Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-26 / 251. szám
6 — Arz és Burián visszatértek Bécsbe. Budapestről jelentik, hegy gróf Burián István volt .közös külügyminiszter ós báró Arz vezértkari főnök pénteken Bécsbe utaztak. — Két gyermek borzalmas tűzhalála. [Megrendítő szenmcséffiénség törtónit ip(é>nitekenüken délelőtt Szegeden. A szerencsétlenség áldozata egy négy és egv két esztendős gyermek, akik meghaltak. Géva.y Károly Tündérutca 11. szám alatti lakos fényképész házában történt' a WrzaJ'toals szerencsétlenség. 'Oávay katona, a felesége piaci árus. Mind a ketten reggel nyolc órakor eltávoztak hazulról és a gyermekeket, a négy éves Ibolyát és a két és fél esztendős Bélát 'bezárták a lakásba. A gyermekek szüleik távollétében gyufával kezdtek játszadozni. A gyufától tehieg(gyitóadt a gyermekek ruhája ás égni kezdett. Eloltani persze nem tudták a tüzet ósmiután Gévayék maguk laknak a házban, nem vette észre senki a szerencsétlenséget. Gévayék délelőtt 11 óra körű, mentek haza lakásukra, ahol borzalmas szag fogadta őket. A gyermekek a szoba közepén, feküdtek öszszeégve,' •holtait 'Miikor. Gévayné megtudta, hogy gyermekei meghaltak, kétségbeesésében' a kútba ugrott, de .férje észrevette és megmentették. Gévayék iránt városszerte nagy a részvét. A rendőrség megindította a borzalmas szerencsétlenség ügyében a vizsgálatot. — Uj bb százharminchat spanyoltseteg és h?t h -loít .Szegeden. A spanyoljárvány, amely három .előtt (lépett föl Szegeden, pénteken ujabb százharminchat ember megbetegedését idézte .elő. A nap statisztikája mégis kedvező, amennyiben a város belterületén mindössze ötvenöt ujal}b megbetegedési jelentettek. Ugy látszik, hogy a veszedelmes járvány csökkenőben van a jó idő: következtében. Ha az időjárás tovább is ilyen kedvező marad, remény van rá, hogy a spanyol-veszedelem minden különösebb következmény nélkül vonul el Szeged fölött. Annál /is inkább áll ez a föltevés, mert hiszen köztudomású, hogy Szegeden mindig a jó Isten •segített és csak a jó Istenre bízták mindig a segítés munkáját. Veszedelmesebb ménetekben lépett föl a járvány a külterületen. Alsótanyáról negyvenegy és Felsőtanyáról .pénteken ujabb negyven megbetegedést jelentettek. A halálozások szánta a belterületen pénteken hét Szegeden ezidőszerint összesen ezernégyszáz spanyolbeteg van és h halálozások száma már meghaladja a hatvanat. A tanyákon fokozza a veszedelmet az )a körülmény, hogy nincs orvos. Van család, amelynek minden tagja beteg és kénytelen nálkiilöztni az orvosi segélyt. Budapestről jelentik, hogy a pénteken beérkezet? jelentések szerint a fővárosban újabb 508 megbetegedés és 55 haláleset történt. — Csökkennek a város bevételei. Régi és visszatérő rime ez már a háborús Szeged életének. Csökkennek, fogynak a bevételek, majdnem minden javadalmi bizottsági ülésen mélabúsan állapithatjuk meg ezt a letagadhatatlan tényt, amely mindig nagyobbá, mindig ijesztőbbé válik. .Most ismét ülést tartott a javadalmi bizottság, újból' le kell szögeznünk tehát ezt a szomorú megállapítást. Balogh Kái'oly elnökölt. Aa iilés megnyitása után előterjesztette az összehasonlító kimutatást, amelynek adatai szerint 1917. harmadik évnegyedében a város összjövedelme javadalmi dijakból 175.764 korona, 1918-ban azonban már ez az összeg a különféle dijak emelése következtében 188.970 koronára emelkedett. 