Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)

1918-10-27 / 253. szám

tízesed, 1918. -október 27. DELMAtí Y AKORSZA Ü 5 €pisfola Qserzy jtfihályhoz. Irta: Várossy Gyula. Ked-ves Barátom! .A napokban megj-e- | lent legújabb elbeszélő köteted, a Régi Világ- ; hói oimii előttem fekszik, s érdekes és színesen megirt történeteit ringató álmokként olvasom. Ezekben a soraidban az árviz szeny'nyes örvényében eltűnt Szegedünkről minden szavad álmodozó muzsikaszó, -mely velünk együtt siratja a pusztai lelkek számitásnélküti és megb'aitcím bus szereimét, -megérdemelt himnuszt zeng az elmúlt paraszti becsületről, isötök glkkorddkkai zug -a betyárrümantikáról, lágyain énekel a sírjukból soha vissza nem térő remeíkes iparosokról, kik akkor még munkásaikká', egybeforrt lélekkel éltek, becsületesen és sokat dolgoztak s egész életük gyümölcse egv szerénv házikó lett. hol a tisztes ipar hitvallója nyugodtan zárta le örökre szemeit. E kötetedben is mennyi szín, a hangoknak és alakoknak mennyi változata! Drámai eseményhez kapcsolódik a pajzánkodó jelenet, megremegünk a szétdúlt családi fészek siró ke sürgőjénél, s a lelkeik megbéki'téséuek szelik! rajzainál a mi lelkeinket te megnyugtató édes zsibogás tölti el1. S ha becsukjuk értékes könyvedet, a mezei virágok minden illatával, a bokrok közt bujkáló tavaszi szellő altató simogatásával, futó felhők, rezgő csillagok, távolból jövő nóta és -kolomphang s a nagy természet ezerféle megnyilatkozásának bubájával fölékesített ' színpadod telki szemeink előtt újra föltárul; magyar alakjaival, -magyar becsületével és virtuskodásával. a -magyar paraszt, iparos és ur, bukásában vagy emelkedésében, de mindenkor ősi szegedi magyaros jellemében, vidáman, mint lakodalmi menet, vagy gyászosáig mint zokogó halotti kíséret, előttünk újra elvonul, s rájuk ismerünk: ezek azok, ezek a régitek, az eltűntek kik közibünk már nem jönnek többé vissza, mert ez a mai már nekik idegen. Ez -már a tizedik köteted. Valamennyi az uj és régi emberekről, modern komédiákról és esővert falu tanyaházaiban elejtve hallott fakó esetekről. Mily megrázó a dúsgazdag ember története a .„Lelkiismeret" .fejezetedben! Embert ölt. ezelőtt száz évvel, ez a Zrínyi, a költő * (Előszó egy magyar tragédiához.) írta: Juhász Gyula. Btomegő kézzel, késed utód, hadd tárom széjjel három századnak bíbor kárpitját. Mert. bíbor e 'kárpit, vészes csaták és vesztőhelyek marrt-ir magyarjainak hulló vérétől bíborpiros. Mlögötte él a múlt, magyar századok pompája és zengése alszik, álmodik, mint Csipkerózsa vállában,, esak varázsvesz,szőre vár, ihletett, lélek jlletésérfe, amely saru •ját oldva, szárnyát bontva jő, hogy szunnyadó szépék és nagyok bűvöletét megtörve, •hangot adjon álmaiknak. Íme, tárul a kárpit és ódon vára könyves házában látom ai költőt, amint, ludtollával irja pergamenre távoli iiko életét, amelyet 'Istennek testált romlott nemzete váltságáért, uu'szftriai ház megmaradásáért. A muraiközi tél csöndjében és alkonyában- ül a költő a kanidlal'ló lángjánál, kondor üstöke vállát verdesi, bogyószemében lelkesedés tüze, körülötte az antik és az uj kor remekmüvei, »-fa* Felolvasták a Petőfi Társaságban. | határtalan vagyaniu ember, tó Szegeden 1 emeletes házat elsőnek épitett. Valamikor rengeteg földhöz jutott s -mert a