Délmagyarország, 1918. augusztus (7. évfolyam, 174-199. szám)

1918-08-10 / 182. szám

Szeged, 1918. augusztus !•. OELMAGY A KOKSZ AW 5 CltogadtüH a KöztisztViselőK adősságaittaH rendezéséről szili türVhyjaVaslatot. — A képviselőház ülése. — (Budapesti tudósítónk telefortjelentése.) A képviselőház pénteki ülését Szász Károly elnök fél tizenegy óra után nyitotta ímeg. Miután a katonai ellátásról szóló javaslatot harmadszori olvasásban isi felfogadták. Hé­derváry Lehel személyes megtámadtatás ci­inén szólal feli: A tegnapi Élésen Fény esi László beszéde közben ártatlan megjegyzést tett, mire Fényes László azt vágta felé: Ügynökösködni, az jó! Vagyont .gyűjteni, az jó! ö erre azzal válaszolt, hogy: Bakkaráz­ni, az jó! és hogv Fényes László képviselő ur pe tépje a száját de álljon ki nviltan. Már régen ide akartam hozni a képviselő ur mű­ködését — folytatja Hóde;várv. Az a kép­viselő, aki mint néptribun tevékenykedik., aki mint szuverén jár az országban és nyilvános kávéházban bevonultatással fenyegeti áz embereket, egy nyilvános klubban hazárdjá­tékot folytat. (Százakba és ezrekbe játszik ugyanakkor, amikor, az ő nomenklatúrája szerint Piavenál százezrek vérzenek és mi­után pénzét elvesztette, másnap a sajtóban hadat üzen a hazárdjátéknak. Szenzációs és rágalmazó, kitünőení megfizetett cikkekben dobja ki lasszóját az egész országban. Én nem helyezkedhetem Tisza István álláspont­jára, hogy vele nem állok szóba, de addig, amig vádijait be nem igazolja, hitvány rá­riakrtmónák tartam. Elnök: Kérem a képviselő urat. hogv az ilyen kifejezésektől mégis tartózkodjék. Rendreutasítom. (GyÖngyüs újjáépítése.) Következik a Gyöngyös város újjáépíté­séről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Plátthy György üdvözli a javaslatot. Gondoskodni kellene, hogv minden városnak legalább részieges újjáépítéséről hasonló tör­vényjavaslat intézkedjék. Örömmel fogadja ef a javaslatot. Sümegi Vilmos üdvözli a törvényjavas­latot és elfogadja, csak felhívja a kormányt, hogy hasonló javaslatot tegyen a többi sors­verte város helyreállítására és felépítésére is. Pető Sándor szintén üdvözli a javasla­tot, csak sajnálja, hogv az a város közönsé­gét nem veszi igénybe, holott Gyöngyös la­kói hajlandók és képesek lettek volna az ál­dozatra. A törvényjavaslat egv fontos in­tézkedést honosif meg. az az értéknöveke­dési adót. Huszár Karoly: Másfél esztendeje, hogv Gyöngyös leégett és azóta egyetlen ház sem épült föl és íha valakinek módjában lett vol­na is odaszállítani építőanyagot, azt a kor­mánybiztos lehetetlenné tette. Fényes László: De az intézkedés folya­matban van! Huszár Károly: Most már megdrágult az épitkezés. Baj az is, hogv a hosszú várako­zási idő alatt'a gyöngyösi kereskedők mesz­sze vidékről felhalmoztak az épitő anvagot. Szól a budapesti lakáskérdésről. Budapesten ezrével vannak olVanok. akik házasodni akarnak és nem lehet, mivel nincs lakás. Mindent el kell követni, hógv a háború be­fejezése a lakáskérdés tekintetében se talál­jon készületlenül. A javaslatot elfogadja. Wekerle Sándor miniszterelnök szólalt föl ezután. A javaslat alapelvei más alkalom­mal is alkalmaztatni fognak, különösen a mi kisajátítást, a kisajátított telkek felosztá­sát, az épités.i alap létesítését és annak do­tációját ifietii. Ez mind a városrendezési tör­vényjavaslatban fog szabály cztatni." Igyek­szik azt előterjeszteni, de az előterjesztés időpontja tekintetében kötelezettséget nem vállalhat. Ami a bettermentet illeti, -az ebből eredő többjövedelmet korlátozzuk és a helyi hatóságok jövedelméül akarjuk. A maj .vi­szonyok nem alkalmasak a betterment álta­lános szabályozására. Igaz. hogy micd nél- ­kül emelkedik az ingatlan értéke, de ennek oka egyrészt a pénzbőség, másrészt a pénz elértéktelenedése. Az ingatlan értéke nincsen arányban az ingatlan jövedelmezőségével. A mi az építőanyag hiányát illeti, a kormány tisztában van vele és nemcsak foglalkozott a kérdéssel, de intézkedett is az építőanya­gok rekvirálására, maximálására és az épit­kezés megfelelő egymásutánjára nézve. Győrffy Gyula előadó megjegyzései után a Ház általánosságban elfogadja a törvény­javaslatot. PSdtthy Gycrgv módosításokat ajánl, a melyeket elfogadnak. A Ház a javaslatot részleteiben is elfogadta. (A közszolgálati alkalmazottak ügye.) Áttérnek a közszolgálati alkalmazottak adósságainak rendezéséről szóló törvényja­vaslat tárgyalására. Bartü Ödön előadó is­merteti és elfogadásra ajánlja a javaslatot. Almássy László a törvényjavaslatot elfo­gadja. Szigeti János elismeréssel szól a tisztviselőkről. Vázolja az élelmicikkek pél­dátlan drágulását. Például Gyöngyösön egy szölönmnkás snapszámja 50 korona, de ismer olyan tisztviselőt, akinek ninics cipője, aki­nek a felesége és íeánya felváltva hordanak egy pár cipőt. A nyomor a szociáldemokrá­cia karjaiba hajtja a proletárrá lett tisztvi­selőit. Lássák el a tisztviselőket természet­ben ruhával, élelmiszerrel. Fényes László: Kénytelenek .adósságo­kat csinálni! Szigeti János határozati javaslatot nyújt be, amely szerint a Ház utasítsa a kor­mányt, hogy a rendezéseket a nem állami tisztviselőkre ís terjesszék ki. Elnök bejelenti, hogy KáUay Albert kép­viselő mentelmi bejelentést tett, amennyiben a képviselő lakását rekvirálták. Az ügyet a mentelmi bizottságihoz teszik át. Popőyics Sándor pénzügyminiszter: A mit a -lehetőség határai között meg lehet tenni, azt a kormány megtette, a tisztvise­lőik helyzetének javitása érdekéhen. Meg­nyugtatja a Házat, hogy a tisztviselők ma­gatartása nem agresszív jellegű, bár a tiszt ­. viselők érzik helyzetük súlyát. Szól1 a Pénz­intézeti Központról Egyenként válaszol az elhangzott megjegyzésékre. Barta Ödön előadó: A nem állami tiszt­viselőket csak azért nem vettük be a ja­vaslatba, merj az egyéb előzetes rendelke­zést tett voira szükségessé. Szigeti János visszavonja határozati ja­vaslatát. A Ház a javaslatot általánosságban elfogadja. Következik, a részletes tárgyalás. A törvényjavaslatot részleteiben is elfogad­ták. Elnök javasolja, hogy a legközelebbi ülést a Ház szombaton délelőtt tartsa és. na­pirendre tűzzék ki a ma tárgyalt javaslat harmadszori olvasását és a mentelmi bizott­ság jelentését. A Ház igy határoz. Ülés ne­gyed 3 óra után ért véget. HÍREK 000 — Kitüntetések. A király Hegedűs Károly őrmesternek az 5. honvéd gyalogezredben. Kovács Mihály népfölkelőnek az 5. népfölkelő parancsnokság nyilvántartásában az ellenség előtt teljesített különösen fcötelességhü szol­gálatának elismeréseül a koronás vas érdem­keresztet a vitézségi érem szalagján, Margit Mihály" őrmesternek, az 5. honvéd gyalogez­redben az ellenség előtt tanúsított vitéz maga­tartása elismeréseül a- 2. osztályú ezüst vi­tézségi érmet újólag adományozta. — Uj műegyetemi magántanár. A hiva­talos lap pénteki száma közli, hogy dr.. Pap Dezső miniszteri tanácsosnak a budapesti Jó­zsef-műegyetemen a „szociálpolitikából'* mű­egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és Papot e mi­nőségében megerősítette a közoktatásügyi mi­niszter. — A moszkvai magyar-osztrák követ kinevezése. A hivatalos lap pénteki száma közli, hogy a külügyminiszter előterjesztésé­re a király báró Franz Ottó 1. osztályú követ­ségi tanácsost az orosz szovjet-köztársaság­nál levő diplomáciai képviselet vezetésével megbizta és ebből az alkalomból neki a rend­kívüli követi és meghatalmázott miniszteri cimet adományozta. — Megtörtént. Pénteken reggel egy hatósági hivatalos.közeg jelent meg a piacon, egy köz­erő ós 60 fillér makszimált áron ki árusíthatta az egyik kofa tojásait. Rögtön megrohanták a tojásközpomtot, három hölgy kéz alatt azon­nal megvette az összes tojásokat. Néhány uri nő is volt jelen, úgynevezett kalapos. nagysá­gák, ezek már nem jutottak tojáshoz, de azért önzetlen örömmel látták a komoly rendőri intézkedést és hatósági buzgóságot. Ajmint azonban a rend őre ellépett, pár pillanat múl­va az történt, hogy a három hölgy, akik a tojást olyan buzgón megvették, szépen csönde­sen visszaadták a köfaasszonyságnak ós rej­telmesen mosolyogva néztek a kalaposokra. A tojásos kofa pedig most már ultramakszi­málLs áron, kegyúri gőggel adta a tojást és mikor az egyik úrinő emiatt enyhén szemre­hányást tett neki, gyöngéden célozva a tisz­tességre és a méltányosságra, az egyik lánc­kereskedő hölgy, aki tulajdonképpen kofa volt inkognitóban csak ennyit mondott neki: Jaj, lelkem, maguk talán ingyen akarnának to­jáshoz jutni? Megtörtént, bár olyan jellemző az egész helyzetre, mint valami allegória. Mert igy dolgoznak a piaci lánckereskedelem buzgó és ötletes művésznői, akik között olyan példás egyetértés és összetartás uralkodik, mintha csak szent szövetséget kötöttek volna a vásárló népek ellen. , — A szegedi vegyvizsgáló állomás álla­mosítása. Mintegy 5—6 évvel ezelőtt dr. So­mogyi Szilveszter akkor még főkapitány el­NAGY BUTORÁRUHÁZ, Régi elismert kárpitos üzletemet és műhelyemet kibővítve egy nagy bútoráruházzal, melyet a Kárász-utca és Klauzál-tér sarkán (Gaál-palota) megnyitottam, hol a legjobb kivitelű uriszalonok, ebédlők, hálószobák, ugg mint teljes lakberendezések 'méltányos árakban kaphatók. Tisztelettel Braun Mihály.

Next

/
Thumbnails
Contents