Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-24 / 19. szám
Sae-ged, 1910. január 24. ULLALAÜ YAKUJtW.Att 3 CJj intézőbizottságot választott a szegedi tisztviselők beszerzési csoportja, — A Szociáldemokrata Párt listája győzött. — (Sajót tudósítónktól.) A szegedi köztisztviselők beszerzési csoportjának intézőbizottsága. mint ismeretes, lemondott. A lemondás fő oka az volt, hogy a régi vezetőséget a beszerzési csoport tagjai részéről vádak érték, amelyekkel a Délmugyarország több ízben foglalkozott. A tagok nagy része leginkább azt hibáztatta, ihogv a beszerzési csoport részére érkezett élelmi- és szükségleti cikkeket igazságtalanul osztják szét a tagok között, vagyiis a tagok többsége semmit, vagy igen keveset kap az elosztásnál, a bententes kisebbség pedig aránytalanul, •••• a többség rovására — részesüli a szükségleti cikkekből. Panaszolták a tagok azt is. hogv egyes cikkek kiutalásáról idejében nem értesülték és általában nem voltak megelégedve azzal az antiszociális rendszerrel, amelyei a beszerzési csoport ügyeit tellátták. Ezek a vádak nagy általánosságban vetődtek tel. bár egyes tagok állítása szerint határozott ténvek is vannak, melyek bizonyítják és jogossá teszik a beszerzési csoport többségének bizalmatlanságát. Az intézőbizottság lemondása után dr. Dettre János főispán-kormánybiztos néhány nappal ezelőtt közgyűlést hívott egybe, hogy az uj intézőbizottságot megválasszák. A közgyűlésen egy hivatalos listát terjesztettek elő, amelyen nagyjában a régi intézőbizottság tagjai szerepeltek. Ezen a listán — noha az intézőbizottság alapszabályszerűen megál'apltott száma 40—57 név volt. A közgyűlés tagjai közül számosan ellenezték a szavazás megejtését azzal, ltogy nagyon sok hivatal nem kalX^li előzetes értesítési. Ez ugv történt, hogy egyes ihivatalíőnökök nem közölték a tisztviselőkkel a dolgok állását, hanem maiink jeleidek meg a közgyűlésen az egész hivatal vagy testület képvisek'lébeiK Ebből kővetkezőik természetesen, hogv az a ista, amelyet a közgyűlés elé terjesztettek, váratlanul érte a közgyűlés tagjainak nagy részét. Az etílenpárt pedig szervezkedés nélkül — a maga jelöltjeire nem szavazhatott volna egységesen. ha a szavazást nyomban megtartják. A Közalkalmazottak Országos Szövetségének szegedri csoportja, amely tudvalevően a szociáldemokrata pártszervezethez tartozik, a közgyűlést megelőzően néhánv nappal megalakult, valamint a városi alkalmazottak szakszervezete is. A szociáldemokrata tagok tehát követelték a választás elhalasztását, hogy határozhassanak állásfoglalásukról. Dr. Dettre János főispán-kormánybiztos méltányolva a közgyűlés sok tagjának kívánságát, a választást elhalasztotta és a szavazás megejtéséuek napját január 23-ára tűzte ki. A szavazatszedő-bizottság elnökévé Rösler Taanás pénzügyi titkárt, tagijaivá Jánossy Lajos posta- és távirdatísztet és Gracza János városi tisztviselőt választotta meg a közgyűlés. A választást a közgyűlés határozata értelmében csütörtökön délután tartották meg a városháza közgyii'ésí termében. A kormánybiztos távollétében Rösler Tamás, a szavazatszedő-bizottság elnöke rendelte el a választás megkezdésiét. A tagok nagy része ugyan távolmaradt a választástól, de a közgyűlési termet igy i.s megtöltötték a szavazók. A beszerzési csoport összes tagjai — háromezren — nem is fértek volna be ti terembe. A szavazás rendben folyt le, de mégis némi izgalom szántott végig a szavazókközt. inert