1917 szeptemberében 90.096 korona folyt be, ez év szeptemberében 112.100 korona, vagyis 22.004 koronával több, mint a megelőző évben. Az egyes jövedelmi ágakat, illetőleg több jövedelme volt a városnak állami bor és húsfogyasztás! adóban 1510, városi foDEDMAGYARUESZAG | gyasztási adópótlékban 519, kövezetvámban 11.767, közvágóhidi dijban 13.684 koronával, kevesebb folyt be városi fogyasztási illetékben 1584, helypénzdijban 1209, vízhasználati dijban 629 koronával. A legutolsó békeév harmadik évnegyedének bevételeihez képest kevesebb folyt be állami bor- és húsfogyasztás! adóban 29,-143, városi fogyasztási adópótlékban 11.223, városi fogyasztási illetékben több 23S0,. kövezetvámban kevesebb 37.383, hidvámdijban 1679, helypénzdijban 10.472, közvágóhidi dijban több 62,969 koronával. 1913-ban befolyt á harmadik évnegyedben javadalmi jövedelmek cimén 379.285 korona, ezzel szemben 1918 harmadik évnegyedének összes jövedelme 18.970 korona, vagyis egy negyedév jövedelme között 190.305 korona a különbség a. város kárára s igy a ini kárunkra is. Mindenféle díjemelés ellenére is ennyivel csökkentek a 'város bevételei egy negyedévben. A szomorú jelentést a bizottság hozzászólás nélkül tudomásul vette. ;— Az esti utc; . Másfél évi sötétség után pénteken este ismét kigyúltak a korzó ivlámpái a langyos októberi estén. Ismét föllángolt a korzó áldozati fényé diadalmas ragyogással, színesen, és elevenül, nagy csodálatára a korzó közönségének, amely már szinte nem is tudta kivilágításban elképzelni Szegednek ezt a díszét. Mert hát háború van, ha döglődik is ez a háború. Nem szabad azonban tévedésbe esni, a kivilágítás'nem a hálóra végét, ünnepelte. Most próbálták ki a királylátogatás alkalmára fölszerelt uj lámpákat és újra fölszerelt ivláimpákat. Ezért volt fényes a korzó pénteken. Mert Szeged nem akar fény és világosság városa, lenni. Szeged .azt ambicionálja, hogy ő legyen a lygsötétebeb város az országban. Királylátogatásra kell készülődnünk ahhoz, hogy egy kis fényhez hozzájussunk. Be bizonyos, hogy ezt is kispórolják majd a mellékutcák világításánál, amelynél gyalázatosabb világítás még nem volt ós nem is lesz sehol. Ez csak Szegeden lehet, ahol az isten még iniiudig a legfőbb hatalom. .Nemcsak lelkiekben, hanem a közigazgatásban is. Bízzunk tehát: az Isten talán majd csak megsegít már és lesz egyszer világosság a királylátogatáson kiviil is, — Idillikus állapotok a vasúti vendéglőben Igen tisztelt szerkesztő ur! A mai járványos időben azt hiszem, hogy közhasznú dolgot cselekszem, ha a szerkesztő ur tudomására adom hogy mik is történnek 'a szegedi nagy állomás éttermében. Tekintve a most már beállott hűvösebb éjszakákat, az utasoknak, kik vagy keresztül utaznak, vagy a hajnali órákban induló vonatokhoz mennek ki, bizony jól esik, ha egy meleg kávét vagy teát ihatnak. ,Ha azonban széjjelnéz az utas egy kicsit a kiszolgálás körül, elmegy a kedve az ott api ételeik és italok fogyasztásától. Kezdve a kiszolgálón őkön, kik a részükre kijelölt" asztalnál beszélgetve elvárják, hogy a vendég a helyükbe menjen s alázatosan megkérje őket, miszerint méltóztatnának részére egy kávét vagy teát kiszolgálni. Akkor méltóságteljesen a konyhaajtónál levő használt ós piszkos edények közül összekeresgélik a szükséges tálcát, csészét, kanalat, sőt nagyon sok esetben az előzőleg használt piszkos edényt minden változtatás nélkül újra megtöltik és továbbítják. Péntek éjjel éppen e sorok Írójával történt meg, hogy a kiszolgált teát. egy piszkos, előzőleg kávénak használt csészében kapta. A főpincérnek megmutatva a, csészére rászáradt kávét, az elég udvariasan visszavitte és már akkor tiszta csészében ugyanazt a teát visszahozta. Nagyon sok esetben a változatosság kedvóért a kávénak van tea szine. az előbb .emiitett ok iniatt. Ami pedig a űze*tést illeti, ugy. tudom, hogy a. Máv. határozza meg az árakat. Itt azonban más a divat, inert a főpincér annyit számol, amennyi jól esik neki. Példáiul a teának az előirt ára 1.60 korona. Hogy a főpincér megkímélje magát a visszaadástól, egyszerűen 2 koronát számit és még akkor várja a borravalóját is. Ugyanez áll fönn a kávénál is, A számolás megkönynyehbitéise miatt kávéért egy kis kaláccsal szintén 2 koronát számit a főur. Szóval könySzeged, 1918. október 26. [ nyit a munkáján a közönség zsebére. Nem hinném, hogy Dávid Sándor urnák, ki Szegeden közismert, régi vendéglős és neve elég garancia volt üzletének jó hírnevéhez, tudna ezekről a dolgokról. Mindenesetre nagyon ajánlatos volna, ha néha éjszaka belátogatna, liogy meggyőződést szerezne a leirt dolgokról. Soraim közlését kérve, maradtam a szerkesztő uniak illő tisztelettel Singer Emil. — Választmányi ülés. A Mérnök-Egylet szombaton este 6 órakor a Kass-kasfamó helyiségében válásztimányj ülést tart. A tárgy* fontosságóra való tekintettel a tagok minél számosabb megjelenését kéri az elnökség. V— Késmárk tiltakozik Magyarország területi integritásának megsértése elien. Késmárkról jelentik: Késmárk város képviselőttestülete határozatban tiltakozott, az ellen, hogy a cseh nemziet uj határainak megáll api tásánál be akarják vonni a magyar •szent koronái országainak egyes részeit is. A cseheknek ez ellen a törekvései, de különösen Szepes megyének bevonása ellen ünnepélyesen tiltakozik Késmárk, amely nem akar a magyar szent korona országainak kötelékéből elszakadni, sem azon belül külön 'alakulások rgszévé lémni. — Maximálni kell a koszorúk árait. A megholtak ertlékét tisztelétben tartani, azokról a külsőségekben is megemlékezni, szép és kegyeletes dolog. Ezt a régi szokást szinte kötelességszerüleg szokták az emberek Szegeden is évről-évre teljesíteni és halottak napján virágos kertté varázsolódnak a szegedi temetők. Az idén sem akarnak adósok maradni az élők a halottakkal szemben és \ megindult már a koszorúk vásárlása, készítése, nagyban és kicsinyben. Mert a koszorúk is az igényekhez, az anyagi képességhez simulnak és az áruk, amint' meggyőzödtünk róla, 6— lí2y-20—40—60—100 és több száz korona között váltakozik. A hat koronás koszorúk hitvány kis "tákolmányok, nagyon-nagyon szegény emberek számára valók. Azokba, amelyek husz koronába kerülnek, már egy-két szerény virágszál is kerül és a dróttal dolgozott koszorúk hatvan, nyolcvan koronás árra .szöknek fel, de még mindig szerények ós szegények. Száz koronáért már adnak valamit. Tehát a kegyelet száz koronás koszorúnál kezdődik, ami, ha meggondoljuk, liogy. némelyik családnak 5—16, sőt több halottja van, mégis sok. Maximálni kellene, tehát sürgősen a koszorúk árait. Egyforma ós egyszerű koszorúknak kellene disziteni a sírokat, amelyeknek maximált ára az 5—10 koronát nem haladhatná meg. — A Máv és a horvát tüntetések. Budapestről jelentik, hogy több oldalról azt ia hírt terjesztik, mintha az államvasutak 6000 kocsit <ós 800 mozdonyt vontak el a horvátországi vonalaikról. Ezzel szembén a Máv. igazgatósága kijelenti, hogy a hir valótlan. Az államvasutak járómüveiből a horvátországi! vonalakról egyetlen egy darabot sem vontak ,el — Adomány a vakoknak. A Szegedi Közúti vaspálya r.-t. 30, N N. úriasszony 40, Burger Albert 50, Rékős István 20, Weiszmayer Oszkár 100 és Spiegel iSzigfrid 10 koronát adományoztak a vakoknak, kiknek eznton is köszönetet mond az igazgatóság. V— Lékait gyilkosság kísérletével vádolja az ügyészség. Budapestről jelentik, hogy gróf Tisza István merénylőjének, Lékai-Leitmer Jánosnak büntető ügyében a királyi ügyészség vezetője befejezte a büntető iratoknak tanulmányozását. A főügyészhelyettes gyilkosság kísérlete cimén emel vádat Dékai ellen és az iratokat azzal az indítvánnyal küldte meg a büntető törvényszék vizsgálöbirójánalk, hogy az előzetes letartóztatást gyilkosság ki"sérlete cimén tartsa fenn. — A három tanyai rabló. A tanyai rablók bünlájstroma egyre bővül. Ujabban ismét három rablást ismertek be a vakmerő haramiák, akiknél azonban még mindig vannak