Délmagyarország, 1918. június (7. évfolyam, 126-147. szám)

1918-06-13 / 136. szám

D«LMAG Y A RCffiSZAG Szegeti, 1918. junius 13. — A kőzélelmezasi míieíszter Bécsben. Budapestről telefonálja tudósítónk: Herceg Windisehgraetz Lajos szerdán este Bécsbe utazott, aho! csütörtökön fontos közélelme­zési tárgyalásokon fog résztvenni. Herceg Windíschgraetz Lajos /Bécsbe való elutazása elölt a Magyar Tudósitó egyik munkatársának kijelentette, hogy ismerve a fronton küzdő akíonák hangulatát, köteles­ségének tartotta vállukról azt a gondot le­venni. hogv- itthon hagyott családjaik csak nagy nehézségek árán tudnak élelmiszerek­hez jutni. Gondoskodás történt arról, hogy a rendelet által teremtett uj helyzet a leg­széfosbb rajvonalakban fekvő katonákkal is közöltessék. A rendeletben elsősorban a há­, ború által leginkább sújtott szegény néposz­tály és főleg azok, akik évi jövedelme 4000 koronát meg nem haladja, bizonyos élelmi­szerekről felemelt fejkvótábait részesüljenek. Á Magyar Tudósitó megjegyzi, hogy ez az első lépés ahoz a nagyszabású és szociális élelmezési programhoz, amelyet a miniszter hivatali működéséről már kifejtett. — A küiügymifiiszter berlini tanácskozása Berlinbő: jelentik: Burián külügyminiszter szerdán folytatta a kancellárral megkezdett tanácskozását, amely kölcsönös megértéssel folyik. Herceg Hohenlohe berlini osztrák­magyar nagykövet villásreggelit adott Bu­rián tiszteletére. A tanácskozásokról, ame­lyeket legközelebb folytatni fognak, hivata­los közlést adnak ki. Gróf Burián szerdán este elutazott Berlinből. — Kitüntetések. Stciner Pál 46. gyalogez­redbelli és Horváth Jóaáre 3. honvéd lluszárez­redbeíi tartalékos hadnagyoknak az ellen­séggel! szemben tanúsított vitéz magatartásuk 1 elismeréseül' a Legfelső dicsérő elismerés — 1 a /kardok egide.jü adományozása mellett — tudtufli adatott. — Meghalt Voss Richárd. A német regény­es színpadi irodaiamnak egyik ismert müve­lője: Vo.ss Richárd Berchtesgadenbon teg­nap 87 éves korában hirtelen elhunyt. Voss­nak két színpadi müve: A bűnös és az Ara­nyos Éva ikerült színre a magyar színpado­kon, az előbbi Újházi Edével a címszerepben. — Szterényi szigora rendszabályai az árdrágítás ellen. Szterényi Jézsef kereskedelmi miniszter az árdrágítás ellen az egész vona­lon megindítja az akciót, ami remélni engedi, hogy a már elviselhetetlen árdrágitási .'törek­véseknek gátat fog vetni. Nagy horderejű rendeletei közül rendkívül érdekes a kötelező számlarendszer behozatala, aminek) alapján a kereskedők kötelesek hiteles számlákat ad­ni az eladott árukról. E rendelkezés ellen vé­tőiket a kihágási bíróságok fogják büntetni, mig azok ellem, akik a számlákban, a tényle­gesen fizetett áraknál! kevesebb összeget tün­tetnek fel, közokiratham isi ti ás cimén lehet és kell az eljárást, megindítani. A miniszter rendeletében kötelezőileg kimondja, hogy a ke­reskedők az üzletükben kötelesek árjegyzéket kifüggeszteni. Ez a rendelkezés eddig az éüflmicikkekre volt kötelező, most azonban ki­terjesztik az ipari cikkekre is. A legközelebbi időben megjelenik a vasipari termékek, a cu­korka, az összes építkezési anyagok, elsősor­ban is a tégla, a cement és mész makszimállá­sa, amit követni fog az összes mezőgazda­sági gépek rnakszimálása, természetesen még a efeépíési szezon előtt. Folyamatban van a ruházati cikkek'makszimálása is. Az árvizs­gáló bizottság a. vidéken szintén széles ala­pon terjeszkedik és már eddig 93 vidéki vá­rosban alakult meg és 150 helyen van alaku­lóban. — Az osztrák parlamenti helyzet. Bécsből jefentik: Az osztrák parlamenti, helyzetben Bt Telefon: ® 5 PÉ3SZIÉI | 11-85. a KORZŰ MOZI R.-T. igazgató: vas sándor. Szombaton és vasárnap este 9 órai kezdette! sbbbbbbbbib m b g Telefon: K • k-siérós £ B 455. » j 1323 US & B Bi BS B Bái Nagy kabaré előadások. Szombaton: musor: Vasárnap: 1. A néma asszony Anatol France-tól énekes komédia, játszák Pásztor Z., Sza­lontay Ferike, Pártos, Kapossy Gizi, Kál­mán Lajos. 2. A cigaretta, énekes bluette. Irta Mérei, zenéjét: Pártos, játszák : Pártos és Kapossy. 3. Mtígyüjt a feleségem bohózat, játszák Szalontay és Pásztor. 4. A kérvény, színpadi tréfa Kővári Gyulától játszák: Pásztor és Pártos. 5. A bátor angol. Előadják:' Pásztor és Pártos. 6. Korzó táncegyüttes. Kapossy Gizi. Pártos Jenő és 1. 567-es. Operette, szövegét irta: Har­math Imre, zenéjét: Rozsnyai Károly. Ját­szák : Szalontay, Pásztor, Pártos, Kapossy és Kálmán. 2. A zsirfalvy ütközet, énekes bluette. Mérey—Pártos. Játszák: Pártos, Kapossy, Kalmár. 3. Náci a kávéházi Kuruc. Előadja: Pásztor Zoltán. ' 4. A bátor Angol. Előadják: Pásztor­Pártos. 4. Korzó táncegyüttes. Pártos Jenő és Kapossy Gizi. Mindkét estén külön szóló műsorral: Szalontay Ferike saját műsorával Kapossy Gizi előadó művésznő Pásztor Zoltán vig és komoly dalokkal Pártos Jenő tánckomikus. Az előadás kezdete 9 órakor. Helyárak: 6, 5, 3 és 1*50 korona és2ff% vigalmi adó. döntés csak a jövő hétre várhatóv amikor a király visszaérkezik Bécsbe. Délután az osz­trák kormány minisztertanácsot tartott. — Moravcsik professzor. A budapesti tudományegyetem a jövő tan­évre dr. Moravcsik Ernő Emilt választottai reetus inagniiicusának. A háborús nyomo­rúsággal küzködő diákság, a jövő nemze­déke örömmel! és megnyugvással veheti ezt tudomásul, mert a melegszívű és neme slolk ii Mbravcsik professzor bizonyára megértő atyai gonddal és szeretettel fogja fölkarol­ni jogos érdekeiket. Moravcsik végtelenül szerény kiválósága a hazai és joggal mond­hatjuk, az európai tudományosságnak. Csöndesen, de szívósan munkálkodik évtize­dek óta az ideg és elmekórtan minden terü­letéin. Mint az ő tervei alapján épült minta­szerű Moravcsik-kliniika vezetője, mint kiváló neurológus pedagógus és tudomá­nyos iró egyaránt maradandó érdemeket szerzett. Egyetemi tankönyvei a világos é» alapos előadás klasszikus .példáit nyújt­ják a hazai szakirodalomnak, népszerű könyve a neuraszténiáról egy bölcs és hu­mánus orvos és ember megnyilatkozása. Kraff Ebing, Kraepelin, Méynert, Möbius és Lombroso mellett a modern pszihiatriá­rnaik Moravcsik a legnagyobb tekintélye, kis végtelenül jó ember, akiben semmi siines például némely híres professzorok félisteni allűrjeiből. Ez a tiszta és nemes életű nagy magyar kuturmunkás minden emeberi. iránt élénken érdeklődik és csak) például említjük, hogy Cserzy Mihály írásainak magyaros egyszerűségét éppen ugy szereti,, mint Karinthy Frigyes komplikált1 dialek­tikáját. — Jobb közélelmezési a szegényeknek. Herceg Windischgratz Lajos közélelmezési miniszter szociális érzékről1 tanúskodó ren­deletet intézett az összes törvényhatóságok­hoz. A rendelet szerint azokban a városokban, ahol az élelmiszerek elosztása jegyrendszer altapján történik, elsősorban a havidijusek­nak, a vagyontalan rokkant aktiak, a, kistiszt­viselőknek és mindazoknak, akilknek évi jö­vedelme a 4000 koronát meg nem haladja, jobb ellátásban kell: részesülniük és a rendes élelmiszer jegyektől/ megkülönböztethető más színű éMmíszerjegyeket kell kapniok. Fiiren­delte még a miniszter, bogy a szegényebb nép­osztály részére a burgonyából, hiivelyesekjhöli és tengeri darából a rendesnél magasabb adag állapittassók meg. — Az ifjú vakok intézetének zárőünne­pélye. Az ifjú vakok szegedi államilag segé­lyezett tan- és nevelőintézete és a vakok gróf Apponyi Albert-köre junius 16-án délután 5 órakor a vakok ujszegedi intézetében ipari ki áll itássat és zongoraversennyel egybekötött A 8-ik hadikölcsön eredeti feltételeken le­gyezhető a hivatalos aláiró helyen : bank- és váltó üzletében Széchenyi-tér, a Városházzal szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents