Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-08 / 232. szám
Szeged, 1918. október 8. DÉLM AGYAKORSZAG POLITIKAI HÍREK. — Budapesti tudósítónk telefonjelentése. — (Wekerle a perszonálunsőról.) A 48-as alkötrnánypá'r'tb'ata vasárnap igen él'én'k élet vol't'. Megjelent a pártkörben Wekéjrle Sándor miniszterelnök; ís, akitől a párttagok tájékoztatást és 'irányítást vártak a külpolitikai helfyzekrőí. Az eszmecsieír'e főképpen a körül forgott, milyen lesz Wííson válasza és mennyi idő alatt fog felelni a békeiegyzékre. Az optimsták az't hangoztatták, hogy a válász nem lehet elutasító, legfeljebb annyit következtettek egyesek, hogy Wilson ne.m fogja egyenlő elbánásban; részesíteni a fegyverszünet ügyélben 'a monarchiát és Németországot és hogy a német kaheeftárnak BfoászLctharingiárci tett kijelentése valószínűen •még bonycídafmakát rejt magában. V Igen jó hatást tett', hogy a pörszonálunió érd'ekében a nyugati határszélről, Pozonymegyiébőí 'indult meg a mozgalom, ahol a cseh aspirációk nem egyszer ütötték föl a fejükét. Wekeríe véleménye szerint a perszonálunió önként fog az ölünkbe hullani. Amig azonban ez a kérdés megérik, más iránybán kell koncentrálná minden erőt. A pölitikusck hangoztatták, hogy a küszöbön álló bóketárgyalásokon egészen mások lesznek Ausztria érdekei és egészen más szempontok 'szerint kell Magyarország jövőjétől rendelkezni. Magyarországot a béketárgy áfásokon a hagyományos osztrák diplomácia többé nem képviselheti. Már1 a háború alatt meg kell 'teremteni az osztrák diplomácia elkülönítését és független mAgyi{r diplomáciai képviseletet. A béketárgyalásokra külön magyar delegátusokat kdll kiküldeni. hogy kik'raszálíhassanak az ország érdekeiért. A képviselőház összehívása iránt még nem történt intézkedés, d'e valószínű, hogy a Ház — a kormány korábbi elhatározása szerint — október 15-ikén ül össze. (Sarkotics a Jtir lynói) Bécsből jelentik, hogy a király vasárnap hosszabb magián'kiih a Ugatás on fogadta báró Sarkotics István vezérezredest, (Bosznia és Hercegovina tartományi főnőkét. Bécsből jelentik: Sarkotics vezérezredes, Bosznia-Hercegovina tartományi főnöke va"sáthap kihalfgatáson voí't a királynál és kifejtette álláspontját a défszUáv kérdésről. Mér,tőkadó körök szükségesnek tartják, hogy ezt a kérdést még a béketárgyalások előttoldják meg. Unkelhausér horvát miniszter szintén kihallgatáson fog megjelenni az uralkodónál, hogy Horvátországban szerzett szegélyes tapasztalatairól beszámoljon. (A kisgazdapárt állásfoglalása az uj helyzetben.) Az országos 48-as függetlenségi kisgazdapárt vasárnap Szabó István országgyűlési képviselő elnöklésévél értekezletet tartott, amelyen a külpolitikai események folytán támadt' uj helyzettel foglalkoztak. Szabó István elnöki megnyitójában előadta1, hogy az uj alakulásban két világáramlat küzd egymással. Az egyik az eddigi hátaimat uj áldozatok árán is fönn akarja tartani, a imásiik a demokratikus világáramíat, a mely a nemzetiségekkel váló 'megegyezést keresi és főcélja, hogy az o'rszág 'integritását tnegvédie'mezze ős uj 'emberekkel kisé're'jje meg az ország kormányzását. A föld népének is meg kell! nyilát'kozini'a, hová csatlakozzék. Elpanaszolja, hogy 'a miniszterelnök csak Apponyi, Andrássv és Károlyi véleményére kíváncsi, de a többi pártok vezetőit nem tartotta érdemesnek arra, hogv informálja a helyzetről. Elhatározták, hogv 13-án országos pártértekez'leteí tartanak, amelyen dönteni fognak a kisgazdapárt állásfoglalásáról. (A personal uniót a vármegyék is követelik.) A personal unió követelését a vármegyék is magukévá tették. Pozsonyimegye legutóbb tartott közgyűlésén feltűnő határozatot hozott. Feleletül az oszrák-cseh követelésekre kimondja a m'e^ye közgyűlése, hogy tiltakozik míndeln oíyan törekvés ellen, mel'y Magyarország területét szándékozik megcserbitani s) követeli a personal uniót. A határozatot elküldték az ország összes vármegyéihez. HÍREK 000 — Uj magyar báró. A király polichnai Boerin János nyugdijállományu vezérőrnagynak, mint a Mária Terézia-rend lovagjának, valamint törvényes utódainak a magyar bárói méltóságot dományozta. — Excellenciás cint jár a német államtitkároknak. Berlinből jelentik, hogy a német császár elrendelte, !hogv az államtitkárok hivatalban tartózkodásuk idejére az excellenciás cilmet viseljék. A rendei'etet Payer alkancellár ellenjegyezte. Ez az első