Délmagyarország, 1919. május (8. évfolyam, 99-122. szám)

1919-05-10 / 105. szám

4 mmikmmmmm Szeged, 1919. májuá iü. — Mann tanár mellett. A szegedi nők, társadalmi állásra való tekintet nélkül, szom­bat délután 6 órakor, ,a városháza közgyűlési termében értekezletet tartanak, hogy megbe­széljék a módozatokat, hogy mily úton-módon nyilvánítsák tiszteletüket és ragaszkodásukat Mann tanár iránt, akit a közel múltban állá­sából kimozdítottak. — Halálozás. Kovács Ignác főállamilgyész­ségi főigazgató felesége, született Eckstein Mária 64 éves korában pénteken elhunyt. A köztiszteletben állt uriasszonyt vasárnap dél­előtt 10 órakor helyezik örök nyugalomra a zsidó temető cinteirméből. — Báró Wimmers­perg Gedeon pénzügyi főtanácsos május 9 én délbeni fi2 éves korában meghalt. 'Május 11-én délelőtt 10 órakor temetik a Szentgyörgy­utca 10. számai házból. Az elhunytat széles­körül rokonság gyászolja. — Nem lesz méz az idén. A folyton tartó esőzések alatt igen sokat szenvedtek a tava­szi virágok. Az enylie napsugár nem csókol­hatta mézédesre kelybeiket. Tönkretette őket a sok eső. A méhek igy, épen ebben az idő­ben, amikor a hosszú téli munkátlanság után a leghangosabban dolgozhattak volna, tétlen­ségre voltak kárhoztatva. ,Sok méhész még mindig cukron kénytelen tengődfejni a mé­heit, mivel a táplálkozásukhoz ' szükséges mennyiséget sem gyűjthettek eddig, A virá­gokat, illatukat a közönség is alig élvezhette, az akácokat kivágták tűzre és igy akácillat sem lesz a városban, de akácméz se. . — Szociálista gyűlések. Szombaton. A magyar szabómunkások és munkásnők fontos ügyben taggyűlést tartanak este 7 órakor a Munkásot.th'onhap. Megjenes minden tagra nézve kötelező. A Munkás Testedző Egylet vezetőségi ülést tart este fél 7 órakor a Mun­kásotthon I. emelet 42. számú termében. A munkanélküli textilmunkások reggel 8 órakor jelenjenek meg a. Munkásotthon I. emelet 4-5. számú termében. A munkakönyvét mindenki hozza magával. Értesítés: A műnk ás zenekar próbáit megkezdte, amelyek minden nap es­te 7—9 óráig tartanak. Ügy a kezdők, vala­mint a működők ezen idő alatt a Munkásott­hon I- emelet 42. számú szobájában tartóz­•kodnak. Ivezdők mérsékelt díjazás mellett, ta­nításban részesülnek. A legközelebbi munkás­hangverseny folyó hó 18-án délelőtt féltizen­egy órakor a városi színházban lesz megtart­va. Jegyek a Munkásotthon 19. szánni szobá­jában kaphatók. A fényképészeti szakcsoport este 6 órakor a Munkásotthon 45. számú ter­mében taggyűlést tart. — Megjelent Domokos László nagyérdekü könyve: Szeged a háború után. Kapható min­den könyvkereskedésben. Ára 8 korona. Gize!la-íár. 185 Telefon 608. Szombaton és vasárnap f. hó 10 és 11-én , Szenzáció! Szenzáció! Az Abbé vétke Nagy bíinügyi dráma szenzációs részletekkel 4 felv. Gumiár Tolnass a főszerepben. Haldokló vágyaik Szerelmi dráma 3 részben. Vasárnap cigányzene. — Egy tutaj Szegednek szánt árukkal elmerült. A Temesvári Hirlap irja a követke­zőket: Billitz Gyula, Galgon Gyula és Szende Rezső temesvári kereskedők, akikhez egy szegedi kereskedő is