Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1918-09-03 / 201. szám
ö ÜUELMAÖY AAOK8AA.«( Szeged, 19.18. szeptember 3. pant találtak. Az egyik ládát Hiirsch Bernát és Tárea cég adta löl, a másik kettőt Stanics Jánosáé. Mind a két szállítmányt Berkovics Hermáim címére adták föl Bródra. Ugyancsak a Máv. raktárában találtak a detektívek egy ládát, amelyet „vasedény" árujelzéssel adtak föl. A ládában burgonya volt. A föladó Kellner Jakab csanádpusztí lakos. Pető Ernő Széchenyi-tér 3. szám alatti trafikos lakásán 2 zsák lisztet találtak, 129 kg. súlyban. Pap Sándor Berzsenyi-utca 13. szám alatti traíikosnál pedig 53 és fél kg. lisztet találtak a detektívek. Az eljárást valamennyi ellen megindították. — Orvos kongresszus Budapesten. Budapeströl jelentik: A Bajtársi Szövetség orvosi szakosztálya szeptember hó 21. és 22-én Budapesten megtartandó naggy ülésének fővéduökségét a király és királyné, vódőségót pedig József főherceg és Auguszta főhercegnő vállalták el. Az ünnepélyes megnyitás szeptember 21-án délelőtt 10 órakor lesz az országházban. Németországból eddig kétszázötven, Ausztriából kétszáz ós ia hadseregből kétszáz orvos jelentette be részvételét. — Megkezdődtek a beiratások. A szegedi iskolákban hétfőn megkezdődtek a beiratások. Az első napon általában gyéren jelentkeztek a tanulók. A III. kerületi állami polgári fiúiskolában például a három első osztályba 30 tanuló iratkozott be. Valószínű, hogy az első napi gyenge eredmény csak véletlen, vagy azon a fásultságon alapul, amely a háború ötödik évében jellemzi a közéletet. Mindenesetre feltűnő, hogy amig eddig már az első napon valósággal megostromolták az iskolákat, most a legtöbb iskolánál mem sok dolog akadt a beiratkozásnál. /Lehet az is, hogy a fölemelt tandíj és a diákok ellátásának szinte leküzdhetetlen nehézségei marasztalják el a tanulókat az iskolától. A beiratkozások 6-áig tartanak. — Megszűnt az aradi ujságiró sztrájk. Aráról jelentik: Aradon két hétig sztrájkban állottak az aradi napilapok munkatársai. A sztrájk hétfőn hosszas tárgyalás után véget ért az aradi lapkiadók és munkatársak megegyezése alapján. A megegyezés' alapjait azok a föltételek adják, amelyet a Magyarországi Újságkiadók Szövetsége és a Budapesti Ujságirók Egyesülete megállapítottak. Az ujságirók hétfőn munkába állottak. — Tanácskozás a széneilátásrói. Bécsből jelentik: Szterényi kereskedelmi miniszter hétfőn délután a béosi közmunkaügyi minisztériumban a szénellátás kérdésében folytatott tárgyalásokat, e tanácskozásokat ugy a magyarországi, mint az ausztriai helyzet súlyossága tette szükségessé. Hétfőn a külügyminisztériumban ugyancsak . a szénkérdésben vámkonferencia volt, ahol főleg a Németországból történő szénszállítás kérdéseit tisztázták. — Házasság. Klár Dezső, a Magyar Országos Biztosító R-T. délmagyarországi központjának titkára és Winternitz /Katinka, Wintenútz Márton nagykereskedő leánya házasságot kötöttek. — Bécsben vérhasjárvány pusztít. Bécsből jelentik: Az utóbbi időben Bécs több kerületében /sűrűn fordultak elő vérhas megbetegedések, amelyek sok esetben halálos kimenetelűek. A liivatalos kimutatás szerint a megbetegedések, mint a halálozások erősen emelkedő tendenciát mutatnak. Mig az első héten 63-an betegedték meg ós 15-en haltak meg vérhasban, a hatodik héten már I67-re emelkedett a megbetegedések és 48-ra a halálozások- száma- Eddig összesen 710-én betegedtek meg és 190-en haltak el. — A vegyvizsgáló állomás államosítása. A tainóes hétfői ülésében tárgyalta a vegyvizsgáló állomás áUamositásának ügyét. A miniszter kötelességévé teszi a városnak, hogy államosítás esettéin, az állomás helyiségeiről fűtéséről ós világításáról gondoskodni tartozik. Közali a leiratban a föhlmivelési miniszter azt is, hogy elvben már most hozzájárul a mezőgazdasági intézet létesítéséhez is. A tanács megbízta dr. Somogyi Szilveszter polgármestert, Bokor Pál helyettes polgármestert és Csonka Ferenc vegyészt, a vegyvizsgáló állomás vezetőjét, liogy a részletekre vonatkozólag tárgyaljanak a miniszterrel. — Wertheimer Miksa és Khon Janka házasságot kötöttek. — Felemelték a sóárakat. A Jhivatalos lap vasárnapi száma pénzügyminiszteri rendeletet közöl a sóárak félemeléséről. A miniszter utasítja a sóhivatalokat, hogy a jövőben a kősó /alapárát