Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)
1919-03-21 / 66. szám
7 1>K LÍVIA 0YAJ50BSZAH Szeged. !1>10. március 21. Ujabb rendelet az értékek forgalmának időleges korlátozásáról. A hivatalos lap csütörtöki száma az értékek feletti rendelkezés időleges korlátozásáról ujabb terjedelmes rendeletei közöl, a melyben már figyelembe veszi azokat a jogos kívánságokat, amelyek pénzügyi körök részéről az első, most már hatályát vesztett rendelet kiadásaikor felmerültek. A rendelet •szerint további rendelkezésig, tilos a Magyarország területén ilevő értékek elhelyezésére szolgáló bérelt pánoélrékesizeket' (satfe) kinyitni, azokba bármit behelyezni, vag.v azokból bármit kivenni. 'Ez a tilalom kiterjed ugy a rekesz bérbeadójára, mint bérlőjére. A tilalom kiterjed a szállodákban lévő páneélrekeszekre is. A pénzügyminiszter föl van hatalmazva, hogy a rekeszeknek lepecsétel és utján való'batósági zár alá vételiét bármely esetben elrendelje. Az a járásbíróság, amelynek területén a páncéirekesz van, a reteszt használó fél kérelmére megengedheti o.yan okiratoknak a rekeszből való kivételét, amelyekre fontos magánjogi igény érvényesítése céljából van halaszthatatlan szükség. A járásbíróság elrendelhetii, hogy a kivételnél bírósági kiküldött legyen jelen. Bármely cégnél (barik, .takarékpénztár, iparvállalat, zálogház, bizományos stb.) elhelyezett értékpapír felett csak az esetben szabad rende kezni, ha az értékpapír ellenértéke folyó számlán a fél javára iratik. Más értékJetétek (nyitottan vagy zártan, bőröndökben, ládákban, borítékban stb. átadott értékek) felett további intézkedésig rendelkezni tilos. 'JLeiStbe helyzeti értékpapíroknak esedékessé vált szelvényei felett a letevő szabadon .rende k ez hetik, azok neki kiadhatók és ellenértékük neki kifizethető. A folyószámlára elhelyezett összegek felett a folyószámlatu'ajd ;iGs további intézkedésig csak annyiban rende 'kőzhetik, amennyiben a felveendő összegre az őt terhelő adók vagv más köztartozások kiegyenlítésére, saját és hozzátartozói éetfen tartása céljára, alkalmazottai fizetésének vagy munkabérének, üzemi vagv üzleti helyiségei bérének, mezőgazdasági, ipari vagy kereskedeimi vállalatának vagy üzemének folytatásához szükséges kiadásainak kiegyenlítésére, biztosítási • díjak fizetésére. I(>!9. évá március hó ló-át megelőzőleg származó szerződési kötelezeKtségből eredő, esedékessé vált tartozásának kiegyenlítésére, a tőzsdei fogalomban kötött üzletek lebönyoliíásál j.redő íl^számoiúsi kii enbözet ki-, egyen ütésére van szüksége és a felvett összeget tényleg az illető célra is fordítja. 15 rnilüárdot követei Olaszország | Lvpmno, március 20. A lapok jelentése j •szerint Olaszország a vezéinai betoréáért kártalanítás fejében 5 milliárdot követel, készipéuzlwm, 10 milliárdot pedig vasszállit-mányokbatt. A kártalanítás törlesztéséig 5 eszleinti1! haladékot ad. A cseh szociáldemokrata-párt taktikát változtat. Prága. niárchis 21). A Prarr Lidii azt írja a cseh -szlovák nemzetgyűlés válságáról, hogy fiinak tna végét. kell érnie, inert a saociáldoinokraü^párt holnap nlé.st tart és dönteni fog további taktikája felöl, ha a nemzetgyűlésen minden kísérlet megbiusnlna. A lap megjegyzi. hogy ebben az esetben nem csupán a nagybirtokok kisajátításával szeudXMl elfoglalandó álláspont járói fog határozni, hitnem eddigi politikájának alapjáról és a koalíciós kormányhoz való viszonyáról. Prága, március 21). A. kisajátítási törvényről tegnap folyt tárgyalások során a A rendelkezést foganatosító céginél hitelt érdemiöieg ki kell mutatni, hogy a felsorolt esetek .valamelyikének céljából van szükség. A rendelkezés nem esik korlátozás alá. ha a felhasznált összegnek megfelelő értékű értékpapírok a fél letétébe helyeztetnek. A betéti üzlettel foglalkozó cégeknél betéti könyvre vagy pénztári jegyre elhelyezett betétekből, tekintet .nélkül a betét összegére, további rendelkezésig összesen legfeljebb 1000 koronáig szabad rendelkeznie. Ha azonban a betéti, könyv, vagv pénztári jegy birtokosa személyazonosságát igazolja és hitelt érdemiőieg kimutatja, hogv a kiutalandó összegre a folyószámlánál felsorolt esetek valamelyikének céi.iálíM van szüksége, ugy a betéti könyvre vagy pénztári jegyre elhelyezett összeg felett 1000 koronát meghaladó összeg erejéig is rendelkezhetik. Pénzintézetek, vagv bank- és •betéti üzlettel foglalkozó más cégek és biztosító intézetek folyószám ára elhelyezett . betéteikről rendelkezhetnek, amennyiben arra üzletük folytatásából kifolyólag vau