hasas koca elveszett, a kegyelemért földre borulva könyörgő István- kanászt az aikikoriban 50 forintnyi kárért dühebgő -sók eziertholdas ur a legelső fára fö,köttette. A szegény kanászt világtalan sírba eltemették, a koca azonban malacaival altévelyedéséből előkerült. A dúsgazdagban ekkor megmozdult a még nem rég kegyetlen, lélek, mely ifjú korában hamvas és tiszta volt. Éjjel és nappal a vergődő kanász rimánkodását hallotta, elhidegült szederjes arcát látta. Nagy birtokának feléje sem ment, remeteként futkosott emeleti bezárt lakásában, lelkiismerete zugó zivatarként tombolt; ártatlan embert ölt. Fekete árnyakat látott a napsütésen, hangokat hallott a néma csöndben. Alakok bukkantak fel és suhantak el az oldala mellett. Érezte a szelet, amit csapnak, az ütödés't. amint hozzáértek. És a fehér falon a vércsöppeket látta, ezek koszorújában az eltorzult arcot, mélynek szemeiből könnyek peregtek, ajkai zokogtak. Az alak azután lejött a falról, éjjelre odaült az ágya szólére, hogy fölrázza, ha elalszik. Majd eltűnt és csontos ujjaival föl— nyúlt az ágy alól s e rémes látomásoktól köd szövődött az üldözött ember agya -körül, a szinek, tárgyak elmosódtak, végül lelkének látása eltűnt..." Mily megható a (Kállai Imre története, kit a nép asszony hiúsága tönkretett, a vad bikáit megfékező gülyásbojtár esót-e, a fehérszőrű kutya históriája, mely a várba csukott gazdájára kutyahüségével a sáncárkában-egy évig várt és elpusztult. Vannak vidámak is, verőfényesen mosolygók, mint a bárányfelhőkön áttörő napsugarak. Minden színes itt, mint a szivárvány, lideg mttnt a hajnali! harmat, illatos, mint a tavaszi mező, hangulatos, mint az alkonyati puszta s harmonikusan megnyugtató, mint a tó jó lelked, melyben egész életedre szólólag, egy egész világ jósága és nemessége a legfehérebb költészettel párosulva tartja állandó nászünnepét, hogv abból, a te sziveden és tollúdon keresztül, minden magyar örömére oly Ion régi magyar királyok és 1 művezetők | mellett Luther Márton képe, aiz ónos ablakokon át idecsillan a Dráva zöldje és üderém lik a kursaue-ci, erdők smaragdja, holott ordas kanok törik az irtást. Adriai tongefjnek, szirénája,, ma aj harcok magyarja köszönt, a képzelet vándorút,ián hozzád betérve, mint egykoron Jaectlms Tollmrs, ki egy messzi szabad respublika üdvözletét és tiszteletét hozta és a csalafinta diák Evlia €Sselébi, -éllensógep rokon nép fia, ki az ottonián hold hódolatát jelentette néked és emberséges voltodon álmélkodott. Húrom századok kárpitja mögül ugy .bukkansz ma elénk, legnagyobb magyarja korodnak, mint. égi hősöd Gábriel, aki a magyar menyország angyali üdvözletét küldi erre a mai pokolra, amelyre népedet kárhoztatta a sors. Ö sors hona, nihil aliad, holott éppen csak ezt nem adta néked fátumod -és irigyeli tőlünik végzetünk. iSzom-aru játékod minden nagy rnagyarokkal közös, de a tied volt mégis a leginkább reménytelen. Hármas ellenség dúlta reményei-d smaragd vetését és tépte) álmaid afmarapt ikoszornját, Nyilt ellenséged a török, vitéz és becsületes írásművek -szii,essenek, mely-efk a te tiz 'kötetedben a szegedi magyar föld. magyar faj és erény dicsőségéről az el nem muló légszebb zenét szolgáltassák. Ez a tó világod: a pusztaság, a tanya és falu, a város végén a tisztes műhely és a meleg baráti kör. Ez