Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1919-03-30 / 72. szám

4 DJELMAGYAJRORSZAtt Szeged, 1919. március 30. — Változás a bábaképzőintézet vezeté­sében. Marin Jakab tanár, az európai hirii tudós nő gyógy ász, magas korára való tekin­tettel, hónapokikai előbb nyugdíjazását kérte. A városi népbiztos most a kiváló tudóst ren­delkezési állományba helyezte. Utóda Mészá­ros Károly tanársegéd lesz az intézet igaz­gatóságában. Mészáros orvosi szakkörökben elismertetést vívott ki magának eddigi mű­ködésével, képzettségét, tudását nagyrabe­csülik szegedi kartársai. A népbiztos rende­lete a következő: Dr. Mann Jakabot, a szegedi állami bá­baképző intézet igazgatóját értékes és ered­ményes munkásságának teljes elismerése mellett rendelkezési állományba helyezem s <uz intézet igazgatójává dr. Mészáros Károlyt, az intézet első tanársegédét a szabályszerű illetmények mellett kinevezem. — Uj iskolaigazgatók. A városi népbiztos rendeletet intézett a tani felügyelőséghez, a mely szerint a sziegedi alsóvárosi községi nép­iskola igazgatói teendőinek végzésével eddig megbízott Lauber József igazgató-tanítót föl­menti s az igazgatással Fenyvessy Jeaiő köz­ségi tanítót bizta meg. A szegedi zsidó isko­la igazgatói teendőinek végzésével Ligeti Ja­kab tanítót bizta meg a népbiztos. Az .igaz­ira fást. eddig Lőw Immánuel főrabbi végezte. — Hogyan kell felhasználni a felszaba­dult hiitanórákat. Az iskolákban, mint isme­retes, megszüntették a hittantanitást. Gémes Sándor, a főváros közoktatásügyi biztosa ren­deletet bocsátott ki, amely szerint az összes budapesti iskolákban a hittautanitás meg­szüntetésével felszabaduló órákat részben a mai társadalmi viszfortyök • Ismertetésébe, részben közismereti tárgyak tanítására kell fordítani. — Egyelőre nincs koksz. Miután szén hiánya miatt gázgyári üzemünket minimum­ra vagyunk kénytelenek redukálni, értesítjük az igen tisztelt közönséget, hogy pirszón ki­szolgáltatását egyelőre teljesen beszüntetjük és folyó hó 31-én már semmit nem adunk ki. Szegedi Légszeszgyár és Villamtelep. szép szavak mondásával, a részletek ívni vé­gzetével igen, a Ma egészen átfogja a világit, gyökeriikben ragadja meg a dolgokat, hogy akció legyen, bátor, igaz, tett, amely a közön­séget nemcsak érdekelje, mulattassa vagy untassa, de fölrázza, provokálja, alakítsa! A Ma Igent és Nemet mond világra es dolgokra, a Ma közösséget válla] a nagy kö­zösséggel, a Ma az élet lendületét hozza a .jövendő irányában. A Ma forradalom, de belülről is akar rob­bantani. Nem elég a kapitalista világ csődót mondott gazdasági rendszerét összetörni, a burzsoá morál hazugságait életben és művé­szetben szét kell robbantani uj gondolatok és vagyak és akaratok dinamitjává 1? És ebbeai a romboló és alkotó lelki forra­dalomban a Mának éppen ugy bajtársa és elvtársa Bartók Béla, akinek zenéjében a ko­moly lélek ősi borzongásai és a inoder.i ide­gek uj remegősei ölelkeznek a teremtés lá­zában, mint Gergely Sándor, akinek plasz­tikájában a primitív formalátás abszoluU művészete egyesül a legvégső leegyszerűsítés legújabb eredményeivel vagy Uitz Béla, aki morális egyszerűséggel a legmélyebb szinhár­r óniákat adja. A Ma először szólal meg most Szegeden. H? Ugassák figyelemmel: egyelőre ezt kéri önöktől. A többi az ő dolga lesz! Juhász Gy ula — Rendelet a szesztilalom módosításáról. A városi népbiztos a következő rendeletet ad­ta ki: Az általános szesztilalmat életbeléptető rendelkezést akként módosítom, hogv ven­déglősök és kávéháztulajdonosök az általuk kiszolgáltatott