Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)
1919-03-21 / 66. szám
8 DELMiA G Y ABOBSZAG Szeged, 1919. március 21. A szegedi választási hivatal elnökétől. 3—v. h. e. 1919. szám. Hirdetmény. A bel ügyrn in iszteri urruiak 39000—1919. B. M. sz..rendelete l-iső fejezet első pontjának 14-ik bekezdéséhez képest ezennel közzeieszem, hogy az 1919. évi XXiV-ik néptörvény 3-ik <§-a alapján felállirtott szegedi választási hivatal hivatalos helyisége Dugonics-tér 13. sz. (Ítélőtábla) I-ső emelet 38. számú .szobában van és annak hivatalos órái naponkint d. e. 9-től 1 óráig tartanak. Közhírré teszem egyúttal, hogy az •egyes pártok jelölési ajánlataikat a választás napját megelőzően legkésőbb a 15-ik napon a választási hivatal elnökének Írásban kötelesek átadni. Minden ajánlatban annyi jelöltet, lehet ajánlani, mint ahány nemztegyülési tagot teli az illető választási kerületben választani. E en felül minden ajánlatban pótjelölteket, is lehet ajánlani, A pótjelöltek száma az ugyanabban az ajánlatban megnevezett jelöltek számát meg nem haladhatja és ötnél több mem lehet. Az ugyanazon ajánlásban megnevezett jelöltek és pótjelöltek egy lajstromot alkotnak, amelyben a jelölteket és pót jel ölteket. kiiiön kell csoportosítani. Az ajánlatban meg kell jelölni azt a sorrendet, amelyben a jelöltek ós pótjelöltek csoportjában az ajánlók az egyes egyéneket a lajstromban felvétetni kívánják. Ugyanabban az ajánlatban csak ugyanazon pártállásu jelölteket és pótjelölteket lehet, ajánlani. .Az ajánlatban a jelöltek és pót jelöltek pártállását más pártoktól való megkülömböztetésre alkalmas módon meg kell jelölni Az ajánlatban fel kell tüntetni a jelöltek és pót jelöltek családi és utónevén. fejül azoknak borát, foglalkozását és lakását is. A jelölési ajánlatot legalább 500 oly választónak kell aláírni, akinek az illető választási kerületben van választó joga. Az ajánló névaláírása mellett fel kell tüntetni az ajánló korát., foglalkozását ós lakását. Az a választó, aki egy ajánlatot már aláirt, más ajánlatot sem ugyanabban, sem más választási kerületben nem irhát alá. Az ajánlók az ajánlatban egy megbízottat ós egy helyettes .megbízottat nevezhetnek meg, akik az aláírókat, valamint a jelölteket és pótjelölteket, a választási hivatallal szemben képviselik és akik a választási hivatalnak lajstrom megállapító ülésein jelen lehetnek és ott a jelölési ajánlatokra vonatkozó észrevételeiket megtehetik. Megbízottul valamelyik ajánlott jelölt, vagy pótjelölt is megnevezhető. Az ajánlott jelöltek és pótjelöltek a jelölés elfogadását állami közjegyző, vagy a községi elöljáróság által hitelesített írásbeli nyilatkozatban jelentik ki, amelyet az ajánlathoz kell csatolni. Ugyanabban a választási kerületljen a jelölt és pótjelölt csak egy jelölést fogadhat el. A jelölési ajánlatot három aláíró elismervény ellenében adja át a választási hivatal elnökének. Ugyancsak közhírré veszem, hogy: a törvény 28. 4-a: az a választó, aki a 9-ík szakasz rendelkezése ellenére ugyanannál a választásnál több jelölési ajánlatot ii- alá kihágást követ «l és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A törvény 39. §-a: azok az ajánlók, akik a választási hivatal ehiökének olyan jelölési ajánlatot adnak át, amely nem valódi aláírást tartalmaz,- vagy költött nevet tüntet fél ajánlói aláírásként, vagy amely a jelölteknek vagy az ajánlóknak a törvény 8. és 9. szakaszában meghatározott lényeges személyi adatai tekintetében hamis adatokat foglal magában. vétség miatt 2 évig terjedhető fogházzal és 8000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, yaJaondnt a politiHatalmas kölcsönkönyvtár 1 ngíiik meg április i-én g i*t és Z híplapirodájában. Magyar és német nyeivü tudományos és szépirodalmi munkák. Ifjúsági könyvtár. KőlcsÖndij havonkint 6 korona. Előjegyzéseket elfogadok. 