Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1918-03-13 / 60. szám

ifeageá, Iftli. március Ű. wimm^'kmmikjsm r 2 ki vannak sajátítva. Ma ezt a részt megfele­lően parkíroznák és rendezését összekapcsol­nák a második színház és zenede egyesített tervévek részvénytársasági alapon a legdí­szesebb részévé lehetne tenni a városnak. Hogy Szeged a háboru végével nagyon erős fejlődésnek lendül, népesedése a normá­lisnál nagyobb mértéket fog ölteni, munkás­osztálya erősen meg fog szapórodnC ezer és ezer jel igazolja. Nyilvánvaló tehát, hogy a régi és félszeg építkezési rendszerrel, maradi gondolkozással föl kell hagyni. A rokkantak­nak mindezzel egv időben telepet kell létesí­teni valahol a város körzetében. A villamos­vasutat a város belsejéből messze ki keli ve­zetni, egész a szomszédos községekbe, ame­lyeket igv erősen, szervesen belekapcsolha­tunk a város éleiébe. De meg kell valósítani a halastavat is. még pedig a Fehértó, Matyér és a gvála-bodomi Holttisza bevonásával. A második és harmadik egyetemtől el­estünk. Temesvár minden jel szerini el.fogja vinni tőlünk a második műegyetemet is. — Hogv az ország második városának, az Alföld metropolisának mi marad ezek után, ujjal mutatott rá a háboru. Mert éppen a háboru alatt* kezdték legjobban hangoztatni a több­termelés elvét és a viszonyok megmutatták, hogy a- mindenkori magvar kormánynak leg­főbb teendője Szegeden egv felsőbb gazda­sági és vegyészeti iskolát fölállítani, nagv arányokban kiépíteni. A város hatóságának már most foglal­kozni kell az itt vázolt eszmék valóraváltá­sának gondolatával és előkészítésével. A ha­tóságnak legelemibb kötelessége fölemelked­ni a komolv munka színvonalára és már most gondolni a békére, annál is inkább, mert az egyre lobban közeledik felénk. Pillich Kálmán. HÍREK ocoo A király kihallgatásra kivta Tiszát és Andrássyt. A király közölte Wekerle mi­nisfeterelnöfkkéi, hogy kihallgatáson óhajtja fogadni gróf Tisza Istvánt, a parlamenti többség vezérét és gróf Andrássy Gyulát, a 48-as alkotmánypárt vezérét. A két állam­férfiú, valamint Wekerle miniszterelnök még a keddi nap folyamán elutaztak Bécsbe, a honnan szerdán reggel a király tartózkodási helyére mennek. A szerdai nap folyamán a miniszterelnök is kihallgatásra járul a ki­rály elé. A választójogi bizottság ülése We­kerle távolléte miatt szerdán elmarad. — Ausztriában megszűnt az ex~lex. Bécsből jelentik: A hivatalos Wiener Zeitung keddi száma közli, hogy a költségvetési pro­vizóriumot a király szentesítette. A javaslat szentesítésével Ausztriában megszűnt a már­cius 1-8 óta tartó ex-lez állapot, — Kitüntetések. Mihály György népfölkelő tizedest az 5. honvéd gyalogezredben és Kolop István népfölkelőt az 5. népfölkelő gyalogez­redben az ellenséggel szemben tanúsított- Vi­téz magatartásuk elismeréseid a bronz vitéz ségi éremmel tüntették ki. — Tolnay elnökigazgatót mérnöktábőr­nokká nevezik ki. Budapestről jelentik: A király a közelebbi időtón Totmiy Kornél Máv. elnökigazgaiót mérnöktábornokká neve­zi ki. Ugyanez alkalommal fog megjelenőt Pfeiffer és Cmnky műegyetemi tanároknak és több mérnöknek a mérnök-ezredessé való ki­nevezése. — Előléptetés. Szeder Endre egyévi Önkéntes szakaszvezetőt és gyógyszerészmestert a sze­gedi honvédkiegészitő parancsnokság nyilván tartása ban( tartalékos gyógyszerészgyakoi­uokká nevezték ki, — Királyi kegyelem a főherceg születése alkalmából. Bécsből jelentik: A király kedden az osztrák igazságügym:»i®zt,#rkrz a követ­kező királyi kéziratot intézte: Abból a reám és családomra nézve örvendetes alkalomból, hogy feleségem, a császárné és királyné sze­rencsésen gyermeket szült, szivem vágya, hogy olyan egyénekkel szemtós, akik vétkeztek a "büntető törvény ellen, de méltánylást érde­melnek, kegyelmet gyakoroljak. Várom léhát az Ön erre vonatkozó javaslatait. — Az árviz évfordulója. Harminckilenc éve, liogy a. Tisza rombadöntötto Szegedek Március 11-ének éjszakáján kondult meg a va­rosháza öreg harangja és reggelre a gyász és pusztulás virradt Szegedre. A gyászos évfor­dulót a város közgyűlése később fogadalmi ünneppé avatta és azóta a szegedi nép kegye lettel ünnepli a nagy gyász évfordulóját. Igy történt ez a keddi évfordulón is, amelynek éj­szakáján megszólalt a városháza öreg harang­ja is. a 39 év előtti vészre emlékeztetően. Dél­előtt hálaadó istentisztelet volt a rókuei tem­plomban', amelyet Várhelyi József prépost ce­lebrált fényes papi segédlettel. Megjelent az istentiszteleten dr. Kelemen Béla főispán és dr. Somogyi Szilveszter polgármester vezeté­sével az egész városi tanács és a törvényható­sági bizottság több tagja. Az évforduló, alkal­mából minden városi hivatalban teljes hivu­talsziinct volt. — Földgáz Kecskeméten. Kecskemétről jelentik: Kecskemét környékén, mini- ismere­tes, földgázforrásokra akadtak. A pénzügy­miniszter felhatalmazása alapján » fúrásokat már legközelebb megkezdik. — Az iparospárt gyűlése. A szegedi Iparos­párt március 15-én délután 5 órakor a keres­kedelmi és iparkamara helyiségében ülést tart. — Szsidán osztják a város sertéseit. Ázik sertést- 'jegyezte* elő a közélelmezési hi­vatalnál, jelen Mcezraonek minél előbb annak átvételérc, iiíetöleg utalványért. Áirik »zoi> ban már megkapták utalványukat, azok rá­szóró holnap délelőtt 11 órától délután bárom óráig adják ki a közvágóhídon a sertésrém?­kot. . j — Draga vetőmagvak, Elemedcit asszo­nyoknak csodalatos ooatieszatedo képességük van a jelenlegi drágasági viszonyokba. Az em­ber azt hinne, hogy az öregséggel járó jó i©i­kiismeret nem viszi rá ökcí az aruzsorára. Be­dig ennek éppen az ellenkezője áll a jó öreg magánosoknál, cizépen sorjában állnak a lia­risnyászárból készült kis zsákok és bennük kü­lönféle magvak várják a vevőket, A vetőmag­vak igy tavasz felé, mikor •megindulnak a kertigazdaságok, igen kapósak szoktak lenni. Most azonban csak azok kapkodnak utánuk, ak;k az ősszel még nem tudták, bogy kiskert­birtokosok lesznek. Jüz.ek a multak tapaszta­latain nem okultak, magvakat nem raktak felre és most keserves arakat kénytelenek uroa a cini a jó öreg néniknek, Például zöldborsó vetömagvat láttunk vásárolni, higy szem kév fillérbe Került. i.p igy a tökmag, uborka mag­ból 59 tiiiérért 40 szemet adtak. A mákot uem tudtuk megolvasni, de egy deciliteren, ha jól hallottuk, egy emeletes házat kértek, higesz jó kis boltok azok a vén harisnyaszárak. — E^y doboz; kulijai gyuu kei ölt a kezünkbe szerdán, amelynek címkéjén egy ®záin áll, ez: 290. A doboz nagysága ugyan­olyan, mint a mi gyufáinké, csak a tartalma más, egészen más. Mert 200 szál gyufa van a dobozban, kisebb és vékonyabb darab ugyan, mint a magyar gyufák, de annál jobbak. Nem kell 15-öt megpróbálni, mig egy meggyullad, mert az első kísértet is sikerül vele és meg lő­het gyújtani egy gyufával öt cigarettát. Ar­ról, hogy a gyufákat kihullás eben praktiku­san a doboz szólére ragasztott ki« cinike vé­di, nem is beszélünk. De igenis beszélünk av­aréi, hogy ennek a gyufának doboza 10 fillér s ha ezeket tudjuk, mindjárt tudjuk azt is, hogy miért kergs agy magyar gyufagyár egy év alatt annyit, hogy kiteszi az alaptőke fe­lét. A legaagyebb mértékben antjszeeiális te­hát a. kormány is akjser. ami kor ezík után még tűri a gyufakartell garázdálkodását. Ott kel­lene a bajok orvoslását .kezdeni, hogy a legsú­lyosabb következmények terhe alatt kelless kötelezni a gyufagyárosokat, hogy egy skatu­lyában annyi gyufát helyezzenek el. mist a háboru előtt és fia már jóval drágábban ad­ják, ne ugy gyártsanak, h«gr mk mis de* 10--15 gyufa, gyullad meg. — Mérei Adolf meghalt. Budapestről je­lentik: Mérei Adolf irő és szinházi rendező, a Télikert igazgatója kedden délelőtt meghalt. Az utóbbi tizenöt esztendő sok nagy operett­sikere az ő nevéhez fűződik, A magyar szín­házi világot elhunytával nagy veszteség érte, — Egy tanár milliós nyeremenye. Temes­várról jelentik: Popovics Aurái lugoaj szemi­náriumi tanár a Magyar Jelzáloghitelbank konvertált sorsjegyeinek 1915. évi milliós fő­nyereményét megnyerte. A tanár azonban, aki szórakozottságból helytelenül jegyezte fel » számokat a noteszébe, a nyereményért termé­szetesen nem jelentkezett. Csak morf derült ki, liogy a milliós főnyereménynek Popovics a tulajdonosa. A tanár a milliós nyeremény felét hadikölcsönbe fogja fektetni. — A siketnénteintezet felügyelő-bizott­ságának Siese. A siketfiémák államilag segé­lyezett szegedi intézetének feiügyelőbizottsft­ga március 14-én, délelőtt tizenkét órakor a városháza tanácstermében gyűlést tart, — Kezdődik a vízlelet. Karcsú gőzhajó hasította ma a Tisza lassan áradó viztükréú Hajókat vontatott. Gőzsipja tólcsivitott. a ve­rőfényes levegőbe, hajtókerekei pedig ringó hullámokat vertek a Vizén. Felvontatták már a kikötűhiöi hajókat, amelyekre most rakják le a hidakat, A vízimalom Is elhelyezkedett a felsőparton. Egyetlen emléke a régi vízi mol­nár iparnak, amely pedig valamikor hires é nagy volt {Szegeden. líomokszáltitó hajók ereszkednek la a Maros vizéről és a rakparto­kon formás alakzatokba rakják a finom és igen drága homokot. Itt-ott kisebb csolaakos szelik a. vizet, a partokon, az ujszegedi olda­lon; lovak vontatnak rőzsével megrakott hajó­kat, Szóval a duzzadó árral megindul a tiszai élet, amely Szöged alatt élénk képet, mozgal­mas életet, szint nyújt a városnak. — DcMinaiugverseny tesz vasarnap, folyó hó Lf-én este a Tisza-szálló nagytermé­ben, K tss K-ezso Közismert unpríssszarioa reu­ütjzetevel, ameiyre Kutopcwen leliuvjnk a kö­zönség figyelmet, A hangversenyen rasat-veM a. vilagtmu Őcnimrampmi varsói művész tevxji tett es ktuón szom-szemokkai. A műsor kere­ten belül ki keu emuinunk íichioprztriosnn fcte­Oina 14 éves zongoramű vősznot, ticímvf'prnptm itojnaa ló éves negedú- és tíchwcaymmrm iM. celió-mlivészt, Alteiaban mind csodagyerekei, akik már 5—éves korukban a kürtőid .szá­mos uav»ri hangversenyén vettek reszt w? tobb ízben ki ís lenek tüntetve. a szakérte,, ietuiaei asszeaititott etvezeres miisort részigs tősen csütörtöki szamunkban közotjük, a saü­veaz-kvintett tény Kepei a Várnay-ieie koayv­kertrskedes kirakatabaa Láthatok, a jegyeket ik m V árnay-konyvkereskedes. árusitja. A mű­vészgárda .Szegeden csak ez ©gy esté* tart hangversenyt. Jót teszi, aki swt jegyét meg­váltani, — Egy katona milliók értékű zsákmány*. Budapestről telefonálja tudósítónk: A keleti pályaudvaron kedden letartóztatták Barta László vasutas-ezredbeJi katonát, aki nyolc hatalmas ládából álló podgyásszal érkezett meg. A ládákban egy millió korona értékű ékszer-, arany- és ezüstnemüek voltak, *A katona egy udinei olasz grófi kastélyból „zsákmányolta". — Kendaifet az orosz hadifoglyokról. Báró Szifgmát/ Sá«dör honvédelmi miniszter kedden a következő rendeletet küldte meg a törvényhatósági hadifogoly és munkabizott­ságnak; Az orész kadifoglyvk '©wítárá áz

Next

/
Thumbnails
Contents