Délmagyarország, 1918. december (7. évfolyam, 290-313. szám)
1918-12-20 / 306. szám
Szeged, 1918. december 20. DftLMiAGYAROESZAö 5 HIREK ooo — Jászi a radikalizmus lényegéről és -végső céljáról. Dr. Jászi Oszkár nemzetiségi •miniszter egy idr. Hollós Józsefhez intézett 'levelében, a következőket mondja a radikálizrnits lényegéről és végső céljáról: A radikálizinns lényege az én nézetem -Szerint nem abban ál!, hogy a szocializmusnak útját vágja, hanem attól csupán módv-zer tekintetében külömhözik és meggyőződésem szerint a radikalizmus .módszere logikailag szabadabb, értelmileg és erkölcsileg a szocializmusnak szükséges kiegészítő j^. Egyéb kent- most folyik programnmnk revíziója, >a melynek megjelenése után nyilvánvaló lesz, bogy ,a radikalizmus nem egy közbenső átmenet.; állapotra törekszik a kapi.talisztikns és .szociálisát i-kuis társadalmi rend között, hárem. végső céljában egy a szociálisztikus társadalmi rendben is túlmenő ideális berendezkedés alapjait igyekszik lerakni. — Jobban van a kormánybiztos. Dr. . VeHre .János kormánybiztos pár nap óta ©res biilés következtében a szobát kénytelen őrizni, Most. már jobban van, a láza is csökte ni de még pár napig otthonkénytelen ma• -.mi. — A tan icsüléseket minden párt ellenőrizheti. A városban működő három politikai párthoz átiratot intézett a város tanácsa, a •mely azt közli, hogy miután a tanácsülések a nyilvánosság ellenőrzése alá kerülnek, minél n párt két bizalmi-férfit delegáljon, akik mént hallgatók a hétfői, csütörtöki és szambáéi tanácsüléseken részt vehetnek. — Visszaélés a Munkástanács nevével. A Munkástanácsnak tudomására jutott, liogy vesék, magukat a Munkástanács tagjainak adják -ki és az üzletekben önkényesked:n- ;, rendelkeznek és végül a legolcsóbb áron nagymennyiségű árut vásárolnák össze. A ÍMymkástanács közli a kereskedőkkel, hogy /• • jjadnak szabályszerű , igazolványuk van, f'rchjet minden esetben fölmutat nak, azok tehát, akik ilyen igazolvány nélkül munkást; aáesi tagságukra hivatkozva,, intézkedni •kívánnak, voltaképpen azonban jogtalan előnyöket akarnak maguknak szerezni, szélhámosok. Ilyen esetekről a Munkástanácsot kell azonnal érti Iteni. — 4 sziiciíjzterj zéróm. A hivatal iap csütörtöki számában megjelent rendelet szerint a kereskedelemügyi miniszter Szilveszter éjszakájára. a. .zárórát éjfél után "egy óráig ur; oghosszalibította. Y Nem látogatják a népkonyhákat. Elsőnek jelentette a Délmagyarország a városi népkonyhái megnyitását. Három népkonyha működik jelenleg Szegeden. Mindegyikben mintegy százötven embert látnak el. Érdekes, hogy miig tavaly körü kéiül ötszázan jelentkeztek ellátásra egy-egv városi kifözőben, az idén mind a háromban együtt nincsen ötszáz ellátandó ember. Lehetséges, hogv a csökkenésnek az enyhe tél az oka, de az se.m valószínűtlen, hogv a rendkívül kedvező kereseti viszonyok tartják vissza az embereket attól, V hogv a népkonyhákat igénybe vegyék. V- Rendelet az üzletek, üzemek és irodák malv: tartásiról. A hivatalos lap csütörtöki -zárná terjedelmes rendeletet közöl a nyiltárusítási üzletek, továbbá az ipari és kereskedelmi irodák köznapokon ós vasárnapokon való nyitvatartása tárgyában. A rendelet átmeneti jellegű, miután a minisztérium a szén- és áruhiány, valamint a .munkanélküliség figyelembevételével intézkedett. Szegeden a nyilt árusítási üzleteket reggel hét órától délután négy óráig, az oly üzleteket pedig, amelyekben túlnyomóan élelmiszereket árusítanak, reggel hat. órától esti hat óráig szabad nyitvatartani. Irodahelyiségekben, ame/ lyek valamely kézműipari vagy gyáripari üzemhez tartoznak, a személyzet reggel nyolc órától délután félhárom óráig foglalkoztatható. A művezetők és az üzemi tisztviselők tovább is foglalkoztathatók. Ipari és kereskedelmi Irodahelyiségekben (pénzintézetek, biztosítási intézetek stb.) a személyzetet reggeli fél kilenc órától délután három óráig szabad foglalkoztatni. Felgyülemlett rendkívüli munkák elvégzésére egy év alatt legfeljebb tizenöt napon és ha ez elegendő nem lenne, az alkalmazottak szervezeteinek meghallgatása mellett, tovább is foglalkoztathatók a tisztviselők. :—; Vasárnapokon és karácsony első napján a keuyér. péksütemény, tej, gyümölcs, főzelék és zöldségféle üzletek reggel 7 órától délelőtt, tiz óráig tarthatók nyitva. Dohány, trafik reggel hét órától tiz óráig árusítható. Vendéglők szombat este tiz óráig, vasárnap délelőtt tiz órától délután három óráig és este hattól tiz óráig tarthatók nyitva. — Hódmezővásárhelyen is szűkölködnek. Csütörtökön délelőtt két kiküldött járt a hódmezővásárhelyiektől dr. Somogyi Szilveszternél, hogy Szeged segítsen Hódmezővásárhelyen. A szomszéd nagy városban ugyanis igen szűkében vannak a fának, koksznak, szénnek és cukornak. A város világítása