Délmagyarország, 1919. május (8. évfolyam, 99-122. szám)
1919-05-07 / 102. szám
'1 Ízesed, 1919. május 7. a tagokat m»gt:yugtató felvilágosítást e'őbb tette volna meg, ugy a szegedi vasutasok körében ily mozgalom talán meg sem indult volna. Tőle távol áll a vasutas szövetség meg hántására való törekvés és kéri a vezetőséget, bogy tegye lehetővé a helyes- iránymutatással az egysfg magmentését. Weil Lajos mérnök rámutat arra, bogy hozzá az aláírók közül többen fordultak azzal, bogy nem is tudták, .mit Írattak vejük alá is az iveken törülték is a névaláírásaikat. Dr. Lakó József titkár egyetért a Tóth Béla beszédében foglaltakkal és ő is minden áron a vasutasok egységének megvédését követeli, elvárva a szövetség vezetőségétől, hogy épen azért, mert 300-an vannak, akik a szövetség életéből a politizálást kizárni óhajtják, hogy ily-irányban járjon el. Hosszabb vita után, amely néha a szenvedélyességbe is átcsapott, a szegedi vasutasok összbizalmi értekezlete a vezetőség határozati javaslatát szinte egyhangúlag fogadta el. Kilépések a szocialista pártbél. Nagy fsltünést keltett a szegedi vasul asolaaaje az az elhatározása, hogy keddre gyűlést hirdettek, amelyen a fölött, döntöttek, megmaradjanak e a szocialista pártban. A gyűlésről fentebb közlünk tudósítást. Itt arréü kall beszámolnunk, hogy a vasutasokhoz Jiastonióau más testületek is döntenek most további magatartásuk felöl. Erről a közlemények tanúskodnak, amelyeket, szerkesztőségünkbe küldtek. .Ezenkívül mozgalom indult meg a városi tisztviselők körében, hogy a •tisztviselők lépjenek ki a szocialista pártból. A pénzintézeti tisztviselők keddi gyűlésükön a kilépést efl is határozták. A következő két közlsményt kaptuk: A szegedi pénzügy igazga tó ság fogalmazói kara május 6-án délelőtt, tartott egyesületi ülésén a magyarországi szocialista pártba, beolvadt szociáldemokrata pártból, valamint * Magyarországi Közalkalmazottak Szövetségének a kötelékéből való kilépését határozta el. _ _ A szegedi magyar tanárok, tanitók s óvónők nemzeti szövetsége a tegnapi nap folya3üáu megalakult, az uj keletű kommunizmus exponenseit kebeléből kirekesztettto. A tanítók és tanárok szakszervezetét megszüntette » a tanügy hivatásos vezetőit visszahelyeztette. Az ünnepélyes tanügyi nagygyűlésre a főigazgatóság és tamfelüg-y erőség folyó hó 7-én szünetet rendelt, amely gyűlésre minden tanár, tanító s óvónő -ezúton szerda délelőtt 10 órára a városháza közgyűlési termébe *'...! - i áiAl.lí Jfei aceghivatik. Értesülésünk szerint a városi atkalmaaottak körében mozgalom indult meg, amelynek vezetői azt akarják, bogy a városi alkalmazottak lépjenek ki a .szocialista pártból, a városi alkalmazottak országos szövetségéből és helyi szakszervezetük föntartáséval köveiteljék az első forradalom utáni állapotok helyreállítását, nevezetesen a közigazgatásban a liéptanáosot. A mozgalom vehetői aláírási iveket köröznek. A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete szegedi csoportjának tagjai kedden délután a kereskedelmi és iparkamara gy üléstermében taggyűlést tartottak. Hoszszas vita után, amely -délután 4 órától este 7 óráig tartott, többséggel a következő határozatot fogadták el: A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének szegedi csoportja mai taggyűlésén kimondotta, hogy a Magyarországi Szocialista Pártból kilép, gazdasági alapon újjászervezi az egyesületet és fölszólítja az alkalmazotti szakszervezetek országos egyesületének helyi csoport ját, hogy a többi szakcsoportokkal együtt ugyanilyen (irányban újjászervezzék az alkalmazotti szakszervezetek országos egyesületét. A .szegedi pénzintézeti szakcsoport, mihelyt alkalma nyiliik, a Budapesti Pénzintézeti Tisztviselők Országos IEgyesületével érintkezésbe fog lépni s azzal harmóniában intézd -tovább ügyeit. A gyűlésen Vékes Sándor elnökölt. A határozati javaslat elfogadása után a vezetőség lerncmdott. A határozat mellett és ellene sokan szólaltak föl. Végül elfogadták s tudomásul vették a vezetőség lemondását. Kandidáló bizottságot alakítottak és a jelölések megejtése után ezen a héten tartják meg az uj választást. Bizottság alakult, amely érvényteleníti a Kunfi-féle tanügyi kinevezéseket, Dr. Krenner MiMós helyett ismét dr. Szele Róbertet tették meg főigazgatónak, az állami gimnáziumban dr. Lindenschmidt Mihály helyett dr. Kárpáti Károlyt, a 'leánygimnáziumban a kinevezett, de állását még el nem foglalt dr. Vág ^Sándor helyett Czeizl Jánost, a harmadik kerületi fiúiskolában Osztrovszky József helyett Bárányi Jánost, a főreáliskolában Bródy MJihály helyett Homor Istvánt helyezték vissza igazgatónak. Minthogy azonban Homor nem akarja <'ir/.~< <• elfoglalni többé, az igazgatói teendőket Kátay (Lajos, dr. Kor-, ber 'Ernő, iSzabó István és Liiimerkky János látják eh Bité Pál tanfelügyelő lemondott s helyette Jánossy Qyulát helyezik vissza. Kompromisszum késztil a fiumei kérdésben. A német megbízottak átvették az előzetes békeszerződést. — Genf a népszövetség székhelye. — Páris, május 5. A temesvári délszláv sajtóiroda jelenti; Az olasz parlamentet tegnapra hívták össze, hogy az olasz—jugoszláv ellentétek ügyében döntsön. A L'homme Libre szerint Orlando a parlamentnek mérsékelt politika követését fogja ajánlani. Páris, május 5. A temesvári délszláv sajtóiroda jelenti: Egyes lapok egy félhivatalos waschinigtoni táviratot közölnieik, .mely szerint abban az esetben, ha az olasz nép a parlament révén Wilson politikája mellé áll, akkor Sonnino bukása befejezett tény. Hivatalos körökben valószínűnek tar,tják, hogy ez be fog következni, Parisba uj olasz békebizottság érkíeziki amfely kompromisszumot fog kötni a fiumei kérdésben. Páris, április 5. A szövetséges államok i^lveüelegátiisiunak május elsején tartott ülésén megvizsgálták a német .'békedelegátusok megbízó leveleit. Páris, május 5. Clemenceau megegyezés szerint pénteken, vagy szombat reggel adja át a békeszerződés szövegét Brockdorff Rantzaunak, a német békedelegáció elnökének. Páris, május 5. A temesvári délszláv sajtóiroda jelenti: E hét elején a békekonferencia Clemenceau elnöklete alatt plénáris iilést tartott, amelyen a népszövetség székhelyéül végleg Genfet választották. Fehér zománc bútorok legjobban és legolcsóbban beszerezhetők BÚTOR OTTHON 247 zéchenyi-tér 7. (Csongrádi palota.) Sti telefon 439. Qyári telefon 1344 Szé M Középiskolai tanulók szünidei nevelése. (Saját tudósítónktól.) Kedden délután négy órára a kulturbizottság ülése volt hirdetve, ehelyett azonban csak az erre az ülésre meghívott oktatók, művészek és iparosok tartottak értekezletet, hogy a középiskolai tanulók szünidei foglalkoztatásának fontos és sürgős problémájáról tanácskozzanak. A kulturbizottság tagjai az ülésen nem jelentek meg, miután a délelőtt folyamán küldöttség járt .a polgármesternél, akit arra kéltek, hogy a kulturbizottságot szüntesse meg. Mintegy húszan gyűltek össze a bizottsági teremben. Elnökké dr. Regdon Károlyt választották, aki bevezetésül elmondotta, hogy évek óta foglalkozik ezzel'a kérdéssel, amely az ifjúság morális és fizikai erősítésére irányul. Beszélt arról, hogy a középiSKolai tanulók nem mind szellemi pályára meniTek és éppen ezért a kézügyesség fejlesztésére nagy szükség van. . Reich Manó kijelenti, hogy a tanárról nemcsak támogatja az eszmét, hanem hajlandó a mozgalom élére állani. Nem sportolással akarja a szünidőben a tanulókat szórakoztatni, hanem produktív munkával. Rámutat arra, hogv az iskolákat kii kell telepíteni és az oktatást kertészettel, földmiveléssel összekapcsolni. Az ipar minden ágát meg kell ismertetni a tanulókkal. Jónak látná, ha a tanulók a felsőipariskola műhelyében és a szegedi iparosok műhelyei-ben töltenék a vakációt. Pirhás Nándor szerint a gyakorlati kérdést a szellemi oktatással kapcsolatba kell hozni. Közegészségtan intenzív oktatását ajánlja. Dr. Kovács Ferenc megállapítja, hogy a diákságnak a természettudományban, művészetben és kézügyességben való jártassága hiányos. Iparművészeti nevelést kell a gyermekeknek adni. Raffay László a felvetett eszméket helyeseknek találja, de ugy véli, hogv a kivitel körül nehézségek lesznek. A költségek fedezéséről van szó. Ugy a műhely-, mint az oktatószemélyzetet honorálni ikell. Rajzórák tartását is rendkívül fontosnak tartaná. Leszögezi, hogy nem valami ipari pályára képesítő tanításra gondol, amit ilyen rövid idő alatt ugy sem lehet elsajátítani, hanem a művészi érzék fejlesztésére. Első teendőnek tartja egy reális tervezet kidolgozását és a fedezetről való gondoskodást. Kecskeméti Antal felajánlja miihelyet a tanulni vágyó ifjak részére, sőt oktatót is bocsát rendelkezésre. Dr. Orkonyi Ede cipészmühely létesítését ajánlja, különösen a szegényebb sorsú gyermekeik részére, akik a cipők apróbb hibáit könnyen kijavíthatnák. Elek Márton nemcsak a fiuk, hanem a leányok szünidei foglalkoztatását is fontosnak tartja. Nem barátja annak az eszmének, hogy műhelyekben töltsék a gyerekek a vakációi. Szerinte a Testnevelő iskolát is be kell vonni az akcióba. Eckerdt Elek konkrét tervezetet szeretne látni. Testnevelési tanfolyamok 'élesítése mellett foglal állást • ÍS&tfe-. Reiner Sándor kijelenti, hogv az iparosság örömmel karolja fel az eszmét. Dr. Bedö Imréné azt ajánlja, hogy minden iparost szólítsanak fel a részvételre. Schatz Izsó azt szeretné, ha a gyerekeknek minden ipart tanítanának. Gergely Sándor azt tartja a legfontosabbnak, hogy kulturszempon.DÓl neveljék a gyereket. Rendkívül fontosnak tartja, hogy a döntés mielőbb megtörténjék. Az értekezlet két órai tárgyalás után ugy határozott, hogy a szombaton délután négy órakor a városházán megtartandó ujabb értekezletre teljetsen kidolgozott tervezetet mutatnak be. HÉ