Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1918-03-12 / 59. szám
• l'ill. wifatviá iá. flvt,.urat, parasztot, hatalom fefete&íslt ás biterióit És sok szenvedő milliónak falejíhe-teílea ünnep© le^z— Gyilkolt a vadászfegyver. Förgeteg Sándor öszoszók 887. szám alatti lakó® vasárnap vadászni volt néhány barátjával. A vadászattól ósak délután tértek vissza és amig Förgeteg az udvaron beszélgetett barátaival, odaadta fegyverét 32 éves fiatal Meségóaek, Vet ró Honának, azzal, hogy rigya ezt be a házba. Az asszony el is indult a fegyverrel e lakás felé. öflikor már az ajtótól járt, a fegyver hatalmas dördüléssel elsüli és a fiatal asszony a 'következő pillanatban szétroncsolt koponyával terült el a földön. V»lószmüa©k látszik, hogy a fegyver ravasza az ajtófélfához ütődött és igy következett -be a -szerencsétlenség. Az asszony ugyanis középen fogta a- fegyvert, ugy, hogy annak csöve éppen a fejéhez éri A rendőrség nyomozást indított a szeren erét Jen rég ügyében. — Zavarok a burgonyakiosziás körül. A városnak tudvalevőleg néhány vagon bui-gúnyája érkezett a minap. Hogy a közönség minél könnyebben hozzáférhessen a burgonyához, a hatóság ugy intézkedett, hogy minden városrészben kapjanak a kereskedők burgonyát. Ez meg ás történt. A burgonyakioaztüs idejéül reggeli nyolc órát tfete -ki a h&t-ósúg, do az ürietrik előtt már hajnalban nagy törne gekhen gyülekezett » közömrág. A burgonyára várók néhol oly türelmetlenül visalkeotek, hogy az üzlettulajdonosok jónak látták előbb elkezdeni a burgonyaikiosztáBt. Így a burgonya sdk helyen elfogyott, aminek következtében aztán azok zúgolódtak, stkik később érkeztek. Több helyen rendőri eagitségte keilett igény bevenni a türelmetlen közönséggel sasmhea. Igy történt ez -ifj. &ottíteb -Dávid Kossuth Lajos-sugáiruri üzleténél, ahol a közönség megunta a -várakozást és kövekkel be verte az ablakokat. /Rendőrök mentek ki, akik aztán Leosillapltották az izgatott törne gvt. —- Lelőne a feleségét. Budapestről jelentik: Ma délután két órakor Lávák István 68. gyalogezredben katona, aki tdegsokv ban szenved, az Andrássy-ut 94. szám alatt levő kapu előtt léiőtte a feleségét. Lovákfjcnak állítólag a'z volt a bűne, hogy mig ura á harctéren volt, megcsalta egy ég* kihorüóval. Az asszonyt a kórházba szállították, Lovákot pedig átadták a katona! rendörségnek. — Toivajtas. A rendőrségi sajtéiroda jelenti: Szombaton délután s. városi íclgSkcre&kí'dölmi iskola folyosójáról eddig iamereöto tettes nliopta Ba-rács Dezső -télikabátját. A. rendőrség nyomoz a tolvaj után. — Uroiógus, böígyógynáz és koameükai szakorvos, Dúr és hajapttós dr. Snwdek 1. Rendel most Széchényi-tér 8., II. em. d, u. Vs2—4 és 0—7 órakor. — Karbidlámpa, kerókpárguHnn?, 8uem szólepgutami, Nationál ragas%té, szerelékek és alkatrészek nagy tömegben kaphatók Szántó Sándor gepraktárában, Kiss D. palota, Klss-utea. ...rfmii^wwiililllwmiiwwswlwwllmíf MOZI. oeeo AZ üKANI A SZÍNHÁZ MflfO&A: Hétfőn és ken (len „A cigányét r" éréma 3 felvoaásbaa es „Herceg és tarsa" vígjáték ó ieív. a főszerepben Hanny Weise. Szerdán es csütörtökön í „A sötétség hercegneje, dráma 4 reszoen a tószerépoen Mana Ürskavat. Pintektet-vasáinapig. „ jengerparu áiom" egy szeretem törtenete 5 teiv. Susanne Űramtaissai. A VAaö Ml)SOK.A: Vasárnap 17-én „Sórkányvár tiíks" dráma 3 felvonásbau. ' az apbolú mlüsoba: Vasárnap 17-én „Zigemár 111." drsma 4 részben. o50o 'jfofttait Küöfifüiés! Witi* áatteotSak »Q-Ík Isoiwülfete a t#lt rteBványosokré üdvöa&ijük, a mai galyo# rrsiösynkat nam t&réjak alkalmasnak ünnepi tóaffolalok jHceltfetrs « igy esak rövid vxsr®, réfitpillantéht rétünk , Hitteteitak fiiszteatlini mabfjám, 1 sm Dávid tekintélyes stegeéi ka®«k»dü ktalfraényezőfisré 1887-haa alakult mtiaetUnk 300.000 löriitt alaptőkével oly célból, kopy város és vidéke tepaskaflalménak és Ííarefeak tlmőgitója legyen s &gyidejülfg ükMkörébe íelrétt betétkcaeléasal a takarékos* Kánét S fokozza. Bzen célokat intézetünk fennállása egéré tartama alatt irányadóul tekintette. Az sMÍteii ktoMtóúgl ágak fejlődésével ©fisa befizetett toka fokozatosan emelkedett, ifire. Kegy ma már a saját tőkéink összege adateaiy 4000.000 korona. Saját tőkéinken kivül a kezelésünkra bízott örézegek is a félszázad1 alatt lényeges tmelkwiést matattak, ügy, hogy ennek folytán távolabb etó városokat ia lel kellett keresni kihelyezéseinkkel a e célból Taruntálban és Bácskában 8 fiókét létesítettünk. Itt megemIkketjük, hogy intóaetünk 1809-i járréímaűása S80.7OO tferfet betétet matat, amelylyel pae*bem a mai betétSllomárnyank meghaladja » 27 és Sél miílió "kortmáK IntteftS.sk fejlődésit mm előtt taréra és tekintettel a velünk szemben támasztott Igényekre^ m idők folyamán felvettük intézetünk ügykörébe a jeMlog és 3ru«iőfeg üzletet te, kegy *a mái? a bailífalet rtmvt Sgmtt kahsvsljnk, A Magyar Alteíáaaes Hitelbasklal a fOen évekbem léptünk őssaeföttellsbe, meíy fem* küttetést 1907-bem szerződéssel még (SÜOTPSsmbbü tettük. Bee* .viszony, wa ts fennáll •• mely iseaekfiltetis intteetünk tekintély éh te •teslve, mürttig ksávemőnek és előnyösnek teüŰ|l»ates%k kurréébsn kellettel kell m«í«Blélréwü.nk mtásriünk elkunyí vreetőíroi, Kiss QÉ Iwwwi .Vajda Jakftb F9Iőp •rin.ütlj Iicltemberg Mór, Frank Antik Tötti aiehiükakről; Vsa Karoly, May K. Miksa OtÖltyi' S$tm igazgatókról, kik intézetünk fejlesztése érébkfbsn kifejtett mtmkáM^akk»l jBéltáB r^nlgálnak kegyelstítakre, lOllMaei ki .kell emelnünk Csányi ffánex tetmkSlkoüé^h Í több mtot két ávtizedon kesesSfl veit fetéaetünk veeérigaagatója te az i ií5Dik«^m?ck Sejéhré fúródik aa istearé sflíshübjfef, i Ssgy ma 99, évnek mmámió .imlékte is OSrijfmfe kíteil iogj'ak a terételt Közgyűlést, mllfítetessék begy a folyó, érj •rtemteyből 40.000 ksromát mndöIkMóaíinkre testeStasí fiStreskeájréteki mtlybél 80.000 kevm alapttstádyat tétewik i« jfesgeá mab. lön. Várőrétíri ftteftl, km. a jőTedelsm fele® rfsabfm ketl^rr^i, felerteteem pedig MirokJtotek Mmogatteára szolgáljon, míg a fennmmiü §mms kelyben és fiókjaink rééklielyte, líWtenj! jte kaltoerite ctlnkm leea ferdítendő. flteré altotÍOTWal azokról te megemlékezni tórétaamk, kik jdseadó mankás^sükkal és tevfkeeysógükktl feténatünk támaszai te kiknek Irin temfwitett betettünk előrehaladásával: Mt&tttitak tisztikaráíBtk nyagdijigényeit megjavítandó, ga aa inditványank, hatalmam fel a tisztelt Küngyülés az igazgatóságot nyög® Ü5S»bálFBlnk ely értelmű átdolgozására, hogy «a eddigi 40 éves szolgálati időtartam eaál® UítefiBék l* 9S évre te a nyagdijigény is kedvezőbbel rikpittessék meg, t leek iatan áttérünk a Iefely* teUteme re® aatkozó jelentesQnkre. A aült Ir, ép ügy. wkt az azt megelőaő: Ügraioeak a p.inzbőeég jegyében folyt f», a «ely pinabőségnek fetenásaete* következménye veit « aagyarinyíj visessüzette, a jaelylyél szemben azonban mégis sikerült állományainkat a megelelőző évi nivón tartani, »őt