pár napra van biztosítva. Vásárhely sertést, zsír;, marhát adna viszonzásul, azonban - - -sajnos — Szegeden is igen kevés a. koksz, szén. fa és cukor. — Tisztviselők ügye. Budapestről jelentik, hogy Szende Pál pénzügyminiszter szerdán utasította a minisztérium számvevőségének igazgatóságait, hogv az 1918. december 31-ig folyósított háborús segély január Hői való kifizetése iránt is intézkedjenek és a beszerzési előleg januári részletét ne vonják le. Illetékes helyről származó információ .szerint a beszerzési előleg végleges elengedése és a külön háborús pót'ék utalványozása ügyében M Kor; f zé Mozi í m B-T »l m n TELEFON : 11-85, igazgató: i VASS SÁNDOR. TELEFON: 11 -85. Pénteken, szombaton és vasárnap A legszenzációsabb af rs kei ós fiini. SZENZÁCIÓS! IZGALMAS ! Amerika leánya I. Nagy kalandor történet 10 felvonásban 2 részben. A szezon legnagyobb atrakciója. Előadások pénteken és szombaton 5, fél 7 és fél 9. Vasárnap 2, fél 4, 5, fél 7 és fél 9. a minisztertanács határozata alapján a rendelet már a legközelebbi napokban meg fog jelenni. A külön háborús segítség minden közalkalmazottnál 400 korona lesz hónaponként, a családi pótlékot a feleségre is kiterjesztve száz százalékkal emelik. A beszerzési előleg január havi levonásának beszüntetésére vonatkozó rendelet Szegedre is megérkezett. —• Az Ipari és Közlekedési Tisztviselők Országos Szövetségének elnöksége felhívja azon tisztviselőket, kik állástalanságuk,- vagv -bevonulásuk előtt, gyárakban malmokban, bányavállalatoknál, továbbá géperő és közlekedési üzemeknél (kivéve a vasutakat) voltak alkalmazásban: jelentkezzenek a Szövetség állásközvetítő irodájában munkanélküli -segélyezés céljából. — A leszerelési illetéket kik Vfhetik fel jogosan. A leszerelési illetékek felvételére igen sokan jelentkeztek olyanok, akiket az megnem illet. Tájékozásul közöljük a hadügyminiszter erre vonatkozó rendeletét, amely szerint a leszerelési illeték célja az, bogy a. leszereltek az átmeneti időre, tehát amig ők a polgári életben el nem helyezkednek, pénzbelileg segélyezhessenek és ezáltal megélhetésükre egy bizonyos ideig segély nyújtassák. Ebből kifolyólag leszerelési illetékre csupán azoknak a katonáknak van igényük, akik a leszerelési rendelet következtében, illetve a leszerelés után léptek ki a tényleges katonái szolgálatból. Ennélfogva a leszerelési javadalmazás nem illetékes azoknak a katonáknak, akik fölmentés, testi törődöttség. vagy születési évük folytán, mint 1855—-1869, évi .születésűek már f. év október hó 30-áig elbocsáttattak a tényleges állományból. Idegen állampolgár- ágn egyének nem szerelendők le és leszerelési illetékre nincs igényük. Az üzeni folytatására kötelezett vállalatok liadimunkásaira nézve külön intézkedések adatták ki. A tanulmányi szabadságon levők illetményét és kiutalását külön rendelet fogja megállapítani. Azokat az egyéneket, akik a föntebbi rendelkezésektől eltérőleg, illetve annak ellenére vették föl, vagy veszik föl a leszerelési illetékei, csalás miatt eljárást inditanak az érvényben levő büntetőtörvények szerint. — Szabadkám kőtelező tantárgy a déi szláv nyelv Szabadkáról jelentik, hogy az ottani tanitók szerdán értekezletet tartottak Mémdich Mihály iskolafelügyelő elnökletével. Az értekezlet eredménye .az lett, hogy a tanitók -már szerb nyelven tartanak előadásokat az egyes tantárgyakból. — Ne utazzunk karácsonykor A Máv. igazgatósága értesiti a közönségét, liogy a karácsonyi ünnepek alatt esak a mostani korlátolt számú személyszállító vonatok fognak közlekedni. A rendkívüli szénhiányra való tekintettel a vonatok fűtetlenek lesznek. A Máv. igazgatósága az ebből és a vonatok túlzsúfoltságából eredő kellemetlenségekért a. közönségre hárítja át a felelősséget, — Megalakult a Szegedi Diákok >?ab dszervezete. Jeléntette a Délmagyarország, hogy a szegedi diákok mozgalmat indítottak Szabadszervezet alakítására, A Szabadszervezet — mint szintén megírtuk — a politikai kérdések telj.es kikapcsolásával — a diákok anyagi és kulturális érdekeit 'akarja szolgál ni. A Szabadszervezet csütörtökön délut án .; Tisza-szálló nagytermében meg-alakult. .4. megalakulás nem folyt le zavartalanul, mert a diákok , egy része eltenjavasL.tok.kal lépeti, fel. A iSzahadszervezetbe minden iskola osztályonkint 3—3 bizalmi tagot fog delegálni,-a kiknek megválasztására a (Szabadszervözet sz uton hívja fel az ifjúságot. A.^szi-gedi városi főgimnázium ifjúsága, annak a közlésére kérfi fel bennünket, hogy. ők a Szabadszervezet mostaná formájában nem kívánnak résztvenni. —/Ruházati cikkeket nem fogrdnak el a zálogházak. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott- ki a vidéki zálogházaknak is, hogy ruhaneműt, cipőket nem szabad zálogul elfogadni. A zálogházak ezeknek a cik-