Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-12 / 9. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG Szegeid. 1919. január 12. ben kérem minden magyar embernek a táinógatását. Solia szomorúbb, soha lehangalta.bb. sdlia kétségbeesettebb pillantatom nem volt. minit nui. amikor e nagy feladatot vállakmi. Sajnos nem öröm. nem büszkeség, nem ambíció tölti el lelkemet, esak egy gondolat, hogy megmenthessem az országot, lehetőre tegyem, hogy ralamikor boldog, erős és hatalmas lehessen. Károlyi beszédet a Nemzeti Tanács tagjai hosszas étjenzéssel kisérték. Hock János ezután berekesztette az ülést. Az ülés után a kimondott kabinet tagjai minisztertanácsot hivtak egybe. Budapest, január 11. (A Délmagyarország tudósi tójától.) A Nemzeti Tanács ülése utáu tartott miniszteri értekezleten, mint értesülünk, arról folyt a tanácskozás. miiként volna lehetséges a kormányzásban rératvett )v'irt érthflceií't olyképen össizee.gyeztetni. hogy az IIj kormány is koalíciós legyen. Foglalkozott azonban az értekezlet a katonatanács működésével is. A miniszterek részéről oly irányban hangzottak el felszólalások, hogy u katonatanács további működésének megfelelő intézkedéseikkel, de közös megegyezéssel olyan hatáskört kelj megállapítani, a Temesvár, január II. (A Délmagyaror- | szág tudósítójától.) A temesvári szerb pa- | ramcsnokságtól ma azt az információt szereztük, h;gv Vyx alezredesnek belgrádi utia minden egyéb kombinációvá! szemben az antant balkáni főparancsnokságától: a 1 Budapest, január 11. (A Délniagyarország tudósítójától.) Szabó Jenő. aki Gombaszögi Frida ellen merényletet követett el. két év óta dolgozott h'elsenfeld Révaii-Utca 14. szám alatti műhelyében. Olyaji ügyességet tanúsított mesterségében, hogy főnökének véleménye szerint művészi tökélyre vitte volrui. Hosszú ideig csöndes, zárkózott természetűnek ismerték a műhelyben, az utóbbi időben azonban renitcnskedlett. Tudták róla. hogv egy szenvedélye van: a színház. Buzgón olvasta a színházi lapokat. Bakator-utca 14. száma lakásán egv katonaláda tele volt színházi lapokkal. Legtöbbje olvan példány volt, amely üombaszögi Frida fénykénét is közölte. Szenvedélyes autogramgyiijtő volt. Autograntkönyvét Austerxveil Ernő barátjának ajándékozta. A könyv most a rendőrségnél van. Fekete bőrkötésű notesz, amelvnek előlapián melynek keretein beliil hasznosan szolgál hatnák a népköztársaság nagy érdekeit. 'Megállapították ezutáai a minisztereik, hogy Pogány Józserf, a katonatanács kormánybiztosának a hadügyminiszter személye ellen felhozott vádjai, amelyeket, Festetách nyilatkozatában megismételt, egyáltalán neim kelti fel bennük azt az érzést, mintha a hadügyminiszter ellenforradalmár volna,' sőt meg vannak győződve ennek az ellenkezőjéről. A szoeiálista miniszterek ehhez az állásponthoz mindenben csatlakodnak. A miniszteri értekezlet délután l'él 5 órakor ért véget. A tanácskozás •befejezése előtt Károlyi arra kérte a kormány tagjait, hogg egyelőre maradjanak helyükön és végezzék hivatali teendőjüket. Egyúttal közölite, hogy megbízta Berinkey Dénes igazságügy minisztert a. miniszterelnökség vezetésével és a minisztertanácsokon való elnökléssel. A miniszteri értekezlet a dr. Pogány Jóasef (kormánybiztos által felhozott vádak ügyében megbízta Berinkey é\s Kunfi minisztereket, hogy a hadügy miniisztért ért vádakat, valamint a Pogány által előterjesztett bizonyítékokat is vizsgáfják meg. 