Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1918-02-10 / 33. szám

Szeged, 1918. február 10. DEL<M.AfJ TA iiOBöüÁö Vita a magyar katonák sorsáról a Házban, (Budapésti tudósítónk tch tonkléntíse.) A képviselőház szombati ülését féltizenegy­kor nyitotta meg Szász Károly elnök. A kor­• nányprogram vitáját folytatták és be is fe­fejezték. Az első szónok Székelv Ferenc volt, aki a demokratapárt részéről kijelentette, hogv magáévá teszi a kormányprogramot és szervezeteinek, a fentartása mellett csatlako­zik a programhoz épült uj párthoz. A kor­mány programjában ugyanis garanciáját lát­ják demokratikus törekvéseik megvalósításá­nak, elsősorban a választójog szempontjából. Nem tudja, hitelesek-e azok a hirek, amelyek arról szólnak, hogy az ukránokkal megkötöt­tük a különbékét. (Éljenzés.) Megállapítja, hogy ez a célravezető politika eredménye. Urmánczy Nándor: A kormányváHozós­sal kapcsolatban elhangzott nyilatkozatok után is erős a meggyőződése, hogv a katonai kérdés megoldás sürgős. Nem az önálló had­seregre gondol, hanem néhány olvan rendel­kezésre, amelv már most. is végrehajtható. Többször felsorolta a minimális követelése­ket, amelyek bármikor rögtön megvalósítha­tók. Bármennyire is szeretné az ellenkezőjét, nem látja közel a háboru végét. A keleti fron­ton ujabb harcok lehetősége sincs kizárva. Talán még két évig is állani kell a harcol, a mig ellenségeink Belátják, hogv nem győz­hetnek le bennünket, Minthogv háborúban vagyunk, elsősorban a program katonai része érdekel, mert azok.' akik el nem -estek még, vagy rokkantak nem lettek a magvar nép fiaiból, fegyverben állanak és mert a magvar katonák még mindig megalázásoknak vannak kitéve a hadseregben. Nem tud megnyugod­ni abban, hogy magvar testvéreinket sértő és megalázó helyzetben hagyjuk, amikor tovább vérzik és koldusodik a nemzet. Nem tud le­mondani azokról a vívmányokról, amelyek már most megválósitihatók. Több oldalról ér­tesitik. hogy most külön hadsereget állítanak fel nagyobbára magvar katonákból német vezényszó alatt. Polónyi Géza: A honvédeket és a népfel­kelőket is németül vezénylik! Urmánczy Nándor: Hogy milyen célra szolgál ez a külön hadsereg, arról katonai ér­dekből nem beszél, csa'k megállapítja, hogv a mikor ezt meg lehet tenni, a magvar cimert nem lehet felszegezni a kaszárnyára és a magyarországi katonai iskolákban sem lehet a magyar nyelvet tanítani. Ebben mi vagyunk hibásak. Nem vagyunk méltók a nemzethez, amelv a világháborúban hősiesebbnek, hatal­masabbnak. erősebbnek bizonyult, mint ami­lyennek elképzeltük. Kevés bennünk a ma­gyar katona önfeláldozása. Törpék vagyunk az eseményekhez. Fényes László: Koszorút helyeztünk az elesett hősök sírjára! Urmánczy Nándor: Tettünk-e az ellen, hogy Magyarországból több katonát küldtek a harctérre, mint Ausztriából? Tettünk-e az ellen, hogv magvar katonákat idegen ezre­dekbe besoroznak? Polónyi Géza: Sőt, törvényt hoztunk, hogv szabad őket besorozni! Urmánczy Nándor: Mindezért eddig a munkapártot terhelte az ódium, ntost azon­ban már mi viseljük az ódiumot. Gróf Apponyi Albert: No, hát ezt más ugyan ne mondja! Fényes László: Ebbe mindenki beleért­heti magát! Urmánczy Nándor: Mindaddig, amig Bécs akaratához alkalmazkodunk és nem a magunk akaratát érvényesítjük, szoolgasorba maradunk és a nemzetek között számba se lőhetünk. A miniszterelnök ur azt mondotta, hogy a király hajlandósággal viseltetik a ma­gyar katonák iránt. Ez kedves és szép dolog, de ennek a hajlandóságnak mégis csak tettek­öm. cselekededekbén megnyilvánuló eredmé­nyét. szeretném látni, legelsősorban katonai téren. Általában, ez a hang, hogy hajlandó­sággal viseltetik a magyar katona iránt, a fégi világ hangja. A most kialakuló ui világ­ban nem a fejedelmek, hanem a népek haj­landósága