Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-28 / 22. szám
2 DÉLMAGYAROESZAG Szeged, 1919. január 38. K Diszfelvonulást tart a Vérmezőn a népköztársaság hadserege. — A szemlén megjelennek Károlyi elnök, a kormány és a külfö di sajtó képviselői. — Válasz az ellenforradalmi törekvésekre. — Budapest, január 27. (A Délmagyarotrszág tudósítójától.) A hadügyminisztérium tanácsitermében ma délelőtt összegyűltek Budapest valamennyi helyőrsége csapattisztjeinek bizalmi férfiai, hogv tiltakozzanak az egyre növekvő ellenforradalmi üzelmekkel szemben. Elsősorban állást foglaltak a Pesti Hirlapnk ama gyanúsítása ellen, melv szerint Böitm Vilmos! hadügyminiszter parancsot adott a Maokensen-hadsereget leszerelő bizottságnak, iiogv a németektől elvett fegyverekből 150,000 íegyvert és lőszert Losoncra küldjenek. A inai ülésen megjelent Böhm Vilmos hadügyminiszter, aki tiltakozott a vád ellen. Ez a vád — atgymond — alkalmas arra. hogv a salgótarjáni csehekkel szemben álló katonáinkat elkedvetlenítse. Ezután dr. Pogány József, a Katonatanács kormánybiztosa foglalkozott az „Ébredő Magyarokkal", a budapesti álszékelyekkel és más ellenforradalmi üzemiekkel. Elmondotta, hogv az „Ébredő Magyarok" egyesületének egy titkos gyűlésén, a melyről jelentések vannak, elhatározták, hogy hamis igazolványokkal be játnak a pesti kaszárnyákba, ott ekrazitot helyeznek el, hogy a szó szoros értelmében fizikailag robbantsák szét Budapest szoeiálista katonáit, továbbá, hogv fegyveres puccsra készülnek. Felszólított mindenkit, hogv álljon résen és a legnagyobb fegyelmezettségben tegye meg kötelességét. A bizalmi férfiak egyhangúlag; tiltakoztak a reakció és az ellenforradalom ellen Lelkesen ünnepelték a hadügyminisztert é< a Katonatanácsot és végül dr. Pogány József javaslatára elhatározták, hogy hatalmas szemlében fogják bebizonyítani, hogv van magyar hadsereg, mely egységesen áll a népköztár saság kormánya mellett. Ezt a nagy szemlét a Vérmezőn tartják meg. amelyen a köfr társasáé elnöke, a kormány és a külföldi sajtó képviselői vesznek részt. Az antant tiltakozása. Bécs, január 27. (A Délmagydrország tudósitójától.) Genfi távirat -szerim Pidhon külügyiminiszter amerikai, japán és olasz újságírók előtt szombaton kijelentette, hogy Franciaországnak a Rajna balpartjára vonatkozó magatartásáról szőlő jelentések nem felelnek meg a tényeknek. Ha Foch tábornagy erről a kérdésről beszélt, ugv csak mint magánember tehette ezt, mert a kormány ezt a kérdést még nem vitatta meg. Newyork, január 27. Az United Pressemik jelentik: A békekonferencia óvása, amelyet az önkéntes tefrületmiegszállásak ellem ennedt, nemesaik orosz területre vonatkozik, hanem szól a románok, csehszlovákok, szerbek és más nemzeteknek is, amelyek átlépték a megállapított vonalat. Berlin, jamuár 27. Az Abend jelenti Genfiből: iA fegyverszünet önkényes megsértése ellen küldött nntamtnyilatkczaí keletkezéséről 2i következőket tudtuk m-ig: Az első dískus&ióra a Magyarországból Párisba hívott. Franehet tábornok szóbeli jelentése adott alkalmat. Franehet tábornok ugyanis a cseh, délszláv és rarnán ihadvezetőségekkel szean'ben tanúsítandó magatartására vonatkozó határozott utasítások hiánvában elhárított minden személyes felelősségei. Franehet hosszasan tanácskozott I Vilsonnal. Az antant Tiltakozását már néhány nappal élőbb ei lehetett volna kiilden; de időt akartak adni a 'eng/oleknek, hogy bevégzett tényeket -adikossanak. Azok a legutóbbi hirek, hogy a lengyelek hajlandóak a németekkel megegyezni, döntő hatást gyakoroltak Wilsonra, aki a figyelmeztető próklamációt fogalmazta, amit egynémely-stiláris változtatás után elfogadtak A változások főképen Oroszország érzékenységére kívántak tekintet I tel lenni. Az antant Szalonikibe vagy Szudánba viteti a fosztogatókat és bolsevikieket. — Vyx alezredes átirata a kormányhoz. — Budapest, ianuár 27. (A Délmagyarország i lókfit. bolsevikieket és más izgíítókai Szalotudósttójától.) Vyx alezredes értesítette a ni kibe ivszik & dnnan szükség esetén Szuikormányt. hogv az antant itteni csapatai ál- dánba. taluik a jövőben elfogandó fosztogatókat, rab- I Lissabonban a köztársaság csapatai győztek. Lissabőn. január 27. {Havas) Hivatalosan elenták: A monarchista csapatokat megverték. A monnrehista polgári zászlóal/aklian való részvételre 9000-nél többen jelentkeztek. 