Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)
1919-03-02 / 50. szám
DÍMAGYAÍtöRSZÁG Szeged, 1919. március hó 2. HIREK coo — Hock János Szegeden. A függetlenségi Károlyi-párt vasárnap délután nagygyűlését, amelyen Hock János is résztvesz, az egyéb megfigyelő helyiségeknek más célokra történt előbbi lefoglalása miatt a reáliskola tornatermében tartják meg 4 órai kezdettel. Az országos párt elnökét és kísérőit a szegedi pártvezetőség a vasútállomáson ünnepélyesen fogadja. A nagygyűlést dr. Becsey Károly elnöki megnyitója vezeti be. Utána Hock János fog a politikai helyzetről s a Károlyi-párt program mjáról részletessen nyilatkozni. Esetleg felszólalnak az országos pártvezetőségnek Hock János kíséretében megjelent kitűnőségei is. Végül Pap Róbert pártelnök terjeszti elő a párt tisztikarának megbízásából készített határozati javaslatot. A nagygyűlés után 7 órai kezdettel a Haggenmacher vendéglő külön termében társasvacsorát rendez a párt Hock János és kísérői tiszteletére. A terem kisebb méreteire való tekintettel a párt-vacsorára korlátolt számú jelentkezéseket a pártiroda 12—50 számú telefonján való bemondás utján fogad el vasárnap délelőttig a pártvezetőség. — Beszüntetik az összes áruforgalmat. Illetékes helyről szerzett értesülés szerint a szegedi üzletvezetőség összes vonalain beszüntetik az áruforgalmat, mert a mozdonyok részére nincsen szén. Hétfőtől kezdve nem lehet már más árut feladni mint tejet, élesztőt, friss hust, újságokat, élelmiszereket. Mivel az üzletvezetőség szenet szombaton sem kapott, ugy volt, hogy az összes forgalmat beszüntetik. Végre mégis sikerült intézkedéseket tenni, amelyek alapján a személyforgalom egyenlőre fentartható lesz. — Az alfőidi munkástanácsok kongreszszusa Szegeden. Az alföldi munkástanácsok delegáltjai tudvalevőleg vasárnap tartják meg országos kongresszusukat Szegeden. Szombaton kétszáz munkástanácsbeli tag érkezett Szegedre az Alföld különböző városaiból. A delegáltak szombaton este 9 órakor Olejnyik József elnöklése alatt a Lloyd-nagytermében előkészítő ülést tartottak, amelyen a vasárnapi kongreszszus elé terjesztendő politikai és gazdasági határozati javaslatok szövegeit ismertették és javaslatot tettek a tisztikar megválasztására, valamint a vasárnapi programmra vonatkozólag. — A kendergyáti tisztviselők s/trájkja. Megirta a Délmagyarország, hogy a Kendertonógyár tisztviselői bérmozgalmat indítottak. Követelésükre a gyár igazgatóságától elutasító választ kaptak azzal az indokolással, hogy a Szegedi kenderfonógyárban jobban vannak fizetve a tisztviselők, mint bármelyik más vállalatnál, ahol mai fizetésüket bérmozgalommal érték el a tisztviselők. A Kenderfonógyárnak erre az értesítésére, mely két nap előtt ment el, válasz nem érkezett. Szombaton azzal az indokolással, hogy a háború alatt bevonult hivatalnokok helyébe másokat kellett fogadni, rnost pedig a háborúban volt hivatalnokok visszajöttek, ami miatt a hivatalnokok száma aranytalanul nagy, az igazgatóság 5 hivatalnoknak felmondott. A felmondás feltételei szerint a felmondási időt hajlandó az igazgatóság felével meghosszabbítani, ha valamelyik tisztviselő a felmondási idő alatt nem kapna állást' A tisztviselők viszont oly véleményen vannak* hogy a mai viszonyok között felmondani nem lehet, ezért a munkát szombaton délelőtt retorzióképpen abbahagyták. Délután a Kenderfonógyár munkásai megjelentek az igazgatóság előtt és kérték, hogy vonják vissza annak a két tisztviselőnek felmondását, akiket be akarnak választani az üzemi választmányba. Ez meg is történt. A tisztviselők sztrájkja tovább tart — Az uj tankerületi főigazgató nem költözik Szegedre. Aiadról jelentik: Kedvesen é* szeretettel búcsúztatta el az aradi főreálisKorzó Mozi R.-T. TELEFON : 11-85. igazgató: VAS5 SANBOK. TELEFON: 11-85. Vasárnap Lehár Ferenc világhírű operettje a filmen A pacsirta dráma 4 felvonásban. Előadások vasár- és ünnepnapon fél 2, 3. fél 5, 6 és fél 8, köznapon fél 5, 6 és fél 8 óra 'Oá Korzó Mozi R.-T. Telefon: Igazgató: I Telefon: 11-85. VASS SÁNDOR. 