a csütörtöki választás volt az első erőpróbája a szervezett közalkalmazottaknak. Hat órakor befejezték a szavazást, de az elnök — régebbi megállapodásra való hivatkozással a szavazás eredményét nem hirdette ki. Azt mondotta az elnök, hogv a szavazatokat a bizottság maid néhány najj múlva összeszámolja és az eredményr a lapok utján hozza a tagok tudomására. Az elnök bejelentését a tagok élénk ellen tmo ndássa 1 ioga d ták. — Azonnal össze kell számolni a szavazatokat és ki kell hirdetni az eredményt! — Nem várunk! — kiáltották többen. Az elnök hivatkozott arra, hogv neki az az utasítása a közgyűléstől, hogy igy járjon el. A szervezett tagok azonban nem tágítottak. Követlelték a szavazás Eredményének kihirdetését. körülfogták az elnököt, aki tiltakozott a bizalmatlanság ellen. Végre is engedett. mire a szavazatszedő-bizottság számos tag kíséretében — az egyik bizottsági terembe vonuílt, hogv a szavazatokat összeszámolja. Ez kissé hosszadalmas munka volt. mert néhány listán különböző jelöltek összevisszaságban szerepeltek. Pontos statisztikát valóban csak néhány nap múlva lehet készíteni a szavazás eredményéről. Azt azonban hamarosan meg lehetett állapi tani. hogy a szavazás a Közálkaliinazottak Országos Szövetsége szegedi csoportjának és a városi szervezett alkalmazottaknak, vagyis u szotiáidéin*dcVa'ía párt listája győzött. A szervezett közalkalmazottakkal szemben mindössze 2.1 listát adtak le. A szavazás eredménye egyébként a következő volt: Leadtak összesen 272 szavazatot. Ebből a szervezett közalkalmazottak listáján szavaztak 249-en. 132 lista változatlanul keresztülment, 117 csekély nnódositással Az elnök ennek folytán kihirdette, hogy az intézőbizottság tagjaivá a következőket választották meg: Ádámfy János, Mecsér József. Bottka Károly, dr. Hubuv László, dr. Csiky Jenő, Kis.s Ferenc, Weith Alajos,. Borasnvai Kftoly. Bródi Mihály, Hauser R. Sándor. Tórhné Farkas Vilma. Csi'llag Lászlö, Jánossy Lajos. Ábrahám András, Bukur K. Drogom! r, Nyilasi Irén. Jani Mihály. dr. Kádár István. Péthő Ferenc. Nagy (lyula, Vass Károly, Klementisz Lászlö, Froifeíd Ferenc, Kasztner Zoltán, Pongrácz Sándor, B'hari Jenő, Sütő Károly. Vörös András. Fenyő Lajos, Gracza János, Skultéty Sándor. Tóth Ferenc, Koncz Kde, Jójárt Béla, Teleki László. Kluasik István. Tóbiás Mihály, Tóth Gyula. Mikes Gyula és Láng István. A szavazás pontos statisztikáját a bizottság rövidesen megállapítja és a közgyűlésnek jelentést tesz a szavazás eredményéről. Az uj intézőbizottság a napokban alakuló iilést tart és sürgősen hozzá'át a beszerzési csoport ügyeinek szociális alapokon nyugvó intézéséhez. 1500 munkanélküli tüntetése a pesti Jíirlap ellen. — Lerombolták a kiadóhivatalt. — A pénztárból elraboltak 13000 koronát. — A nyomdából a szervezett munkások kiverték a tüntetőket. — Kun Béla buzdító beszéde a tömeghez — A lapkiadók küldöttsége a miniszterelnöknél. — Budapest. január 23. (A Délmayyarorszáy tudósítójától.) Ma délben kevéssel 12 óra előtt, mintegy 1500 Főnyi tömeg gyűlt üs^/.e a Pesti Hírlap Vilmos császár-uti palotája előtt. Ez a csoport először hangosan tüntetett a Pesti Hírlap ellen, majd körete repültek a lap föld szív ti k iadóhi t ti táti helyi ség< • int 'k k i rak a t ablakaiba. Az üvegtáblák egymásután csörömpölve hullottak be, erre mintegy jeladásra benyomtátok a tüntetők a kiadóhivatal föld szinti helyiségeibe, ahol néhány másodpere alatt rettenetes rombolást vittek véghez. A Pesti Hírlap ma reggel megjelent .számában a. munkanélküliekről irt vezércikket. A cikk tendenciája miatt keletkezett, a tüntetés, de hogy honnan, kinek a kezdeményezésére indult ,meg a tömeg, nem tudják. Az azonban bizonyos, hogy délben 12 órakor ott állt. a tömeg a. szerkesztőség előtt. A rombolás megkezdéseikor Stilfriedné. a pénztárosnő az utolsó pillanatban megmentette a pénzlárszek rényben lévő pénz nagy részét, de az apró pénzt, mintegy 13.000 koronát nem tudta biztonságba helyezni, ezt elrabolták, azután mindent összezúztál:, összetörtek és szétrombol lak. A kiadóhivatal Írásait, könyveit darabokra tépték és kidobták az utcára. Hasonlóan járlak el a Légrády Testvérek kiadó cég raktárával is. A tömeg a rombolástól vérszemet kai* tt. Miután a kiadóhivatali helyiséget szétrombolták, benyomultak a. nyomdába, ahová a sze mélyzet menekült. Itt azonban tt nyomdai munkások ellentállására találtak. A nyomdászok valósággal kiverték onnan a In'tohikodó zavargókat, agg hogy a rombolók hanyatthomlok menekültek. Ekkor megérkezett a rendőrség és az államrendőrség karhatalmi osztagának gyorsan kirendelt különítménye teherautókon. A kaithatalmi kirendeltségek hamarosan megtisztították a. szerkesztőség előtti térségeit- és a környéket és kordont vontak a Pesti Hírlap palotája körül. A tüntetők a Pesti Hírlaptól a Vörös Újság Vise&riáidi-utoai szerkesztősége elé vonultak. Itt az erkélyről Kun Béla és Vágó Béla vezérek tartottak beszédet. A kommunista vezérek felszólították a tömeget, hogy február 1-én ne fizessenek házbért, ha pedig ezért bántódásuk Lenne, akkor fegyverrel szerezzenek- érvényt akaratuknak. Két autón rendőrök és népőrök egy gépfegyverrel a Vörös Újság szerkesztősége elé siettek, ahol azonban u tüntetők már oszlani kezdtek. A rendőrök parancsnoka felszólította a tömeget, hogy viselkedjenek nyugodtan. A budapesti napilapok szindikátusa, arakor a. tüntetésről értesült, azonnal összeült. (Ezen az ülésen a fővárosi lapok kiadói elhatározták, hogy nyomban küldöttségileg forrnék .jogorvoslást a kormánytól a sajtószabadság megsértése miatt. ,l</<ii ItéVa előad1 i, hogy a tömeg fellépése flagránsul sérti a sajtószabadságot és veszélyezteti a magántuly.jdon biztonságát. Kérte a miníszterelnöú'it, hogy sürgősen 'intézkedjék, hogy hasonló esetek elő ne fordulhassanak. Beriiikeg miniszter elnök •vábiszábam kijelentette, hogy a Pesti Hírlap ellen rendezett mai tiinlctteljen n'Vmcsak a sajtószabadság év egyéni tulajdon ni2g sértését i.s látja, hanem az ilyen esetek alkalmasak lehetnek: arra. hog/i tt: állom hatolom iránti tnzlmal vrszétyerJesse. Megig;rte, hogy minisztertanács v'é viszi az ügyet és mindm körülmények közölt gondoskodni fog jogarros/ásról. budapesti napilapok szindik Húsa megelégedéssel vette tudomásul a mini'.zterelnök válaszát. A lapkiadók holnap délelőtt ujabb értekezletet tartanak ez ügybm. 1 Fegyelmezett hadsereg lesz. Pelállitják a hat. hadosztályt. Budapest, január 2.-5. <A Déimugyarof'szág tudósítójától.) A hadügyminisztériumban már megkezdődött a hadsereg megszervezése. Dr. Pete Márton hadügvi á'lamtitkár kijelentette, hogy a fegyverszüneti szerződésben megálilapitott hadsereget most már sürgősen felállítják. A fegyelmet a hadseregben teljesen helyreállítják. Ugy tervezik. hog\ hat nagyabb városban 1 1 hadosztáivt állítanak tel gyalogsággal, lovassággal, tüzérséggel és a megfelelő .műszaki csapatokkal.