métermázsánkiait 18 korona helyett 28 koronával, a főtt sóét 19 korona helyett 33 koronával, a tengeri sóét 18 korona helyett 33 koronával, a konyhasókat általában 10—10 koronával drágábban, végül a marhasó árát 6 korona helyett 10 koronával számlázzák és az eladási árakat ennek megfelelően állapitsák meg. — Az építési és iakésfelszerelési anyagok zár a)á vétele. A hivatalos lap vasárnapi számában kormányrendelet jelent meg, amely elrendeli az építési és /lakásfelszerelési anyagok kötelező bejelentését és zár alá vételét. Zár alá kerülnek az építési téglák, tetőcserepék, cement, mész-készletek az épitési vagy izolálási célokra előkészített parafiatáblák és parafatéglák, Babi!tz-drótbálók, az épitési célokra előkészített mád- és fonott nádkészletek, eternitpala, fedélpapirlemez (iDachpappe), cementlapok, vaskályhák, takarék tűzhelyek, klosef- és pissoircsészék, kőagyag- és cementcsövek. Elrendelte még a kormány, hogy 1918. évi október elsejétől kezdve téglát, cementet és meszet csak szállítási igazolvánnyal szabad szállítani. — A nagykíkíndai rablógyilkosság. Nagykikindáról jelenti tudósitónk: Február 25-én éjjel 3 órakor két női ruhába öltözött álarcos férfi borzalmas kegyetlenséggel meggyilkolta, aztán kirabolta Engel Lőrinc borbélymestert. A bűnügyet szombaton tárgyalta a nagykikimdai törvényszék dir. iSchieeiger táblabíró m —j m nilr.-i; TELEFON Igazgató: TELEFON 11-85. VAS SÁNDOR 11-85. Tv • Kedden Uj szezon első szenzációs detektív filmje DP. Bar el Hama legújabb esete 4 felvonásban. I szegliy lilliois vígjáték 3 felvonásban. $ Előadások 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. elnöklésével. Az ügyész dr. Dobay Férem* volt, a védelmet Dus Sándor városi főügy4Sz látta el. Elsőnek övegy Engel Lőrkicnét hallgatták ki, akit az. ügyész a nyomozás során fölmerült gyanuckok alapján azzal vádolt hogy férjét meggyilkolta. Az asszony köténye amikor a gyilkosságot fölfedezték, véres volt A vádlott tagadta a bűncselekmény, elkövetését. Kihallgatták ezután a vádlottnő gyermekeit, apját és /sógorát, akik lényegtelen vallomást tették. A bizonyítási eljárás befejezése után a vád- és véd'beszédek következtek, majd a törvényszék rövid tanácskozás után özvegy Engel Lőrincnét a vád- és következményei alól bizonyítékok hiányában fölmentette. Az ügyész fölebbezett. — Az árvizsgáló bizottság. A szegedi árvizsgáló bizottság, minit megírtuk, szombaton délben zárt ülést tartott Fodor Jenő elnökléséveBl Mint most értesülünk, az ülésein az ügyvitei szabályzatot ismertették, majd a vendéglői étlap szabályozásának kérdésével foglalkoztak. A bizottság megbízta Mayer Antal bizottsági tagot, hogy tervezetet, készítsen a szabályozás kérdéséről. — Hat hónapi elzárásra elitélt szegedi hentesek. Még a mult év május havában a kihágási bíróságnál feljelentést tett Nagy Dávid budapesti ügynök Farkas István, Fáradt János, Ötölt .Ferenc, Joó Gyula ós Stemler István szegedi hentesek ellen, hogy azok nagymennyiségű szalonnát adtak el neki, aa akkori hét korona hatvan filléres maximális ár helyett tizenegy koronáért kilónkint. Az eljárás során kitűnt, hogy körülbelül száz métermázsa szalonnát adtak el a hentesek az ügynöknek és 36 ezer korona az a különbözet, amit ez a vádlottaktól visszakövetel. A kihágási Ipró a napokban adta ki ebben az ügyben az Ítéletet, amely szerint: Farkas István, Váradi János és Ótott Ferenc büntetését fejenkint hat hónapi el,zárásban miint fő- ós 2000 koronában, mint mellékbüntetésben állapította meg; a 2000 korona mellékbüntetés behajthatatlanság esetén száz napi elzárásra változtatható át. /Miután /az árdrágítás elkövetésekor Joó Gyula ós Stemler István katonai szolgálatot teljesítettek, a kihágási biró az ő ügyüket áttette az illetékes katonai hatósághoz, ahol most kezdte a dandárbiróság tárgyalni. ítélet itt a legközelebbi /napokban várható. URÁNIA Telefon: 872. Kedden szeptember 3-án Bruno Decarli, Theodor Soos, Bruno Kastner Martha Novelli felléptével BZ ÉiliSZ Négy felvonás egy pszichiáter életéből. • Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor, Jegyek előre válthatók d. u. 3 órától. _ Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszerüzletemben. S z o I i d á ra k! Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.v.\ FISCHER K. .v.v Korzó-kávéház mellett. _