lesz a döntő tényező. Én nem te­szem a katona: kérdéseket Íróasztalom fiókjá­ba. hanem idehozom és küzdeni fogok, bog ezek a kérdések állandóan napirendre tétes­senek. (Apponyi válaszol.) Gróf Apponyi Albert: A keserűségnek azt a hangját, amelv átvonul a képviselő ur beszédén, mindenkor meg tudom érteni, csak most nem. Mindenkor meg tudom érteni azt a szemrehányást, ha Bécs felé tekintünk, csak akkor nem, amikor a kormány a Házban be­jelentette, hogy a magvar nemzeti követelé­sek ki fognak elégíttetni. Most uralkodó kirá­| .'vünk elégszer jelét adta. hogy miiven egyet­I értéssel és készséggel viseltetik a magyar I nemzet törekvései iránt. Konstatálom, hogv a harmónia a nemzet és király közt megvan és azért nem helyes, hogv gáncsoskodnak és szőrszálhasogatnak, mint ezt Polónyi Géza képviselő ur tette. Polónyi Géza: Nem játszunk közjogi ho­zomra! Gróf Appdnvi Albert: Biztosítom Ur­mánczy képviselő urat. hogy minden konkrét panaszt, amelv a magyar katona sorsát illeti, lehelő legnagyobb eréllyel fogunk orvo­solni. de már azt. a kérését, hogy háboru alatt egy küzdő hadsereg szervezetét átalakítsuk, olyan gondolatnak tartom, amelynek meg­valósítása igen sok katona életébe kerülne. Tagadja, hogy az elkövetkező nehézségek valóban olvan elhárithatatlanok lennének. De feltéve, hogy igy van, feltéve, hogy legyőzhe­tetlen nehézségek, legyőzhetetlen kényszer­helyzetek lesznek, ezen a helyzeten az uj pártalakulás ténve épp ugv nem változtat, mint a hogv nem változtatott volna az, hogy ha megőrzik a régi pártkereteket. (A honvédelmi miriisztér váldsza.) Sziktriav Sándor honvédelmi miniszter szólalt fel ezután. Urmánczy felszólalásának politikai részeivel felesleges foglalkoznia, ar­ra Apponyi már megfelelt, de két dolgot nem hagyhat szó nélkül. Az egyik az. hogv Ur­mánczy jónak találta a tábornoki kart meg­támadni. Ezt még vesztett hadjárat után sem lett volna szabad, de még kevésbé most. ami­kor seregeink minden fronton ellenséges föl­dön állanak és az egész világ dicséretét vív­tuk ki. A sértést a legsúlyosabb határozott­sággal visszautasítja. A második dolog, amit szóvá kell tennie, hogv Urmánczy a magyar katonát rabsorban levőnek jelezte az ország­ban és a hadseregben és kérdezte, hogy ilyen visszaélés ellen mit tesz a kormánv. Minden­kit felszólít, hogy konkrét eseteket hozzanak tudomására, ő orvosolni fogja. A támadást visszautasítja. Polónyi Géza szólalt fel ezután. Örvend Apponyi nyilatkozatának, amelyben a függet­lenségi párt álláspontjának diadalát látja. Ez­után ismét Urmánczy Nándor szólalt fel. aki elismeri, hogv Szurmav a legteljesebb jóin­dulattal kezeli a kérdést, de eddig még nem tett semmit a magyar katona megvédelmezé­sére. A tábornokokra mondottakra nézve ki­jelenti, hogv minden szavát meggondolta és íentartia. Ezzel a vitát befejezték. Ezután névszerinti szavazással a Ház jegyzőjévé Vi­gyázó Győzőt. Mihályi Tivadar helyére pe­dig a választójogi bizottság tagjává Szabó Istvánt választják meg. Györffy Gyula megokolja inditvánvát. a melyet az erdélvrészi kepe-szolgáltatás állami megváltása tárgyában készitendő törvényja­vaslat benvuitása iránt terjesztett be. Ap­ponyi válaszában kijelenti, hogy a kormánv a kérdést napirendre fogia tűzni és erre nézve törvényjavaslatot fog benyújtani. Szász Károly elnök jelenti ezután, hogy a kormánv az indemnitási javaslatot február hó második felében fogja benvuitapi. ennék előkészítése végett a képviselőház néhány napig ne tartson ülést. Az elnök indítványá­ra elhatározták, hogv a legközelebbi ülés jövő szombaton 16-ikán délben 10 órakor lesz. Apró megfigyelések Berlinben. A vonatom perc pontossággal érkezett meg a íriedrichstrassei pályaudvaron. Már fel se tűntek a nadrágos női hordárok, mert Német­ország többi állomásain már