11-85. 151 ^JV V V v Hétfőn és kedden Szenzációs (Mordis k sláger ! a főszerepben : Szinmii 4 {elvonásban. Előadások fél 5, 6 és fél 8 órakor, kola tanári kara és tanuló ifjúsága dr. Ktenner Miklóst, az intézet kiváló professzorát, kit a népkormány közoktatásügyi minisztere szegedi tankerületi főigazgatóvá nevezett ki. Az ünnepség az intézet egyik tantermében folyt le. Először Jancsovics igazgató intézett a távozó főigazgatóhoz meleg bucsu szavakat, majd Horvát Endre VIII. osztályos tanuló tolmácsolta a távozó professzornak az ifjúság szeretetét. Dr. Krenner Miklós könnyes szemmel, meghatva válaszolt a beszédekre. Dr. Krenner Miklós egyébként lakáshiány miatt nem teszi át székhelyét Szegedre és tankerületét Aradról fogja igazgatni. — Magánalkalmazottak a Kereskedők Szövetsége elten. A Magánalkalmazottak Egyesülete Hechtl Dénes elnöklése alatt ülést tartott, amelyen az elnök a vezetőség eddigi működéséről számolt be. Gelléri Andor titkár indítványára elhatározták, hogy önképzőkört létesítenek. Berényi Árpád erélyes támadást intézett a napokban megalakult Kereskedők Szövetsége ellen, mert a szövetség tagjai a szövetség kétségbevonható erejére támaszkodva harmine alkalmazottjuknak felmondtak. Berényi kifogásolta a- szövetség megalakulását és súlyos kritikát mondott a szövetség tagjai ellen, akik antiszociális agitációt fejtenek ki. Felszólalása befejezéséül arra kérte Berényi a megjelenteket, hassanak mindnyájan oda, hogy az ilyen és hasonló antiszociális szervezkedések meghiúsuljanak. Az értekezlet egyhangú helyesléssel fogadta Berényi állásfoglalását. Az ülés befejezése után a magánalkalmazottak többsége arról vitatkozott, nem lenne-e helyes a Kereskedők Szövetsége ellen tüntetést rendezni és a szociáldemokrata-párt védelmét kérni. — S?abadonbocsátották a leszerelt katonák vezetőit. Budapestről telefonálja tudósítónk : A leszerelt altisztek mozgalmának vezetőit: Bandi Ferencet, Tóth Istvánt, Salgó Gusztávot, Lux Ernőt, Barna Ignácot és Silva Jenőt, továbbá dr. Mann Hugót a vizsgálóbíró kihallgatta és elrendelte valainennyiök szabadonbocsátását. A szabadonbocsátás indoka az, hogy a vizsgálóbíró ténykedésükben nem lát fenforogni sem a .köztársasági államforma elleni szövetkezést, sem pedig lázitást. — A Délvidéktől érkező utasokat megvizsgálják Szeged-állomáson. Vasárnaptól kezdve, kormányrendeletre, az összes utasokat, akik a demarkációs vonalon túlról Szegedre érkeznek, megvizsgálják. A vizsgálatot Szeged állomáson fogják végezni nyomban, a vonat beérkezése után. Kiterjed minden podgyászra és az utasok által hozott pénzmennyiségre. A vizsgálatot az állomás II. osztályú várótermében fogja végezni egy határrendőrségi tanácsos felügyelete alatt mintegy husz, harminc főből álló, a vizsgálatra kioktatott határrendőrségi személyzet. E szerint az érkező utasok közül senki sem hozhat 500 koronánál több magyar bankjegyet. Az 500 koronán felüli összeget elkobozhatja a határrendőrség. Kivételt csak a magyar állampolgárokkal szemben tesznek és azokkal, akik más országokból térnek vissza Magyarországba és igazolják, hogy a náluk található nagyobb összegű pénz a saját tulajdonuk. A vizsgálat a bankjegyek lebélyegzésével függ össze, ami a napokban kezdődik meg nálunk. — A szegedi katonai irodákban alkalmazott írnokok és irnoknök helyi csoportja vasárnap délután fél 4 órakor a Tiszti-pavillonban (I. em. 70, sz, szoba) gyűlést tart. Felkérjük a tagokat, hogy a gyűlésen rendes időben jelenjenek meg. — Hirek Újszegedről. A napokban hire járt, hogy a szerbek a Délvidék nagy sztrájkja következtében annyira megenyhültek volna, hogy az ujszegedi közlekedést is szabaddá teszik. Érdeklődtünk illetékes helyen, mennyiben fedi a valóságot a hir. Sajnos, információink nem sok jóval biztatnak. Újszeged községi bírája, Horváth Mihály maga is megcáfolta a hirt. Újszegeden senki sem tud a dolog felől. Ellenben tudomásunkra jutott, hogy éppenséggel nincs gyöngyélet odaát. Az élelmiszerek árai csak annyiban csökkentek, hogy nem követhetik a szegedi áremelkedéseket. A tojás