eset. hogy a császár kézirata ellenjegyzéssel jelent meg. — Szarvady Lajos, Tonelli Sándor és Weiner Miksa kitüntetése. Budapestről telefonálja tudósi tónk: A király a háború alatt a gazdasági étét terén, kifejtett érdemeik elismeréséül. Szd/\\iady Lajosnak, a 'szegedi kereskedelmi és iparkamara volt elnökének, TorjelU Sándornak, a szegedi kereskedeírni, és iparkamara titkárának a III. osztályú polTElFJufc Igazgató: I TELEFON 11-85. VAS SAITOOH 11-85. <s< V Kedden és szerdán oklóber 8-án és 9-én Szenzációs műsor jóslat szinmü 4 felvonásban. Főszerepben Msa ÚS 1ü Ér nei fi n 1» f i n UMIIÜ vígjáték 3 felvonásban. Előadások 5, 7 és 9 órakor. A megrendelt jegyek az előadás megkezdése előtt egy órával el lesznek adva. Rendes helyárak. m ,gári. hadiérdémke,resztet és Weineij Miksának. a szegedi kereskedelmi és iparkamara volt elnökiének a király tanácsosságot adontányozta. — Weisz Manfréd — báró, Budapestről telefonálja tudósítónk: A hivatalos lap egyik legközelebbi .száma számos kitüntetést közöl a hadiiipár "terén a hadsereg harcképessége kerül szerzett érdemekért. Összesen 1224 gyárost, gyárígazgatöt, tisztviselőt, művezetőt és munkást hintenek ki. A kitüntetettek között lesznek Weisz Manfréd 'és Wolfiiier Tivadar, akik bárói [rangot'kapnak, Lemfc .Gusztáv nemességet, Pr^mmen fegyvergyári igazgató udvari tanácsosságoyt nyer. .Báró Komfeld Móricot a Ferenc József-rend középkeresztjével tüntetik ki. — A belögyi államtitkár Felsőtanyán. Vasárnap délelőtt 11 órakor érkezett meg Felsőtanya közigazgatási központjára dr. Bosnyák Zoltán államtitkár. Kíséretében voltak dr. Ruffy Pál és Kársai miniszteri tanácsosok, dr. Turcsányi Imre, dr. Szalay József főkapitány, dr. Fajka Lajos, dr. Kovács Ödön, Berend egyetemi tanár és még sokan. A külterületi állami és közigazgatási tisztikar, élén Vadász Lajos rendőikapiánnyal é« dr. Kertész József kerületi orvossal a Felsőv részi Mezőgazdasági Egyesület helyiségében fogadta a magyar gyermekvédelem országos tekintélyeit, ahol a csecsemő védelemről és gyermek gondozásról dr. Turcsányi Imre és Ruffy Pál tartott figyelemmel hallgatott előadást az egybegyűlt közönségnek, majd petróleum! cukor és egyéb értékes ajándékozásban részesültek a kicsinyeikkel megjelent szoptatós anyák. A külterületi közigazgatási központ berendezésének és szervezetének megtekintése után ebédhez ült a társaság, melyet Szeged városa adott az illusztris vendégek tiszteletére. Ekéd-után a tanyai nép iránt érdeklődő államtitkár és kísérete dr. Fajka Lajos kalauzolása mellett a törpe ilyárfúk néhai buckáé hazájában: a felsőrészi homokon a törzsökös magyar kisgazdát otthonában látogatta s szemlélte meg. Kordás József 48 ökrös elragadó mintagazdaságának megtekintése után Lippai István gajgonyai külterületi szalámigyárcsihoz tért. be a társaság. Betértóben Vetró Márton gazdag szénáskertje és remek baromfiállománya, majd Korom Pál esküdt kapitány kitűnő ló és birkaállom'ánya ragadta meg az államtitkár figyelmét. Csányi Sándor szatymazi halastavának megszemlélése után Vetró Lajos székilráti gazida tanyáján pihente ki az ut fáradalmait a társaság. Vetró paprikaudvara, szárítója, inezőhegyesi tenyészdéje, sertés és manhahizlaldája remek állományával kellemes látványt nyújtott a szegedieknek is ép ugy, mint a fővárosi vendégeknek. — Sovány sertést csak engedéllyel lehet vásá olnt. A hivatalos lap vasárnapi számában kormányrendelet jelent meg, amely a sovány sertések vásárlását, tenyésztését és közszükségleti célokra való hizlalását hatósági engedélyhez köti. A vásárlásra jogosító .igazolványt házi, vagy gazdasági szükségletre két darab sertésig kis- és nagyközségben a községi elöljáróság, ezenfelül a. fó'szoglahiró, rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal) felruházott városokban a polgármester adja meg. Vásárlási igazolványt csak az kaphat, akinek házi, vagy gazdasági szükségletére már van sertéshizlalási engedélye. — Szabad fűteni. Budapestről jelentik: A szőnügyek kormánybiztosa kijelentette, hogy tekintette! a spanyol' járványra, •október'. 15-ike előtt is szabad fűteni. A nyilatkozat azonban hiányos, mert nem mondja meg, hogy mivel fűtsünk. — Szellemi munk-sok politikai szövetsége Budapestről telefonálja tudósítónk: A közős magántisztviselők ós alkalmazottak körétíeni a legutóbbi időben mozgalom indult meg az ország szellemi munkásainak temö-