy szerb he_ gyek közül emberkaszálásról. Pénz. helyett hozott a mellén megfakult medáliákat, a mellén belül pedig olyan mély és fulasztó köhögést, hogy holtig el nem nyiivi. — Átlőtt mellel félnapig: feküdtem észen kivül a hideg hegyi folyó szélében. Ugy húzott ki egy nagy szakállú öreg szervián. Talán rossziul is tette, — s hosszasan köhögött. — Mihály, Mihály, négy apró családod van. Hej, ott is akad jó lélek. Csak harmincnégy éves volt még a Mihály s csakúgy lézengett, ha bejött a városházára a segélyért. Nem birta már a nehéz földmunkát, de ilyen nem is akad, könnyebb nitkán, a nagyon szükséges alvás helyett időközönként éjjel boltokat őrzött. Nem nagy boldogságban telt az idő, s a rokkant, ember még rokkantabb lett. Lassan, ként a bolt őrzése is, a könnyebb foglalkozás is elmaradt, inapos időben leványadt tagjaival kiült a ház elé, vontatott szót váltott a jövő-menőkkel, fájdalmas mosolya pihent a körülötte lebzselő négy éves Pista ós hat éves Jósika gyerekein. A másik két nagyobb iskolába járt, ha a betegektől üres volt az. Aztán nézte a. szaladó felhőket, melyek Szerbia felől jöttek és Románia felé mentek. A felesége, ez alatt napi négy koronáért, valamerre takarításra járt. — Nem jó már nekem élni, — sóhajtott mélyet. — Ne kisértsd, Mihály, az Istent, — szólt rá a bioegőlábu, félszemére vak apja, az öreg Csóti, — meglásd, megjön még a te egészséged is. A türömfü mindent meggyógyit. Qondolj ránk is. — Az én karjaim az ásót soha nem fog. já.k többé forgatni. — Soha-soha. — Ki. és miből szel majd' maguknak kenyeret? — Majd megsegit az,- akit nem látunk, de tudunk, aztán vannak még .ió emberek is, csak csönd ősöd j, édes fiam. — A munkát nem pótolja senki és semmi. A két rokkant elhallgatva, nézte tovább az utcát. Az egyik a múltba tekintett, mikor még látott és vidám is volt, de ez nem tér vissza, a másik a jövőbe, mely csillagtalan sötétségével állott előtte. Köhög, köhög és az ásót nem forgathatja többé. Megjött a Mári is, jókedvvel, két helyen V- takarított, egész jövő héten, jó ipénzért, mosni fog. Kenyeret és krumplit hozott. Hamar elkészítette az ebédet: sok lére, krumplis paprikást. — Nekem kisebb karajt vágjál, több jusson a növendék gyerekeknek, — szólt Mihály halkan az asztalnál. — Édes apámnak is nagyo.bbat adj, ő, öreg. Az asszony kifordult a földes Szobából, hogy kicsorduló könnyét ne lássák. Hát ugy van, hogy kicsi és drága a kenyér, de meg nem is kapni, a kereset pedig csekély. Uram Istenem, mi is vár ránk? Sinylődésben tovább teli az idő. Mihály állapota rosszabbodott, a hörgő köhögés nem hagyta aludni, most már nem csinált, vonszolta a tagjait, kelt, feküdt. A kenyér is mindég kisebbedett és drágult, a rejtett bánattal az asszony is fogyott, meggylevél dohányát az öreg Csóti is hallgatagabban szortyogtatta. — A magzatoknak adjál, azok éhesek, meg az édes apámnak, az öreg, sokat dolgozott és fölnevelt. Az októberi nagy forradalom mélyebben nem érintette őket. Az emberi jogok és sza. badság szellője nem vert hullámokat a Csótiék lelkében. Király vagy elnök, az mindegy mi betegek és éhesek vagyunk, — futott, át Miihály lelkén. H í szeged re bevonultak a szerbek, Szegedre a franciák: elmaradt a liszt, a. szén, a fa, beköszöntött a munkanélküliséggel a hallatlan daágaság és niaicsetlenség. Mihály valahogyan és valameddig kapta a munkanélküliek napi tizenöt koronáját s ezen dugva vettek 2—3 kiló kenyeret s egy kanál zsírt, meg egy marok krumplit. Néhány nyaláb fához a jószívű polgármester kegyelméből jutottak. — Csak a gyerekeknek, — súgta a fal felé fordulva. De már kis szeletet .sem igen volt miiből vágni. Az idén, május elején, már veszélyesen dagadt a Tisza. Sok ezer emberre] magam is kijártam naponta a partjára, ott néztem a felső leányiskola előtt, a szennyes hullámok hogy nyelik el a lépcsőket, a kőpárkány téglásom! hogyan tünedeznek el a vizhen. Ebéd után szoktam itt ődöngeni és sok dolgot meglátok. — Nincs már miből vágni, — tagolta a beteg. Az öreg Csóti erre kibicegett a két aprósággal hazulról. Az iskolának folyóra, néző ablakaiban francia katonák .állottak. 20—>22 éves legé. nyek; öregebbek is jócskán, apasorban, a kevesebbje vidám, fütyürésző, legtöbbje méla tekintetű, borongós arcú, nézve a folyót, vagy elgondolkozva az ujszegedli messzi semmiséget. De sok bánat és sóvárgás lehet itt is, pedig egészségesek és jóllaknak. A folyóra nyiló kapuban szuronyos vitézek álltak. Az egyik csöppnyi magyar gyerekkel játszott, megsimítva annak az arcát. A ka.pumelletti ablakból két. idősebb francia közember az arcukra kiülő jólélekkel kisérte a játékot, midőn megnőtt a jövő-menő gye. rekekből verődött társaság, le is szóltak, az egyiket fél karral, nevetve föl is emelték. Otthon, a bortermő Sámpányban, amit a néme. tek ősszel földiultak, ugyan meg vannak-e az ő gyermekeik, játs^anak-e, mit csinálnak? Hát a feleség? Az ő szőlőföldjüket ugyan kinyitja most? Mon Dgő, de messze is van a mi hazánk, a mi kis családunk! És hirtelen félképen csókolta és leeresztette a fölemelt gyermeket. Most hangos kiáltás hangzott az iskola sarkáról. A francia közlegények beljebb húzódtak az abl akból, a z őrt állók ki egyenesedtek, a gyermekek a ln--;i +"-•:; -•/•• 1 adtak. A nagyon mérges tiszt kiáltott végig az iskola folyóra eső vonalán, azután, mind aki rendet csinált, elment. — Jóska, Pista, most.most — szólott egy öreg botra támaszkodó ember. Az öreg Csótit láttam közelemben, a kőpartról az iskola ablakaiban álló francia katonákat figyelve, — a mérges tiszt elment, most, de szépen köszönjetek. A 4—6 éves két apróság odament a kapu melletti ablakhoz és gyermekes örömmel, vidáman fölkiáltott: — Bon zsúr, franciák!