megcsodáltam őket. Berlinben békeidőben is sokkal több a nő (állítólag 300.000-rel több) mint a férfi. Szín­házban, kávéházban még sokkal nagyobb az aránytalanság. De azért itt is telve láttam min­den effaita mulatót, szórakozóhelyet. Másrészt minden este kaptam jegyet akármelyik szín­házba, különösebb utánjárás nélkül, ami Buda­pesten elképzelhetetlen. A hotelben is volt szoba, rendelés nélkül s az utcákon sétálva gyakran szemembe ötlött a nálunk már évek óta nem látható nyomtatvány a házakon: Kiadó lakás. Itt tehát lakásinség, hotelnyomoruság nincs. Eiső utam az „élelmiszerjegy irodába" vitt, ahol egy hétre való kenyérjegyet, husjegyet, krumplijegyet, margarinjegyet, cukorjegyet és kávépótió-jegyet kaptam egy borítékban. Ezek nélkül ugyanis éhen halnál Berlinben jobb sorshoz szokott magyarom, mert lehet ugyan Dárius kincse a zsebedben, nincs olyan elő­kelő hotel, sem olyan utolsó lebuj, ahol ezek néikül egy faiat kenyeret, egy szemnyi hust, vagy csak egy szem krumplit is kaphatnál. Na, ezek birtokában sem fogod megterhelni gyomrodat, mert a kiszabott adagok bizonyára egyetlen kalóriával sem lépik tul a német tu­dósok által az élet fentartásához tudományos pontossággal megállapított minimális tápmeny­nyiséget. Hát ez meg is látszik a németeken, mert minden fölösleges zsir eltűnt a termetük­ről, ami ugylátszik előnyükre szolgál, mert ha­tározottan megállapítottam, hogy arcszinük, hogy ugymondjam, kinézésük jobb, mint a buda­pesti embereké.- Azt is megállapítottam, hogy a nálunk virágzó iparrá kifejlődött élelmiszer­csempészés és vele járó uzsora ott nem isme­retes. Ezt abból következtettem, hogy három helyre is voltam ebédre hivtalos, egy esetben pláne egy igen gazdag fegyvergyáros ismerő­sömhöz, de egy esetben sem volt kenyér az asztalon (ezt a kifőtt krumpli pótolta), és semmi­féle tészta. A liszíhiány tehát kétségtelen, de a kevésből teljesen egyformán jut a szegény­nek és gazdagnak; más élelmiszerből is. A kapott jegyeket mindenki kényelmesen és arány­lag olcsón (1 kg. margarin 5 márka) bevált­hatja, a jegy nem üres bluff, mint gyakran nálunk és tolongást az élelmiszerüzletek előtt nem láttam. Csak a trafikok előtt állnak liba­sorban az emberek. A szép, nyugodt libasort a színházjegy és vasutjegyváltásnál is meg­csodáltam, dehogy is van a legkisebb tolongás, tolakodás, veszekedés s más hasonló honi specialitás. Az áruházakban, kirakatokon egyáltalában nem látszik meg a nálunk megszokott háborús nincsetienség és szemtelen drágaság. Boldogan szemléltem a 15—20 márkás gyönyörű cipőket, az 1—2 márkás kitűnő harisnyákat, az olcsó szöveteket és egyebeket. Azt hittem, pompásan kiruházkodhatom. Dejszen alaposan csalódtam! Mindenütt a „Bezugscheint" kérték, a hatósági engedélyt, mert Németországban csak az vásá­rolhat effajta iparcikkeket, akinek azokra múl­hatatlan szüksége van — tehát épen forditva, mint nálunk. Ott tehát a gazdagok antiszociális fénüzése s e réven a szegények kinullázására, kiszipolyozása megszűnt. A rend, fegyelem, ön­mérséklés valóságos diadalát aratja a háborús Berlinben. Csodálatos, de ugy van: amilyen fegyelmezettek a német katonák mináulnk, ép annyira fegyelmezettek otthon. A közúti közlekedést ép oly kitűnőnek ta­láltam, mint békeidőben. A forgalmat persze mindenütt nők bonyolítják le, A munkabérek sokkal jobbak, mint azelőtt; nagy vállalatok maguk gondoskodnak munkásaik élelmiszer­szükségleteiről s igy már a nálunk elviselhetet­len nélkülözés, nyomorgás, ott valóban isme­retlen. Csak szűkölködnek a németek, de egyformán szűkölködnek és a szegények nyo­morának és a gazdagok pöffeszkedésének ná­lunk kifejlődött kontrasztját ott az egész lakos­ság önbizalma és hősies nyugalma födi be. Még csak egyet: bármily nagyszerű is

Next

/
Thumbnails
Contents