'A két aninriszíter az ügyről jelentést fog tenni a minisztertanácsnak. , közeli napokban megtörténő, Belgrádból Budapestre való költözésével van összefüggésben. Az információ Szerint Franchet d'Esperey táborrlok egész vézérkiirával együtt el fogja hagyni Belgrádot és Budapestre teszi át székhelyét. Shakespeare fényképe látható'. Austerwell Ernő állítása szerint Gombaszögi. Frida is beleirta a nevét a könyvbe, ezt azonban tegnapelőtt,, amikor elbúcsúzott tőle, kitépte. Megjelent a „főkapitányságon Singer Ferenc ló éves szabóinas, aki előtt Szabó Jenő a legtöbbet beszélt üombaszögi Fridáról. Fantasztikus történeteket mondott el Gomba/szögi Fnidával kapcsolatosan és végül bevallot-ta, hogy az egész'et csak azért eszelte ki. hogy utánozhassa Ambrus Zoltán Tóparti Gyilkosság oimii müvének főszereplőjét, hogy kipróbálhassa. 'hogy a rémregényszerü történetek elmondása milyen hatással van barátjára. A művésznő állapotáról dr. Rácz István főorvos a következő felvilágosításokat adta: Hültl professzorral egvűtt ma reggel ismét megvizsgáltuk. A tanár ur még kielégítőbbnek taláíta állapotát, lia a tüdők részéről komplikációk r.ein támadnak, a sérülések jó lefolyásúak lesznek. Ma délben újra bekötöztük Gomba.szögit. Minden amellett szól. hogy jobbra fordulhat az álttipota. A lapok aizt írják, hogy néma lesz. Igaz ez? — kérdeztük. — Szó sincs róla. Hültl olyan bravúros műtétet végzett, hogy nemcsak a vérzést állította cl, hanem a nyelv működését is elősegítette. Szigorúan megtiltottuk, hogv a beteggel bárki is beszélhessen, még hozzátartozóit sem fogadhatja. Nagyon ügyelünk arra. hogy lehetőleg semmi se izgassa és minden olyan eshetőséget eltávclitsunk. amely a merényletre emlékeztesse. Budapest, január H. (A Délniagyarország tudósítójától.) Rcich detektív a vésnöki műhelyben kihallgatta Szabó legjobb barátját, egv aJig 14 éves vésnökinast, aki vallomásával teljes világosságot derített a merényletre. A t'iu efmomdottai. hogy 191<S. május' 17-jén együtt voltak a Vígszínházban a Románc előadásán és Jenő e naptól kezdve halálosan szerelimes volt Gombaszögi Fnidába. Előadás után odaáütak a müvészbejáró elé, ahol. megvárták Gombaszögit és amikor a művésznő megjelent. Szabó Jenő eléje állt. majd pedig mikor a művésznő autójába szállt, odanyújtotta neki aláirás végett autógramm könyvét. Szabó Jenő autogrammkönyve a különös véletlen folytán utolsó o'dalán ott volt kinyitva. ahol a művésznő volt férjének, Rajikt Gábornak markánsan érdekes aláírása volt. Gombaszögi a vé'ettenben egy utcai suhanc szemtelqnkcdését látta, az aútogrammköny vet a gyerek lábai elé dobta és felindul is igában a fiút kétszer arculütötte. Ez a fiút rendkívül .e'keseritette, de még barátjának sem szólt' arról, hogv az arcul ütésért boszut akar állni. A vésnökinas vallomását a rendőrségen jegyzőkönyvbe vették. Berinkey az" elnök megbízásából tárgyal a párfokkal. Budapest, január 11. (A Délmagyarorszóig tudósítójától.) -Károlyi Mihály, a köztársaság elnöke ima megbízást adott Beri. ' y Dénes igazságügyminiszternek, hogy a ítság ügyében tárgyalásokat folytasson a pártokkal. Az elnök ezzel párhuzamosan maga is tárgyalni fog a pártokkal. A kormány illetékes helyről nyert információ alapján meggyőződött arról, 'hogy csak koalíciós