Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1919-03-22 / 67. szám

1 t .BÉLMAGT.MÖQK1SZAG Szeged, 1919. március 22. iáit egy kicsit a polgári pártok és a szociál­demokrácia között. Legutóbb nyíltan a szo­ciáldemokrata párt mellé szegődött-. De inig1 ez megtörtént, az alatt a szegedi radikálisok akár tízszer is egyesülhettek volna a szegedi Károlyi-párttal. Az összeolvadás elmaradt. Helyette a választáson való együttműködésre, kooperálásra határozta el magát a szegedi ra­dikális pát. A „kooperálás" elkezdődött a je­lölő üléseken'. Szépen kooperáltak! A sze­gedi Károlyi-párt — radikálisok szerint — ugy értelmezte az együttműködést, hogy a radikálisok a választáson támogassák őket. A radikális párt, amelynek épp oly kevéssé van na'k tömeges számmal- hívei Szegeden, mini az egész országban, körülbelül szintén ig.» magyarázta a kooperációt, azzal a kis kü­lönbséggel, hogy a Károlyi-függetlenségiek is támogassák a radikálisokat. • Még ezután sem lett volna lehetetlen a személyi momentumoktól eltekintő együttmű­ködés. A radikálisoknak nem lett volna nehéz belátniok, hogy a Károlyi-párt számszerűen csakugyan hatalmasabb s a kisebbségben lé­vő radikális pártnak kell hozzáidomulnia, nem tpedig megfordítva. Ezt a belátást m-egköny­nyitette ama valóság is, hogy a szegedi ra­dikális .pártnak nincs jelöltje a választásra, sőt tudtunkkal még önjelöltje sincs. Itt aztán -eljutottunk oda, ahol radikálisok állítása szerint állítólag igazolódik bizalmat­lanságuk a szegedi Károlyi-párt őszinte radi­kalizmusa iránt. Ez az igazolás: Rock • Iván jelölése. Röckről valóban nem lehet elhinni, hogy konzervativizmusából egyszerre kivet­kőzött volna s most már ő is az uj időkkel szá­guldó haladást szimbolizálná a szegedi Ká­rolyi-párt jelölő-listáján. Lehet, hogy ez magában is elég -ok a szegedi radikális párt és a Károlyi-párt sok reménnyel készült frigyének végleges fölbon­tására. A tény az, hogy a kooperálásról most már szó sincs. A szegedi radikálisok, éppen ugy, mint az országos part, a szociáldemok­rata pártot fogják támogdtni a választáson, sőt értesülésünk szerint, a pártbból többen be­lépnek a szociáldemokrácia kötelékébe. Március 30-án alakul meg a Munkások Fogyasztási Szövetkezete. A szociáldemokrata párt közli a követ­kezőket : A .szegedi Munkások Fogyasztási Szövet­kezetének előkészítésén az alapítók fáradha­tatlanul dolgoznak. Mint ismeretes, a főüziet helyére nézve megállapodás történt a városi hatósággal, amennyiben a Feketesas-utcai közélelmezési raktárát átadja a szövetkezet céljaira. A közélelmezési raktár mellett közvetle­nül volt Rákos-féle cipőüzlet, helyiségét a la­káshivatal már igénybe vette, szintén a szö­vetkezet céljaira. Szó van arról, hogv rögtön a megalakulás után egy mészárszéket és hen­tesüzletet nyit a szövetkezet, hogy tagjait le­hetőleg olcsó hússal láthassa el. Nagy baj, hogy egy erre a célra megfelelő alkalmas helyiséget a mostani nagyon nehéz lakásviszonyok mellett alig lehet találni. Mindazonáltal 'kilátás van arra, hogy sikerül e tekintetben is megoldásra jutni, .még pediig ugy, hogy a huselárusitás az egyéb élelmi­szerelárusMs közelében fog lebonyolitóű­ihatnd. Természetesen az előkészítők fáradságot nem ismerve látnak ezeknek a (kérdéseknek a megoldásához, mihelyt a szövetkezet meg-' alakulását kimondta és a törvényben előirt kö­telezettségének is eleget tesz olyformán, hogv a vezetőséget megválasztja. A