Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)
1918-07-17 / 161. szám
Szeged, 1918. julius 17. DMMAG Y A RORSZ AG fí királyi pár a pozsonyi hadijótékonysá§s ünnepélyen <Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Pozsony városa kedden vendégül látta ő.tji falai között az ifjú királyi párt. Károly király és Zita királyné abból az alkalomból tüntették ki személyes megjelenésükkel a régi koronázó várost, högy ott hadijótékony célra nagyszabású ünnepélyt rendeztek. A királyi párt váró Pozsony ünnepi díszbe öltözött. Az utcákat fenyőlombbal ékes póznák szegélyezték, amelyek ormáról nemzetiszínű lobogókat lengetett a szél. A házak ablakait és párkányait szőnyegek ékesítették. Legdíszesebb volt a koronázási dombtér, ahol a Mária Terézia-szoborral szembén királyi sátort emeltek. A városban rendkívül nagy volt az élénkség, a vonatok héttőn és kedden reggel csak ugy ontották magukból a küldöttségeket. amelyek közül a földmives küldőt ségek festői népviseletükkel tűntek ki. Orth hajóállomáson szállt fel a király és "királyné a Magyar Folyamhajózási Társaság Ferenc József hajójára, ahol Szterényi József fogadta őket. Felszálltak a hajóra a szokásos kíséreten kívül Wekerle Sándor miniszterelnök és gróf Zichy Aladár, a f»fség személye köriili miniszter is. A király a hajtan hoszabb magánkihallgatáson fogadta a miniszterelnököt. Pozsonyban a hajó megérkezése után a katonai parancsnok, lovag Gersztenberger, Frigyes lovasság; tábornok és Szmrecsányi György kormánybiztos és főispán jelentkeztek először a királynál. A felséges-pár a közönség lelkes ünneplése között a Dóm-térre sétált. Kamiik Tivadar po'gármester és Vermes Samu alispán üdvözletére a király a következő beszéddel válaszolt: — Őszintén érzett benső örömmel érkeztünk ide én és a királyné, hogv Szent István koronájával történt megkoronázta'.ásqit! után első ízben látogassuk meg Pozsony szabad királyi várost, amely város hosszú évszázadok dicsőséges korszakain keresztül oly nagv és magasztos szerepet játszott ugy szeretett magyar nemzetem, mint dinasztiám történetében. . Ürömtéi megindultság érzete tölt el e régi koronázó város falai között, hol a dicső nagy 'királynő. Mária Terézia trónja előtt hangzottak el a hü magvar nemzet fiainak ajkairól az emlékezetes szavak, melyek örök időkre a királyi hűség és honszeretet lelkes kifejezői maradnak, a: Vitáin et sangvinemE szavak le-fcesiíik ma is hü magyar nemzetem fiait a reánk kényszeritett nagv viiágküzdelemben. s e szavak hatják át az itthonmaradt lakosságot is. amely mindent elkövet. hogv megfeszített, önfeláldozó munkával, ha iiéjkiiiözések árán is, lehetővé tegye ellenállásunkat és kitartson az igazságos béke kivívásáig, amely atyai szivünk leghőbb vágyát képez . Pozsony szabad királyi város mint Nyugatmagyarország empőriurna, földrajzi fekvésénél, de iőicg ugv a megye, mint a város lakosságának derék és ernyedetlen munkásságánál fogva hivatva van arra. hogv szereteti hazánk, Magyarország kulturális és gazdasági, valamint magyar nemzeti irányú fejlődésében nagyrahivatott hatalmas tényezőként szerepeljen. MidŐjí hálatelt szívvel a Mindenható jóságos á;dását kérjük Pozsony szabad királyi város és Pozsony vármegye derék lakosságára, és a királyné őfelségével együtt hőn kívánjuk, hogv dicső múltját egv virágzó boldog jövő kövesse, — szíves köszönetet mondok a meleg fogadtatásért és kérem önöket. hogv honatyai üdvözletemet tolmácsolják törvényhatóságaik közönsége előtt. A Dóm-térről Frigyes főherceg palotájába hajtatott, ahol a küldöttségeket fogadta, majd féikettőkor a Ferenc József hajón •dejeimerzett a királyi pár. A dejeuner után délután 4 órakor a királyi pár megtekintette a koronázási székesegyházat, ahol Kazacsay Árpád kanonok fogadta őket. Majd az állami fémipari szakiskolában elhelyezett rokkant-iskolát szemlélte meg a királyi pár. amelynek bejáratánál báró Szterényi .József kereskedelemügyi miniszter és Teleky Pál. az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke fogadta őket. A királyi párnak bemutatták Kiáthy István kormánybiztost és az igazgatóságot, ezután Károly király és Zita királyné a rokkantalap javára rendezett jótékonysági vásárra hajtattak. A királvi sátorba való bevonulásuk után fogadtak 26 aratópárt, akik a király és királyné elé járultak és nekik aratókoszorut nyújtottak át. Ezután bemutatták a királyi párnak a küldöttség vezetőit, a Pozsonyban tartózkodó csillagkeresztes , palcrtahölgyeket, valamint a jótékonysági egyletek vezetőit. A királvi pár ezután megtekintette a jótékonybazár sátrait. A