Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-29 / 131. szám

8 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1919. junius 29. Az orosz bolseviek veusegei. A Journal de Genéve junius 24-iki száma A bolsevikiek veresége cimmel a következőket irja : Az angol sajtó Denikine tábornoknak a DonVolga fronton aratott győzelmeiről irva, különösen! kiemeli azt a fontos szerepet, melyet az angol"tankok a hadmüveleteknél betöltöttek. Ezek segítségével volt lehetséges a megkerülő mozdulatok gyors végrehajtása, melyek gyümölcse a győzelem volt. A tankok működésének köszönhető, hogy a vörös csapatok kénytelenek voltak 300 kilométeres fronton 200 kilométer mélységben visszavonulni, maguk mögött hagyva sok nagy és gazdag várost, többek között Charkoff-t, a Kri m-f él sziget fővárosát. Kolcsak tengernagy csapatai a vörös csapatokat a Bielaya túlsó oldalára szorították vissza. (Journal des Debats jun. 25.) Lisztvásárlás szivarokért. — Egy millió szivart kínál a város lisztcserébe. — (Saját tudósitóntól.) Közöltük, hagy a dohánygyár szivarkészleteit folytatólagosan kiárusítják, de nemcsak a szegedi közönség számára. A város ugyanis lisztet akar a szivarok egyrészéért bevásárolni a szerbek által megszállott területen. Pénzen ugyanis nehéz ott a bevásárlás, mert a szerbek frankvalutában kívánják a fizetséget. Ezért csereüzletet szeretne kötni a város. Lisztért szivart adna. Wolf Miksa földbirtokost fölkérte dr. Polgár Péter városi tanácsnok, hogy Temesvárott kísérelje meg az érintkezést illetékes szerb tényezőkkel és tudakolja meg, hogy hajlandók volnának-e a szerbek az üzlet megkötésére. Wolf ennek a kérésnek eleget tett s beszámolt a tanácsnak arról, hogy a csereüzletet meg lehetne valósítani. A tanács kikötötte, hogy előre nem fizet s hogy az áruk kölcsönös átadása a demarkációs határon történjék. A szombati tanácsülés Wolf Miksának a következő meghatalmazást adta: Szeged város hatósága nevében megbízom Wolf Miksa szegedi lakost, hogy a város közönségének ellátására a magyar megszállott területeken kompenzáció ellenében lisztet vásárolhasson, illetőleg kötést eszközölhessen, ami csak akkor válik a városra kötelezővé, ha ehhez a városi tanács is hozzá fog járulni. Kompenzáció gyanánt fölajánlhat egy millió darab szivart: Trabukót 1'50, Britannikát 1'20, Operászt 90, Kuba-Portorikót 75, Portorikót 50, vegyes Kubát 40, r rövidszivart 25 filléres darabonkénti árban. Átlagos értékben ez fszszesen 900.000 korona. A nyerendő liszt ára ne legyen magasabb, mint aminő az eladási ár Szerbiában. Mondjuk, legyen a nullás liszt ára kilogramonként 3"50, a főzőliszt ára 2-50, a kenyérliszt ára l-50 korona, tehát mintegy 5 vagon nullás liszt (á 3"50 K, 175.000 korona, 15 vagon főzőliszt (á 2"50 K) 375.000 korona, 24 vagon kenyérliszt (á 1'50 K) 360.000 korona értékben. Szeged, 1919 junius 28. Balogh Károly tanácsnok. Wolf Miksa már legközelebb szándékozik Temesvárra, onnan Belgrádba utazni. Szerinte a lisztárakat a tanács nem helyesen szabta meg. Ő azt tartaná kívánatosnak, ha a tanácsnak egy megbízottja is vele utaznék, lehetőleg egyik tanácsnok, aki szélesebbkörü fölhatalmazással rendelkeznék és az üzletet perfektuálhatná, mig ő, aki már többször fordult meg a megszállási területen, útbaigazításokkal szolgálna. Szegény Shakespeare, ha tudta volna, — Látogatás a művészi szabadiskolában. — (Saját tudósítónktól.) Ilyen nyári forróságban, mint amilyen Szegeden uralkodik, a hÜ5 helyeknél csak a cikktéma kevesebb. A lelkét kell kitenni olykor az embernek rongyos félhasábos cikkért, Tegnap sem voli témám, elhatároztam háf, hogy felkeresem Juhászékat, hátha fudnak valami disznóságot, amit finoman meglehetne írni. Hol keresi az ember manapság juhász Gyulái? Hát hol máshol, mint a főreálban, ahol Bitó kollégával, meg Kertész Endrével felvételi vizsgát tari a dramaturgiai és színpadi szabadiskolába. Az első emelet 12. számú szobájában van a vizsga Tanterem. Juhász a katedrán ül, mellette Bibó, Kertész az első padban ül és egy apacsinges halottkémet egzaminál. A halottkém izzad, már a második zsebkendőt szedi elő, de Kertész nem tágít. Tudni akarja, hogy mit tud a halottkém, aki mindenáron színész akar lenni. — Szavaljon valamit, — mondja Kertész. — Mit szavaljak? — kérdi a delikvens. — Amit akar. — Hát akkor elszavalhatom Hamletet. Kertész hirtelenében nem tudott ugyan rájönni, miéri kell Hamletet szavalni, de azért igent intett. Több se keleti a halottkémnek. Ugy kezdte szavalni Hamlet to be or not to be-ját, mintha a Talpra magyar lenne. Kertész szomorúan bólogatott az ügyhöz, juhász szinte szégyelte magát, csak Bibó nem tudóit magán uralkodni. Odaugrott az ajtóhoz, kinyitotta és minden beszéd helyett felemelte a mutatóujját és kimutatott a folyosóra. A halottkém, Bibó gesztusát látva elhallgatott, majd mély hajlongások közepette, fejét lehajtva távozott a teremből. Most már érdeklődni kezdtem. Megtudtam, hogv a halottkém, — bármennyire elszomorító is — a privát éleiben szürszabósegéd. Megtudtam, hogy fiz jelentkező közül átlag négyet vesznek fel. Elmondták, hogy az előadások julius 1-én kezdőinek. Helenkint négyszer lesz előadás. Aki tehetséges, azt a színpadra is kiképzik, aki tehetségtelen, azzal szóba se állnak. Csak éppen addig, amig közlik vele, hogy válasszon más pályát. De nemcsak színészeket akarnak kiképezni, hanem a növendékeket a helyes művészi meglátásra és értékelésre rávezetni. Az iskolába csak azt veszik fel, akinek van annyi intelligenciája, hogy az előadásokat megértse. Közben, amig Bibó ezeket megvallotta nekem, három uriasszonyt, egy széphangu magánhivaialnokot és egy volt szininövendékel vettek fel. Nem mindegyikük készül a színpadra, csak tanulni szeretnének. Miután igy összeszedtem egy kis cikkre való anyagot, nem is árultam el (uhászéknak látogatásom célját. Nem is akarom, hogy valaha megtudják, hogy véletlenül vetődtem be hozzájuk. TARCA Virtus. üta: Hegyi István. Az újvilági zsidónál megverték a vasárnapi bálon Gyémánt Tónit. Magyarosan helybenhagyta valaki egy léckerítéssel, mert ugy kellett hazavezetni. A cimborái hozták haza, még ezer szerencse, hogy ráakadtak, amint fél kézzel mosogatta képirül a megaludt vérit az itató vályúba, mert a fejit sem kímélte az a kutya 1 Pirkadt, amikor az éjszakai nagy vérveszteségtől bevezették a pitarajtón. Az anyja fogadta őket. Ilona néni valami szakajtófélét szorongatott a korpászsákok között az ajtó mögött. Korpát méregetett a maglóknak, amint meglátta a két Csuri-gyerek karján a félig lehunyt szemű, viaszsárga arcú, véres ingű Tónit. Ijedtibe ugy kiejtette kéziből a kosarat, hogy a korpa mind kiment a földre. Nagy gyerek bolondja volt mindig a Süveg Ilka, mondják a szomszédok is. Pedig hét fiugyereket nevelt föl, bocsátott a maga szárnyára, meg két lányt. Ez a tizedik gyerek, de ugy szereti, él-hal ezért a kis vakarcsért, mintha tán az első volna. Most is sirva borult a nyakába. — Hun jártál ? . . . ki ütött mög ? , . . mi van veled? ... egyetlen virágom, rozmaringom . . . És akkorra jajveszékelésbe kezdett, mintha a világ végezetje legalább is most következnék be, fölverte vele az egész házat. A disznók ijedten röffentek össze fekvő helyükön az ólban a korai hangokra, a tyúkok pedig leugráltak az ülőikről, a kakasok vészkukurikulásba kezdtek. Még az Ambrus bácsi is kinézett az istálló ajtóból: — Mi a mán mögén ... mi a Krisztust csináltatok mán hé — kiabálta befelé. — Hát nem láti kend? ... — visította Ilona néni. — Mit na ? Mit látok én ? Sömmit ... — dörmögte álmossan és nyutozkodva dörzsölte szemeiről az éjszakai álmot. Gyémánt Ambrus még csak össze se rezzent. A hang ugyan észretéritette egy kicsit, hisz a fiáról van szó, de mivel látta, hogy a fia él, mozog, mérgesen vágta be maga előtt az istálló ajtaját. Csak a rostély hézagjai közül rikoltotta vissza: Amit övött az a gyerök, igyon is rá. Ilka néni rémülten toporgott az udvaron, majd beszaladt az istállóba és költögetni kezdte az urát: Gyüjjék kend be .. . a jó Isten áldja mög . . . nézze a fiunk . . . egészen odavan lábrul szögény . . . * Három álló napig egymás kezeibe adták az orvosok a kiskapu kilincsét, mert három orvos is jött hozzá egy nap. Még a szomszéd faluból is hozatott orvost az Ilona néni az egyetlen fiának. Valami nagyhírű orvost, ez aztán annyira gyógyítgatta, hogy bepólyázott fejjel, fölkötött karral ki lehetett ültetni az ámbitus alá. Ilka néni ott ült mellette, vigyázott rá. Igazgatta a kötést, ha néha félrecsúszott a sebről, amiről az a hit, hogy orozva kapta az ütést. Mert a tettesnek nincs nyoma, csak talál'gatni lehet, hogy ez volt, az volt, valamelyik •biztos a haragosok közül. Már három napja, hogy négy csendőr nyomoz utána haszontalanul. A vezető őrmester azt mondta, várni kell, mig észretér a fiu és ki lehet hallgatni, de Ilona néni erősködött: azonnal hozzák ide, aki megütötte a fiamat, látni akarom . . . látni akarom a gyilkost . . , láncon akarom látni ... ha meghal, a temetésin is ott kell, hogy legyen, de láncon . . . Az orvos ,ugyan megvigasztalta, hogy nem hal meg. És amikor harmadnapon kiült az ámbitus elé, eljött hozzá az őrmester is, erősen parolázó kedvvel szólt neki: tán engem akar elvinni az őrmester ur? — Denegy. Mán hogy akarnálak én elvinni fiam, mondta szelíden, beteghez illőn az őrmester. Inkább mond el, hogy is esött az a vasárnap éjszakai. Tóni összeráncolta a homlokát, de föl is szisszent utána, mert megrándult a fején a heggedő bőr. Szigorúan szólt oda az őrmesternek : oszt mé köll azt tudni az őrmester urnák ? — Persze, hogy nem köll, ebcsont összeforr, történt mán nagyobb dolog is a világba, még se esött ki a feneke . . . duplázott rá az öreg Ambrus bá', kivéve a pipát a szájból. — De könnyen hagyi is kend, látszik, hogy nem apának teremtötte az Isten. Ugyan mi is lött vóna avval a sok gyerökkel, ha én nem vónék. Kendtü mögölte vóna őket még a férög is, annyit nem adott a gyerökire soha, mint egy pipa dohány érő. — Mégis mögvan. Me jó magja van. — És