csatlakozott, nyolcszáz­ezer korona értékű fűszer- és divatárut hoz­tak Bécsből. Zimonybau nem kaptak sem ha­jót, sem uszályt, tehát egy tutajt fogadtak fel. Már közel jártak Pancsovához, amikor szélvihar kerekedett és a tutajt felborulással fenyegette. A parton egy motorhajó veszte­gelt, a tutajon levők megbízásából Billitz Gyula kérte a motoros személyzetét, hogy huz zák a tutajt a partra. A motoros emberei tíz­ezer koronát kértek. Erre alkudozás indult meg s mig ez tartott, a tutaj felborult s az áru ós az emberek a vízbe estek. Az embere­ket mind kimentették, azonban az árunak csak igen csekély részét sikerült kihalászni s az is alig van használható állapotban. 0000 MOSOR: Szombat: A bor, falusi történet. Premier bér­let B) 86. Vasárnap délután: Médi, (a Három a kislány folytatása) operett. Vasárnap este: A bor, falusi történet. Bérlet­szünet. Hétfő: Tavasz, operett. Idénybérlet, páros 86. Kedd: Drótostót, operett. Idénybérlet, párat­lan 87. Szerda: Ocskay brigadéros, szinmü. Praniér­bérlet B) 37. Csütörtök: Ocskay brigadéros, szinmü. Pre­miórbérlet A) 37. Péntek: Ocskaij brigadéros, szinmü. Idény­bérlet 88. Korzó Telefon: 11-85. Igazgató: VASS SÁNDOR. Telefon: 11-85. 151 Szombaton és vasárnap A szezon szenzációja Schubcrt hallhatatlan dalműve 4 felvonásban. Az ének betétet minden előadáson OCSKAY KORNÉL fogja énekelni. + Előadások hétköznap d. u. fél 6, Vi 8 órakor. Előadások fél 5, 6 és fél 8 órakor, vasárnap 3 fél 5, 6 és fél 8 órakor , Szombat: Tavasz, operett. Idénybérlet, pá­ratlan 89. I Vasárnap délután fél négy órai kezdettel: 11, József császár, szinmü. Vasárnap este: Tavasz, operett. Bérletszünet. Hétfő: Velenczei kalmár, szinmü. Premiér­bérlet A) 38. * Ocskay brigadéros. A szinházi iroda jelenti: A jövő hét szerdáján eleveníti föl a szinház a magyar nemzeti színműirodalom egyik legbecsesebb alkotását. Herezeg Ferenc Ocskay brigadérosát. Ezt a darabot választotta Almássy Endre, hogy hosszabb szünet után ismét a közönség elé lépjen. Az izzó haza­szeretettől hevített szinmü többi szereplői a kövelkező: Étsy Emília (Tisza Ilona), Zöldy Vilma (Dili), Bányai Irén (Jutka), Baróti, Ocskay, Szilágyi, Majthényi, Solymosy, Bende, László Tivadar, Rogoz, Radó. * Barlanglakók. A szinházi iroda jelenti: Tömörkény István egy felvonásos színmüvét, amelynek újdonság korában páratlan volt a sikere, május 19-én hozza színre a társulat, hogy minél készültebb és tökéletesebb előadást produkáljon. Ugyanakkor lesz a bemutatója Turgenyev Kegyelemkenyerének, parádés fő­szerepét Kertész Endre játsza. Szombaton és vasárnap a i r detektivdráma 4 részben. Ezt megelőzi A mucsai vőlegény vígjáték 2 felvonásban, Előadások kezdete szombaton 6 és 8 órakor. Vasárnap 2, fél 4, 5 fél 7 és 8 érakor. fflagíj. TuiJoííiámjoa Szinház 152 V ¥ Szombat, vasárnap A legtökéletesebb magyar filmbohózat filmbohózat 4 felvonásban. A főszerepekben Rátkey Márton, Gyárfás Dezső és Diósi Nusi. Előadások köznapokon fél 5, 6 és y* 8, ünnepna­pokon : Vs 2, 3, Va 5, 6 és 'A 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents