Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1919-03-21 / 66. szám

DIULAGYAS0ÜSZA9 Szeged, 1919. március 21; lyen 'kimondották, hogy nem engednek köve­teléseikből. A megegyezés eddig nem .sike­rült, a péntek reggeli topok nem jelennék meg. — A magyarországi szociáldemokrata párt és a cionizmus. Buchinger Manó és Biró Dezső, kiik nemrég tértek vissza a berni szo­ciálista kongresszusról, ahol Magyarország igazát oly hathatósain képviselték, érdekesen (nyilatkoztak a cionizmusról, mely nemcsak M'/.ociálLsta Internacionálét, de a magyar köz­.•éleményt is állandóan foglalkoztatja. Bn«hi)nger a következőket mondotta: ^Bern­iben voltunk a szocialista kongresszuson, ahol a zsidó nemzet jogait és kulturigényeit elis­.merték. Mi pedig egyek vagyunk az Tnterna cionáléval, tehát természetes, hogy minden­ben követjük. IJgy a békekonferencia, mint az Internacionálé által elfogadott álláspon­tot mi is teljes erőnkből támogatni fogjuk. A magyarországi szociáldemokratapárt a legnagyobb jóindulattal és megértéssel keze­li a cionisták nemzeti mozgalmát és elébe nem gördít semmiféle akadályt." Biró a következőket mondotta: „A berni szociálista kongiesszus rokonszenvesen fogadta és ma­gáévá tette a cionista, programot. Természe­tes. hogy a magyarországi szociáldemokrata­párt is követi az Internacdonálét. Hisz ez az első eset. hogy az Internacionálé a. zsidókat nemzetnek elismerte. A zsidók —minden or­szágban — ugyanolyan jogokat fognak kap­ni, mint. a többi nemzetiségek." — Választás a rokkantak gyűlésén. A sze­gedi rokkantak szervezete sok zajos 'gyűlést tartott már. Mindegyiken kifejezésre jutott a rokkantak elégedetlensége. Keveslik az ál­lamsegélyt és tétlenséggel vádolják a helyi vezetőséget. A legutóbbi gyűlésen épp ezért a vezetőség lemondott és az üj választást csütörtökre tűzték 'ki. A választás meg is tör­tént, persze nem minden kavarodás nélkül. A Munkásotthon nagyterme egészen megtelt a rokkantakkal, akik közül több szónok ismét szemrehányásokkal illette a vezetőséget. Az izgatott AÖzoeszólásokkai kisért sok föiszóla­ilás után végre a választásra került a sor. Előbb titkosan akartak szavazni, de a nagy zűrzavarban, tolongásban lehetetlen volt meg­áilapitaríi azt. hogy ki adja le jogosan a sza­va/ócedulát Ezért végre nyílt szavazással, közfelkiáltással mégis csak a régi tisztikart és vezetőséget választották meg, mert az ajánlott ujakat alig ismerték s mert belátták hogy a vezetőség a kormánnyal 'szemben nem mindenható. Egyiedül Vásárhelyi Júlia helyett választották uj titkárnak dr. Szalay Lászlót. Vásárhelyi Júlia ugyanis vállalkozott lemon­dásához. £ URANIA Otagy. Tudományos Szinház É "«ir >52 • • Tr Péntek, szombat vasárnap március 21., 22. és 23.: GOMASZOGI FRIDA, a nevezetes drámai művésznő ::: idei első filmje : ::: Lobogó vér Dráma 4 felvonásban. A főszerepekben: Gombaszőgi Frida Gombaszőgi Ella Lukács Pál. Előadások köznapokon fél 5, V* 6 és V* 8, ünnepna­pokon : 1 2, Va 3, V« 5, «/í 6 és V< 8 órakor. — Meghívó. A Mérnökegylet Szegedi Osz­tálya. t. hó 21-én, pénteken este 6 órakor a Kaszinóban vitaestélyt tart a városrendezési programról, mely alkalomra ezúton hivja meg a tagokat. Az elnökséf). — Vasárnap nyílik meg a szellemi mun­kások szabadiskolája. Vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg az Ítélőtábla dísztermében a szellemi munkások által kezdeményezett szabad iskola, amelynek első előadója dr. Czibula. Antal lesz, aki Dózsa György pa­rasztforradalmáról tart előadást. Az ünnepi megnyitó beszédet dv. Hallás József tartja, aki ismertetni fogja a szabad iskola célját- és programját. Az előadás előtt fél 10 órakor a szabad iskola intéző bizottsága tart ülést, ugyanakkor kerül megvitatás alá. a szellemi munkások blokkjának megalakítása. Az or­vosok, oktatók, színészek, városi és közalkal­mazottak szakszervezetei felkéretnek, hogy tagot delegáljanak erre az értekezletre. — Istentisztelet a zsinagógában. A péntek esti istentisztelet a régi zsinagógában hat órakor kezdődik. írásmagyarázat szombaton délután négy órakor a török utcai imaházban. — A jövedelmi és vagyoni adó befizetése. A hivatalos lap csütörtöki száma szerint a jövedelmi és a vagyoni adó négy egyenlő részletben és pedig minden évnegyed első napján, tehát jainuár, április, jnlius és októ­ber elsején esedékes és az illető évnegyed kö­zepéig fizetendő. Addig, míg a (folyó évre tör­tént adókivetés eredménye az: adózó adóivébe bejegyezve nincsen, az évnegyedi részleteiket a megelőző legutolsó adókirovás szerint, kell fizetni. — A Tűz utolsó irodalmi estéje. Pénteken délután fél ihat órakor búcsúzik a Tiiz iro­dalmi társaság gárdája a közönségtől, a mely öt hónapon keresztül annyi szeretettel kereste föl a: heten k-i nit megismétlődő irodal­mi estéket. A következő őszig nem tart több felolvasó estét az a kis irodalmi szabadcsapat, amely Juhász Gyula és Bibó Lajos vezetése Korzó Mozi R.-T. TELEFON ti -85 •I igazgató: VASS SÁNDOR. TELEFON: 11 -85. ••• Péntek, szombat és vasárnap Szenzációs henny Porfen film. dráma 5 felvonásban. Irta: Lindau Pál. I Előadások vasár- és ünnepnapon fél 2, 3. fél 5, 6 és fé) 8, köznapon fél 5, 6 és fél 8 óra i m mellett igyekezett a közönségnek hozzáfér­hetővé tenni a magasabb nivóju szórakarsástr és megkedveltetni a művészeteket és az iro­dalmat. A buesuestén, amelyet a várostóaa közgyűlési termében íog megtartani a TJfesu írógárdája, szerepelni fognak: Bibó Lajos Czibula Antal, Gergely ISándor, Juh/tsz Gyu­la, Sípos Iván és Zsirkay János. Belépődíj nincsen. — A Városi Alkalmazottak és Tanitók Szakszervezetének azon tagjai, akik a főid­reform kapcsán családi házhelyekre igény-jo­gosultsággal bírnak, f. hó 23-án vasárnajp ><í e. 10 órakor a l8tefánia-kioszkban föltétlemSfr jelenjenek meg. — A szesz árának megállapítása. A hi­vatalos lap csütörtöki száma közli a meg­adóztatott szesz forgalmi árait. A finomított ÍM térfogatszázalékos alkohol az italmérési joggal biró fél részére literemként $4.90. fo­gyasztók részére 45 korona. A 40 percenteK, rum eladási ára fogyasztók részére 24 korona 40 fillér. A pálinka (20 térfogatszázalékos) el­adásra 11 korona 40 fillér. — A szociáldemokraták gyűlései. Pénteken •a borbélyok és fodrászok este 7 órakor » Munkásotthonba ti, a sör és szeszgyári mun­kások csoportja vasárnap reggel 9 órakor aí 'Kálvária-utcar Barna-féle vendéglőben gyűl­nek össze. — A vas- és fémmunkások össz­bizaimi értekezletet tartanak vasárnap dé;~ után 3 órakor a Munkásotthonban. — A pén­tekre hirdetett küldöttközgyűlés elmaradt és a jövő héten tartják meg. — A Szeged-Felső­városi Szooiáldemokrata Pártszervezet 1. ve­zetősége a bizalmi testülettel .pénteken este fél 7 órakor a Wagner-féle vendéglőben. Csu­ka-utca. együttes ülést tart. — Délvidéki Fiúk! Aki hajlandó belépni a délvidéki zászlóaljba, jelentkezzék a legrövi­debb i.'in belül naponkint d. e. 9-12 Taka­réktár-utca 8. szám alatt. Dél-vidéki Menekül­tek Szövetsége. — Belvárosi illatszertár cég alatt uj és modem üzlet nyílt, meg a Kis D.-házban, Tóth Péter üzletével szemben. Az illatszertár i^ázi nagyvárosi módon mindazt árusítja, a. mi e szakmában egy üzletben összpontosít­ható. A gazdag raktárát finom ízlés, válasz­tékosság teszik még értékesebbé. Az üzletve­zetést megnyerő kiszolgálás és szolid árak jellemzik. — Szerzők, színészek, színésznők nyilat­koznak a Figáró uj számában igen érdekes dolgokról. Varsányi Irén, Paulai .Krzsr, For­ral Rózsi, Bajor Gizi. Kölniéin (Erzsi arról adott in terv jut Füst Milánnak: szabadférj­hez menni a színésznőknek? Molnár Ferenc­Bródy Sándor, Lengyel Menyhért, Lakttfo* Telefon 808. VASS mozi. Telefon 807. Péntek, szombat, vasárnap március 21., 22. 23. A Star-filmgyár uj produkciója: l Dráma 4 felvonásban, előjátékkal. Irta: PÁKOTS JÓZSEF. Rendezte: DEÉSY ALFRÉD. A főszerepekben : Hollay Camilla, Túrán Gusztáv. Dán Róbert. Kezdete: fél' 5, »/s 6, V* 8 vasárnap V* 2, »/a 3, 1/4 5 3/4 6 1A 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents