Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-24 / 19. szám

Szegőd, 1919. január 24. DELMAGYAROESZAGf 7 — A szegedi katonai szemle. Egyik helyi­lapban az a hir jelent meg, hogy a szegedi kelyőrség fölött 25-én, szombaton Soós ve­zérőrnagy szemlét tart s epre a Károlyi-pár­tot meghívta. A térparancsnokság annak köz­lésére kért föl bennünket, hogv a hir téves, mert pártokat nem hiivtak meg a szemlére, fcanem csupán a kormánybiztost. — Lopják a Makkos-erdő fáit. A Csong­rádi-sngáruti vámőr csütörtökön délután tele­íanan jelentette dr. Temesváry Géza h. főka­pitánynak, hogy a iMakk őserdőből kocsiszám­ra szállítják a fát a várasba. Több százan rannak az erdőben, akik fürésszel és baltával ellátva a fák kid öntésén dolgoznak. A kidön­tött fákat aztán kocsikra rakják és hazaszál­lítják. A főkapitány intézkedésére három rendőr ment ki a vámhoz, hogy a falopást megakadályozza, ami azonban — tekintettel a fatolvajok túlerejére — nem sikerült. Az •set tudomására jutott dr. Somogyi Szilvesz­ter polgármesternek is. aki nyomban intéz­kedett, liogy ezentúl nagyobb őrség legyen a idiakkos-erdőinél és hogy a fákat, miután a városi tanács ilyen határozatot már hozott, mielőbb eladják, ment csak ilyen módon le­het megakadályozni, hogy a város a fájáért Talami ellenértéket kapjon. Jó lesz tehát, ha a hatósági intézkedéssel sietnek. A fa nagyon kell és ez idő szerint nem lehet máshol kapni, osak a Makkos-rdőben. — Aradon tizenegykor lesz záróra. A miegszállás óta Aradon is esti 9 óra' a nyilvá­nos helyek: kávéházak, vendéglők és színház záróórája. Mariin francia őrnagy, a megszáí­íó csapatok parancsnoka most átiratot inté­zett az aradi rendőrséghez, atnelvben köz;\ hogv nem látja semmi akadályát a záróóra ti­zenegyig való kitolásának, Aradon teljes a rend és ezért fölhívja a rendőrséget az ilyer? értelmű intézkedés megtételére. — Megjelent az Igazság legújabb száma Kapható mindenütt. — Katonaorvosok uj elnevezése. A had­ügyminiszter a katonaorvosok eddigi elnevo eését megszüntette és elrendelte, hogy az or­vosok ugyanazt az elnevezést kapják, mint hason rangosztályu csapattisztei*, „orvos" szó hozzátételével. Így főorvos helyett főhad­nagy orvos. Az egészségügyi tisztek és zász­lósok eddigi elnevezése (megmarad. A ren­delet kibocsátására valószínűleg az adott okot, hogv a'volt cs. és kir. hadseregben az orvosok rangban a csapattisztek után követ­keztek. — Parasztszoknya —• gobelinből. Deb­recenből jelentik: Ismeretes, hogy gróf And­rássy Gyula tiszadobi kastélyát a csőcselék ki­fosztotta. A kirendelt karhatalmi erő parancs uoka, Budlay őrnagy visszatért Debrecenbe s a következőket mondotta egy újságírónak: — Könnyezve láttuk a barbár rombolást, amellyel a kastélyt feldúlták. Több mint 59 szoba pazar berendezését tették tönkre. A va­daskert. állatait összefogták, agyonverték, a ttó hattyúit (megfőj! tották. A lovagtere mii xsn (Andrássy őseinek képét összevagdalták, a Rá­kóczi-korabeli bútorokat feltüzelték. Azt a go­belint, amelyet az öreg Andrássy Gyula, mint külügyminiszter vásárolt Páriisban 250.000 frankért, összevagdalták s az asszonyok szok­nyákat varrtak belőle. Egy eredeti Von Dyck kép rámáját egy paraszt asszonynál