Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-12 / 237. szám
Szeged, 1918. október 91. DÉLMAG YAROESZ ÁG Endre városi főjegyző által fölolvasott és az alapkőbe elhelyezendő okmányt, utána a szokásos kalapácsütések. Befejezésül a dalárdák a Szózatot éneklik. Öfeliségeik és kíséretük ismét kocsira szállanak 'és a Vásárbelyi-sugárut, Szent Györgyutca, Tisza Bajos-körut, Kálvária-utca és Kálvária-téren át délután 4 órára a fa- és fémipari szakiskolához ha.itatnak az ott elhelyezett hadikórház megtekintésére. Délután 5 órakor kocsikon (a fa- és fémipari szakiskolától) őfelségéik és kíséretük a Kálvária-tér, Kálvária-utca, Dugonics-tér és Klauzál-téren keresztül a Széchenyi-térre mennék ós meglátogatják a rokkant katonák javára rendezendő népünnepélyt. (Őfelségéik itt 'bemutatásokat .fogadnak.) Délután 6 órakor a Széchenyi-térről őfelségéik és kíséretük a Széchenyi-tér, Klauzál-fér, Kárász-utca, Dugonics-tér, Jókai-utca, Gizella-tér, Boldogasziszony-sugárut és Vaspálya-utca útvonalon át a vasútra hajtatnak. Elutazás Szegedről délután 6 óra 20 perckor. A hatóság közli, hogy azok az egyesületek és testületek, amelyek a királyi pár előtt megjelenni akarnak a küldöttségek sorában, jelentkezzenek a polgármesteri hivatalban. R bukaresti gyorsvonat belezuhant az Olt folyóba. - A víz elmosta a síneket. — A borzalmas szerencsétlenségnek 200 halott áldozata volt. — Temesvárról jelenítik: A bukaresti gyorslvonatot szerdán éjjel egy órakor borzalmas iszereTiDsétle/rtség érte. Áz Olt hídja a vonal aiisatt leszakadt és a gyorsvonat román fölldört, Piatra-Oíit meOliett belezuhant az Olt folyóba. A katasztrófának megdöbben tőcn sók áldozata van, köztük kétszáz halott. Arról is 'beszélnek, hogy a hidat föl/robbantották. Orísováról külön gyorsvonat indult reggel Temesvárra, amely déli 12 órakor futott be a Józseffvárosli pályaudvarra. A katasztrófáról az egyik kalauz a következőket .mondotta: — Veresiorován hallottuk meg a német katonáktól a bukaresti gyorsvonat kataítóiirófájániák történetét. A bukaresti gyors szerdáin délután négy órákor a rendes időben indult ki Bukarestből. Két mozdonya volt. azután következett két harmad-osztályú koasi szabadságos katonák írószere. Az elsőben német, a másodikban magyar Ós osztrák katonák voltak. Ezek a kocsik, mint rendesen, most is, zsúfolva voltak. A kocsik folyosóján sokkal több katona állt, mint amennyinek az -egyes fülkékben hely jutott. A harmadosztályú kocsik után másodosztályuak következték, m-ajd első és második osztályú kocsik vegyesen. — A vonat minden baj nélkül ért Piatra'Git közelébe. Akkor éjfélre járt az idő. Roimáníiában az utóbbi hetekben nagv esőzések voltak s ezek erősen megárasztották az Oltfol'yót. A viz teljesen alámosta a síneket, ugy, hogy adok a híd közelében valósággal a levegőben lógtak. Alámosta azonban az ár az Ojt hitíjánák pilléreit is. ami nem volt .níelhéz dolog, mert tudivalévő, 'hogy a hidat annak idején felrobbantották és a vasúti 'közlekedés helyreállítása óta nem lehetett még újjáépíteni, hanem beérték azzal, hagy cölöpökkel alátámasztották. A gyorsvonat első mozdonyának vezetője természetesen éjszaka nem vehette ésizire a veszedelmet és ráhajtott az alámosott sínekre. A mozdony az aliapnéíküH' •síneket suiíyálnáli 'fogva teljesén Szíátnyíbimlta Jéis sínek nélkül szaladt rá a hidra, amely meg litmgott és nem bírva a két erős mozdony terhét, széthullott. A 'két mozdony erre belezuhant a megáradt folyóba és magával rántotta a két. harmadosztályú kocsit ás, amelyen a katonák utaztak. A vonat többi rész-e elszakadt'és a töltésen állva maradt. Hogy a folyóban mi történt, azt senki emberfia inam tudhatja. Az ellső mozdony vezetőjének, agy katonai szolgálatot teljesítő német katonának sikerűit kievickélni a vízből és .partra jutnia. Alig hogy kánt volt, fölrobbant a mozdony gőzkazánja. A folyóba .esett emberek, akik legnagyobbrészt aludták a szerencsétlenség bekövetkezésekor, ott vesztek. A halottak -száma körülbelül kétszáz. Igen sekan vannak sebesültek is, akiik a többi koosilkbani utaztak és akiket a heves .lökés, ami a vonat elszakadásakor bekövetkezett, a kocsi oldalához vágott. Egy imásik vasutas, aki szintén az orisovai gyorsvonattal érkezett meg Temesvárra. még ezeket a kiegészítő adatokat beszélte .ét a niagv vasúti szerencsétlenségrőá.: — A két mozdonyon kívüli nemcsak két háiimiadosztáiyu, .'hanem két másodosztályú kocsi is beleesett az Oltba. Ezekben a kocsikban katonatisztek és' polgári utasok utazták. Az egyik mozdonynak fölrobbant a kazátnja ós utána nyomban egy kocsinak a gáztar tány a és ott égtek félig ia vízben elmerülve. Borzalmasan világították meg a szerencsétlenség sz-inihelyét. A katonák és polgári -utasok, akik a lezuhant kocsikból ki tudtak meneküllnái és akiket a viz és a tüz egyaránt fenyegetett, ott lubickoltak az Olt hideg hullámaiban. A vas-utiasoik és a többi kocsik utasai nekiláttak a mentésnek és sikerült is egy csomó embert kiszabadítani. A halottak száma igy is jóval felülhaladja a százat, a sebesülteké pedig lehet kétszer ennyi. A kifogott halottakat végigfektettiék a parton, a sebesülteket pedig elhelyezték az épen maradt kocsikban. Nyomban segélyvoniat-ot kértek Krajováról és Bukarestből. A xiienetes vasút: katasztrófa ügyében a nyomozást meghidntották. Ez föl fogja deríteni á borzalmas szerencsétlenség részleteit és megállapítja, hogy.kiket terhel a felelősség. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy virágüzletemet a mai kor legfokozottabb igényeknek megfelelően megnyitottam. Élővirágokat, délszaki növényeket, esküvői és alkalmi csokrokat, arrangementeket, művészi- és gycszkoszorukat, stb. Ízléses, modern kivitelben szállítok. Tisztelettel KÖRMENDINÉ Szeged, Széchenyi-tér 15. szám. (Kék csillag melleit) Főüzlet: Budapest, VI., Terézkörut 37. (Britannia-szálló mellett.) HÍREK Hajőszülés ellen csakis az ártalmatlan Leinzinger-féle „Hajrestorert" használja. Ára 2.— K. Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged Széchenyi-tér. ooo — Dutka Ákos kereskedelmi és iparkamarai fogalmazó lett. Nagyváradról jelentik: Dr. Moskovits József, a kereskedelmi és iparkamara elnöke Dutka. Ákost a fogalmazói teendők végzésével megbízott szakdijnoki állásra kinevezte. — Az árvaszéki elnöki állás. Szombaton délben jár le a pályázat az árvaszéki elnöki állásra. Eddig Károm pályázat érkezett be a szegedi főispáni hivatalhoz: Ferenczy Béla árvaszéki ülnök, dr. Temesváry .Géza helyettes rendőrfőkapitány és dr. Zámbó György árvaszéki elnökhelyettes pályázata. — Návay bérbeadta a birtokát. Aradról jelentik: Návay Bajos, a képviselőház volt elnöke, földeáki 2300 holdas birtokát kisholdankint 90 koronáért bérbeadta egy évre egy konzorciumnak, amely részvénytársaságot alakított a birtok kihasználására. Návay jelentékeny szánm részvényt vásárolt és a gazdálkodás irányításában is résztvesz. — A Nyugat-estély. A Szegedi Ujságirók Egyesülete, amely már megalakulásakor egyik programpontjaként tűzte ki irodalmi és művészi események rendezését, a Nyugat estély rendezésével beváltja programját. Az irodalmi est, amelyen közreműködnek a modern magyar irodalom legjobb csengésű nevei, az uj magyar lira és esztétika reprezentánsai, felejthetetlen szépségű, művészi és lelki élménynek ígérkezik. Babits Mihály, Juhász Gyula, iSchöpflin Aladár és Földi Mihály az élőszó, a közvetlenség erejével fogják még inkább magukhoz vonzani a közönséget. A Nyugat íróival jön Palay Matild, az Operaház neves művésznője, aki Ady, Babits, Ignotus—-ÍReinitz dalokat ifog énekelni és szerepel Odry Árpád, a Nemzeti Színház nagyhírű művésze, aki a modern litteratura legkiválóbb interpretátora. Az estély iránt, amely október 19-én lesz a Tisza-szálló nagytermében, páratlan érdeklődés mutatkozik. lAz intelligens közönségnek még nem kínálkozott kedvezőbb alkalom művészi szórakozásra. Jegyek az estélyro a Várnay-féle könyvkereskedésben kaphatók. — Félegyháza törvényhatósági város lesz. A szomszédos Félegyháza törvényhatósági joggal felruházott város akar lenni. A város képviselőtestületének erre vonatkozó indítványát a legutóbbi közgyűlésen már el is fogadták, egyben utasították a városi tanácsot, hogy vizsgálat alá vegye a kérdést abból a szempontból, ihogy ez az átalakulás mennyiben 'lenne előnyös a városra. — Halálozások. A város mérnöki karának gyásza van. Meghalt Lasspalhier Kálmán, nyugalmazott államvasüti főfelügyelő, aki hét esztendővel ezelőtt a város szolgálatába állott és a mérnöki hivatal világítási és vízügyi osztályának a vezetője volt Péntek reggel szívszélhűdés következtében hunyt el. Vasárnap délután 4 órakor temetik a Petőfi-utca 6. számú gyászlházból. — Hosszas szenvedés lután meghalt özvegy Márer Salamonná, Grün Eszter. 63 esztendőt élt és kiterjedt rokonságán kiviil öt gyermeke gyászolja, köztük Márer Ármin és Gyula. Péntek délután temették el nagy részvét in ellett a Boldogaszszony-sugárut 31. számú gyászházból. NAGY BUTORARUHÁZ. Régi elismert kárpitos üzletemet és műhelyemet kibővítve egy nagy bútoráruházzal, melyet a Kárász-utca és Klauzál-tér sarkán (Gaál-palota) megnyitottam, hol a legfőbb kivitelű uriszalonok, ebédlők, hálószobák, ugy mint teljes lakberendezések méltányos árakban kaphatók. Tisztelettel Braun Mihály.