Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-23 / 247. szám
8 DÉLMAG YARORSZAG (Szeged, 1918. október 23. Szeged sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Minthogy a szegedi köztisztviselők beszerzési csoportja összes tagjainak ellátására elegendő lisztmenynyiséget kapott a Haditerménytől s ennek folyamányaként a nyert kontingensből a 'csoport valamennyi tagját kivétel nélkül el kell látnia, s ezzel szemben azt tapasztalom, hogy a csoport tagjainak jelentékeny része a közellátásbóí fedezi lisztszükségletét: ugyanezért, hogy a közellátás céljára nyert liszt kizárólag az arra igényjogosult lakosság ellátására forditassék, elrendelem, hogy f. évi november 1-től kezdődőleg a köztisztviselők beszerzési csoportjának egyetlen tagja se részesitfessék a hatósági lisztből, s egyidejűleg utasítottam a liszthivatalt, hogy a kereskvdö és pékmester urak vevőkörének egyéni névjegyzékéből azon csoport tagokat, akik eddig hatósági liszteliátásban részesültek: törölje, illetve ezek szükségletére lisztet ne utaljon ki. Saját érdekében forduljon tehát a beszerzési csoportnak minden tagja - tehát azok is, akik eddig a hatósági lisztből részesültek — lisztjének megszerzése végett a beszerzési csoporthoz, mert november 1-töl eddigi beszerzesi helyén hatósági lisztet többé nem fog kapni. Felhívom ezen hirdetmény utján a kereskedő és pékmester urakat is arra, hogy a beszerzési csoport tagjaként szereplő tisztviselő részére — bár a liszthivatal által lisztkönyve jogosultnak jelentetett is — november 1-töl lisztet ne szolgáitasson ki. Ezek névsora egyébként a kereskedő vagy pékmester urakkal közöltetni, illetve az ellátandók egyéni névjegyzékéből töröltetni fog. Szeged, 1918. október 20. ad. 10693 1918. k. é. szám. Dr. Somogyi Szilveszter, 2—2 polgármester. Szeged szab. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Papucskészitő iparosok és papucsárusitók figyelmébe. A kereskedelmi m. kir. miniszter bőr- és textilügyi meghatalmazottja f. é. október hó 2-án 78320/918. tí. T. sz. alatt kiadott körrendeletében megengedte, hogy vásárlási utalványok ellenében minden fajta papucsok az ország egész területén szabadon áruibatok. Az iparosok és elárusítók tehát bármely törvényhatóság illetékes megbízottja által kiállított papucs utalványokat elfogadhatnak, azonban az utalványokkal annál a hatóságnát tartoznak elszámolni, amely hatóságtól az anyagot feldolgozásra kapták, tehát "a szegedi papucskészitő iparosok és elárusítók, a szegedi közélelmezési cipő irodának számolnak ei, ahol bármely törvényhatóság által kiállított papucs utalvánnyal beszámolhatnak. A kereskedelemügyi m. kir. Minister bőr- és textilügyi meghatalmazottja a papucskészitő kisiparosok részére ariyag kiutalásról külön fog intézkedni, mellyel a cipész iparosok részére eddig megállapított börkontingensét nem fogja érinteni. A papucskészitő iparosok havonkínt kaphatnak anyagot és pedig egy pár bőrtalpú és bőrfejű papucshoz legfeljebb 1 és V- négyzetláb felsőbőrt, vagy 10 deka zsíros könnyű bőrt fejbélésre és talpbélésre 15 deka szattyánbört és 30 deka nyakhasitékot vagy bocskor-talpbört. Az az iparos vagy elárusító, aki papucsot utalvány vagy iparjog nélkül árusit el, kihágást követ el és á rendeletben megszábott büntetéssel fog sújtatni. Szeged, 1918. október hó 18. 11076/918. ké. szám. Df. Somogyi Szilveszter, 2—2 polgármester. Van szerencsém a n. é. közönséget értesíteni, hogy a CORSÓ-MOZI HÁZÁBAN {Paliaviciniutcaban, a városházival szemben) épület-, műiakatos, házicsengöszerelő és gépjavitó-mühelyt nyitottam, hol a szakmámba vágó mindenféle munkák, úgymint: épület-vasalások, zár-javifások, tűzhely-, üstház-készités és javítás, redőnyök szerelese és javítása, villanycsengők szerelése és javítása stb. pontosan és jutányosán eszközöltetnek. — Levélbeli hívásra házhoz megyek. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok tisztelettel Donáth Gyula, lakatos-mester. £arta jtgosfon fogmüterme Xigifó-utca L Jelefon 13—64. & nto Kertész SáocSur kárpitos és bu oráruházában, Fekeicsas-ulca Telefon 1576. kérem a cégre figyelni. Kosztüm, köppenyek és alkalmi ruhákat legutolsó divat szerint készit a Szegedi Nőiszabók-divatterme Bástya-utca 5. sz. LUCZA JÓZSEF Szeged ICazínczy-utca 14. Telefon sz. 1095. gőzerőre berendezett vegyi ruhatisztító- és kelmefestő ipartelepe, fióküzletek : Alikszátb Káímán-u. 9., Valéria-tér sarok, Telefon 994. és Gizella-tér 3 szám, Telefonszám 1055. Fióküzletek vidéken: Hódmezővásárhely, Szent Antal-u 9 sz., Zenia. Főtér., Kiskunfélegyháza, ikossuth-utca 15. szám. Férfi öltönyök, női ruhák, piperedolgok stb. a leggondosabban vegyileg tisztittatnak. Gyászesetekben szövet-és selyemruhák, férfiöltönyök soronkivül egészb. n festetnek feketére. Pliis- és ársonygőzölés szakszerűen eszközöltetik. Jo munkáért elismerölevelek az ország mindenrészéből Loncloní-körul 14. sz. Feslő-iparíelegií ujüü leooyíloffa OOSCHAK HENRIK Elvállalok fürdőkádak, vasbutorok zomancozását (emailirozás) száritóban ráégetve, valamint szobafestést, mázolást és mindennemű fabútorok ® fényezését a iegjobb kivitelben felelősség mellett. ^ T Ft EFON 537.— Tanoncok jó fizetéssel felvétetnek. ÜE3 utorokat, Wiokier Sáfldoi* Szegfd, Mikszáth Kálmán-utca 6. Telefon 15-06. lakberendezéseke és antiktárgyakat vesz és elad = Seai mese aa Ipöa mesések, mert a szakműhelyében javított írógépek tényleg mesések. rógépszalay szénpapir stb. uj és hazsnált rógépek állandóan raktáron tartatnak SZEGED. Széchenyi-tér Telefon 3—63 Polgári- és egyenruha ..•.', szabó-üzlet. v.\ Megrendelést fazon, munkát fordítást, átalakítást vállal ék, harisnyák, keztyük, menyasszonyi koszorúk és fátyolok nagy választékban Szeged sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. A város szükségletére nyert havi lisztménnyiség igen korlátolt volta kötelességemé teszi, hogy a kettős ellátás kiküszöbölése érdekében a legerélyesebb intézkedéseket léptessem életbe s az ez által felszabaduló mennyiségből a közönségnek hiányzó lisztellátását biztosíthassam. Minthogy a kettős ellátásának leggyakoribb esete az úgynevezett bejárónőknél, egyéb cselédeknél és munkásoknál fordul elő, akik amellett, hogy saját családjuk létszámába is szerepelnek, még egy esetleg több szolgálatadó könyvében is ellátásra felvétettek; figyelmeztetem a szolgálatadókat, hogy az ily módon ismételt ellátásra felvett bejárónőket, cselédeket, munkásokat ugy a bevásárlási könyvben és cukorlapon, mint a lisztkönyvecskében haladéktalanul töröltessék, mert a közélelmezési rendőrség által az egyes háztartásokat házról-házra járva, megvizsgáltatom s ahol ily irányú visszaélés nyomait észlelem, az illetők ellen a kihágási eljárást haladéktalanul folyamatba tétetem. Elrendelem továbbá azt is, hogy ezentúl, amennyiben akár a liszt, akár a bevásárlási könyvecskében" a személyek számának felemelése kéretik, csupán a bejelentő lap felmutatása alapján a helyesbítést keresztül vezetni nem szabad, hanem kivétel nélkül minden esetben előzőleg a közélelmezési rendőrség által kell megvizsgáltatni és megállapítani, hogy a bejelentett személy tényleg létezik-e ? ellátásra jogosult-e ? s a vizsgálat eredményéhez képest engedem meg a létszám felemelését. Szeged, 1918. október 21. 11209/1918. k. é. szám. ' 1-2 Dr. Somogyi Szilveszter, polgármester. Csekonies-u. 6. íSzecbeny --ter 17, Telefon 854. Telefon 855, I ÍVD BDDIIIOII Margit-utca 28. sz., ajánl mindennemű nyelv- és zeneismerettel biró tanerőket, melynek elintézését őszintén vállalja Havas Jenőné. Jáoosik János szűcsmester. Kiyyó-utca 2. sz. Szörmekabátokat mérték után legdivatosabban készítek. Átalakításokat és javitásokat jutányosán vállalok. MyoaiaioU Várna? L, könyvnyomdájában. Kárász-utca 5),