találtuk meg. — Hol a kép? — kérdeztem. — Ugy is ócska volt, bedobtam a Tiszába, a rámába meg majd tükröt vágatok — mond­ta egykedvűen az asszony. A második emeleten, abban a szobában, ahol Károlyi Mihályné töltötte gyermekéveit, mindent összetörtek. A kastély tele van már­ványszobrok törmelékei vei, velencei üvegek szilánkjaival. Andrássy Gyula kijelentette, hogy többé nem rendezi be a kastélyt és Ti­szadobra nem teszi be a lábát. Az egész falu­ban házkutatásokat .tartottunk és igen sok •olyan tárgyat találtunk, amely a kastélyból való. — A Tűz legújabb száma érdekes tartalom­mal megjelent. . . . ­SZÍNHÁZ művészet 0000 1/ÜSOR: Péntek: Jmck. tolvajkomédia. Idéabérlet, pá­ros 49. Szombat délután: CsáTééskirSyné, operett. Szombat este: Bohémélet, opera. Pr*mi«rbér­let, A. IS. Vasárnap délután: Pacsirta, operett. Vasárnap este bérletszünetben: Cigáiti/pri­aiás, operett. * Filharmonikus hangverseny. A mult évben, a nagy átalakulás, a forradalom nap­jai előtt, zenészek és zenebarátok összeálltak, hogy (megalakítsák a Szegedi zenekedvelők egyesületét. Az alakulás mellett és ellen be­szédek hangzottak el, amelyek részben azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a kérdés nem időszerű, majd aninak a kívánságnak adtak hangot, hogy a hivatásos zenészek munkára tömörüljenek és a munkakörbe mindazokat vonják be, akik a zenének nem kizárólag pro­fesszionátus művelői és igy egyesülve, mutas­sák meg, mit tudnak produkálni és hogy a tel jesitményük elegendő-e arra, hogy itt a ma­gasabb zenei válfajnak híveket tudjanak sze­rezni és azokat ,meg is tartani. Csöndben, min den dobszó nélkül megkezdődött a toborzás, a szervezkedés, majd a munka, a serény, ko­moly munka, amelynek példás, sőt nagyszerű eredményét tapasztalhatta, egyben élvezhette az a közönség, amely a Filharmonikus-társa­ság első és bemutatkozó hangversenyére a Ti­sza-szálló ikoneert-termében ma délután össze­sereglett. A teremben nem maradt üres hely, ami amellett bizonyít, hogy a komoly zenének van itt közönsége. És a jórészt zenekedvelők­ből alakult társaság, amelyet egy-két hivatá­sos zenész ós az 5. anagyar hadsereg zenekará­nak néhány tagja egészített ki, előadásával azt igazolta, hogy a zenének elegendő szám­ban vannak itt nem hivatásos, de hivatott művelői, akik komoly munkával nagy ered­mények elérésére képesek. Négy hét lelkes és amibiciozus munkáját élvezte a közönség a FiLharmouiikusHtársaság előadásában, amely­ben nemcsak a készültség mutatkozott, hanem a fegyelmezettség, a zenei érzék és a készség­nek az a jelentős kiválósága, ami a sikernek biztositéka és együk tényezője. A műsoron Haydn „Szimfoniá"-ja (ddur). König Péter „Magyar suite"-je, Mozart „Le petits riens"-je szerepelt. Mindegyiknek kihozták a tartal­mát, visszaadták a karakterét és híven tol­yHA^ilA fftagy. Tudományos Színház W ~2 W/x ^r Péntektől — vasárnapig január 24-től 26-íg: MÁRKUS EMÍLIA legujabtí filmszereplése: Alexandre Bisson árámaja 5 felvonásban. Rendezte: Dr. Janovics Jenő. Előadások köznapokon fél 5, 6 és fél 8, ünnepna­pokon : fél 2, 3, fél 5, 6 és fél 8 órakor. «nácsolták a hangulatát. A nagyszerű munkát a legszebb'reményekre jogosító, gazdag ered­ménnyel végezték ós megérdemelték a mindem tétel után felzúgó tapsokat, amik nem az ud­rariasság, hanem a művészet (nyomán kelet­kezni szokott tapsok voltak. Kőnig Péter Ma­gyar suíit-je után lelkes tapsok szólították a pódiumra a kiváló szerzőt. Minden dicséret é* elismerés jár ki Fichtner Sándornak, aki a b* tanítás ós a vezénylés szokatlan eredményű munkáját bravúrosan végezte. A fáradhatat­lan karmesternek koszorúval hódolt a Filhar­monikus-társaság, a. közönség pedig (háláa M elismerő tapsokkal a szerzett élvezetért A nagysikerű hangversenyt érdemes volna meg­ismételni. . < '.1 MOZI. oooo HETI MŰSOR: URÁNIA MŰSORA: Péntektől vasirnapig „A névtelen asszony" Alexaadre Bisson drámája 5 felvonásban. Rendezte : dr. Ja­novits Jenő. A főszerepben Márkus Emília. VASS-MOZI MŰSORA: Pénitektől vasárnapig Csermely Gyula regénye „A vörös kérdőjel" dráma 5 felv. Rendezte Balogh Béla. A főszerepben Andorffy Ida, Mattyasovsky Ilona Kürthy György és Inke Rezső. * A vörös kérdőjel. Minden alkalmat miegragad a Vasai-mozi igazgatósága, hogy a közönség megelégedését áldozatok árán in megnyerje. IEZ alkalomból is megszerezte pén­tektől vasárnapig Csermely Gyulának, a fia­tal írógárda értékes tagjának nagy szenzációt keltett izgalmas regényét, melyet a kitűnő Astoria-gyár dolgozott fel és melynek kitűnő rendezője és művészgárdája pompás produk­cióvá emelték ezt a filmet. * Márkus Emiiia, a legkitűnőbb szerepé­ben, A névtelen asszonyban mutatkozik be péntektől vasárnapig az Urániában. Alexan­der Bissonnak, a kiváló francia drámairónak ezt a leghíresebb darabját felesleges a közön­ségnek dicsérni, csak annyit akarunk megje­gyezni, hogy Márkus (Emíliának szenzációs alakítása emlékezeites fog sokáig maradni. KÖZGAZDASÁG 0000 Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósítónk: A tőzsdén ma ellanyhult az irányzat A spe­kuláció mindjárt az üzSeit .megindnláKuKorr realizálni kezdte felszaporodott hausse-posj­cióit, ami erősen ellanyliitottia az árnivót. Ké­sőbb se szűnt meg a lanyhaság, mert. a kon­treinin akcióba lépett. Magyar hitel 923—902, Osztrák hitel 646-^634, Agrár 714—711, Fa­bank 785—761, Forgalmi 416—419. Hazai 1ÍW —176, Jelzálog 500—481 Leszámítoló bank 636—626, Magyar bank 716—710, Altalános takarék 965—725, Conoordia 670—660, Gizella 585—590. Viktória 1300, Általános kőszén 1900 —1920, Beocsini 1215-1225. Salgó 980—992. Urikány 855—1836, GR ima 945—933, Ganz 2850 —2890, Schlick 400—397, Adria 1620—1560, At lantika 1170—.1180, Államvasút 930—915, Le­vante 960—975, Danicza 1030—1040, Országos /atemnelő 890—700, Klotild 504—506, Nasici 3090—1000. Sándorfalván parcelláznak. A nyomasztó gazdasági helyzet a sándorfaivai nagybirto­kon is éreztetni kezdi hatását. A nagyobb ivar­cellákat bérlők egyre-másra mondják fel a bérleteket, aminek következtében őrgróf Pal­lavicini György hazaérkezett és maga vette kezébe az ügyek intézését. A gróf kihirdette, hogy a földeket kis parcellákban bér beadj a. Egyelőre 9000 hoki parcellázása van tervbe­véve. A sándorfaivai föWmivelők között a gróf 1800 holdat parcelláztat. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: PÁSZTOR JÓZSEF. ••••••••••••••••••••••••••••••••a

Next

/
Thumbnails
Contents