Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-28 / 22. szám

delmag yaeosszag dóit' megnyitó titán dr. Koruor Lajos titkár olvasta "fel" az 1918. évről szóló évi jelentést és zárószámadást, .amelyekből tótüiit, hogy az Otthon jelentősen fejlődőt 1 a -háborús évek alatt is. Az 1919. évi előirányzat kapcsán fog­lalkoztak az egyesületi helyiség kérdésével. Az Otthon ugyanis megosztotta-helyiségeit a -Kaihdikus Körroi. azonban a mozgalmas tisztviselői élet nicüett a megosztoti helyiség; szűknek bizonyuii és «gv a tagok a helyiség teljes birtokbavételét követelik. Több iudit­.vány mán az elnök Biikar K. Dragomir liszt­viselóházak építése iránt benyújtott inditva­nyái ismertette. A lakásínség enyhítésére, valamint a tisztviselői érdekek hathatós vé­delmére szolgáló életrevaló eszméi a közgyű­lés a választmány- elé utalta azzal, hogy a kérdés sürgős tanuimáiiyozása és kidolgozá­sa után az a teljes ülés elé terjesztessék. Az elnök, bejelentette ezután, hogy a tisz­-íikáj és a választmány mandátuma lejárt, uj választást kell tehát .megejteni. Titkos szava­zás utján elnök lett: tiauser iRczsö Sándor, alelnökök: Kerner Lajos és Kőrnssy István, igazgató: Malter Mór, ügyész: dr. Busch Ferenc. I. titkár: dr. Koh/or Lajos. II. Erdey Erzsi. jegyző;: ' Csikós TCICIK; pénztáros: Wolf István, ellenőr: Gibicz János, könyvtá­ros: Tóth István, háznagy: Pudler Béla. al­könyvtárosok: Pudler Ilonka és Darázs Ka­ralin, Választónak "ez-sukivü! 41 tagból áiló választmányi testületet és hat felügyelő-bi­zottsági tágo.t. Érdekes és a1 tisztviselők uj társadalmi berendezkedésére jellemző, hogy liigy/a -vezetőségi, mint a választmányi tagok közé/jelentős számban választottak nőket is. Román nyelv kőtelező az erdélyi iskolákban. fT0K<üpzsvtír'iljmúát 27. Goldis László, a ro­iiiáteiíözpktáiásiigyi: -miniszter rendeletet bo­«áíottiVkiaz égidiázi és iskolai hatóságokhoz, ^^vbeiv kozK lingy a gynilaiehét vári nőm-. ^^uilésVőhatarozjaC valamiiU Ferdinánd Jk*" jrály^dékrétuniá- álapján: a/román kormányzö­táíiácsyaz!egyházj'-és'' iskolai .-ügyeket, ezentúl a Tornán királyság nevében Romániával együt­tesen fogja intézni :AtefdiliJa_p-miélr>gvn .hogy áiRmuám'áyal .egyesített területek 'egyházi és iskőjai -testületei' á őrnagy ár (kormánnyal bár­miféle' összeköttetést tartsanak fenn és min­den hivatálos'-iigyiikben ezentúl a szebeui kor­mányzótanács közoktatásügyi osztályához véli fordulniok. > ' A román vallás- és közoktatásügyi mi­íiszíer egy -másik rendeletével e'rre'ndelte. idgy-- miiiden -elemi, - állami, (községi és fele­kezeti iskolában a magyar földrajz s törfénc­em helyett Románia földrajzát és történél­nét tanítsák .