Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1918-09-10 / 207. szám

2 DÉL-MAG Y ARO RSZÁG Szeged, 1918. szeptember 10. A németek megállították az antant előnyomulását. — Eredménytelen felderítő harcok az uj védelmi állások előtt. — Augusztusban a németek 665 repülőgépet és 53 kötött lég­gömböt lőttek le. — zánk eljöttek és nagyon fontosnak tartjuk, hogy ilyen pillanatban jöttek, amelyben egy­forma gondok terhelnek bennünket. De mi nem ismerünk elcsüggedést! Meggyőződhet-, nek arról itt is, hogy mi épugy, mint Német­ország, félelem és gög nélkül szilárdan áll­juk a következő harcot. De elhárítjuk ma­gunktól minden felelősségét annak a harc­nak a meghosszabbításáért, amelyet az el­lenség teljesen alaptalanul és gonosz módon reánk kényszeritett. Kérdés, vájjon ma az a gondolat nem } bün-e az emberiség ellen, a törté­nteimi fejlődés épületét, aimely bi­zonyára itt is, ott is javításra szo­rul, lerontani akarni csak azért, hogy a romjain épüljön fel a jöven­dő paradicsoma, amelynek épen az a hibája, hogy ellenségeink meg­semmisítő rendszere szerint túlsá­gosan nagy véráldozatok árán való­sitható meg. Ha összeszámláljuk en­nek a háborúnak eddigi hekatom­bájait, feladhatjuk azt a kérdést, Vájjon lehet-e felelősséget váll ülni azért, hogy ilyen áron próbáljunk hadicélokat kierőszakolni? Ugy vé­lem, hogy a gondos és őszinte vizs­gálódás a másik oldalon sokat rá­bírna annak a belátására, hogy kép­zelt dolgokért harcolnak a legna­]/• gyobbrészt. Igen tisztelt Uraim! Nem akarom testet­len békekiáltásokkal kápráztatni Önökét olyan pillanatban, amikor a világot a hábo­rú lá|za rángatja. Kellett azonban Önök előtt a békéről beszélnem, mert mindannyian be­csületesen kívánjuk, mert bizonyosak va­gyunk afelől, hogy az összes ellenséges or­szágokban állandóan növekszik a hasonló gondolkozású emberek száma. Munkálkod­janak továbbra is ama nagy feladaton, hogy az a szellem áthatja pompás katonáinkat, a melyek segítik a megettes országokban levő vitéz lakosságnak elviselni minden szenve­dést és nélkülözést, hogy ez ápoltassák és megóvassék. Legyen áldás és siker további működésükön. A miniszter beszéde ezze! véget ért -és a latkoma kedélyes hangulatban tovább folyt. Kétnapos olasz minisztertanács Luganó, szeptember 9. Rómában va­sárnap minisztertanácsot tartottak, ame­lyen az összes miniszterek résztvettek. A tanácskozást, amely 4 óra hosszat tar­tott, hétfőn folytatták. a Secolo szerint rendkívül kényes kérdéseket tárgyaltak. A római Epoche azt állítja, hogy ezek a kérdések Olaszországnak az elnyomott Ausztriai és Magyarországi nemzetisége ügyében való állásfoglalására vonat­koztak. Németország sietteti az orosz­ukrán békét Berlin, szeptember 9. Lysogub ukrán mi­niszterelnök a sajtó képviselői előtt berlini utjának céljáról- azt mondotta, hogv Német­országot 4z ukrán-drosz béketárgyalások siettetésére akarja felkérni. Németország er­re hajlandónak nyilatkozott. Mint a Wolfí­- ügynökség illetékes helyről értesüt. orosz •részről hasonlóképpen az az óhaj jut kifeje­zésre, hogv a béketárgyalásokat mielőbb be­fejezzék. (M. T. I.) BERLIN, szeptember 9. A nagyföhadi­szállás jeíenti: Nyugati harctér: Helyi har­cok a Pologsteent erdőtől északra és a La­basse csatorna mentén. Armantierestöl északra az ellenség ismét támadott. Vissza­vertük a támadást és foglyokat ejtettünk. Arleux és Hadriencourt között a csatorna mentén tüzérségi harc és felderítő csatáro­zások. A Perommebö! Cambraibe vezető or­szágúttól délre az ellenség folytatta támadá­sait nagyobb erők harcba vetésével a Con­zeaucourt-Epehy-Templeuxtól északra ha­ladó vonal ellen. A támadások az ellenség súlyos veszteségei mellett meghiúsultak. Elöcsapataink tegnap túlnyomó erejii ellen­séget megakadályoztak az elönyomulásban St Simon és a Crosat csatorna felett. Az Oise és Aillette között felderítő har­GENF, szeptember 9. Madridi táviratok szeptember 11-ére hivatalos nyilatkozatot jelentenek be a német-spanyol tárgyalások állásáról, miután a fennálló igen nagy nehéz­ségeket leküzdötték. Biztosra vehető, hogy Spanyolország jó viszonya Németországgal Meghiusuit olasz támadások. BUDAPEST, szeptember 9. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) Olasz harctér: A Monté Pertikon tegnapelőtt este és tegnap reggel visszavertük az olaszok támadásait. Az ellenség súlyos veszteséget szenvedeti A VEZÉRKAR FÖNÖKE. Svájcban életbelépett a kiviteti tilalom ZÜRICH, szeptember 9. A szövetségta­nács augusztus végén elrendelte, hogy Svájcból semmit sem szabad kivinni. A ren­delet szeptember 5-én lépett életbe. Teljesen elpusztított területet hódítottak vissza az antant­csapatok BÉCS, szeptember 9. A Matin írja, nögy a községek, amelyeket a franciák újra megszállottak, több, mint két harmad rész­ben omladékok és hogy a nagyobb városok cok. Az Aillette és az Aisne között az ellen­ség több hiábavaló részleges támadása után estefelé előtámadásra indult az egész fron­ton. Részben közelharcban és ellenlökések­kel visszautasitotuk. Az Aisne és Vesle kö­zött részleges támadásokat, a Champagnen részleges előretöréseket hiúsítottunk meg. Egy repiilörajból, amely Manheim el­len indult, 5 repülőgépet lőttünk le. Augusz­tus havában a német frontokon 665 repülő­gépet lőttünk le; ezek közül 62-öt elhárító ágyúink találtak el. Lelőttünk továbbá 53 kötött léggömböt, 25 lelőtt repülőgépet bir­tokunkba vettünk. A többi ellenséges vona­lakon tul zuhant le. A mi veszteségünk 143 repülő és 43 léggömb. ^ LUDENDORFE, első föszállásmestar. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztálv.i és szövetségeseivel továbbra is fenmarad. A /központi hatalmak madridi képviselőinek nagy elismeréssel adóznak, mert az elmúlt komoly pillanatokban a helyzet magaslatán állottak. nagyrészt romokban hevernek. A németek visszavonulásuk alkalmával mindent ugy tönkretettek, hogy az antant teljes technikai fölényére lesz szükség, hogy csapataik elő­rehaladását lehetővé tegyék. A francia, an gol, amerikai csapatok teljesen szilárd terü­leten haladnak előre. Igazán gyászos kép tárul eléjük, amikor egy újra meghódított városba kell bevonulniuk. Az antant diplomatái Anglia Oroszországnak szóló hadüzenetét várják Rátterdam. szeptember 8. Az animit dip­lomaták vájjak, hagy Arigiia kádat üzen Oroszországnak. Oroszország ugyanis alig­ha fog elégtétélt adni a pétervári angol kö­vetségre való behatolás alkalmával -elköve­tett gyilkosságért. A Lenin ellen elkövetett merénylet alkalmával PééetváéM HáÉmtnc­hdt angdlt leiartóitaíiak, akiket abban az esetben, ha Lenin belehalt volna sebesülései­be. kivégeztek volna. A semleges ál amoik képviselői- Szinovjevnél, a kom'mün elnöké­néi tiltakoztak a tömeges letartóztatások és kivégzések ellen. . A spanyol-némefi tárgyalások kedvezően végződtek. Az omszki kormány hadat üzent Németországnak BÉCS, szeptember 9. A svájci határról | mánya Németországnak megüzente a hábo­jelentik, hogy a londoni Havas-jligynökség j rut. A német katonai és polgári személyeket szerint a szibériai köztársaság omszki kor- | internálták. Amerika nem köt szövetségi szerződést Angliával ZÜRICH, szeptember 9. Mint a Teleg raphen Kompagnie Londonból jelenti, Jones, az Egysült-Államok szenátusának tagja a leghatározottabban megcáfolja azokat a hí­reszteléseket, mintha az Unió követe azt a megbízást kapta volna, hogy Angliával szö­vetségi szerződés megkötéséről tárgyaljon. Ai Egyesült-Államokban nem áll fenn az a szándék, hogy a háború befejezése után va­lamelyik másik nemzettel politikai vagy ka­tonai szövetségbe kerüljön.

Next

/
Thumbnails
Contents