étkezéshez legfeljebb egy üveg. illetőleg egy korsó sört kiszolgáltussamk, minthogy a sör csak minimális mértékben tar­talmaz alkoholt. Aki jelen rendeletemets át­hágja, a forradalmi bíróság elé kerül. — Vasárnapi gyűlések. Vasárnap délután a háztartási munkáspők a Munkásotthonban, délután 3 órakor a sütőmunkások az uj Mun­kásotthonban, a házfelügyelők délután 3 óra­kor a Széchenyi-tér 8. számú isk<^ában, az ifjúmunkások vezetősége délután 4 órakor a Munkásotthonban tartanak gyűlést. Vasár­nap délelőtt 10 órakor a városi fin- és női felsőkereskedelmi iskola tanulói matinét ren­deznek az elesett özvegyei ós árvái javára. Jegyek az előadás előtt egy órával a színhá­zi. pénztárnál válthatók. Hétfőn délután 3 óra­kor a szeged—csongrádmegyei venléglősök csoportja a (Szekeres-féle vendéglőben gyűlést tart. Pontos megjelenést kér a vezetőség. — Halálozás. Polgár Sándor biró 62 éves korában meghalt. Hétfőn temetik. — Az árvaház vezetése. A városi népbiz­tos Balogh .József ideiglenesen megbízott ár­vaházi igazgatót megbízatása alól fölmentet­te és Fodor László árvaházi gondnokot bizta meg az igazgatással. Utóbbinak kötelességé­vé tette, hogy az árvaházban sürgősen vezes­se be a családfői rendszert. Korzó Mozi R.-T. TEiSE«?N: 'izgató: TELEFON ii-85. | VASS sándor. 11"85* ••• Vasárnap A legnagyszerűbb magyar film. Phönix [gyártmány. Az ezredes Herczeg Ferencz vígjátéka 4 felvonásban. Rendezte: Kertész Mihály. Főszereplők: Lugosi Béla Csatay Janka Kláry Lottó Z. Molnár László Szeréing Zoltán Máig Gerő, • Előadások vasár- és ünnepnapon fél 2, 3. fél 5, 6 és fél 8, köznapon fél 5, 6 és fél 8 óra — A kéményseprés árszabályzata. A ké­ményseprő mesterek és alkalmazottak között létrejött kollektív szerződésben megállapítot­ták .a kémények, takarék tűzhelyek s általá­ban minden kéményseprői munka diját. Szombaton terjesztették á polgármester elé ezt az árszabályt, aki azt jóváhagyta. A föld­szintes kémények sepretés; dija évente 7 K 20 fillér; I. emeletes 9 K 60 fillér; II. ,'emeletes 10 K 80 fillér ós III. emeletes 12 korona. Az alkalmazottak heti bére 120 korona és a ké­ményeken kivül az összes más munkáért járó díjazás. * URANIA Ómagyar Tudományos Szinház. Telefon 872. Telefon 872. Vasárnap március 30. Varsányi íren, Várkonyi Mihály Fenyvesi Emil, Szerémi Zoltán felléptével: Sapphó Daudet Alfonz regénye 4 részben. A magyar filmggártas gyöngye. Előadás köznapokon: fél 5, 3/4 6 és V* 8 órakor. Kedden 2 órától kezdve. Sz ^^ 237 Minden könyvujdonság 7AI AV kölcsön­n i-o I köngvtárában Kígyó-utca 1. olvasható. II ovácsné és Trs. " elemen-utca 11.1. em. 2. Damen Confections Sálon Legújabb: párisi, berlini és bécsi divatlapok Ruhák, kosztümök, blúzok, pongyolák, köpenyek, alkalmi, estélyi és színpadi ruhák alakitások jutányos áron, legújabb divat szerint. Elismerten legjobb hatású a vaiodi Erdei Ibolya crém 226 Egyedül kaphatóa MEGVÁLTÓ gyógy szertárban Szeged, Kállay Albert-u. 4, Fényképészeti műtermét megnyitotta Simonyi Lajos Korzó kávéház mellett a Somogyi-utcában. Előrendii gyermekfelvételeket, fényképnagyitásokat, arcképes igazolványba való fényképeket leggyorsab­ban és legjutányossabban készít. 265 Kotlár Rudolf Mő- és f V „ . . V , ' . Telefon 2-87 fenyezo es mazolo mester ' aipari vállalata j4ajclu jÓZSefj i8t Telefon ^-87 iparművészeti rajzoló. Mintaraktár és iroda: Takaréktár-utca 8., uj Csongrádi-palota Ipartelep: Polgár-utca 24. szám. Tervezünk és készítünk iparművészeti kivitelben teljes lakberendezéseket a legszolidabb árban.

Next

/
Thumbnails
Contents