Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-12 / 9. szám

6 DÉLMAGYAROESZAG Szeged, 191Í). január 12. gokat adjunk fel, amelynek további fentartása a világháború befejezése után mutatkozó általános tendenciában nem volna többé észszerű. jászi Oszkár kantonális bercndezkedésj tervének sarkpontja tehát áz a meggondolás, hogv olyan vegyes összetételű államnak, mint amilyen Magyarország, nem szabad jövendő politikáját egyetlen nemzetnek politikai fölényére alapoznia, hand" <"eg kell teremtenic egy tőkeerős ipari és gazdasági berendezkedésnek azt a biztos bázisát, amelyre a másot]jk ezer év munkáját kellő bizalommal föl iehet építeni. A nacionalizmus korszaka lejárt s ezt az igazságot nem homályosítja el az semj ha a körülöttünk tobzódó nacionalizmus átmenetileg elboritással fenyegeti ezt a sokat szenvedett, megpróbált, ezer külső és belső csapás alatt roskadozó szegény országot. Beszélgessünk. • A falion ved: iMa-holnap annak lesz jó dolga, aki gyomorbajos. f'.n: iBajos Idolog jó állapotnak nevezni, ha valaki' nem fond enni'. A fahtínifid: Aki tudna, annak nem les® mit. lAJisztadngot is leszállítják, a hnst még mindig nem lehet megfizetni, az alkohol, nagyon helyesen, tiltva vau. egyszóval torkunkon a hurok. fin: Nem ín megy le azon már miás, csak 'i tavserlWg. Ez jiz egyetlen valami, amilt wi^g nem rekvirál+alk. A fahonvéd: No, meg a levegőt. IV ezt se'm lehet- már változtatni, egy helybon kell maradim, akár esik, akár t'n. TTgy vagyunk vele, mint az egyszeri fiakkeros volt a Koezor János kühágási bírósága idején. Akár iol 1 ra. akár balra liajtotit, 'mindenképpen baj volt. fin: Baj az is, hogy a lisztből keve-ebb van, mint, « púderból. Ez nem fogy el. sem a karmin. A fahonvéd: fis akik használ iák. azok is folyton szaporodnak. Pedig ;|z írás is mondja: csinált képeiket mu imádjt fin: Képtelenség azt kívánni, hogy pinty a vizlven. ponty a légben éljen. A fahonvéd: 1 te az már nem képtelen kívánság, hogy akinek képesságe van, az adjon mindarra, «mi kell. fin: Sokan még minidig nem tanulták meg, hogy a bugyelláris nom arra való, liógy becsukják, de hogv nóha Iki is nyissák. A fahonvéd: Ha iiry halaidnink. esti idöben a szemeket se kell kinyitni. "Rövidesen• ránk borul a teljes sötétség. fin: Az eilősötítségben még meglehetne tátini, hogy a tanyai magyar, aki ueyunosak teli szítta magát, semmiivel sean járul hozzá. a közjó megteremtéséhez. A fahonvéd: Minidenbői kimarjul, mint az egyszeri kisilány rf bálból. Osaik a takarékhói nem marad ki. ahová marékszám cipeli az ezres bankót. fin: Aninyi a pénz. hogy még azok is aidiák a bankot, akiknek ezelőtt, sőt tahiti most i.s, m -g dióba se lett volna szmbad játszani. A fahonvéd:"Sok miniden irányban játék szerűen folynak a dolgok. A színigawató is megjátszotta magát. njra és ismét helyáreineW«t ikért. fin: 0 rí krisztusi mondás vallója, kővetője: Kérjetek és megadatik nektek. A fahonvéd: De ha szerinte minden megdrágulj meg kellett drágulni a papírnak is. fis ha megdrágult, egy i.stanciólwin kellene kérnie olyan helyárcnieh sl. hogy megtakaríthassa a papirost hogj még a jövő századi an se kell.ion uina kérni. fin: Vannak, aikiik ugy mén szokták a kérést, mint sas a repülést. A fahonvéd: Vagy mint a franciák az udvariasságot. A s'zinház.i tilkár <mnek a tudója, a m+'gniondíliaitója. fin: Meg mindazok. akik figyelmesek irántnik. Hívják is az itt levő tiszteket tisztelő szeretettel vendógi-egbe. Ma, este is vacsora: lesz egyik polgártársunknál a tiszteletükre. A fahonvéd: Oaik nemzeti eledelekkel ne traktálják őket. fin: Nehogy ugy járjanak, mint Coppee a iturós csuszával. 