szükségük. Az 1919. évi március 16-a óta folyószámlára, betéti könyvre vagy pénztári jegyre elhegyezett- összegek, valajmint letétbe belvil zett értékpapírok nem esnek a jelen rendelet hatálya alá, azok felett tehát a fél szabadon rendelkezhetik. A folyó évi március 16-át megelőző időben folyószám1 ára elhelyezett összegeket a számlatulajdonos átutalhatja a jelen rendelet hatálya alá eső más cégnél levő vagv étes>iteudő folyószámlájára, azonban az utóbbi helyen keletkező követelése felett is csak a fenti kor átozások között .rendelkezhetik. Köztestületek, közhivata'ok. közintézmények, állami pénztárak által kezelt alapok és alapítványok, a háborús és átmeneti gazdálkodással kapcsolatos, valamint egyéb közhasznú intézetek, társulatok és központok értékpapi rletéteik, folyószámIaköveteléseik és; egyéb betéteik felett a jelen rendelet rendelkezéseire való tekintet nélkül továbbra is rendelkezhetnek. A zálogházak forgalma tekintetében a pénzügyminiszter kiSön rendeletben fog intézkedni. Aki a rendeletben foglalt rendelkezések valamelyikét, megszegi, vagv kijátsza, vagy abban közreműködik, az, amennyiben cselekménye, súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik. kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. szociáldemokrata k tervezetet terjesztetlek elő. an>elybein: követelték, hogy a földbirtokokat. <>0 hektártól kezdve sajátítsák ki. Az agráriusok ezzel szemben 10.t követelték, hogv a .kisajátítás csak 250 hektárnál kezdődjék. A nnezőhegyesi állami birtokok és X a földosztás. Budapest, március 20. (A Délmagyarország tndósUó jótól.) Buza Barna miniszternél megjelent '-ma .Mezőimgyes község közönségének 11 tagu küldöttsége, amely üzemi igazgatókból és -egyes -gazdasági csoportok megbízottá iból állt. Klőádták, hogy m áréin ^ 7-én tartott gyiilésükön kimondották, hogy nem hajlandók az állam tulajdonában lévő mezőhegyesi birtokoknak, sem a rajta lévő ipari üzemeknek szövetkezeti, vagy más alapon magántulajdonba való vételébe J,elhegyezni, hanem a ine./.őhegyesi birtokokat szocializált álla-mtulajdon.nak tartják. Tiltakoztak továbbá azok ellen a híresztelések ellen. amelyek a lapokban a mezőbegyesi földosztásról; parcellázásról és általában a magy állami birtoktestek- megbontásáról kerültek forgalomba. ' ' * / (V A japán faj egyenlősége. • Páris, március 20. ' (Szikratúrirat.) A japán békemegbü'zcífta'k Ihin szerint főként azért keresték fel Wilsont, mert a Tokióból érkező sürgönyök szerint nagy mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy a faji egyenlőséget a párisi békeértekczlettel elismertessék. Mlegbizható forrásból nyert értesülés szerint a japán megbízottak megelékszenek a faji egyenlőség elvének ünnepélyes kijelentésével, amely nemzeti büszkeségüket kielégíti és a népszövetségbe való belépésüket nem fog jak függővé tenni attól, hogy ennek az elvi kijelentésnek minden következményét levonják a szövetségesek. 4 galíciai harcok Páris, március 30. (Szikratárirat.) A szövetségesek 'legfőbb haditanácsa ma délután 3 órától 7 óráig ülést tartott. A-/, ülés tárgya főként a. galíciai katonai helyzet volt. A tanács elhatározta, hogy jegyzéket intéz a lxmberg előtt szemben álló-két hadsereghez és felkéri a két hadvezetőség?*, hogy ellenségeskedéseiket bizonyos feltételek mellett szüntessék be- A tanács azutáni Lengyelország nyugati határának kérdésével. foglalkozat és meghallgatta a lengyel ügyek bizottságának jelentéseit, amelyeket annak elnöke, Jules Gombon terjesztett ,elő. A következő ülés március 21-én lesz. A kütüqyi tanács összegyűjtötte a béketárgyalások anyagát. Budapest, március 20. (A Délmagyarország tudósitójától.) A külügyi tanács szükséges anyag legnagyobb részét már beszerezte. A politikai vonatkozású fontosabb kérdések ezek; A területi integritésimkra vonatkozó érvek Összegyűjtése. A terűé ti integritás védelmére szükséges gazdasági érvek összegyűjtése, esetleg konföredációk előkészítése^ a volt monarchia helyén keletkezett államok pénzügyi terheinek megosztására vonatkozóelőterjesztések. A területi integritás védelme megállapítása, a párisi béketárgyalások anyagénak összegyűjtése, a megszállott területeken levő állapotnak és az ott elkövetett viszszaéléseknek kimutatása. A békedelegátusok Berinkcy Dénes miniszterelnök, Kun'i Zsigmond közoktatásügyiminiszter és Jászi Oszkár lesznek. & ®BHB®®®®aS®íl!L®J Didin k«i CLUBSPECIALITE CIGARETTAPAPÍR ES HÜVELY FElÜLMULHATATLAN?^^, / '"'iílCYAZZUNK A VEDJEGYRi ia»i»i»i»iiigii«ní5i5!w«r^»w«i!il ÍFIÉSIUÉN^ítí^ m