Délmagyarország, 1918. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1918-05-24 / 119. szám
délmag i a mmza& Szeged, 1918. május 24. Tébolydába zárják a cukorkönyvek csalóját. A szegedi ügyészség elrendelte a nyomozás folytatását. (Saját tudósítónktól.) Részletesen beszámolt a Délmugyarország arról a botrányról, amelynek központjában, a meghamisított bevásárlási könyvek egész tömegével Román József Gizella-téri kereskedő állott. Az előzményekhez tartozik még — mint a rendőrség megállapította, — az, hogy a mult év őszén, a bevásárlási könyvek kiállítása idején a közélelmezési üzem statisztikai hivatalából eltűnt ezer darab kitöltetlen bevásárlási könyv. Valószínű., hogv az ismeretlen tolvaj utján, jutottak Románhoz a kitöltetlen, bevásárlási könyvek, amelyeket közösen kitöltöttek hamis nevekre és átlag bét családtagra. A könyveket aztán Román, akit különböző visszaélések miatt kizártak a hatósági árucikkek árusításából, inasai utján különböző kereskedőknél elhelyezte. Szeptembertől március végéig folytatta Romám üzelmeit a hamis bevásárlási könyvekkel, a melyekre összesen mintegy nyolc métermázsa cukrot, ugyanennyi petróleumot, rengeteg kávét, sajtot és egyéb élelmiszereket szedett össze. De Idomán óvatos volt és áruhalmozás helyett inkább árdrágitott. Azokat iaz élekniszermennyiségeket, amelyeket a hamis bevásárlási könyvekre fölvett, uzsoraárakon nyomban kiárusította. Egy kiló cukorért 6—7 koronát, egy liter petróleumért ugyanennyit, egy ki'ló zsírért 20—25 koronát kért az élelmes ember és a megszorult polgárok örültek, hogy hozzájuthattak a ritkaságokhoz, Tehát könnyen túladhatott mindig az áruján; a megszorult emberek minden árat megadtak értük. Március elején aztán az egyik ilyen hamis bevásárlási könyv bekerült a közélelmezési hivatalhoz, ahol nyomban fölfedezték a hamisítást. Rendőri nyomozás indult meg. amelynek eredménye órait, hogy különböző kereskedőknél összesen min tág v kétszáz darab ilyen hamisított bevásárlási könyvre akadtak. Nemsokára kiderült az is, hogy a könyveket Román inasai hordták szét a kereskedőkhö(z. így került kézre Román, aki azonban nem ismerte be, hogy csalást, vagy visszaélést követett volna cl. Azzal védekezett, hogv a könyveket vásár'ói vitték hozzá és miután ő 'ki volt zárva a hatósági árucikkek árusításának' lehetőségéből, kénytelen volt,a könyveket más kereskedőkhöz vitetni, ha azt nem akarta, hogy egész vevőkörét elveszítse. De ő az árukat önköltségi áron számlázta vevőinek. Nem tagadta azonban, hogy szívesen vásárolt cukrot 4—5 koronájával, amelyet ő még drágábban adott el. Fölhozta még védekezésül azt, hógy öt mint elmebajost bocsájtották el a hadsereg kötelékéből, ő tehát felelősségre nem vonható. Mikor a rendőrség befejezte a nyomozást, az iratokat áttette indítványtétel végett a szegedi ügyészséghez. Az ügyészségtől most érkezett meg a válasz a rendőrséghez. E szerint az ügyészség a nyomozás folytatását rendeli el arra nézve, hogy miképpen juthatott a kitöltetlen bevásárlási könyvekhez Román, ki volt a tolvaj, aki az 1000 darab könyvet a közélelmezési hivataltól ellopta, valamint arra nézve, hogv mi történt a még hiányzó 800 darab bevásárlási könyvvel. Sajnos, a rendőri nyomozás mindezekre a kérdésekre nézve aligh'a fog eredménnyel végződni. Csütörtököln ugyanis szenzációs fordulat következett be az érdekes ügyben. Megjelent ugyanis a rendőrségen dr. Lugösi Döme ügyvéd,. Román védője és felének, mint ön- és' közveszélyes őrültnek tébolydában való elhelyezését iiczta javaslatba. Dr. Dreyer József bűnügyi rendőrkapitány a védői előterjesztést nyomban továbbította az illetékes fórumhoz, amely dönteni fog az előterjesztés ügyében, Ez a döntés azonban nem lehet kétséges, annál is inkább, mert ez év tavaszán egy másik bűnügyi eljárás során a szegedi törvényszék már elrendelte Román elmeállapotának megvizsgálását. A vizsgálatot dr. Gyuriim Sándor törzsorvos és dr. Berger Mór ezredorvos, törvényszéki orvosok foganatosították is. A törvényszéki orvosok akikor javaslatba hozták a törvényszéknek Román József tébolydában való elhelyezését, miután kétségtelen megállapítást nyert,-hogy Román ön- éS közveszélyes elmebeteg. ' A határozatot azonban akkor megfelebbezték és a család közbenjárására sikerült Románt a tébolydából kiszabadítani. A kihallgatások pénteken kezdődnek dr. Dreyer rendőrkapitánynál az érdekes*fordulatot nyert bűnügyben. I A holland szocialisták vezére a béke!ehe!©sé«gekről« Genf, május 23. Troelstfa, a hollandi szocialisták vezére, Amsterdamban a választási küzdelem megindulásának napján beszédet mondott és a bákelehetőségekröl a következőket mondotta: Azt a kérdést állítják fel, vájjon a béke utján lehet-e eljutni a forradalomhoz vagy a forradalom utján a békéhez. A bolsevikiek metódusa kudarcot vallott, nincsen tehát semmi ok arra, hogy hasonló kísérlettel próbálkozzanak. Ami BresztLitovszkban jött létre, az nem béke, a bolsevikiek teljesen alávetették magukat a német imperializmusnak és annexionizmusnak. A stockholmi tárgyalások szintén balul ütöttek ki, mihelyt azonban megjön a kedvező_ pillanat, midőn az annexizmusnak már nincsen, ujabb tápláléka Németországban, nevezetesen abban a pillanatban, amidőn, a nagy ofienziva már összeomlott, el fogom fogadni azt a meghívást, melyet az antant-szocialisták hozzám és Huysmannshoz inéztek és Bernbe egy szociáldemokrata konferenciát fog egybehivni. Angliában erősödnek a békemozgalmak. Berlin, május 23. Az utóbbi időben áz angol politikusok hangja sokkal békülékenyebb, mint azelőtt. Az Asqiúth által vezetett ellenzék sokkal gyakrabban és sokkal hevesebben támadja a kormányt. A békemozgalmak szaporodnak és egyre erőteljesebbek. Németországban óvakodnak határozott reményeket fűzni ezekhez a tünetekhez, de a béke kérdésének szempontjából figyelemreméltónak tartják, hogy Angliában 'kezdik belátni, hogy a háború folytatása már nem változtathatja meg a helyzetet-az antant javára. Angliában véres munkászavargások voltak. Genf, május 23. Németország és a rnoLondonból: Bristolban munkászavargások voltak, ugy, hogy; katonaságnak kellett közbelépni. Az utcai' harcok folyamán 14 munkást, köztük a szállítmány ozásr munkások egyesületének elnökét, agyonlőtték. Cardiffhól is zavargásokat jelentenek. Az orosz köztársaságot amerikaiak akarják megszervezni. Bern, május 23. A Correre deila Sera pétervári tudósítója jelenti, hogy Newyorkbói és Washingtonból nagyobb misszió érkezett Pétervárra, ahol megalakították az ott élő unióbeliekkel az amerikaiak légióját. Ebben vannak