'A fahonvéd: A paposképü költő, amikor itt járt, nem tudta lenyelni a 'tejfölös, meg túrás csuszát. Meg is mondta udvarias finomsággal, hogy náluk ilyennel szokták a plakátokalt felragasztani . . . JYÍire költi el pirjesike a fizetését Az idén, Vízkereszt-napján töltöttem be negyvenedik szolgálat évemet a világhírű Veréb cégnél, mely első és legrégibb lasponya-^iviteü vállalat az országban. Pincsi kisasszonnyal a háború kezdete óta dolgozom egy szobában. A hivatalnokok mindjárt az általános mozgósítás alkalmával bevonltak, akkor került hozzánk Pincsiké, ki előbb volonter volt, később hatvan korona havi fizetést élvezett, majd a magántisztviselők első bérmozgalma alkalmával háromszáz koronára emeltette föl rendes fizetését, amelyet a második bérmozgalomnál lakbér és egyéb jutalékok cinién még nyolcvan koronával pótoltatott havonkint. Ma négyszáznyolcvan koronára rug a fizetése. * Pincsiké okos leány, rendkívül élénk és kőnnyü felfogása van. a polgári leányiskolát dicsérő-oklevéllel hagyta el, a felső-kereskedelmiben ösztöndijat kapott, megtanulta a gyorsés gépírást s az igazgató úrnő' egy forró csókkal búcsúzott el tőle a bizonyitvánvkiosztás napján, amit az iskolatársak érthető irigvséggel nyugtáztak. Csak egv nagy hibája van. Az tudnillik, hogv elsőrendűen csúf leány . . . Bocsánat az indiszkrécióért, Pincsikénél meg kell állapítanom, hogy őnagysága valóságos torzszűlőtf^Még csak tizennvolc éves és már is teljes körszakálla van, amitől valami francia-gyártmányú csodaszerrel szokott időnkint megszabadulni, ezenkívül állandó vendége a franciaszakállu Sziráky doktornak, ucv hogy ha bármikor késéssel érkezik be az irodába. ej?y ellen százat lehet tenni, hogy Sziráky bácsinál már reggel hét óra előtt jelent meg az első páciens. Ilyenkor dühösen sóhajtja a kötelességtudó leány: — Bocsánat kedves elvtárs, a fogorvosnál voltam. — Már megint ! . . . — Igen, aranyfoglalatot kapok. — Ugyan. — Kénzelje, ez a tizedik ! Már valósáctís aranvfogu Szent-János leszek, vagyis inkább lennék, ha férfinak születtem volna. — Szegény Pincsiké, igazán sajnálom, rámegy az egész fizetése a fogaira. Ezt azért mertem .megkockáztatni, mert — bocsánatot kérek megint az indiszkrécióért — az én kedves elvtársam nagyon egyszerűen öltözködik, parfümöt is Bokor Dolfinál vásárol dekaszámra, a ruháit Klckner Mariskánál varratja készpénzfizetés mellett és csak azt rójia föl Mariskával szemben, hogy nem eléggé figyelmes, mire megint hozzá kerül, már nem ismer rá. A smokkja is mindössze egy vékony karikagyűrű, aranyszivvel és egy szerény lencsefüggő ... Az őszinte válaszomnál fölsziszent, mint egy szelid macska, melynek a lábaira léptek: — Mit gondol Alárton elvtárs ! (A forradalom óta csak igy bizalmasan szólítjuk egymást, benn vagvtmk tudnilik mindketten a szakszervezetben) Mit gondol az Istenért, a fogamra köheném az egész keresetemet! ? — Bocsánat Pincsiké, ne haragudjon, nem akartam megbántani, ez csak ugy véletlenül jött a számra . . . — Kérem . . . — Hát persze, persze, a szüleit is segiti, esetleg félre is tesz havonkint valamennyit, ugye ? . .. — Oh nem, tiltakozom elvtárs, a szüleim nincsenek rászorulva, a félretevés !.. . Hah !. . Es itt egv szilaj karlegyintéssél a levegőbe csapott, mint egy leszerelt huszárhadnagy tenné a Kuss éttermében Kukac