ivolt u világa a -mi megdicsőült Tömörkényünknek is. Dorozsma felé, merre a nap Szegeden leszáll, ő már közülünk elment a nagy temetőbe, virágos hant alá, hol a mi fejedelmünk ziháló melle immár megpihent. Egyről és egyet irhatok: a néppröll és (népiesen, ö több ,humorrá!, tó több költészettel; leginkább enyelgő, olykor keserű tréfássággal, ő mindig a köznapi nyelven szód, te ritkábban vidáman, de mindig a szivek ajtaját nyitogató komolysággal s ai virágos szint kétmarokkal szórva beszélsz hozzánk. A magyar nép himes mezején mintha -kétféle telkeik lennétek, akik egybeolvadva teszitek egy-mást kiegészítő egészszé: Szeged népének hallhatatlan szépiróivá. Tanuja vagyok, hogy te sokat fáradtál és sokat dolgoztál. Tudom, hogy az elismerés gyakorta font hwntekodtra koszorút, az ezernyi olvasók lelki megújhodással tették le könyveidet; de azt is tudom, mint szived dobogását legközelebbről1 hallgató iróbarátod, hogy az irigység talaján fakadt tövisfüzér még gyakrabban fakasztott halántékodból sajogva fájó vércsöppeket. Vigaszodra legyen nemes öntudatod, hogv jó pályát futottál meg, szépet és jót alkottál, a virágot mindig -másoknak szórtad, mikor lelked zenéje ékes tolladon keresztül megszólal*, mindig másokat vigasztaltál. Haladj tövises, de virágos utadon emelt fővel tovább, mert bár irigyek mindig tesznek, de a legjobbak és legtöbbek a te tiszta, finom húrokon játszó kezedet még elhidegült korában is melegen, fogják -megszorítani. Harminc éve ma, hogy irsz. Életedben te so-k kisebb embernek rendeztél jubileumot, jó szívvel, örömmel. Az én lelkem s akik megértettek és veled éreznek s a sok ismeret-lenek, létekben ölelnék tégedet. Én tudom, hogy nem tiz, de 20—25 kötetre valót írtál. Az erkölcsi koszorún feliil mit kaptál? Szegény embernek ismerünk, mint Tömörkényt, kire elkésve kezdett kisütni a nap. de annak gyümölcsérlelő melegét már ő sem érhet-te meg. ellen, méltó damaszík- pengédre é» hattyfehér toll a dr a, a messzi Ázsia méhéből a magyarral egy vihartól ihevert rokon. A fogyó ottomán hold szarvát dicsőséggel törted, aliogv bírtad, de ott volt hüvelyében rozsda-ál ló egyenes kardjával és görbe nyelvével ádáz irigyed, idegen zsoldosok vezére habzó stratégiájával, aki: országodat ostáblának nézte, városait és falvait kvártélynak, népeit gyülevésznek és merész, vitéz álmaidat hagymádnak vélte. Koronánk bogiárát, Erdélyt veszni hagyta, váradat juhakolnak, diiadahna-dat renitenciának, magad személyét in grata person anak tekintette. lÉis ott vatai legfájóbb el'léne-d, melytől önnöni nemes szived vérzett, magas lelked borult, ott volt a magyar áfium, a visszavonás, az irigység ós tunyaság, amely kiütött; a nádőrii nyeregtől, bevádolt a császári trónusnál, és ama viharzó és lángoló estén, Zcrinviár el estén, H'obenlohéval együtt vétót kiáltott várad védelme ellen s utolsó resolutiódat, gyémántos kardodat is kiviért© kezedből, amellyel győzni- vagy halni, volt végső elszánásod. A kursaneci erdő őszi avarában I ugy buktál a földre, mint aki nemzetével Kollár Rudolf, PeSfB- fi ÍM Ütt. Hajdú József, fényező-mester. iparművészeti rajzoló. Telefon 2-87., SZEGED. Telefon 2-87., Mintaraktár és rajziroda: Takaréktár-utca. 8 sz. Festő-mühely: Horváth Alihály-utca 9 sz. Uj Csongrádi-palota.) Tanoncok fizetéssel felvétetnek