é-s a magyar nyelv kötelező ok­i.atása"helyébe a "román hyelv jön: Azokban az illami és községi iskolákban, aho! kellő szá­mi román tanulók vannak, cikiilöniiendök és :zck számára minden tantárgyban román lesz i tanítási'nyelv. A középiskolákban egyelőre létenként husz Arában kötelező a román nö­vendékek számára a-román nyelv tanulása és .igyánczek letonentetnek a -magyar nyelv, ta­lálása alól. A történelem-és földrajz ezekben íz iskolákban is Magyarország helyett ezen­túl Romániáról -fog szólni. A királyi tanfelügyelők helyére a román Kormányzótanács iskolai reviziórokaí fog ki­nevezni. V B o.ixn&srva'í'Ti rata^ SZÍNHÁZ- ­MŰVÉSZET oooo MŰSOR: Kedd: Nebáids virág. operett.' idényberkí, pá­ros 42. fc'zerda: Bohémétel, operíL Idény bérlet, párat­lan. 43. Csütörtök: Hivatalnok urak. sziiunü. PJ-O­juiérbérloí B) 20. Péntek: Hivatalnok urak. sziumü. Premiér­•bérloL A) 20. (Szombat délután: Aranyember. színmű. Szombat este: Bohém élei. opera. Idénykér­'Jet. páros 44. Vasárnap clé'niá-n: í'andergohl kisasszony. operet i.v Vasárnap este: Árva László király, szomom­jntók. Bérletszüjivtben. v * A színházi helyáremelés. Tisztelt Szer­kesztő n r! Az lúsá&ok'bain olvasom, hogy a Nóptanáes -.fo^lakkozoit a szüiig'.axg'íitó ó? a -szí. nésztanáes hely áremelési hérehiiénü. A kére/ ínttt azzal dmtók-olják. hogy .minrUm (megdrá­gult a .s'/án-társulati tagok részére a. szün­időre még jűijős tigy lil-lérnyi .tiirta-lékia'ap som. iEgy kör-levő] vau hjrt-okombau. amelyet december 80-i'k.i kelettel az országos szinész­tanátis .nevében Majlcnyi László titkár és Szegő üunrire elnök -bonsájloit ki a ..Bajtársak" hoz. ,'JGbbe.n a. körié vélhen n- többek. között a következők 'fogJaltátnak:' ..Alti itt Szögeden fo­dyó év szoptaml>er 1-töl decaiubor 31-ig kerek 356 egységet, ka-ptnuk; tehát heten kén l. több. :mniii. 9-egyséffet. .pedig közben 2 boti spanyol •szünet ..is volt.-Könnyű fkászáiiii5taűjá._.iiiit ke­res havonta egy 50. egy 30 egységes. -izi.nésh áreurv 15 egységes kíir-da-los. Szenethénik tudni, IRODALOM * A Dugonics-társaság igazgatós^ ülése. A Dugonics-társaság igazgatótanácsa dr Szalay .József elnökletaJatl vasárnap délelőtt ülést tartott . -Bejril ontolt <V az elnök. hogy a I -táj-satváít -v-agyoU-a körüJ-belüí húszezer koroná. i vaJ szaixírodotr. 4l)r. Hollós József és Móra pe. | rene i adatván vára. az igazgatfeig V . zott. hogy dr. Domokos Ih.szlónak, a khülő pitbLir-i-ytiüKilk Szeged föladatai a háborn „íá, e. munkájából száz (jiéíkkínyt (megvásárol. r(j. rossy Gyula inrfitványüra Cserzy Mihály. a jeles szcgedli iró. a Déinuigyarorszáy ,munka­társa Régi világból c. könyvélxö! ötven diuit fog ímegvomü a-z iga.zgatót:máe.s. A­Afálkszáth-d/ijíit. annely.e.t szegedi újságíró jQ­táilunazására. háro.m évenkin-t. ítdiutk ki. rgy. hangn szavazással Sz. Szigethy ViLnuus (kar­láusmíiknaik. >íi régi kitűnő u.jságimnak. a Szö­gedii Napló munkatáirsánalt itálték. A társa­ság közgyűlésén, aunelyen a. j-utítlmazúsi -ki­Giirdotik, iSz. Szigcthy Vdhnos ifelolvasiist foj táutaini. A Boksa y .József és Mai ina Gyula ihaláíláva'l niogűrívsedctt :két jxm-des tagsági he­lyet a Jegközolebhi. közgyűlésen töltiik be. •mdlyiiik iaz -a fixes fársul-ait. aihól ezá a "jövede!­nnet ofőriik".