Délmagyarország, 1918. december (7. évfolyam, 290-313. szám)
1918-12-18 / 304. szám
6 HÉLMA 6YA RORSZÁG Szeged.' 1918. december 18. senki az u.i társadalomban, aki az átmeneti idő zűrzavarát munka nélküli megélhetésre akarja fölhasználni. £7- Az üzletek zárórája karácsony hetében, A hivatalos lap keddi száma közli Vázsonyi Jenő szénkormánybiztos rendeletét, a mely szerint a karácsony első napját megelőző hat köznapon az üzletek záróráját délutáni 4 óráról esté 7 órára helyezi át. Az üzletek/tehát december 18-ától december 24 ig este 7 óráig lehetnek nyitva. — A kereskedők ne rejtsék el az áruikat. A Délmagyarország több izben erélyes, majd kérő szóval fordult a kereskedőkhöz a miatt, hogy áruikat ne rejtsék el és dugva ne halmozzák föl. Érre az intelemre szükség volt a múltban is és sajnos szükség van még manapság is. amit legjobban bizonyít a közelmúlt napok, eseménye, amiről tudvalevőleg a Délmagyarország rántotta le a leplet. Most a szegedi Munkástanács figyelmezteti a kereskedőket, hogy senki s& dugja el a közönség számára való áruit, mert ellenesetben azokat elkobozzák. Erre az intézkedésre szükség van, de szeretjük hinni, bogy a jövőben nem lesz rá szükség. Elég volt már a konjunktúrád spekulációkból. — Megszüntették a helyszerzők visszaéléseit. A Délmagyarország közölte először, hogy dr. Temesvárij Géza h. főkapitány a szegedi éttermi-, kávéházi- és szállodai alkalmazottak helyi csoportjának, — amely állásközvetítéssel is foglalkozik, — a feljelentésére vizsgálatot indított a szegedi helyszerzők ellen különböző súlyos visszaélések miatt. A vádak Ruif József helyszerzőre beigazolást nyertek, miért is a h. főkapitány megfosztotta iparengedélyétől. Bors 'Mihály és WiUinger József helyszerzők nem várták he a vizsgálat eredményét, hanem önként lemondtat; ipart jaguk gynkorl/isárót. — Rendkívüli segély a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák részére. A hivatalos lap keddi száma szerint a kormány rendeletéből a hadirokkantak, hadisérültek és azok családtagjai, továbbá a' hadiözvegyek és hadiárvák, egyszeri segélyben részewitendők tekintet nélkül arra. liogy kapnak-e ideiglenes évi .segélyt vagy sem. A rendkiviili. segély összegé 159 korona, az általuk eltartott családtagonként 50 korona. A 16 életévet be nem töltött hadiárvák köziil. a férfiak 50. a 14 évet be pem töltött szülötten liadiárvák pedig 190 korona, segélyt kapnak fejenként. A kifizetéseknek 191S. december 31-ig megkell történni. Az olyan rokkanlak, özvegyek és árvák, akik a jelenlegi viszonyokkal.víszszaélve garázdálkodnak, fosztogatnak, rabol— Halálozás. Vidl Elek tartalékos százados* a Már. internátus gondnoka december 16-án 39 éves korában spanyol betegségben elhunyt. Temetése szerdán délután 2 órakor les-/ a Máv. internátnsában. tv • A Szabad Líceum előadása. A Szabad Líceum előadásán ffernseh Artúr az uj Magyarország ipari feladatairól beszélt. A régi Magyarország ipari viszonyainak vázolása után rátért az uj, jövő Magyarország iparfejlesztésének égető fontosságára. Mindenekelőtt — mondta — kényszeríteni kell a városokat, a bankokat és gyárakat, hogy bérházakat és munkástakásokat építsenek. Revidiálni kell az építési szabályrendeletet. Az építkezést mindennél előbb meg kell kezdeni, liogy munkához jusson az a sok kömives, ács, asztalos stb., akik mind munkára várnak. Fejleszteni kel! a gépipart, hogy ne legyünk kénytelenek a mi olcsón eladott nyersanyagainkból került gépeinket sokszoros áron vis-zavásárolni. És ez nemcsak a gépekre nézve áll, érvényes ez a pénzkidobás minden nyersanyagunkra a bortól a gyapjúig, a búzától a faárukig. Itthon dolgozzuk fel nyersanyagainkat, ez a legnagyobb feladata az Uj .VI agy ar orszá gn a k. L— Dr. Manrt Jakab ünneplése. A bábaképző intézet kiváló igazgatója: dr. Mgnn Jakab tanár, szerdán hetvenedik életévébe lép. Ezt az alkalmat felhasználja a Szegedi Orvosegyesiilet és dr. Boros József elnök vezetése mellett testületileg fog tisátelegni a jeles szak professzor előtt, akinek tudomására , hozzák, hogy születése hetvenedik fordulója alkalmából, tiszteletük jeléül az ő nevére és a gyermekágyasok javára nagyobb alapítványt létesítettek. — A hadisegélyek kifizetésének meghosszabbítása. Budapestről jelentik: WY hadügyminiszter elrendelte, hogy a liadisegélye^ ket 1919. február végéig továbbra is kifizessék. A hadisegélyek kifizetését azonban éttől az időponttól kezdve beszüntetik, 'mert- akkorára a falusi lakosság a mezőgazdaságban nyer foglalkozást. A városi lakosságot illetően a