Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1918-03-14 / 61. szám

BÉLM AGY A.ÜÖBSZ ÁÖ Szeged, 19,lg. március 14, kettő közül melyik a bűnösebb. (Melyiknek van feketébb lelke. S saúg azi hitte, hogy a tornácos, cserepes házban védett helyre jutott, észre se vette, iáikor a konyhaablakon körö&z­tűi, vacsora közben, golyó süvített he. A go­lyó persze oktalan jóság, nem nézte, hogy ár­tatlan embert öl meg s igy gyakran megesett, hogy a szolgálatban elfáradt katonát vagy rendőrlegényt épp' a biztonságban vélt helyen érte el a végzete. És épen annak a keze által, aki egy félórával előbb a legszívesebb volt hozzá. Bort is hozott föl neki a pincéből; va­csora előtt pedig öreg szilvórinni-pálinkával vendégelte. Könnyű dolog volt ez akkor nagyon. Lefordult az ember a padról, azután kötelet kötöttek a derekára, kihúzták az út­szélre, mellé telték a fegyverét és ott hagyták. Nem történt semmi! . . . Nem is nagyon fir­tatta a különös esetet senki, mert tudta, hogy néni tanácsos. Hát biz' ez szomorú időszak volt akkor. De nem is volt csoda; Bitangságban volt az or­szág. Del volt fordulva minden. Gazdája se volt, A kormányzása meg éppen megbízhat­lan volt. Erre nézve eszembe jut egy epizód, melyet a múltkoriban hallottam, amint a Ba­konyon keresztül utaztam. Veszprém vidékén. Vonaton természetesen sok mindenről sző esik. Egyik ezt, másik amazt hozza föl; ujabb vagy régebbi történeteket. Menetközben föl­fölelevenedő reminiszcenciákat. Ezúttal egy magas, erőteljes ember emlékezett meg egy negyvenesztendős dologról. Itt gyerekeskedett' Győr- és Veszprémmegye határában és as» anyja csárdás volt valahol az országút men­tén. Egy. reggel, olyan nyolc, kileno óra tá­jon bevetődik a korcsmába két pandúr. Az öregebbet- Rátzky-nak hívták és hosszú hajat viselt. Reggelit kérték. A csaplárosné vlrstlh adott nekik, meg bort. Portyázásban voltak, •hát jól esett egy kis pihenés, meg egy kis me­legítő. -Almiul igy beszélget a két ember, lódo­bogás hallatszik az országútról. Kimegy a korcsmárosné és "látja, hogy lobogós ingujjú gyerek-ember jön fiatal, tüzes csikón és le­térve az országútról, egyenest a csárdának tart. — Jó reggelt, nono. Adj' Isten. — Van-e valaki az ivóban! — Van ám, két pandúr ül bent. — Küldje ki az öregebbet. Kijön az öreg Rátzky bácsi, megáll a peíyhesálhi legény előtt. — Oreg — mondja a betyár —• ehol e, fogja a kantárszárat, mig kijövök. — Szivesen — kapja el a rézveretes kan­túr szíjait az öreg szolga — csak tessék, vége* ze a dolgát. Később kijött a betyár az ivóból és a csaplárosné elé állt. — Nenéke, ami nekem, meg ennek a két embernek kontója volt, számolja hamarosan össze. (Összeszámolja., hát olyan négy forint egynehány hatosra rúgott a tartozás. — No ezt majd megfizeti a szolgabiró ur. —- Jó vau fiam, jó, jó . . . — simogatta fehér orcáját a zsiványnak a nagy, birokra termett asszony. Azzal lóra perdült a legény és csakhamar letért az erdőbe egy széles vágáson. Délután könnyű fóti eres-kocsin jött a szolgabiró. A csaplárosné kiment az útra és megállította. — Tekintetes uram, itt volt délelőtt Bobii Józsi, négy forint ötvenhat krajcárral maradt adós, azt mondta, tessék kifizetni. —' Én! . . . Megbolondultatok! . . . — De azt is mondta ám tekintetes uram, ha nem fizeti ki, estére elmennek a gyapjú aráért. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő: Páseter Jőzse* Kiadótulajdonos: Váiuas> L üflmbsgfc. ARADI-UTCA 6. SZ, 1 Ajánlom saját gyártmányú mindennemű bútoraimat Teielons 844. Telefon: 844. MEGNYÍLIK Tausz és Kővári orvosi műszeré­szek vállalata. Miivégtagok, betegápolási cikkek, iátszerek és fényképészeti cikkek. Telefon 12—22. szám. Kárász-utca 10. szám. Legcélszerűbben (eszi, ha házat, telket, vendéglőt, kávémérést vagy füszerüzletet \mu- & bor-adás m ifefláüoe,™^131?8"84­Bor-eladási megbízásokat Elfogadunk minta- és árajánlattal, melyet gyorsan lebonyolítunk. mmim iiüii d. m. elsőrendű darabos és oltott mész, porf­landcement, gipsz kátrányelszigeíeíő- és fedél­'.emez, beton és kösgvagcsővek, menyezetnád, stb. anyagraktárunkban előnyösen beszerezhetők. §21111! isiüesmiísh. Mérei-uíca 21. és 15 a. Telefonszámok: Áruraktár 231, TiHfzatelep 16-47, Bank 385. H Szécsi Izsó Telefan 678> Ifjoságí előad is a Korzó Moziban 15-én d.u.íél 3-kor. Műsor: !. Amynaka tievenapja. Alkalmi színjáték egy fei­vanásban. Irta Wöfeer Györgyné. 2- Béry Rózsi urhalgy magánszáma. 3, Solymossy Sándor kuplék. 4. Professor Mcíistoteles. Mssteriumok a hetedik dimenslóbél. Rendes mozlhelyárak legyek válthatók Kerzö-mozI cukrászdájában. Hoffer és Társa Kelemen-utca 7. sz. : Iskola-utca 18. sz. Fogcseppek kitűnő hatása kapható a Leinzinger gyógyszertárban Szeged Szécsényj-tér. SCHATZ M. FIAI URI SZABÓ ÜZLETE Telefon Sí3. KóSesey-utca 4. ÖRVÁTH FERENC fin és ékszerész. Tisza Lajos-körut 37. (Ref, palota.) Brausweíter cégtől 8 évi mun­kálkodásom atán kilépve, órás üzletet nyitot­tam. Elvállalok mindennemű órajavitást. liszt- és terménykereskedő, Az összes hatósági cikkeknek is pontos cs előzékeny kiszolgálási helye- Kárász-utca 14. sz. Kiválóan bevált üiii liü Síi a Ilii Mi Paiiii H-I, Mi, Az általános anyaghiány mlaif aján­latos a szükséglet mielőbbi fedezése, mert a csekély készletre való te­kintettel a megnendefések esak be­érkezésük sorrendjében vehetők figyelembe. A világítási rendelet határozatait a fényhatás csökkenése nélkül csakis fél-wattos lámpákkal lehet betartani. mm 25,60 iíí imum Tungsramlámpákaf. Hirdetmény. A városi közélelmezési hivatal a vásos lakosságát lehető olcsó zöldség- és főzelékfélékkel kivánja ellátni és pedig tök, sárgarépa, petrezselyem, dinnye, para­ucsom, káposzta, zöldborsó, uborka stb. Hogy pontosan megállapíthassuk, mily mennyiségű zöldség- és főzelékfélére van a város lakosságának szüksége, felhívom a város polgárait, hogy szívesked­jenek azt a mennyiséget a városi közélelmezési hiva­talnál bejelenteni, amely mennyiségre a főzelékfélékből egy-egy családnak szüksége van, hogy megfelelő meny­njiségben kellő időben a zöldség- és főzelékfélét bizto­sítsam. A bejelentés elfogadásával megbíztam Ortutay István osztályvezetőt. (I. em. 4. szám) A jeleutkezesi idő március nó 30-ig a hivatalos órák alatt történik. Szeged, 1918. március hó 10, 2003/1918. ké. szám. Balogh, tanácsnok a közélelmezési hivaía 3—3 „ vezetője. J}arta jfgosíort fagmúterme JCigyó-uicct 1. <sT?leftn 13—3%. NyuitatoH Yfrtoy L, könyvnyemdálákaa, KÜk-uíet 9.

Next

/
Thumbnails
Contents