váltóállemányunk egy fél millióval, folyószámla adósaink timz állománya több 2 és fél millióval emelkedett, BetótáHeiMnyímk hatalmas emelkedésének egyik oka szintén a pénzbőség, de azt tóaeKfik, sem kte mlréékben jár'olt howüt « közönségnek mtteetünkkel saambea mmdinkákb wegnyilrámiM biwilma ». Intteetünk roobilitáeít a reánk fedett keknek minél magasabh kataatoitatfodt uem' előtt tarévá, aa év Jotyzmán nagyobb osseejsü eüvid WÉtata pénstdrjesrekkel gyaraph-ré^k értékpapírtárcánkat. A hadi kölcsönök sikere érdekében nagy h'aggalmat Is tevlkenyságet fejtettünk ki te év folyamán jegyzés alá került VI., és VII. badikölesQHro intézatünknsl több mint 8 és fél millió korona jegyzés történt, amelyben bennfoglaltatik a saját táreánk résrére jegyzett ösazeg is. ' Fiokintézeteink, úgyszintén a velünk szoros kapcsolatban levő Országos Raktárházak R.-T. Budapest és a Szegedi Hus- és vásárpénztár R.-T. eredménye a legteljesebb mértékben kielégítő. Ezek latén van szerencsénk az egyes üztefülitek forgalmát a következőkben előterjeszteni": Forgalmi kimutatás 1617. december hó 31-én. Váltóleszámítolás! üzlet: 7,243.442 K 64 f 12,294.830 K 41 í 19,638 273 K US f 11.797.243 K 66 f 7,741.029~Kr 391 f Bgysnleg 1916. dscember 31-éjB Isszámitoltnnk az óv folyamán összseon visszafizettetett az év foiyamáa Egyenleg 1917, december 31-én j . Jelzálog, kötvény és községi kölcsön üzlet: Egyenleg 1916. deeember 31-án . 6.76Í 598 K 51 f 1917. évbea folyósított összeg . . 465.004 K 94 i össaesea . ' 7,35iTtíü3 k 58 I Visszafizetéseit az év fulyaisán , _ 863.388 K 67 t Egyenleg 1917. december 31-én . , . 6,870'.264 K ÚTi Takarékbetétek könyvecskékre és folyószámlákra: Egyenleg 1916. december 31-4» , 17,986.189 K 85 f betétek az év folyamán .... 63,490.83« K 67 f összesen . ~ 81,476.628 K 72 í" kivétek kz év folyamán .... &3,877.666 K 45 t Egyenleg 1917. deeember 31-én . . ,27.593.862"ETfÍ' Pénztári forgalom: Egyeale* 1916, december 81-4a . 445.523 K 24 f bevételek az év folyamán .... 124,995.398 K 69 t ,. ^ , , „ , összesen . 125,440.910 K kiadások az év folyamán . . , 124,222.410 K 16 f Egyenleg 1917. december 3!-én . . . /"h,218.506 k ffT A nyereség felosztására nézve a felügyelőbizottiSággal egyetértve a következő javaslatot terjesztjük a tisztelt Közgyűlés elé: A bemutatott ilzletercdmény-számJa szerint az 1917 üaletóv eredménye ...... 362.700 K 66 f Ebből levonva az alapszabályok 69. § a órtolmóben a mult óvröt áthozott K 17,884.48 leszámítása után fennmarafié K 344,816.07 1917, évi tiszta jövedelmet véve alapal, lé */e szabályszerű részesedések fejében továbbá 50 éves jubiláris alapit • ványra Szeged városnak és a fiókoknál hadi rokkantak és hadiárvák segélyezésére, valamint egyéb jótékony célokra . 51.722 K 4® f 40.000 E — t 91.722 K 4t f . 270.978 K IS f 240.000 K - f 30.978 K 15 t 17.692 K 06 f marad. , , moly ősszegből osztalékra az 1917. fizletóv után 10,000 drb. 200 korona n. é, röszvényro á 24 koronát készpénzben kiosztani marad ebbél , , , kfilön tartalékalapunk 100,000 kerónára való kiegészítésére fordítani és a fennmaradó . . 13.286 K 10 f összeget uj számlára átvinni és az osztalékot az 50 számú szelvény ellenében ezen indítványunk elfogadása esetében folyó évi március hó 18-tol kezdve pénztárainknál iBégeűta, Itejá-u, Nagykikindán te Paacréváa: valaaaiat a Általános Hiteibatóaíí ladépestan, agrswntln mm tetakjstteet vtflar «t«»fi iih^l tamtettatai ajáalisk,