hadügyminiszter külön fog intézkedni. Akik eddig nem kaptak hadisegédyt, azok utólag ebben nem részetsithetők. — A fővárosi színházi zenekarok sztrájkja Budapestről telefonálja tudósítónk; A fővárosi színházak összes zenészei az Operaház és a Nemzeti Színház kwéíeléve! kedden este sztrájkba, réptek. A színházakban és 'orfeumokban zongora mellett folyt le az előadás. — A kereskedők ügye. Kaptuk a következő sorokat: örömmel üdvözlöm a Délmagyorországot abból az alkalomból, hogy a keddi lapban megjelent cikk végre eltalálta a helyes hangot. A kereskedőkkel szemben, szomorúan tapasztaltuk mindig, a társadalom túlságosan elfogult, Ügyesek bűneiért előszeretettel teszi felelőssé az Összeséget, Fölöslegesnek tartom annak bizonyítását, hogy ez mennyire igazságtalan, igenis, tessék különböztetni és ne soroljanak mindenkit, aki ezt a foglalkozást űzi, a Minős kereskedők ' közé. Ezt bátor vagyok mindenkinek figyelmébe ajánlani. Senki, .se higyje, hogy nem mi Ítéljük el legjobban, aki visszaélést követ el. Sőt mi, tisztességes kereskedők, fájlaljuk is nagyon, mert érezzük, hogy egyesek bűne vagy ballépése valamennyiünkre árnyékot vet. Együtt érzünk és együtt megyünk is a tek. Szerkesztőséggel, a munkássággal, meg az egész társadalommal a bűnök megtorlásában. Kérjük önöket, hogy továbbra is a mostanihoz hasonlóan cselekedjenek, üldözzék a bűnt és visszaélést, ne általánosítsanak, mert aki ezt teszi, nem tesz szolgálatot a társadalomnak és a rendnek. Soraim közlését megköszönve maradtam tisztelettel, G. A. — Eljegyzés. Szemző Ellát eljegyezte Mezey Mi klós Nagy szál on tárói. — A nemzetörök katonáknak tekintendők. A hadügyminiszter elrendelte, hogy a nemzetőrség tagjai, miután katonai esküt tettek, katonai egyéneknek tekintendők és mint ilyenek kat-onai büntető és fegyelmi szabályok alatt állanak. E rendelet kiadása előtt .megalakított nemzetőrség egyénei közül azonban csak azok tekintendők katonai egyéneknek, a kik abba beléptek, anélkül, liogy mint katonák leszereltek volna. t — A Szabad Egyetem tegnapi előadásán Eckerdt Elek Gluck és Mozart müveit tárgyalta; Utána Bródy Mihály Jósika és Eötvös regényeit ismertette. A szerdai előadáson dr. Tonelli Sándor folytatja Magyar kultura cimü előadását, Eckerdt Elek Weberről és a legújabb zeneszerzőkről fog beszélni. — A leszerelési illeték kifizetésére és öszszei fásra jelentkezett K betűvel kezdődő nevű katonák száma mintegy 1200. Arra való tekintettel, hogy a személyazonosság igazolása gyorsabban történjék, a városi katonai ügy osztály a K betüyel kezdődő nevű népföikelők névjegyzékét újra összeállította a b c rendben és ennélfogva a következő beosztás szerint jöjjenek az igazolás és pénzfölvétel végett: December 20-án a Ka, Ke. Ki, december 21-én a Ko, december 22-én a Ku, Kr. KI (pl. Klein) betűvel kezdődő névnek. Kéri ennélfogva a katonai ügyosztály a (leszereli katonákat, hogy ezen beosztás szerint jelentkezzenek. mert. egy nap az 1200 jelentkezés el nem intézhető. A december 9-én és az után jelentkezett népfölkelők december 24-én és a következő napokon (Karácsony kivételével) tartoznak jelentkezni, amelyre nézve 'uj hirdetés fog kiboesájtatni. Katonai ügyosztály. — A „Tűz" szombati estélye. A lelkek forradalmát, amely a valódi magyar kuLtura értékeit akarja közkinccsé tenni és diadalra vinni, szolgálja az irodalmi estély, amelyet a ..Tűz" szerkesztősége rendez 'szombat, este a városháza nagytermében. Társadalmi és mii veszeti életünk szegedi fókuszába kívánja a lelkesedés tüzét hozni ez a szokatlanul u.iszerii és érdekes estély, amelyen Czibula Antal, dr. Juhász Gyula, Ottóval Ilus, Teresesényi György, Szalay János, Csányi Mátyás és Bihó Lajos szerepelnek. Kultúránk két nak vagy egyéb bűncselekményedet követnek cl, egyszeri segélyben nem részesíthetők. URANXA Telefon: 872. Szerdán és csütörtökön december 18-án és 19-én A legújabb maggar :-: filmszenzáció ! : : Egyenlőség Barrey híres vígjátéka 4 részben. Rendezte. Balog Béla. A főszerepekben: /vtattyasovszky Ilona, Bojda Juci, Körfhy György, Latabár Árpád Előadások kezdete pontosan iél 5, fél 7 és negyed 9, A Back Bernét Fiai Gőzmalom Részvénytársaság igazgatósága és tisztviselőkara mély megilletődéssel tudatják, hogy BÁNATFY ERZSÉBET k. a. a társulat tisztviselőnője 23 éves korában rövid szenvedés után jobblétre szenderült. A megboldogult 8 éven át szolgálta társulatunkat ügybuzgalomma) és teljes odaadással. Főnökei és kartársai kegyelettel és szeretettel fogják emlékét megőrizni. Szeged, 1918. december 17.