kor mány képviselteti (eredménnyel az ország érdekeit az antanttal szemben. Hock Angisába utazik. Budapest, január 11. (A Détmagyarország tudósítójától.) Hock Jáno- a kormány megbízásából fontos hőkeniisszióval Skandináviába. i imán Angliába, utazik. Javuit a külpolitikai! helyzet. Budapest, január 11. (A Délmagyarország tudósítójától.) A külpolitikai helyzetben nagy enyhülés állott be. A jövő héten az antant politikai bizottsága érkezik Buda,pestre. A német kormány helyzete megszilárdult. Berlin, január 11. Este 10 órakor jelentik hivatalos helyről: A helyzet a kormányra rendkívül kedvező. Nagyobb ős - z.eii lik jizések nem voltak. A Mosse ház birtokba vételéért ma reggel és délben harcok folytak. A Liberté Correspondenz szerkesztőségét a spartacusok megszállták, legközelebb a helyzet kitisztul á sá t v á r j á k. A csehek előnyomulása. Budapest, január 11. (A Délmagyarország tudósítójától.) Beavatott helyről értesülünk, hogy az Érsekújvártól kelet fölé előnyomuló cseh csapatokkal való esetleges összeütközés elkerítése céljából « kormány elrendelte Vár katonai kiürítését. / Az elnök búcsúja a pártpolitikától. — A legelső feladat az Budapest, január 11. (A Délmagyarorsziíg tudósító ját ÓL) A Politikai Híradó jelenti: A Károlyi-iwírt szombaton este abból az alkalomból, hogy Károlyit ideiglenes köztársasági elnökké választották és' a pártvezetőségről ilyen formán le kell mondania, gyűlést tartott. Hock János elnöki megnyitójában lejelentette, hogy a Nemzeti Tanács a. párt vezérét államfővé emelte. J^zután Károlyi emi Ikedett szólásra és töbliek között a következőket mondotta: Annikor búcsúzom önükltöl. kötszere-, s-en fájdalma* netkejn ez a bucs-u. Fájdalma* először azért, mert távoznom kell politikai küzdelineiilmneík eme színhelyéről, másodiszor fájdalma* azért ii-, mert olyan piHanaWan ér engem a nagy kitüntetés, amely Magyarország történelmében talán a legsúlyosabb. De bármilyen súlyos is az ország helyzete, nem szabad reményünket elveszteni. Higyjék el. hu valakinek wüggedéste volt oka. akikor én voltam az. Mikii Jlőredát.tam, hogy manfniap után hogyan vonják szorosabbra a gyűrűt e köré az ország köré. De azért váUnllam i unek az országnak a vezot'-ét. a mai nup%l j ország megmentése. ~ kezdve pedig államfői vezetését. Kötelességem, hogy ott álljal,• a helyemen és egy bizonyos nyugvó pontot teremtsek-, amely körül a kormányzat kialakulhat. — Egy darabokra tördelt Magyarországon egyetlen párt sem tudja megvalósítani eszméit. Ali ez nemcsak a polgári pártokra, hanem a szociáldemokrata pártra és annak szélsőséges frakciójára i«. Egy .munkástömeg csak ugy tud megélni, ha van munka. Minden emibernek, aki ebben az országban él, csak egy kötelessége lehet: az ország megmentése felé fordítani tekintetét. Olyan kormányt- kell alakítanunk, amely a mai kényszerhelyzetben elsősorban azt biztosítja,, hogy a polgárháborút elkerüljük. Ha ettől nem tudjuk Magyarországot megmenteni. elbukunk. (Ezzel bncsuziom Önöktől. Azután Nagy György, a párt alelnöke mondott beszédet, maid Hock János bejelentette lemondását, kérte a pártot, hogy a kedden délután ti órakor tartandó választmányi ülésen fogják megválasztani a párt elnökségét és igazgatóságát. Francbet d'Esperey Budapestre teszi át s'zekhelyét. Gombaszögi Frida jobban van. — A merénylő barátjainak vallomása. —