ligetben 29 kisebb-nagyobb díszes sátor sorakozott egymás, mellett, amelyek a legkülönbözőbb szórakozásokat szolgáltatták. A királyi .pár a magyar kormány képvise'őivel Pozsonyból délután 5 órakor Bécsbe utazott. A királvi párt báró Szterényi József kereskedelemügyi miniszter kísérte el ? hajón. Szterényi a tárcája körébe vágó ügyek elintézése végett szerdán is Bécsben marad. Kicserélik az angol-némel hadifoglyokat. Hága, julius 16. A hadifoglyok kicserélésére vonatkozó tárgyalások folytatására kiküldött bizottság befejezte munkálatait. A konferencia eredménnyel járt. Német részről kikötötték, hogv a megállapodások Kínában tartózkodó németekre is vonatkozzanak. A megállapodás ép ugv. mint a nemrég létesített német-francia megállapodás, rendelkezik a tizennyolc hónapnál hosszabb idő óta hadifogságban levő altisztek és legénységi állományba tartozó katonák, azonkívül csaknem az össiv'S polgári személyek hazabocsátása felől. Elhatározták még a Hollandiában ! internált hadifoglyok elbocsátását is. A transzportok szervezésére Hágában bizottság fog összeülni, amely egy németalföldi és két-két német és angol delegáltból fog állni. Pichon békebeszéde. Genf, julius 16. Julius 14-én a diplomaták fogadásánál a párisi városházán tartott ünnepély alkalmával Pichon kijelentette, hogy Franci ország és a szövetségesek nem fognak meghódolni, de szívesein vizsgálják át azokat a békeajánlatokat, melyek az összes antantállamok jogos követelményeinek eleget teszitek. HÍREK 000 Ortutay István temetése. Kedden délután vitték ki utolsó útjára a szegedi újságírás felejthetetlen, kedves hal Jattját, Grtt4ta.u István kotysgánikat. Nagyszámú gyászoló közönség állotta körül a városi közikórház halottas termében fohravatalozott koporsót, a város tisztviselői kara, az összes szegedi hírlapirók testületileg jelentek meg, a résztvevőknek impozáns tömege adta meg a végtisztességet a fiatalon elhunyt örtutaynak. Délután öt órakor kezdődött a gyászszertartás, amely után a menet elindult a belvárosi róm.'kath. temetőbe. A nyitott simái robotos társai, a gyászoló újságírók nevében Móra Ferenc, a „Szegedi Napló" főszerkesztője, aki hosszú éveken át egy redakcióbam, együtt dolgozott és virrasztott vele, mondotta, el mélységesen megindító, az igaz érzés gyöngéd szavaival ékes búcsúztatóját. Az örökös mnnkalázban égő újságírók közös sorsa az, amely Ortutay Istvánnak jutott és amely most egy szegény özvegynek és öt árvájának olyan keserves és korai, gyászt hozott. Az ittmaradtak szívbeli szent tartozása, hogy azt a szeretetet, amellyel a. vergődő és szenvedő társukat életében körülvették, most, elköltözése után, hátramaradt szomorú szeretteinek vigasztalására és gyániolitására fordítsák. A mindenkit könnyekig megható búcsúztatónak megrendítő kísérete. volt. a halott övéinek feltörő zokogása. Koszorumegváltás címén máris tekintélyes összeg gyűlt össze a szegedi társadalomi jószívű embereinek adakozása révén. Ortutay István egy évtizeden át önzetlenül lelkes és buzgó szellemi munkása volt Szeged város társadalmának, minden igaz ügynek bátor szószólója, aki méltán megérdemli, hogy, ha már ő nem láthatta életében fáradozása bérét, legalább a családja miatt nyugodtan a!adhassa immár örökös, csöndes, síri álmát. Ortutay István árvái részére koszorúmegváltás címén adakoztak: Szász Ernő 1000. Korzó-mozi 200, Wimmer Fülöp 200, Kiip Gyulámé 100, dr. Szalay József 100, Vas Sándor 100, Vigh Sándor 100, Pásztor Jancsi és Pisti 50, IRadvámyi Béla 40, Günsz .Márton 10, Juránovies Ferenc 10 ScWesinger Sándor 10, Wohlberg Vilmos 10, Sz. A. 10, Dimand Frigyes 10, König IV. 10, Valihora István. 20, Stern Ignác 10, Scherinan Kálmán 50, Fischer Aurél 5, Berkes József 5. Lindenfeld Bertalan 10, Szenesi Ferenc 20, N. N. 5, Kenyeres Izsó 10, Kovács Antal 5, Tamás (Rezső 20, Csillag József 10, dr. Lugosi Döme 30. dr. Rózsa Andor 20, Geiszler Jenő 10, Rroó Adolf 10, Balogh Zsigmond 10, Vértes Miksa 20, Fenyő Testvérek 10, Bokor János 5, Strasser Manó 10, IRartos Lipót 20, Szécsi Izsó 10, Márer Ármin 5, Márer Gyula 10, Dán Arthur 10, dr. Végman Ferenc 5, dr. Kószó István 5, Hegedűs Antal 1Q, dr. Fajka Lajos 1Q, Lichtenegger Gyula 20. dr. Bihari József 5, Rózsa Izidor 20, Schlesinger N. 10. Singer Antal .10 koronát. J Régi elismert kárpitos üzletemet és műhelyemet kibővítve egy nagy bútoráruházzal, melyet a Kárász-utca és Klauzál-tér sarkán (Gaál-palota) megnyitottam, hol a legjobb kivitelű uriszaionok, ebédlők, hálószobák, ugy mint teljes lakberendezések méltányos árakban kaphatók. Tisztelettel Braun Mihály.