Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-26 / 128. szám

Szeged, 1919. junius 26. DÉLMAGYARORSZÁG 3 A cipőszövetkezet körül. (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország szerdai számában megjelent, általános föltűnést keltett cikkre, a Menning és társai által tett följelentésre, Szabó Gyuia, a szövetkezet elnöke, a következő választ küldte be. A nyilatkozatot, az audiatur et altéra pars elvénél fogva, az alábbiakban egész terjedelmében közöljük: — Egyszerűen azt mondhatnám, hogy a följe­lentésnek az a szövege, mely a lapban meg­jelent, még csak véletlenségből sem tartalmaz sehol, semmi részében igazat. Szemenszedett hazugság, hogy 5 igazgatósági tagot kizártam, vagy kizártunk volna. Nem igaz, hogy én és „érdektársaim" vagyont akarnánk osztani s hogy ezt meg is kezdtük volna. Nem igaz, hogy följelentőket az állásukból elmozdítottunk volna, hogy könnyebben „manipulálhassunk" s jogtalan vagyoni hasznot biztosithassunk magunknak. Nem igaz, hogy igazgatósági ta­gokat neveztem ki s ezeket előnyben részesí­tettem. Nem igaz, hogy Bózsó Jánosnak, mint a központ megbízottjának oka, vagy alkalma lett volna „helytelen intézkedések" ellen tilta­kozni. Nem igaz, hogy Bózsó Jánost, a köz­ponti megbízottat elmozdítottam volna. Nem igaz, hogy olyan határozatokat, amelyek ellen a központi megbízott vétójoggal tiltakozott volna, végrehajtottunk. A leghitványabb rága­lom, amit a följelentés nekem imputál, mintha én bizonyos érdektársakkal egyesek exiszten­ciája ellen akartam volna, vagy akarnék önző érdekből törni. — Ellenben az történt, hogy Flamm Arthur bőripari szövetkezeti ügyvezető, Menning Mi­hály cipőgyári igazgató, Gáspár Imre és Schul­der Péter cipőgyári aligazgatók egy oly kompro­mittáló közös ténykedésre jutott néhány hét előtt a szövetkezeti tagok előtt napfényre, mely az irántuk való bizalmat alaposan megingatta. Ezek az urak eladtak a cipőgyár anyagából kb. 6000 kg. talpbőrt 55—70 koronás áron s a szövetkezetnek csak 35—50 koronás árakat számoltak el. Keresni akartak s keresni enged­ték másokat is, ellenben megrövidítették érde­keiben ugy a bőrszövetkezetet, mint a cipőgyá­rat. Árdrágitottak is és ezzel a kisiparosokat károsították. Az ügyre Tamás Rezső hírlapíró­nak a cipőgyár ellen közzétett támadó cikke terelte a figyelmet. Menningék 100.000 korona bevétel-különbözeten akartak minden jel szerint osztozkodni, de végső szorultságukban, akkoi már, amikor minden adat a kezünkbe került, rövid, de kinos együttes tanácskozás után elő­adták az összeget. Volt az ügynek még több más, kellemetlen oldala is. Többek közt az is, I hogy Menning a leendő vejének: egy szabász­segédnek nagyon olcsón adott az illetékes té­nyezők hozzájárulása nélkül több, mint 100 kg. talpbőrt, melyen a protezsált leendő családtag többezer koronát kereshetett könnyedén. — Nem első eset volt, hogy Menning a szö­vetkezet portékáján külön keresett. Gyűjtött is több százezer korona vagyont, de nem ennyire kirívó módon, mint most akart. Én nem tehe­tek róla, hogy nem lehetett az esetet eltussolni s igy történt, hogy a szövetkezet igazgatósága és felügyelő-bizottsága bizalmatlanságot szava­zott az igazgató ellen. Bózsó és Schaffer min­denkép megakarják őt menteni s innen ered a kontratámadás annyi falsfogással. — Véletlen, hogy a szövetkezet rendes évi közgyűlése éppen vasárnapra van kitűzve, me­lyen többek közt négy igazgatósági tag lejárt mandátuma is betöltésre kerül. Attól tartanak Menningék, hogy nem az ő barátaik kerülnek be, mert hivük senki sincs a szövetkezet tagjai között. A katasztrófa útja. Egy bécsi röpirat. — Berchtold felelős a háborúért. A bécsi Mittags Post, Nóvák egy most ki­adott könyvének első fejezetét közli. A könyv cime: „A katasztrófa útja." Az adatokat hötzendorfi Konrád szolgáltatta. Elhárítani igyekszik a katonai körökről a kezdeményező felelősségét és Berchtoldot vádolja. A közle­mények a háború kitörésére vonatkoznak. A cikksorozat bevezetőjéből adjuk a következőket: — Egyike aki legutolsónak szorította meg Ferenc Ferdinánd kezét, báró Konrád volt. Mikor a balkáni ügyek folyamatban voltak, a főherceg magához hivatta. Konrád bosszús volt. A főherceg pedig szeszélyes. Konrád tőle Stájerországba távozott. A főherceg pedig nyolc­oldalos izgatott levelet irt. Szarajevóban minden felejtve lön. Konrád környezetével a főhadi­szállásra utazott, amint az évenkint szokásos volt. Még a főherceg távozása előtt Zágrábban értesült a merényletről. Táviratozott a császár­nak, az osztrák generálisok összehívása miatt. Visszajött Bécsbe, majd Tirolba ment. Ugylát­szott egy pillanatra, mintha meg lehetne men­teni Európa nyugalmát Bécsben. Valamelyik német^ állam minisztere ugy nyilatkozott, hogy ezt a pofont nem szabad eltűrni, a nagy főnök Moltke szavaival válaszolt: „Mi tudjuk, hogy a világ egy nagy ka­tasztrófa elé indult, minél később, annál jobb reánk nézve." Csakhogy a nagy Konrád nem tudott sem­mit. Egyáltalán senkisem tudott semmit. Berchtold gróf talán tárgyalt Berlinnel, talán nem. Az ö terveit és szándékait senki ezen a világon nem ismerte. A minisztereket a ball­platzi palotába összehivta. Berchtold csak a katonai helyzetről nyilatkozott. Sem a Szerbiá­nak küldendő ultimátumról, sem másfajta ultimátumról nem volt szó. Konrád kijelentette az ellenfelek katonailag való elhelyezkedésének lehetőségeit és nem titkolta azon meggyőző­dését, hogy a Monarchia képtelen lesz három front ellen küzdeni. Azt tartotta, hogy a Monarchia az elkövetkezendő években talán nagyobb siker reményével indíthat háborút. A budapesti parlamentre gondolt, a magyar ellenállásra a kétszázötven millió hadihitel miatt és a többi állam fegyverkezésének lassú­ságára. A helyzet azonban csak rosszabb lehe­tett, hiszen a nacionalista propaganda mind­egyre fenyegetőbb lett. Később éjjel-nappal minisztertanács volt. A császár nem volt jelen, ellenben jelenvolt Tisza István, ott volt továbbá Stürgkh, Krobatin és a katonai kérdé­sek szakértője. Berchtold elnökölt. Felolvasta a 'jegyzéket. Senkisem ellenkezett. Egyedül Tisza ingadozott. Mindazon komplikációk, melyek Magyarországban nemzeti bonyodal­makat idézhetnek elő, számára kellemetlenek voltak. Végül ő is hozzájárult. A jegyzék keményhangu volt. Végtelenül erős kifejezések­kel. Azt tartalmazta, hogy a Monarchia brutá­lisan provokálva, teljes elégtételt és biztosíté­kokat kell, hogy kapjon, hogy a szerb agitáció megszűnjön. A külügyminiszter jelenlétében, később a schönbrunni aggastyán azután alá­irta a hadüzenetet. Miniszterválság Olaszországban. Róma, junius 22. Ugy látszik, Nitti minisz­terségének eshetőségei javultak. Orlando a ki­hallgatása után hosszú megbeszélést folytatott Nittivel, amelynek — hir szerint — az volt a célja, hogy esetleges utódját tájékoztassa. Jelentik másrészről, hogy a király újra ki­hallgatta Giolittit, akit Nitti ajánlott, mint Orlando legalkalmasabb utódját. Estefelé híre járt, hogy a király Nittít bízza meg az uj kabi­net alakításával. Ez a hir még nincs hivatalo­san megerősítve, bár a legjobban értesült kö­rökben határozottan állítják. Tittoni és Facta — ez utóbbi Giolitti embere — az uj kabinet­nek tagjai lesznek. Nitti programja magában foglalja a választási reformot és a leszerelést. Sokat beszélnek egy Luccatti—Tittoni-féle ala­kulatról. Azt is lehetségesnek tartják, hogy Luccatti nem lesz tagja a kormánynak, hanem a párisi konferencia kiküldöttje lesz. Luccatti határozott egyéniség s a gazdasági kérdések­ben való jártassága folytán, valamint a Francia­országgal szemben tanúsított érzelmeinél fogva, legalkalmasabb embernek látszik arra, hogy Orlandot a konferencián helyettesítse. Ha Tit­toni a kormányban részt venne, természetesen Sonnlno külügyminiszternek volna utódja. (Le Temps, junius 22.) HIREK Csendélet van a körtöltéstől alig egy hajitásnyira. Apró kis kertek üde veteményekkel, a vetemények között szorgoskodó asszonyok, emberek, gyerekek. A városból, a nagy for­rongó kaptárból, amelyben most ugy felszaporodtak a herék, kiröpülnek a nagy, jótékony eső után a munkás emberek és szinessé, hangulatossá válik a szürke or­szágút. Az országúton hangps kedvű, fekete, francia katonák nógatják a kétkerekű kordé elé fogott erős öszvéreket, csalogatják maguk mellé az ásóval, kapával, locsolóval felszerelt lányokat, asszonyokat. Szokatlan öltözékekbe bujt úriemberek, tisztviselők baktatnak sor­jában. Némelyiknek hivatalos^táska van a kezében, a táskában egy kis elemózsia, egy üveg viz, egy rossz cipő, nadrág, szóval amire szükség van a kisbirtokon, a parcella-kertben. Megy veliik az asszony is. néhol, ahol többen vannak, a nagyobbacska gyerekek is. Gyom­lálni, kapálni, palántákat elrakni igen célszerű az apró nép. A körtöltésről már eltűntek a fegyver után kutató arab őrök, akik különös vidámsággal tapogatták körül a fehérnépet, hogy nincs-e náluk revolver. Most szabad a járás-kelés. Mennek is az emberek rajokban. Kint a földön, az Isten kéklő ege alatt, mélyen hajolnak az emberek a barnásszürke agya­gos föld fölé. Dolgoznak. Az íróasztalok fölött szánto­gató puha ujjak itt megkeményednek a kapa forgatá­sában, csapásában és égnek az izmok, feszülnek, mig az örökös, gyászos betűket követő szemek csillogva üdülnek föl a termést igérö borsó, bab, kalarábé, dinnye, uborka, tök, mák, kukorica, burgonya és vete­mények fölött. Csupa öröm, boldogság az egész tisztviselő-család, amelyek nap-nap után órákat töltve a munkában a föl­dön, hazatér fáradtan, jó étvággyal (ami talán a legna­gyobb baj mostanában) és egyébről sem beszél az egész uton, otthon, mint a kiskertről, hogy milyen szép ez a vetemény, mikor kerül haza ez vagy amaz a fő­zelék. Itt csendélet van a körtöltésen kivül. Itt nincsen tülekedés, lárma, cifrálkodás. Itt nem botránkozik meg a levélhordó, hogy a szomszéd parcellában egy járás­biró ingben és alsóban meriti a kútból a vizet és egyik őnagysága nem törődik a másikkal, hogy van-e harisnya a nyűtt cipőbe bujtatott lábán a szomszéd­Sirutn football labdák valódi angol gummi betéttel 5™J£sin.ái

Next

/
Thumbnails
Contents