Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)

1918-10-10 / 235. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1018. október .10. Döntő jelentőségű kihallgatások a királynál a külpolitikai helyzetről. — Milyen feltételek mellett ürithetnénk ki a megszállott területeket. — Wekerle nyilatkozata. — Béos, október 9. A Pesti Napló-nak je­lentik: Béesi liirv/atalos körök fölfogása sze­rint Wiison válaszával végre megtört a jég. E pillanatban nem is fontos, hogy mit tar­talmaz a jegyzék. Bizonyos, hogy a súlyos föltételek ellenére sem engedjük elejteni a fonalat, amelyet végre ,az antartt oldalán is fölvettek. A külügyminisztériumban, nem is mennek tul annak .a megállapításán, hogy a tárgyalások, ha nehezen is, megindulhatnak. Rajtiunk nem múlik sem ,a fegyverszünet, sem a béke kérdése. Hogy ,mit és hogyan válaszolunk Né­metországgál ,együtt vagy külön-külön, azt még nem lehet tudni, mert egyfelől még nem ismerjük a német hivatalos álláspontot, másfelől mert az illetékes tényezők még most is tanácskoznak a válasz minket érintő pont­jairól. Berlinből az hallatszik, hogy a .meg­szállott területek kiürítése nem lehet elvi akadálya a tárgyalásoknak, de valószínű!-) nek tartják Bécsben, hogy a németek ellen­javaslatokat tesznek Nincsen kizárva mint megoldási le­hetőség, hogy a németek visszavonul­nak a határig, de ,az antantcsapatok helyben maradnak és a közbeeső terüle­teket semleges zónának jelentenék ki, mélyet Hollandia vagy Amerika csapa­tai szállnának meg. A monarchia diplomáciája .egyelőre vá­rakozó álláspontra helyezkedik. A tárgya­lások azonban már folyamatban vannak. A magyar politikusok ma kezdődött sorozatos audienciájának is ez a legfőbb témája, A mt részünkről a megszállott területek kiürítésé­inél figyelembe jön. .a kenyér kérdése is. Biz­tosítást kel'l kapnunk, hogy a kiürítés folytán­bfconyos területekről nem nyerhetvén élel­miszereket, a blokád enyhítésével vagy más módon kell élelmiszerekhez jutnunk. A királyhoz csütörtökön Apponyi, Zi­chy, Károlyi t Miíhály és Esterházy Móric kaptak meghívást. Bécs, október 9. Wekerle Sándor mi­niszterelnök imái auidiienűiáj.a után egy újság­Írónak;: tóejljbiritétte, hogy Ikiiha'feabásán . aj béke ügye. d délszláv kérdés és h iR>r\;zdnfi­unió dolga került szóba. A .miiniisztérdlnök arra 'a (kérdésre, hagytan; vélekednek a béke ügyéről' RetóWenauban, kijefentfétte, hogy igen kedvezően. Bécs, október 9. Szlerénvi József keres­kedelmi miniszter mia reggeil .Bécsibe érke­zett:. A délután foily'aimán á király tartóz­kodási helyére iitazfott, ahol őfelsége (kihall­gatáson fogadtía. Sz'térényi szerdáin, éjjel vi-sz­szautazotí Budapestre. t Wekerlej Sándor •miniszterelnök délelőtt a Magylar Házban dolgozott, délben magán­kíháillgátason jefent meg a királynál. A fciiráily a mlai nap folyamán kihallga­táson fógad'ta Windischgmetz Lajos Iköz­élelimtezésti minisz'tert, to'váhbá gróf Andrássy Gyuláit és gróf Tisza Istvánt. Ausztria-Magyarország békojogyzékére most oeoi válaszol Wüson. — Wiison segitségére akar lenni az antantnak a katonai helyzet kiaknázásában. — WdshingtoA, október 9. (Reuteji.) Hi\ia­talosan közük, hogy az osztrák-magyar bé­kejeigyzélkire adandó válaszra e pillanatban ihem gondolnak. Bécs, október 9. A Lloyd értesülése sze­rint 'itteni , diplomáciai köreikben Wiison ideiglenes válaszáról ugy vélekednek, hogy Wilscn bevárja a fejleményeket és ezektől teszi függővé az Ausztria-Magyarországnak adandó választ. Másfelől az antáriit molstani ildatona.i helyzetét ki 'akarja1 használni: és eb­bén WHÖsoii segíti okét a yégfeges válasz elodázásával. A döntés .súlypontja mindlen­esetre a megszállott területek kiürítésén tian. A (béketárgyalások megkezdése a vá­lasz után lehetségésriek látszik. Berlin, október 9. , Félhivatalos jelentés, .szerint az óriási nehézségek ellenére is, le­hetősége mutatkozik a béke tárgyia 1 ásokn ak. Abba azonban nem