- li\J|a.jid- azK-uláiblii jsohök •következ­nek: „Nem -leliet az, hogy az igazgatóé legyen jívfittílen jog .s a sz.inészé (ínindlKii iköteíüsség. -JÍajld ozépon a z igazgató <u.naikfif, hogy 120.000 korona évi jii­veclalem hcdyetl .elégedjenek meg 30.000 koro­nával. Szerényen abból is ki lehet, jönni." Ha a- körlevél szerint -1öbh >mi;n( 9.egység jut egy ihófre (10 koivmia az ogységalap) és ha a. szín­ignzgaln egy.'szezonon -keresztül 420.000 koro­náfc (keres, -lehet-e ok a pauaszea és az ujabb ihelyá.roiuelés 4cérésére'? tefii hál áz .igaz? Az-e, Jiogy kevés a keresel és hog>' ebből n kereset­ből a nyári szünidőre nem lehetne félretenni, vagy az. <aui.it. a szánésztaaiács a ^kÖT.iraitb.in büszkélikddve eanlioget. liogjr aiincs az a lixes társnl-at, amely a szego.li yivedeimet elérhetné jóllehet itt két Jjetes íziinetot is.tavtoftak. Azt Mszom. egyszer iinár a. közönségre is tekintet­tel kellene 1-ennu és az-érdékei-t megvédeni il­lene. Teljes tisztelettel Egy színházlátogató. javítlassa elsőrangú óra- cs éhszer­üzlctemben. Szolid árak! Oíáttban és ékszerekben naeiy raktár. .ÖV/P'.FJ'SCHEía-.-K."- .v.-.­154 Korző-kávébár -nte.üetf. • I Z 1. ;^re-K^SSjl^^^1*31'- szá^^./Tcicfoír. 1-5 -20, kaphatók/aljegfinomabb gyáifttnányu szivarkahövety ; Icüidíalégésségek a legolcsóbb napi árak mellett. HETI MŰSOR: URÁNIA MŰSORA: Hétfőn és kedden: .Herceg szerelem" dráma 4 ki­vonásban. A főszerepben : Hella Moja. Ezenkívül: „Frici bácsi" vígjáték 3 felvonásban. Szerdán és csíltörtökön: „A kereskedelmi tanácsos házában" Mariit E. regénye 5 réázben. A főszerepben Edith Meller. Péntektől—vasárnapig: „Alreune Hau-í" Heins Eners regénye 5 félvonásban. A főszerepekben: Gál Gyula, R. Szöliösy Rózsi, Körmendy Kálmán és ' Lux Margit. x > • - VASS-MOZI MŰSORA: i Kedden „Lélek a bilincsben" rejtelmes tőitenet 4 rész- I ben. A főszerepekben: Kari Gölz és Gréte Lundl. Ezenkívül a „Papucshős" vígjáték J felvonásban. Szerdán és csütörtökön „A táncz démona" drm. 4 felv. a főszerepben Hanny Weise. Ezenkívül a „33 sz. sorsjegy" detektív komédia 3 felv. Péntektöl-vasárnapig: „A 6. számú szeparé" deRkliv­történet 4 részben. A főszerepben Max Landa. Csícserm válasza a béke onferci?ci,3 aprtlalára. Genf, január 27. A Havas-ügynökség iközli Csicserin orosz küliigvi népbiztosnak a békekonferencia felhívására vonatkozó vála­szát. Csicserin azzal kezdi, ,-hogv a He rezeg­szigetekre való meghívást hivatalos formában még -nem kapta meg, de mihelyt megérkezik, . gondosan meg fogják vizsgálni. Egyelőrejbí­zonyos tartózkodással fogadják a találkozás helyét, mert á Herczeg-szigetek elhagyóik messze vidéken fekvők és ezért bizonyos ti­tokzatosság veszi körül ezt az ajánlatot, noha az orosz kormány -- mondja Csicserin — tel­jesen szabadon és nyíltsággal akar tárgyalni. Az oroszországi helyzet nagyon bonyolult. ® nép .harca a reakció ellen még tart. Minden olyan javasiat, amely azt -kívánja, hogy ezt a ' harcot befejezzük, elfogadhatatlan épen mosL amikor .a reakció érői mindenütt meginog­tak. főraktárában Viszontelárusifóknak is a 'egolcsóbb , bevásárS si fonráá. .

Next

/
Thumbnails
Contents