Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-29 / 131. szám

8 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1919. junius 29. geti a kormányzás átadását polgári elemeknek. A Vörös (Jjság-ban Pogány és Szamuelly tombolva polemizálnak Weltnerrel. Budapestről érkezeff emberek előadása szerint ott a nemzeti érzés hívei tnlsulyban vannak, de bizonyos apathia uralkodik. Segítséget várnak s hajlandók vért is áldozni, hogy fölszabadítsák az országot a vörös terrol alól. Ne legyünk idegesek. (Ry. Ás.) Egyetértést óhajt, hirdet, követel mindenki! Lázas, izgatott, ideges türelmetlenséggel, izzadó igyekezettel vizsgálgatja egyik ember a másikat, mindenképen megtudni akarván, hogy mennyiben őszinte, mennyiben igaz, amit a másik mond, cselekszik és mutat. Miért ez idegesség? Miért e sanda gyanú? Miért nem vizsgálja meg kiki a saját lelkiismeretét s elvégezvén ezt a szükséges és érdemleges müveletet, a megállapított eredménynek megfelelően áll ki a porondra azzal a jóérzésű nyugalommal, amely minden tiszta lelkiismeretű, becsületes embertársait tisztelni, hazáját szeretni tudó ember énjét eltölti és uralja. A megpróbáltatások, a szenvedések, nélkülözések és megaláztatások minden kálváriáját végig görnyedvén, ha végre kiegyenesíthetjük derekunkat és fölemelhetjük fejünket, tekintetünket, miért a vizsgálódás és miért nem a szeretet sugara kapcsolja össze ? Miért nem nyilt, őszinte, meleg a tekintetünk ? • Hiszen a szem a lélek tükre s aki nem meri fölnyitni a szemét, annak tekintetét a lelkére nehezedő sulyok nyomják le, akinek tekintete pedig elsiklik embertársai feje fölött, annak a lelke üres. Hagyjuk most a pártoskodást, a viszálykodást, ne keressük, de kerüljük az ellentéteket. Akiben megvan a nemzeti érzés, az a hazáját szereti! Ezt az érzést, ezt a szeretetet nem lehet lemérni, nem lehet fokozni és nem lehet bírálni! Hanem csak, abszolút lehet és nem tür meg alkudozást! És éppen ezért, aminthogy abban sem lehet vetélkedés, hogy ki szereti jobban a hazát, lehetetlen bárkire is ráerőszakolni módozatokat, amely szerint a hazát szeretni kell. Mindenki számoljon önmagával és ha tettei, cselekedetei és törekvései egy becsületes nemzeti érzéstől áthatott embernek a megnyilatkozásai, akkor nincs disszonancia, nincs ellentét, eltörüljük, megsemmisül, elenyészik minden egyéni, párt, osztály, faji, vallási érdek annak a szent lángnak hevében, mely a nemzeti érzés tüzétől ékesítve világító fáklyaként mutatja meg mindenkinek az utat, amelyen haladnunk kell, azt az utat, melyről nincs letérés, amelynek nincsenek mellékösvényei s amely egyedüli, csak az egyedüli ut az ország boldogulásához. Ne huzzunk szét, ne legyünk kétkedők, ne legyünk közömbösek! Tartsunk össze, bízzunk egymásban és legyünk — végre — cselekvőképesek. Ez a programja a napokban megalakult „Magyar Nemzeti Ligának". Ez a liga egy blokk, mely egyesíti mindazokat, akik őszintén szertik a hazát, egy olyan egyesülés, melyben minden politikai párt zavartalanul elhelyezkedheiik és éppen ezért olyan erős szervezet, mely kifejezője tud lenni a nemzet óhajának és akaratának. A „Magyar Nemzeti Liga" támogatója kiván lenni minden olyan törekvének, mely az országot mai megdöbbentően szomorú helyzetéből kiemelni és demokratikus, szociális reformokkal talpra állítani igyekszik. Hiszen ezt akarjuk mindannyian! De mutassuk meg, hogy tudunk akarni, hogy akarunk dolgozni, cselekedni! Tegye meg mindenki a kötelességét azzal a céltudatos komolysággal, mit parancsolólag követel a szomorú helyzet. És végül — legyünk kevésbé vigak. A nemzeti hadseregbe való belépésre felhívó lelkes szózatok nyomtatványai, csak szerényen húzódhatnak meg, a különböző időkben és különböző alkalmi egyesülések által rendezendő táncmulatságokat hirdető plakátok között. A sétatereken négy-öt helyen is hangzik a vig zene. Miért ez öröm és vigasság ? Mi ismerünk egy nemzetet, melyre kevesebb kegyetlenséggel sújtott le a sorskeze és mégis hosszú hónapok külső gyásza után, évtizedekig gyászolt minden fiának szive! Elégetett zászlók. London, jun. 23. A békeszerződés értelmében 15 francia zászlót, melyet 1870ben és 1914-ben zsákmányoltak a németek, ki kellett volna szolgáltatni a franciáknak. Hogy ezt megakadályozzák, egy lovassági tiszt és 10 ember behatolt a berlini muzeumba, a zászlókat Nagy Frigyes szobra elé vitték és nagy néptömeg előtt elégették. (Echo de Paris jun. 25.) Péter-Pál napján. Ünnepnap van. Vasárnap és egyben Péter Pál, a magyar föld acélkaru munkásnépének arató napja. Régi-régi népszokás, kedves hagyománya éppen Péter Pál napján állani be a pengő kaszával az aranysárga búzatáblába és levágni az első rendet, összekötözni az első keresztet, áldást kérni a nehéz munkához, jó egészséget a kövér buza fogyasztásához . . . Nehéz, ólmos fejükkel az ősi föld felé hajolnak az érő kalászok. Sok-sok milliárd. Megringatja őket Péter-Pál hajnalán a harmatos szárnyú enyhe nyári szellő és valami halk, szomorú zizegés kel a búzatáblák fölött, a nagy magyar Alföldön. Sírnak a kalászok. Sírásuk halk, fájdalmasan zizzenő. Fölébredt közöttük a kicsinyeit óva féltő pacsirta és ijedten röppen a magasba, mintha titkos, orozva settengő veszedelmet sejtene és csak akkor csap dalba, reggeli imába, amikor az ég peremén apró, fekete, gyöngyszemeibe vág a kelő nap sugara. Az arató ember, a magyar földmives, ott áll a búzatábla szélén. Kemény, barna arcán, redős homlokán bús, komor dac ül. Fölnéz az égre, szemébe néz a kelő napnak, aztán csendesen, mély sóhajtással lehajtja a fejét. Vájjon mit gondol, mit érez az ősi Túrán ivadéka? Milyen keserűségek vagy reménységek dobogtatják a szivét ? Imádkozik-e, vagy csak gyötrelemből kulcsolja össze az acélos ujjait ? Nincs öröme. Nincsen. Valami soha nem érzett néma szomorúság üli meg a lelkét. Mintha ugy érezné, hogy az a hullámzó, szőke búzatábla, amely az ő karjai alatt rendre fog hullani, nem hoz örömet sem a maga, sem a vérei számára ebben az évben. Ugy érzi, hogy sohasem volt még ilyen szomorú aratása a magyarnak, sohasem hullott még annyi véres verejtéke a kövér kalászra, mint az idén fog hullani. Te áldást, életet adó Teremtő, aki kincseket érő téres rónákkal hímezted ki ezt az évezrednél hosszabb idő óta nekünk ajándékozott hazát, miért szomoritottad meg ennyire a te népednek szivét? Aranysugaru napkévéiddel dús termést, bő aratást akartál nyújtani nekünk. Fehér kalácsot, lágy kenyeret akartál juttatni a hosszú, szomorú harcokból hazatért véreinknek. Gondtalan telet a szenvedőknek és most, amikor ránk virrasztottad Péter és Pál napját, akkor a szivünkbe markolsz, kétségessé teszed, hogy a fáradságunk gyümölcse a mienk lesz-e. És mégis szomorú Péter és Pál napján hivő reménységgel várjuk az idei magyar termés eredményét, azt, amely mégis a mienk lesz a Tisza—Duna közén, a délibábos nagy magyar rónán, a Dunántul lonkás dombvidékein és talán... Talán másfelé is, hiszen „Él magyar, áll Buda még." (—nyi.) * Amint értesülünk, a kormány az idei termés biztosítására és a gazdák érdekeinek megvédésére minden intézkedést megtesz. HÍREK Hosszú vajúdással indult meg az idei nyár. Hűvös, esős volt egészen junius elejéig a tavasz, holott vagy tizenöt esztendő óta megszoktuk már, hogy május derekán belecsöppenjünk a kánikulába. Az idén május derekán még fűteni is> kellett egy-egy kicsit. Nem örült neki senki.'És beszéltek ilyent, olyant ijesztő termésnélkülvaló esztendőről az öreg bölcsek, valamint időjós, zöldbéka fiatalok. A természet pedig végezte és végzi a maga nagy, mélységes kifürkészhetlen munkáját. Átmelegedett a kihűlt föld, lassan csirába szöktek a magok és a vetemények üdén törtek elő. A gyümölcsfák észrevétlen elhullatták egyszerű tarka kis virágaikat és van, lesz gyümölcs, talán több mint más kedvesebben indult esztendőben A főid olcsón ontja az áldását, csak az árdrágítók rontják meg az emberek örömét. És az esőbe illat nélkül eltűnt orgonavirágok helyett adnak a rózsatők olyan bőséges rózsaszüretet, amilyen régen, nagyon régen nem volt Szegeden. Talán még egy eszendőben sem volt annyi gyönyörű, dusszirmu, szinte húsos piros, hatalmas hófehér rózsa, mint az idén. Televannak velük a kertek, a piacok és az ember, amerre megy az utcákon, mindenfelé rószákat hordanak a fiatal lányok, emberek, magyar és francia katonák. Szép ez, nagyon szép. Van benne valami békességes megnyilatkozása a lelkeknek. A rózsák szeretete minden időkben a jóságnak és gyengédségnek fokmérője volt. A nagy öldöklések után, talán az idei dús rózsatermés vezet el bennünket is a megértés utja felé! A hajnali harmattól párás még a levegő, amint nekivágok a városból kivezető útnak. Befelé jönnek a piacra az emberek. Kosarak a vállukon és a kosarukban piros, villanó cseresnye, uj burgonya van. Az egyik kocsin nagy, lapos ládákban paprikapalántákat visznek kifelé a távoli földekre. A hídfőnél taligán egy nagy kas rózsát tol át Újszegedről egy kertészlegény. A rózsák még harmatosak, a levelük üde zöld. A kas tetejére egy koszorú van fektetve. A kertészlegény megáll, cigarettát sodor és rápujt. Mielőtt elindulna a rózsapiacra, egy pirosfezes, néger katona lép hozzá. Megveregeti a legény vállát, aztán csendesen felemeli a koszorút. Mintha minden Megnyílt! GAMBRINÜS K!«£ 00 ÉLELMISZERÜZLET 00 TELEFON 836. SZÁM. Naponta friss élelmiszerek napi áron. Jégbehütött málnaszörp szódával, aludt-tej, friss tea-vaj állandóan kapható. Tiszta és figyelmes kiszolgálás. 283 Tiszta és figyelmes kiszolgálás.