jegyzések iránt általánosan .nagy ér­deklődés nyilvánul meg, most már az egyes szakmák és pártszervezetek a Fogyasztási Szövetkezet megalakiitásának kérdését napi­rendben tartják és minden ülésük alkalmával foglalkoznak vele. Minden egyes alkalommal hangoztatják azt is, hogy mennyire a mun­kásság érdekében álló ennek a fogyasztási szövetkezeim:1: megalakítását. A munkásság öntudatosabb része, mely már e nélkül is tud­ja, hogv a fogyasztási szövetkezetek mit je­lentenek számára, önként is belátta ennek szükségét és siet megadni a tehetőséget, hogv minél jobb, erősebb alapokon építtessék meg! a városnak ezt a nagy jövőt ígérő vállalatát. Az eddigi jegyzések összege 300,000 korona körül van. Tekintve azt, hogv ebben az ösz­szegben nem szerepel még nagyon sok és éppen a legnagyobb szakmák, jegyzése, re­mény van rá, hogy a jövő hét folyamán, a mikorra a jegyzések a Szegedi Általános Hi­telbanknál összegezve lesznek, a végösszeg el fogja érni a félmillió koronát. Az alapítók ugy határoztak, hogy márdiusi 30-án' délután 3 órára az alakuló-közgyűlést összehívják. Felkérjük tehát az összes szakmákat, va­lamint pártszervezetekét, hogy minden eddig felvett részjegyzésTŐl a legsürgősebben adják be elszámolásukat a Szegedi Általános Hitel­banknál a hivatalos órák alatt délelőtt 9—l-ig, hogy azután az alakuló közgyűlés helyéről intézkedés történhessék egyrészt, de másrészt, a további, munkálatok arányairól is -mielőbb tájékozódni lehessen. Jegyezni azért mindenütt tovább is le­het! A Szegedi Munkások Fogyasztási Szö­vetkezetének ügye iránt olyan nagy és álta­lános érdeklődés mutatkozik, hogy nemcsak az ebben közvetlenül résztvevő fogyasztóik, a munkások, hanem ezeken kívül állók, imégí ke­reskedőik is élénk figyelemmel kísérik az ügy fejlődését. Számtalan érdeklődés hangzott már e'l 'ilyen- részekről, hogy csak kizárólag szervezett munkások vehetnek-e részt a szö­vetkezetben, vagy mások is. Az ilyen kérde­zősködésekre e helyütt is az a válaszúnk, hogy tagja lehet a Sz. M. F. Sz.-nek minden­ki, aki akár valamelyik szakszervezetnek, akár valamelyik pártszervezetnek tag­ja. Kérjük azonban azokat, akik ilyeneknek tagjai, hogy lehetőleg mindnyájan, ha nem is sakkal, de legalább 1 rész jegy,gyei vegyenek részt ebben az akcióban. Amint a szövetkezet­nek minél többek 'támogatására van szüksé­ge, ugy az egyeseknek is sokkal előnyösebb, ha az a vállalat, amely az ő életszükségletei­ket van hivatva ellátni, miinél tőkeerősebb mindjárt az indulásnál. Munkássztrájk Angliában. Bécs, március 21. A JSecolonak jelentik Londonból: Nottincjshamishireben 40.000, Wellsben pedig 30.000 szénbányamunkás hir­telen abbahagyta a munkát, anélkül, 'hogy megvárta volna az angol szénbányamunká­sok nemzeti központi bizottságának e hét vé­gére várható határozatát. A sztrájk híre nagy meglepetést keltett. Londonban, annál is inkább, mert a nottingshamshirei szénbá­nyamunkások szakszervezeti bizottsága két. hét előtt elhatározta, hogy a -helyi munkás­kérdéseket alárendeli a nemzetieknek. Németországgal kőzik a békefeltételeket. Bécs, március 21. A Presse jelenti: A francia külügyi (hivatal bizalmas értesítése szerint a német kormány képviselői április 5-én fogják megkapni a. teljes békeföltétele­ket. Heriza i Mis Ha-mia zs. Polgári- és egyenruha ..".