mehet belé. Néímtetország, hogy a Wiilsoívféle pontokból Angliára néz­ve nem keffejmbs pontokat , kihagyjanak.! mint aminő iá tengerek szabadságának ügye. 2 kötelezettnek érzi magát a fegyver­szünetre vonatkozó javaslatra kije­lenteni, hogy nem (érezné ,magát jo­gosultnak, hogy azoknak a kormá­nyoknak, amelyekkel az Egyesült­Államok kormánya a központi ha­talmak ellen szövetségre lépett, fegyverszünetet javasoljon mindad­dig, amíg ezeknek a hatalmiaknak Hadseregei áz antant államok föld­jén állanak. A jóhiszeműséget bármely esz­mecserénél azzal bzonyitanák a köz­ponti hatalmak, hogy csapataikat a megszállott területekről mindenütt visszavonják. Az, elnök azt hiszi, jogositva van arra ,a kérdésregs, vájjon a kancel­lár csak a birodalom ama hatalníai nevében beszél, amelyek eddig a há­borút folytatták.. A választ erre a kérdésre minden szempontból rend­kívül fontosnak tartja. Fogadja Uram, .nagyrabecsülé­sein ismételt kifejezését. .Lansíng Róbert. Berlin, október 9. (Wolff.) Wiison vála­sza hivatalos szövegben még nem érkezett meg. A szöveg pontos .vizsgálata egyelőre még .nem lehetséges. A szövegbeli mind­amellett -kitűnik, hogy a nemét kormány részéről további nyilatkozatok szükségesek. Erre vonatkozóan a kormány gondos -meg­fontolásai szükségesek. Az -elnök zárókér­désére a választ megadta Fehrenbach el­nöknek a birodalmi gyűlés október 5-iki ülé­sén mondott beszéde, aki a német nép és a birodalmi .gyűlés nevében kijelentette, hogy a birodalmi gyűlés a békeajánlatot helyesli és magáévá ,teszi., Bécs, október 9. Wiison elnöknek Ausz­tria ié's Magyarország békeajánlatára a vá­lasz eddig nem érkezett meg. A német jegy­kékre adott válasz olyan, hogy a központi hatalmak részéről javasolt tárgyalások meg (kezdését nem zárja ki. A háború befejezé­sét célzó tárgyalások, amennyiben Wilson­nak a megszállott területekre vonatkozó kérdése nem ütközik elháríthatatlan aka­dályokba, megindulhatnak. Berlin, október 9. A berlini,hangulat bi­zakodó. Hir szerint a német kormány haj­landó a béke érdekében áldozatokat thozni és kiüríteni a megszállott területeket. Lehet, hogy erre nélzve garanciákat kérnek az el­lenségtől. De az első mozdulat már megtör­tént akkor,,/amikor az ,uj pacifista kancellár visszahívta Lengyelországból a megszálló csapatokat. Bizonyos, hogy a .második lé­pés sem fog elmaradni. Berlin, október <9. Rarlamenti körökben kijelentik, hogy Wiison első kérdésére a vá­lasz meg van adva azzjal, hogy .Németor­szág a Wilson-íé'le pontozatókra helyezke­dett, mint tárgyalási jaiapra. <A második kér­désről Berlinben „tanácskozni fognak. A fa­nácskozáis'okon a legfőbb hadvezetőség is reszt yesz. Hir szerint Ludendorff már meg is érkezett Berlinbe. Wiison hanqadik kér­désére a válasz kézenfekvő, mert Miksa herceg olyan kormánynak a vezére, amely egész eredetében! *és alakulásában ís de­mokratikus. Minisztertanács Berlinben a válaszjegyzék megérkezése előtt — Németország elkészült minden eshetőségre. — Berlin, október 9. Tegnap (déiután a kancellár elnöklétével minisztertanács volt, amelyen kiíl- és belpolitikai kérdélsékkef foglalkoztak és főként ,az antant válaszának eshetőségeivel. A minisztertanács ,több óra hosszat tartott. i Beavatott forrásból nyert értesülés szerint a német kormány minden eshetőségre fölkészült, .annyira, hogy a vá­laszjegyzék megérkezése után módjában, lesz rögtön megadni a feleletet. A pápa a bekért. Berlin, Glktóber '9. A Vössisdhe Zeitung zürichi jelentésie szeriftf a Neue Zürich en Nachrichten.közi, hogy a pápa mind'ent eT­köMet, hogy a központi Hatálma'k békejegy­zélkét él ne utasítsák. ( Lammssch békedelegátus lesz. Bécs, október 9. Lammasöh nem mi­niisztereilnck, hanem Ausztria1 egyik békédé­(legátusa lesz. i Clemenceau ujabb beszédre készül Basel, október 9. Clemenceau a szenátus holnapi ülésén fontos nyoJktkozaltókát fog tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents