Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)

1918-07-18 / 162. szám

Szeged, 1918. julius 18. DELM A G Y A KG fl$% Afí 7 csak liatósági árakon szolgálhatok ki. Gondos­kodni fognak azonkívül arról is hogy a leg­igényiteleaM(bb osztályok részére háromj-négy ikoronás menü is kapható legyen. — Halálozás. Özvegy Barta Mórné Czinner Delén életének 64. évében Budapesten meg­halt. Az elhunyt úrasszony hűlt tetemeit ha­zaszállítják és csütörtökön délelőtt 10 órakor temetik a zsidó temető cin terméből. Az el­hunytban dr. Barta Dezső ügyvéd édes any­ját gyászolja. — A közönséghez. Egyesek roszakaratulag lazt a valótlan hírt terjesztik városszerte, hogy a Berky—Gozon-társulat nem jön Szegedre. A Korzó-mozi igazgatósága ezúttal is tudatja a közönséggel, hogy a terjesztett hirek nem igazak és a Berky—Gozon-társulat • szombat­ra és vasárnapra hirdetett előadását megtart­ja és ezen a két estén a Legszebbet és legjob­bat mutatja be a szegedi .közönségnek. A megrendelt jegyek csak szombaton délig lesz­nek fentartva. A még meglévő néhány jegy a pénztárnál megváltható 8, 6, 4 és 2 koronáért és 20% vigalmi adóért. — Véres családi dráma. Budapestről tele­fonálja tudósítónk: Hétfőn éjjel a gödöllői országúton véres családi dráma játszódott le. Gronszky János jómódú budapesti kereskedő felesége Máriabesenyőn levő Bájét villájában, nyaralt. A: férje, aki állandóan Budapesten tartózkodik, hétfőn kocsival kiment felesége •látogatására. Ezt megelőzőleg az asszonyt a szomszédok figyelmeztettek arra, hogy a fér­je azért van távol, azért' nem lakik kinn Gö­döllőn, mert a szeretőjével szórakozik Buda­pesten. Amikor Gronszky elbúcsúzott felesé­gétől, hogy visszatérjen Budapestre, felesége utónalopódzott és látta, hogy nem messze a kocsi megáll és férje egy asszonyt vesz maga mellé a kocsiba. Az asszony csendesen a ko­csi mögé lopódzott és ugy férjét, mint a mel­lette levő asszonyt revolverlövéssel, agyonlőt­te. A kocsis, aki orosz fogoly, nem tudta a merényletet megakadályozni. Ezután a,z asz­szony a kocsit visszafordította és Gödöllőn a csendőrségen jelentkezett vés elmondta, hogyan törtónt a merénylet. A meggyilkolt asszonyt Rep Jánosáénak hívják, férje katona és né­hány nappal ezelőtt utazott Odesszába. Ugy neki, mint Gronszkynónak egy-egy gyerme­ke van. — Elfogtak egy hadifogoly betörőt. A rendőrség 4 hónap óta körözte Seltkovnyikor Jiejhtivi 25—)26 éves orosz íhadi%#yotrt aki március és április hónapokban az alsótanyai Dobó- és TI olford-féle tanyákba, májusban _ pedig Nagy Ferenc és Rigó Jáinosné szegedi lakosok lakásába tört be, ahonnan élelmisze­reket, ruhákat és ékszereket lopott el. A meg­indított nyomozás eddig eredménytelen volt. Most végre Deák Ferenc detektivnek sikerült a hadifoglyot kedvesének, Bodó Máriának Tabán-utcai lakása előtt elcsípni. Dr. Borbola Jejnő rendőrkapitány szerdáin délelőtt gatta ki' a hadifoglyot, aki beismerte, hogy már négy hónapja van szökésben és hogy ezen Idő alatt betörésből' (és lopásokból tartotta fenn magát.' Az Alsótanyán összelopott hus­í nem izeket — állítása szerint - részben öz­vegy Achimach Kornélné Kossuth Lajos-su­gáruti vo'ft Vendéglősnének, részben pedig egy szakaszvezetőnek adta el, aki egy szla­voni-bródi katonai kórház részére vásárolta volzia meg a húsokat. A ruhák és ékszerek egy részét eladta, a többit pedig szeretőjének ajándékozta, akivel bevallása szerint mulatós életmódot folytatott a lopott holmik árából. Többször Szabadkára is átutaztak szórakoz­ni. A rendőrségen most összeállítják a bün­listáját, mert valószínű, hogy még több be­törést is követett el, azután pedig átadják a'z ilpefúkes katonai hatóságnak., Áte orgazdák ellen szintén megindították az eljárást. — Osztálysorsjáték. Az osztalysorsjáték mai húzásán 30.000 koronát nyert: 52644; 20.000 koronát nyert: 52833; 10.000 koronát nyertek: 73862 82693; 5000 koronát nyertek: 64551 40744; 2000 koronát nyertek: 28850 78437 81968 83049 92993 96347; A 3-ik hadikölcsön Minden külön értesités helyett. Dr. Barta Dezső és Barta Irén férj. Rubinstein Bernhardné a maguk, gyermekeik és az egész rokonság nevében fájdalomtól mélyen sújtva a nagy csapástól megtörten jelentik, hogy imádott jó édes anyjuk, — a szerető jó gyermek, önfeláldozó anya és nagyanya, — legszeretőbb testvér és rokon özv. Barta Mórné szül. Czinner Helén életének 64-ik, özvegységének 6-ik évében hosszas, kinos szenvedés után f. évi julius hó 17-én Budapesten elhunyt. A drága haiott hült tetemeit hazaszállítjuk és f. évi julius hó 19-én délelőtt 10 órakor a zsidó temető cinterinéből fogjuk a családi sírboltba, szeretett férje mellé, kivel 40 évi boldog házaséletet élt, — örök nyugvóhelyére elhelyezni. Béke lengjen áldott porai felett. Szegeden, 1918. évi julius hó 18-án. I Czinner József Ignátz édesapja. Czinner Emma özv. Kohn Adoifné Czinner Paula és férje Káldory Dániel nővérei, illetve sógora. Rubinstein Bernhard (Berlin) veje. Rubinstein Kolja Rubinstein Beata Barta Pistuka ttnokáí. Montag Ákosné Schwartz Irma Kertész Béla Kertész Jenő Kertész Ilonka férj. Újhelyi Emiiné unokaöccse:, illetve unoka­hugai 1000 koronát nyertek: 5404(5 81941 87253 92140. Azonkívül kihúztak 500 és 130 koronás nyereményeket. STOCKHOLM; Helsíngforsból jelentik, hogy a finn kormány javaslatára 21 én fog­ják megkezdeni Reválban Oroszország meg­hatalmazottjaival a béketárgyalásokat. • MOSZKVA: Az Isvestia jelentése sze­rint Archangelskben ujabb szerb és olasz csapatokat hajóztak ki. PÁRIS (Havas): A legfelsőbb törvény­szék első ülése a Malvy-ügyben ma délután a szenátus illése után megkezdődött. Orosz iap leleplezése a francia és angol kormányról Stockholm, julius 17. A Prokopnik S'lo­bod cimii lap legutóbb ideérkezett száma a következő leleplezéseket közli: A francia kormány a cseh-tót fehérgárda jelenlegi for­radalmi akciójára 11 millió rubelt, az angol kormány pedig 3,600.000 rubelt adott. Ezek a bizonyítékok a moszkvai cseh-tót nemzeti tanács feloszlatás? után jutottak a kommu­nisták kezébe. Hadiállapot a Murman-parfon Rotterdam, julius 17. Londoni értesülés szerint a Miiirman-vonal mentén az oroszok kihirdették a hadiállapotot. A finn országgyűlés a monarchikus államforma mellett döntött. Stockholm, julius 17. A finn országgyűlés négy szavazattöbbséggel második olvasásban elfogadta azt a kormányjavaslatot, amely Finnországban monarchiát akar létesítem. Az országgyűlés néhány változtatást eszkö­zölt a javaslaton. Igy többi között kimondta, hogy a király az országgyűlés beleegyezése nélkülI nem indíthat támadó háborút. KÖZGAZDASÁG oooo Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósí­tónk: A nyugati harctérről érkzö kedvező hirek okozták a tőzsde rendkívül szilárd irányát. Ugy a bécsi, mint a helyi vételek­nél az árnivó jelentékeny emelkedést ért el. Magyar Hitel 1345—38, Osztrák Hitel 819. Agrárbank 1071—85, Eubank 955—64, . For­galmi 636—38, Hazaibank 630—27, Jelzálog 577—73, Kereskedelmi Bank 5870, Beocsini 1088—92, Salgótarjáni 1175, Urikány 857— 850, Rimamurány 1139 -34, Scilhck 492— 88, Atlantika 1390-40, Államvasút 1025 ­1010, Közúti 809—816 Városi 330—38. 'SÍKSE' M rnMM M II ilitHKMnniinlraf keres- Németül tudók előnyben része­fliuuuuítüliyUiiűl sülnek. Ajánlatok „Postafiók 80" sz. alatt kéretnek a főpostára. v - írni ára&>ze00mn, egy tv se .... 36.— kor iéltvre. . , , 18 — v negyedévre . , 9.— » *%fh&mpm . 3 — ,

Next

/
Thumbnails
Contents