muzsikája mellett, ha tudniillik nem volna záróra és szesztilalom. Most éreztem négy év óta először, hogy megmozdult a szivem Pincsiké társaságában. Szinte szerettem volna elkapni vékon derekát a háború előtti időből valódelén-bluztésfelmeligiteni alvó öreg véremet.JIlyen temperamentumosnak sosem láttam. A szemei is égtek, mint sötétben a brilliáns. Csak a fogai ne lettek volna aranyból. . . Azután lehanyatlott Pincsiké, a székére dőlt és az arcát a tenyerébe takarta. — Szerelmes vagyok Márton elvtárs — zokogta — ez az én szerencsétlenségem 1 Megijedtem. Istenem, az idő nagy korhatárokat és ellentéteket von össze, ki tudja . • • Nem mertem továbt) fűzni a gondol3*3'm3*> résztvevőn odamentem hozzá, megsimogattam éjfekete haiát és szelíden mondtam : — A fiatalsággal jár lelkem ... A virágnak megtiltani nem lehet . . . tettem hozzá költői hevülettel. — Márton elvtárs — pattant föl most a leány helyéről — adja becsületszavát, önt becsületes embernek ismerem • • • Reszketve feleltem : — Adom elvtárs, becsüleszavamat adom, mondja tovább ... Csak ne izgassa magát — Most/gyónok önnek. Gvónok, mint egv valóságos lelkiatyának . . . Mindent elmondok, ha meghallgat. Szédülés fogott el. Istenein segits meg. Száraz torokkal feleltem : — Meghallgatom. Mondja Pincsiké. Mint egy saskeselyű nézett rám az Íróasztala mellől. •— Ismeri Sass Irént ? — Isme . . . Azaz pardon nem ismerem. — Nem ismeri?! — ugrott fői a helyéről, mint Suiair Gyula — a szubrettef nem ismeri! ? — Nézze lelkem én nem járok a színházba, öreg is vagyok már, széniuség vau, a város sötét, a szemeim is gyengék, hajh, a negyven évi szolgálat. . . — De hallotta már a nevét ? — Oh igen, sőt. hát, persze, persze — magoktam megkönnyebbültem — Közönséges név . . . — Ha ismerné Márton elvtárs — sóhajtotta Pincsiké és szinte kimerülten dőli vissza a székére. — Csak talán nem, izé, mit akarok mondani. — De igen, igen — rázta a fejét, mint Déri Rózsi tizenhat esztendős leá^v-szerepbcn — igen Márton elvtárs, eltalálta. Öbelé vagyok szerelmes, őtet látom mindig, az ő hangját hallom folyton, az ő bájos lenge alakját látom az asztalomra vetődő napsugárban is, mindig őtet látom, mindig, mindig . . . — Ez baj — feleltem most már teljesen nekibátorodva. És mig a leány az asztalra hajolva, zsebkendőjével törülgette könnyes arcát, megdöbbenve kezdtem eszmélni: hát ez a modern világ, az uj kor, a -teljes szabadság . . . Ez az ?... Furcsa ! És vallani kezdett Pincsiké: — Mikor megláttam a Márvány menyaszszony-bm, azt hittem kiugrik a szivem ... nézze, hogy dobog most is.. . szerettein volna fölugrani.a zsöllyéről és fölrohanni a színpadra, hogy leboruljak a lépcsőkre, a fülke előtt... És imádni... Azt mondani: te vagy, te isteni lénv, az. ideálom, akiért gyermekkorom óta rajongtam, akiről álmodtam mindig Beninckyné regényeinek olvasása óta, te vagy a szépség, te vagy a báj.. . imádlak, imádlak ... És másnap szerelmet vallottam neki levélben (Pincsikének merész, férfias irása van) és csak arra kértem, hogy ne utasítson el. Csak nem kért randevút ? — vágtam a szavaiba. — Nem — felelte alázatosan. - No ne akasszon meg, édes elvtárs... Nem kértem randevút, csak arra kértem," engedje meg, hogy titkos imádója legyek és hogy válaszoljon a leveleimre. Oh mily boldog vagyok — sóhajtott fel — nem űzött el, választ is küldött és képzelje mit irtain a levél alá. Ezt: dr. Fix, gyakorló orvos. — Miért éppen orvos ? — Mert ezek vannak mo'st divatban !...