•. szabó-üzlet. w. ^ ^ Megrendelést, fazon-munkát. W — fordítást, átalakítást vállal Hz alsóianyai kettős gyilkosság. — A tettesek nyomában. — Rablóbanda a tanyákon. — Több százezer koronát raboltak. — (Saját tudósítónktól.) Közöltük, hogy Al­sótanyán két fiatal legény kirabolta Papp Illés gazdálkodót és meggyilkolta Varga Már­ton igazdát s ennek féllábú, rokkant, fiát. A tettesek, akiknek pontos személyleirását is megállapította dr. Szakáll József, a nyomozó rendőrkapitány, a kettős gyilkosság elköve­tése után elmenekültek, anélkül, hogy Varga Márton tanyájáról valamit elvittek volna.' At­tól félhettek ugyanis, hogy lövöldözéseikre összefuthatnak a szomszédok, mert ragg-el volt már. mikor a büntettet elkövették. A további nyomozás kiderítette, hogy a kát rablógyilkos több tagú bandában miikö­dölt. Egész sereg rablás és kétrendbeli rabló­gyilkosság bűne terheli már őket. Ezeket 1919. eleje óta követték el. Mikor a szerbek Horgost megszállották, a megszállási határvonal közelében fekvő ta­nyákra sűrű egymásutánban rablók törtek be. Qyakiran be-kormozott arccal jelentkeztek. Pénzt és -ruhaneműt rabolták. Csorva-kapr tányságban Kispál Ferenc tanyai .gazdát és a lányát, mint annak idején megírtuk, revolver­lövésekkel súlyosan megsebesítették. Alsóta­nyán a fiatal legényekből, valószínűleg haza­tért katonákból álló banda huszréndbeli rab­lást követett el s több százezer koéioiia érté­ket rabolt össze. A rendőri nyomozás nem ve­zetett eredményre. A rablóknak a megszállási vonalnál nyomuk veszett. A rablóbanda két tagjának legutolsó bűn­cselekménye volt Papp Illés kirablása és Varga Mártonnak s fiának meggyilkolása. A nyomozás megállapította, hogy e bűntetteket ugyanazon személyeknek kellett elkŐvetmiök, akik az előző alsótanyai rablásoknak is biin­tevői. ­A városban folytatott nyomozás adatai szerint Varga Márton gyilkosai a bűntény után idebenn jártak.. Az alsóvárosi Nemzeti­szállóban- laktak s onnan 19-én eltávoztak. A rablóbanda egyik tagját, a két gyilkos legény cinkostársát a rendőrség elfogta egy Lepár Pál nevű legény személyében. Ennek vallo­mása szerint a gyilkosok: Husvár Béla és Árokszállási Ferenc horgosa legények. Lepár­nak a gyilkosak legutóbbi találkozásukon, azt. mondták, hogv Szegeden már „nem tó a levegő", az újságban is olvasták -a'szemely­tórásaikat, elutaznak hát Budapestre. Lepár maga tagadja, hogy része van a rablásokban. Szembesíteni fogják a károsokkal. A meggyilkolt Varga Márton testvér­öccse Varga József ismert szegedii polgárnak, akinek Földmives-utcai házából csütörtökön nagy részvét melletti temették a szerencsétlen Varga Mártont és fiát. Dr. Szakáll József pénteken újból kihall­gatta a kirabolt Papp Illést és feleségét, akik­től S000 koronát vittek el a rablók, miután rájuk szegzett revolvereikkel, lelövéssel fe­nyegették őket. Pappéktói pálinkát is rabol­tak. Ami a hordóból már nem fért -a gazdátói kapott üvegbe, azt a gazdának és feleségének ágyára locsolták. Majd ;>rra kényszcritetiéK őket, hogy az ágvoa itküdjenek, aztán kéz szorítással búcsúztak el telük. Azt is elmond­ta Papp Illés, hogy mikor azért könyörgött az egyik rablónak, aki a lámpát kilőtte a ke­zéből, hogy legalább az életét ne bántsa, ez odaszólt a társának: — Hé, spórolj a golyóval! Pappók ajtaját kivüirői bezárták, A kul­csot az eresz alá tették. Az öreg házaspár kiáltozására -reggel nyitották ki az ajtót a szomszédok. Mivel nem lehetetlen, hogy a rablógyil­kosok a városban időznek még, a rendőrség újból közli a személyleirásukat:

Next

/
Thumbnails
Contents