269 Telefon 12—80. Zrinyi-utca 2. szám. •q Értesítem a t. közönséget, hogy Seifmann Mór és fiai cégtől 18 évi művezetői ÜJ kárpitos műhely! működésem után kilépve, kárpitos üzletet nyitottam Bástya-utca 9. (Kass-kávéházzal szemben), hol vállalom minden e szakmába vágó munkát a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig s mindennemű kézimun- __ __ _ tLSXrSLJm^Sl Mülhoffer flbert kárpitos. kai jogok gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az is, aki a jelölési ajánlatban aláírást hamisít, vagy költött nevet. tüntet fel ajánlói aláírásként, végül az, aki a jelölési, ajánlatba valamely ajánlónak vagy jelöltnek a törvény 8. és 9. szakaszában meghatározott, lényeges személyi adataira nézve valótlanságot vezet be. Aki az első bekezdésben meghatározott cselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt 3 hónapig terjedhető fogházzal és 8000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Szegedem, 1919. évi március hó 20. napján. Orosz Pál, a szegedi választási hivatal elnöke. Sehol olcsóbban! Kerékpár, varrógép, beszélőgép, gummik és alkatrészek. Javitó műhelyem elsőrendű! Szántó Sándor régi ösmert cég, főraktára kizárólag Kiss D.-palota (Kiss-utca) Szeged 244 Levetett ruhákat, fegyvereket, régiségeket magas ár,93 ban vesz KRÉMER Hossmn üajAS-sopápul8.Telefon Meghívó. A Belvárosi Mozi Részvénytársaság folyó évi április hó 6-án, délelőtt fél 11 órakor a Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlési termében amelyre a részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazyatóság. Tárgysorozat: 1. Alaptőkefölemelés. Jegyzet. Az alapszabályok 23. §-a szerint a közgyűlésen csakis azon részvényesek vehetnek részt, kik részvényeiket a le nem járt szelvényekkel együtt, vagy ezekről szóló köz- vagy pénzintézeti letéti igazolványokat — a megbízottak pedig ezenkívül megbízásaikat — közgyűlést megelőző nappal déli 12 óráig a társaság pénztáránál elismervény ellenében letették. Batisztok, cosztüm i és kabátbélés : olcsón kaphatók SZEGED Csekonies-u. ö. Széchzreyí-tép i7. TeJaíon 854. 156 TeleJon 855. Szeged város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Nyers állati bőröknek bőrcserzésbe való kidolgozása tárgyában. A Magyar Népköztársasági Kereskedelemügyi Minister Urnák 4379;>/27. szám alatt kiadott körrendelete szerint, a bőrkikészítés felett, a törvényhatóság első tisztviselője rendelkezik. Értesítem a város lakosságát, hogy a f. évi február hó 26-án közzétett hirdetményemben, á város területéit! a zárolt nyersbőr kivitelt megtiltottam, s a fölösleges mennyiség kivitelére az engedély kiadását fenntartottam. Egyben a lakosság börellátása érdekében megengedem, hogy a gazdálkodók a saját leölt, vagy elhullott állataik nyersbőrét bőrcserzés ,utján saját céljaikra helybeli bőrkikészititőkke! kidolgoztathatják, úgyszintén a bőrfeldolgozü iparosoknak is megengedem, hogy a vásárlás utján birtokukba jutott nyersbőröket ipari célokra ugyancsak bércserzéssel kikeszittethetik. A bércserzési engedélyeket, valamint a felesleges nyersbőrök kiviteli engedélyét a közélelmezési hivatal cípőirodája adja ki. Szeged, 1919. március hó 17. 1446/919. ké. szám. Polgármester. Jtarta jfffoston fogmüierme Xigyó-uica 1. Telefon 13—64. 155 Paprika és gabona-vámőrlést elvállálunk, nagyobbított kitűnően működő malmunkban. DfÍ70AMíljl HII (volt BOKOR - malom, nUtOKlTiHLUm Kálvária-ut.), 209 Telefon 851. Telefen 851. Nyomatott „Várnay L., könyvnyomdájában, Kárász-utca 9.