'Ai/res de Omelles, a monarchista p&rt feje és Mamiéi király képviselője a lázadók közt. van. A kormány sok csapatot von öss7e, hogy Fontos ügyek a minisztertanácsban. Budapest, január 27. (A Délmagyaror szag tudósitójától.) A (kormány ma este mi5iusztert4tfiácsot tartott. íMegálilapitották. hogy ícróf Andrássy Gyiula nem a kormány megbizásából jár Svájolmn, azok a árgyalások tehát, amelyeket folytat, magánjellogüek és nem a kormány megbizásáliól való trgyalások. Ezután tárgyalták a belügyminisztérium státusz | eportóban elnyomja a felkelést. Róma. január 27. A Stefaui-ügynökség jelenti: Az itteni portugál követség Lissa| boáiból a következő táviratot kapta: A monarchista felkelőket Lissabonban megverték. A I lovasságot és tüzérséget szétszórták- A lázaI dók közt vaai Manuel kin'ű megbízottja is. rendezését, fölhatalmazást adtak Böhm Vilmos hadügyminiszternek, liogy a P. H. ismert vádijai miatt a bűnvádi feljelentést mteg tegye. Tárgyalták továbbá Szende pénzügyin! niszter javaslatát a szesztilalom részleges felfüggesztéséről. rTanácHkoztaik a | sajtóoszltály megszervezésének ügyéről is és Herczeg Géza hi rlaipirót a sajtófőnök mellé imásodák osztáiyfőnölkiké kinevezik miniszteri tanácsosi ranggal. Szegedi háztulajdonosok mozgalma. — Szabad egyezkedést kívánnak. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi IV. kerületi háztulajdonosuk kezdeményezésére vasárnap délután fél kettőkor népes gyűlést tartottak a városházán a házigazdák Tdle volt svu üléstereim, megteltek ,a karzatok is. Szántó János kataszteri főmérnök nyitotta meg az ülést. Hosszabb beszédben fejtette Bei, hogy az ötödféléves háború a háztulajdonosokat sújtotta leginkább. Ezt az állítást nem kell szószerint. venmL Tudjuk az edffigi összesítésekből és öszehasomUtasokból, hogy minden osztály, min (km szak ma legtöbbet szenvedett a hálioruban. De el kell isimermi, hogy vannak 11 á ztulajt ionosok , a kilket csakugyan érzékenyen érintett a liáborus lakásibéraenklelet, amely a ibéremelést eltiltotta. Ezek azoknak a kisebb bérházaknak tulajdonosai, akiknek egyetlen tőkéjük a házuk volt. Az ilyenek jövekMme csakugyan nem tarthatott lépést a drágasággal. Azok a háztulajdonosok ellenijeit, akiknek más keresetük is van, senkit sem indítanak meg a panaszukkal, legföljebb akkor, ha a keresetük sem jövedelmezett. l>e az ilyenek elenyésző csekély számmal! vámnak. Az elnök előterjesztése, Balog Lajos felszólalása és Szöllősi János felszólalása után, ki a külvárosi utcáik rendezését sürgette, terjedelmes határozati javaslatot fogadtak cl. A javaslat lényege az, hogy a kormánybiztos utján kérjék meg felterjesztésben a nép kormányt a háborús llakásbérrendelet hatályának sürgős megszüntetésére és a szabad egyezkedés helyreállítására háztulajdonos és c bérlő között. A szegedi háztulajdonosok a lehető legrövidebb időn belül megalakítják a háztulajdonosok és bérlők tanácsát, amely egyenlő számiban áll háztulajdonosokból és beillőkből és tiszta szociális alapion fog működni, Ez a tanács a szegedi hélyi és a mai árvíszonyoik íi gyelemlvevéteilé vei megállapítja majd a lakrészek fekvése, nagysága ós minőségin szerint kérhető maximális árakat. A tanács intéző, békéltető szerve lenne .minden vonatkozásban az érdekelteknek. Kötelessége lesz egyúttal az is, hogy a.7. elszállásolásra ezorullió lakosokat nagyobb lakások riedukálásávall is emberies lakáshoz juttassa. A szegedi háztulajdonosok a határozati javaslatot elijogajditák és részletes kivitelére ötven tagú bizottságot választottak. Miozgdmuk alighanem országszerte visszhangot fog kelteni, de a lakók aligha fogják tetszéssel fogadná. Abban igazuk volt a fölszólalt házigazdáknak, hogy olyan bérlők, akik albérlőiket tartanak, busás hasznot szerezték — az ő iházmikból. líe ebből nem következik, hogy ök is szabadon hajtsák .most már a laikásbéreket. A hároon, két és egyszobás lakások béreit szabad egyezkedés után megállapítani veszedelmes volna imost még. Azok lakói kispolgárak, akik így is nehezen viselik él a drágaságot. A lakbéremelésekből ujabb fizetésemelési moz galimak, ujabb papirpénzhaiknaz, még na- . gyol'h drágaság következnék. Véleményünk szerint a íkMakások bérét emelni egyelőre semmi esetre se szabad. Andrássy svájci utja. Budapest, január 27. (A Délniagyarország tudósitójától.) Andrássy Gyula svájci utazá sával kapcsoltbn a Politikai Hiradó illetékes helyről nyert információ alapján megállapítja, hogv Andrássy nem kért útlevelet és a kor•mány vudta nélkül utazott Svájcba. Uj államtitkár. Budapestről telefonálja tudósitónk: Baloghv Ernő közélelmezési miniszter ajánlatára a közélelmezési minisztérium adminisztratív államtitkárává a kormány dr. Marchalko János kúriai bírót fogja cin evezni. Erdélyi Mór, budapesti kormánybiztos a miniszter felkérésére megtartja állását kibővített hatáskörrel. A kormánybiztos tehát folytatni fogja tevékenységét a közélelmezés terén. /