Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)

1918-10-06 / 231. szám

?? A INT T A W ár V s® w 4 fár Tetető??: 872. Hétfőn és kedden október 7-in és 8-án HALÉVY, világhírű operája. idoio Dráma 4 felvonásban. Pazar kiálliSás! Hatalmas tömegjelenetek! \ Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap d. u 2 órai kezdettel. Jegyek előreválthatók d. u. 3 órától, vasárnap d. u. fél 2-től kezdve. SzegeÖ, 1918, október 6. ÉSdiiÉÉA®- kÁiÉüMfÁÁÁ 11 Sztgécti iöriéneteki Irta: Gserzy jYtiháiy. ESZTER RADNÁRA MENT. Később ujrg megindult és ment utána, mint az alvajáró, hogy legalább a nyomába léphessen. Igy járta tövises kálváriáját az asszony. .Eközben fölkerekedtek lelkében'az érzések. És viharzottak . . . Belemarkoltak a szivébe és valósággal tépték, szakgatták azt. Kis idő multán, mintha fehér galamb repüli volna elébe, jött egymagányosan vissza Zoltán, a gyermeke. Fütyörészett. Az arca rózsás volt, ragyogott. Amint megpillantotta, egyszerre megcsendült Eszter bensőjében a bátorító beszéd, amit az éjjel mondott Juüs néni, hogy hohó, nem maradt ám titok a fia előtt sem a titok. Hiába takargatták a nevelő szülők a multat, hiába törekedtek elvágni minden fonalat a gyermek és az anya szive között, egyet mégis eltévesztettek, egy megmaradt és ez az egy csodás erővel, lázadt föl olykor követelvén a maga jogait. Talán tizenkétesztendős lehetett a gyermek, mikor megtudta, hogy őt nem az igazi anya szárnyai melengetik, hogy őneki meszsze idegen földön van egy édes anyja, aki olyan az ő lelkében, mint a szent kép az ágya fölött. „Egy eszményi nagyság, mely iránt szeretettel van eltelve s az utána való rajongás erőt vesz olykor a lelkén. És ugy érzi, mintha széjjel liiritődnék néha fölötte a kedves lény szivének sugarai, melyek vigasztalnak, biztatnak, fölemelnek és erősítenek, mint a hitnek malasztja. Ez a tudat egyszerre föllelkesitette .az anyát, aki most elvesztve önuralmát, mohó, mint aki nagyan kedves dolgot vészit el, elébe toppant: , . • j :;[j — Zoltán! - \'-'""Vj A fiu megállt, — Édes gyermekem — mondta lassan ós félénk hangon — bocsáss meg, hogy megszólítalak. A kényen-kedven nevelkedett gyermek megdöbbent. Most érzett életében először komoly percet, amidőn a -sziv érzését és az ész parancsát -önállóan kell összeegyeztetni. —r Én vagyok a te anyád — folytatta Eszter és megfogva kérges ujjaival a fiúnak lágy •kezét, — eljöttem hozzád, mert azt álmodtam, hogy nagybeteg vagy. Kívántalak még egyszer látni, hogy gyönyörködhessek kedvesem a szépségedbe, hogy megcsókoljalak még egyszer és megsimogassam az én drága húsomat, Zoltán olyan lett, mint a megijedt őz és •a benső érzések küzdelme alatt ingadozott. Alig bírt szólni. — Kicsoda maga? — Anyád, aki dajkált drágám. — Az én anyám ? — Az. —• Az édes anyám? — Az vagyok galambom. — Lehetetlen ... Az mersze van, Arra, lássa, amerre azok a Mhők barnáinak . . . Az nem jön ide sóba — Onnan jöttem magzatom. Most jöttem— Hozzád jöttem kedves virágszálom. A fin arca komor lett. Vékony fehér ujjaival simogatni kezdte a homlokát. — Csák az Isten tudja az utamat, ugy szöktem hozzád édes csillagom — eredt meg azután az, asszony szava és pergett tovább lassan, szívből szakadtam mintha gyónt volna. Elmondott mindent. Elbeszélte az életét attól a. perctől fogva, amidőn utoljára ölelte meg őt és elment. — Hát apám sincs!? — dörgött azután az ítélet kemény szava. — Engem csak ugy költöttel, mint a kakukinadarat!? Minek jött el. Hogy megmérgezze a lelkemet? . . . Hogy szétűzze l ennem a fényes álmot, mely az igazi anyát rajzolta eddig elém . . . S amig az asszony szótlanul hallgatta ezeket a villámokat, melyeknek eikázásába nem volt bátorsága beletekinteni: a kényelem s a jólét között nevelkedett gyermek lelkében förgeteg módjára pusztított az első viszontlátásnak hatása. Nézte a fakó ruhás, papucsos, kopott paraszt asszonyt, akinek hervadt arcán a szenvedés s az élvétett élet barázdái sötétlettek, és amint szembe állította őt most. a képzelt anyával s annak minden lelki tisztaságával, egy perc alatt, mint mikor szétfoszlik a köd, eltűnt szivéből az érzés és hatalmas úrrá lett fölötte az ész akarata. Óriás zuhanást érzett a lelkén, amint üszszeomlott a fényes oltár, melyet az édes, az igazi anya képének emelt nemes szivével. Azután tovább dörgött a szava: — És még azt mondja, liogy maga az éa édes anyám!? . . . Hazugság ez! . . . Én aszszony nevet nem viselek! ... Ez amit rám dobták, ez sem más, mint koldusrongy, mely tele van szennyel és a bűnnek tarka foltjaival. ... A szeretet, amit ideihozott nekem, a legutálatosabb méreg, amit csak bűnös aszszonykéz tud nyújtani a tiszta léleknek! . . Menjen, távozzam hogy soha ne lássa az, akit gyermekének nevez és mégis eladott . . . Olyan volt a fiu arca, mini viharban a meny; változott színében ós egyre sötétebbsötétebb lett. Azután megindult lobogó fényes szemekkel, mint akit most üldöznek ki a szülői házból ... A szive tele volt gyűlölettel és fájdalommal. Eszter nem birt szólni. Az ajka megcsuklott, a szemei ködbe borultak, a büntető igazság ostorverését érezte lelkében és óriási ürességet, mintha kiszakították volna kebléből a szivét ... Az olvasót az ajkához emelte s mint a vezeklő, sirva, zokogva csókolta a rézfeszül etet . . . Folyt. köv. Felelős szerkesztő: Pásztor József, Kiadótulajdonos: Várbay L. »WmnMKM<M»B»HM««MalWM»«H»l«"»»» kézimunka üzlete Tisza Lajos-köruf 48. sz. Dus raktár előrajzo.'t kézimunkákban Hímző munkát elvállalok a legszebb \ kivitelben. _