katonák, közgazdászok, orvosok, tanárok és föladatuk az, hogy segítsenek egy demokrata köztársaság igazságos és méltányos megszervezésében. De első és főfeladata a légiónak, hogv győzze le a mindegyre hatalmasabb német befolyást Oroszországban. Séta Szeged tavaszi piacán. i (Saját tudósítónktól.) A1 májusi melegi napfény, amely még a fürdőket is kicsalta inár a Tisza langyosra melegített vizére, ismét eltávoztatta felőlünk az élelmezés merevgondjait, Azaz inkább esak a hadseregszállítók feje felől, mert kiviilük aligha van ember aki a szegedi piac borzalmas árait megfizethetné. Igy aztán az a helyzet, hogy az élelmezési gondok megint csak ott szünetelnek, a hol sohasem is érezték ezeket a gondokat. Bármennyire undorodunk is a közmondások hazug igazságaitól, a piacon szenvedő szegedi háziasszonyok közmondását kell citálnunk a helyzetfestés teljességéért: szegény ember dolgát boldog Isten birja ... A szegedi piacon legalább igy van. Megtekintettük Szeged tavaszi piacát a csütörtöki piaci cikkünk reményteljes Ígérete után. De előre is kijelenthetjük, erről a mai piacról jót mondani lehetetlenség. Soha még olyan drágaságot, soha annyi kíméletlenséget és arroganciát nem tapasztalt az em ber, mint ezen a szegedi és tavaszi piacon, mentünk a piacon, ahol sohasem hallott modorban társalognak a 'kofák vevőikkel. 'Csakhogy éppen csókra nem nyújtják kezeiket, amiért hajlandók drágaságaiktól uzsoraárakon megválni. Készakarva irtuk, hogy drágaságaikat, inert nem tudjuk másként nevezni azokat a valamiket, amelyek elárusitásra várnak a. nagy kosarakban. De kezdjük talán az árakat. OEÜőször ,gyümölcsöt próbáltunk vásárolni. A cseresznye most érik javában, öt év előtt ebben az időben drága volt, ha negyven fillért merték kérni egy kiló cseresznyéért. Most szinte megdöbbentünk a cseresznye, árának hallatára: egy kiló, ha, valamirevaló 7—8 korona. Pedig jól emlékszünk, még tavaly is lehetett kapni ebben az időben szép cseresznyét 3—í koronájával. Azután pöszmétét néztünk. Aránylag még ez volt a legolcsóbb; literjét négy koronáért vesztegették. Ez volt az átlagár, de akadt hely, ahol ennek az ára is elérte az öt (koronát, A főzelékféléknél, azonban még borzalmasabb a helyzet. A karalábé darabjának, ha az eléri egy középszerű alma nagyságát, 80 fillér, 1 korona az ára. Voltak azonban helyek, ahol egy darabot egy korona 20 fillérre tartottak. Egy uborka, salátának való, fél kilós sulyu 7—8 korona. Egy kiló zöldborsó, burokkal együtt 4—5 korona, 4—15 darab hónapos retek 60—80 fillér, de néhol eléri az egy koronát is. És ez igy megy* végig, minden főzelékfélénél és minden élelmiszernél. A íkorona .már nem is pénz,1 de nem számit annak a tiz korona sem. Bizony, • nagyon, súlyosan itt van inár az ideje annak, bogy a város hatósága hozzákezdjen a piaci rendcsináláshoz. Egy kis lélekzetre van szüksége a polgárságnak, máskülönben megfullad a piac mai rendjében. Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszerüzletemben. Szolid á ra k ! Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.v.\ FISCHE K. .v.\Korzó-kávéház mellett. Hadinyereségadó fizetésénél megtakarítás érhető el HADIKÖLCSÖNKÖTVÉNYEK felhasználása által. Felvilágosítással készséggel szolgál a zam fiiiufiin hitbübbbh b-t. Köicsey-utca 11. szám.