Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1918-02-26 / 47. szám
Özegetí, ©8, ft'líL-iiút 38. ecee Magad uram • Boldog időben a tekintete-, nagyságos és egyéb címzetes úrnők és urak bizony szégyenkezve cipelgették a kisebb-nagyobb csomagokat. Ha cipelték. Azonban többnyire nem cipelték. Az üzletemberekben megvolt az üzleti szempontból feltétlenül előnyös udvariasság, bogy abban az esetben, lia őnagysága elfintorította az orrát, mikor hat fillér áru élesztővel nem akart két emeletet mászni, a kereskedő odakiáltott az inasnak: —> Pista, vidd el a nagyságos asszony lakására az élesztőt. Ma, tudja Isten, nekünk ugy tűnik fel, hogy a Pisták se olyan udvariasak, mint azelőtt. voltak. iHogy ne is beszéljünk a kereskedőkről. Nem az udvariasság szökött ki az emberekből, hanem a szivük keményedett meg. Önzők lettek. És nem i.s leköt rossznéven venni ebben a tülekedésteljes életben, amely sok mindenre megtanít bennünket, akiket a -puha, selymes vánkosán csicsisgatoft a lét. Egyszerre lemásztunk a puha, kényesztető lét alapjáról. 'Felébredtünk és egy kis önállóságra tettünk szert. Bászorit bennünket, a kényszerűség. A „Magad uram, ha szolgád nincs" régi igazsága, És ugyebár, nem is szégyeljük egymáselőfct, urak és hölgyek, hogy a hónunk alá vesszük a tejesüveget (oh, drága nedű) reggel és a szatyort és végigfutjuk a piacot és alkuszunk a kelkáposztára, zölrlségre, tojásra, krumplira (oh, drága csemege!) és visszük haza boldogan, ha sikerül egy kis húshoz ia jutni, egészséges, nagy nyomatékkal, hogy: —• Nézd anya, mit vásároltam. Ok-són .., Olcsón. Hogy öröme is legyen annak a szegény asszonynak, akinek a finánetudományát elsöpörte a demokrácia, az embere a férje (hogy mennyi aranyos, jó ember van mostanában!) füllent a saját zsebére egy-két koronát. És Istenem, ez is boldogság. A megtakarított pénzen az asszonyka rögtön mozijegyet, vagy szi nház jegy el váltat és a drága, jó férj rájön, hogy nem érdemes füllenteni, mert, igy duplán fizeti meg a saját jóságát, ' Ugyebár nem is vesszük rossznéven, ha a főmérnök ur, a táblabíró ur, a tanár ur, a tisztviselő ur nem tud visszaköszönni rendesen a kalapjával, liogy csak a fejét biccenti meg, mert. az egyik kezében nagy boldogan két kilogramm árpakását, a másikban öt kilo gramm burgonyát cipel. Sőt. irigyeljük. Bár mi cipelnénk. És ugyan nem. irigylésre méltó, de szintén való, hogy bizony igen sok helyen, nriheíyeken, zárt ajtók mögött a család elvégzi az öszszes házi dolgokat, cseléd nélkül. Rájöttünk, hogy a mosogatás, a parkettfényezés, törölgetés mind elvégezhető .házikezelésben. Mért tény, hogy maholnap lnkszus lesz a eselédtartás. Magad uram . . , Nevelődünk, munkára szokunk, (Már, hogy nemesebbek leszünk-e általa, más lapra tartozik. iDe, hogy a munka értékét sokan megtanulják becsülni és ezáltal a munkás értékét is, az több mint valószínű. — A főrendiház pénzügyi bizottságának ülése. Budapestről telefonálja tudósítónk: A főrendiház pénzügyi bizottsága hétfőn délután báró Harkányi Frigyes elnöklésével iiiést tartott. Az illéseit az indemnitás és a horvát pénzügyi egyezmény került tárgyalás alá. Több fölszólalás után, amelyekre Wekerle Sándor miniszterelnök válaszolt, a pénzügyi bizottság elfogadta az előterjesztett tárgyakat, — Közös minisztertanács Bécsben. Bécsből jelentik: Vasárnap a hadügyminisztériumban közös minisztertanács volt, amelyen résztvett Siöger-Steiner közös hadügyminiszter és báró Burián közös pénzügyminiszter, magyar részről: Wekerle Sándor miniszterelnök, Szterényi József, gróf Serényi Béla. Popovics Sándor és Windischgraetz miniszterek, osztrák részről: Seidler miniszterelnök, gróf Sylva-Taroucca földmivelésíigyi miniszter, báró Wieser kereskedelemügyi miniszter és báró Wimmer pénzügyminiszter. A tanácskozást délben félbeszakították. Sföger-Steiner hadügyminiszter ebédet adott a konferencia résztvevőinek tiszteletére. A tanácskozást ebéd után folytatták és este hat órakor fejezték be. A tanácskozásokon a hadsereg élelmezéséről, különösen hússal való ellátásáról és a hadsereggel összefüggő Idfeös költségek megállapításáról volt szó. A Neue Freie Presse a vasárnapi közös minisztertanácsról a következőket jelenti: A tanácskozáson a magyar kormány tagjai azt a kijelentést tették, hogy a lehetőséghez képest Magyarország kész könnyíteni Ausztria helyzetén és eleget tenni az osztrák kívánságoknak. Pozitív megállapodás azonban nem jött létre, mert a magyar kormány tagjai szerint előbb pontosan meg kell állapítani a.készleteket és csak azután lesz Magyarország abban a helyzetben, hogy határozzon az osztrák kívánságokról. — Kitüntetések. Hutíya Lipót 5. honvéd gyalogezredbeli tartalékos hadnagyot, (Korora János, Ráez Ferene, Czakó János, Fodor Ferenc, Schmtusz Kálmán, Diószegi Péter, Gáspár Ferenc, Vízi Pál, Rozgonyi Lajos, Tóth 'Rigó .József, Patai András, Szrmedru Miklós, Szuomi István, Tóth István, Somogyi János, Molnár (Mihály, Laub Ádám._ Bereczki Imre, Raglovts Mór, Bacsó Vince, Glemba Pál, Nagy Mózes, Stich József, Thoma.*z József, Váczi János, Lole József, Koszó Pál, Kocsis Sándor, Kuruuczi Mihály, Németh Ferenc, Szántó József, Renyhe Sáníor, Baliabás János, Mhrnss Pá] és Tóth Kovács Ferenc 5. honvéd gyalogezred béli néptől kelőket az ellen ség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül a bronz vitézségi éremmel tüntették ki. A király Balázs 'Lázár alőrmestemek a II. számú esendőrkeriiletben ii koronás vas érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. — A mecklenburg-stfelítzí nagyherceg halála, Berlinből jelentik; VI. Frigyes Adolf, a német birodalom Mecklenhurg-Sfrelitz nagyhercegségének uralkodója, szombat este kutyájával sétálni ment és nem érkezett viszsza, Udvartartása csak Vasárnap vette észre eltűnését. Az egész udvari személyzet, sőt egv szakasz katonaság indult az uralkodó keresésére, akit déli 12 órakor szolgálattevő vadásza egv erdei szakadékban, vizben fekve holtan talált. Lőtt sebet állapítottak meg a fején. A nagyherceg nőtlen ember volt. két nővére közül az egvik Daniin montenegrói trónörökös felesége. Férfirokonai nincsenek, kivéve egv második unokafivérét. Károly Mihály nagyherceget, aki Oroszországban született, kezdettől fogva ott élt és a világiulA toprini nász színre kerül szerdán és csütörtökön az Urániában. Jegyek válthatók hétfőn d. ti. 3 órától, füzet-és kedvezményes-jegyek nem érvényesek. ..„hu .,. ,ILIIM. 1.1 ,n »...! IMI..II mii ...i l. l ».|||| borii kitörésekor orosz alattvaló lett, sőt tábornok, az orosz hadseregben. A meeklenburg-strektzi nagyhercegnek tehát nincsen utóda és igv valószínű, hogv a nagyhercegséget visszacsatolják Schwerinhez. _ —Szeged környékén is kutatják a földgázt A Dugonics-Társaság: vasárnapi ihraepl üli són előadást tartott Beem/ Antal bm&heJi gépészmérnök is. Előadásának igen aktuális ós nagyérdekfességü tárgya volt, Magyarország földgázkincseiről beszélt. Beszámolt a m«z«hegyesi, aradi, püspökladányi, veresegy házai ős kissármási földgázkutatások eredményéről, kissármási földgázforrá sokba n 70—75 milliárd köbméter földgáz van, ami 140 milliárd méterlöázsa szénnek felel meg. Normális fogyasztás mellett ez a szén mennyiség Magyarország 80 évi szükségletét fedezné. A pétizügyminisztárium fölhatalmazása - alapján kijelentette, hogy 2—6 hónap múlva Szeged köi*n.yékén in mégkézdádnek a, f itrásokx — Akikről nem esett szó. Az indemnitást megszavazták. Slágernek Szterényi maradt n tói jár a, Fényes, erőtől, tettvágytól duzzadó beszédet mondott. Beszélt ta vámunióról, a p:> pirinségről, az iparcikkek makszimálásáaak kérdéséről, a celloluze-gyárak szennyvizének szeszgyártás eéjaira való feldolgozásáról, a ruházati intézkedésekről stb., szóval sok jó és praktikus dologról, amiknek megvalósulását az ország már epedve várja. Nem szólt azonban Szterény azokról, akik az ő közvetett munkatársai, akik küldöttségben nem egyszer, csoportosan keresték föl, nem szólt a közalkalmazottakról, a postásokról, a vasutasokról, azok nyomorúságos helyzetéről, annak megjavításáról. 'Ezekről nem hangzott el az indemnitás alatt egy sző sem. Megfeledkeztek róluk. — Jégtörő Mátyás. Vasárnap volt jégtörő Mátyás. Az ősi néphumor szerint Mátyás napján, ha enyhén köszönt ránk, megtörik a jég és hamarosan kitavaszodik az idő. .Mátyás az idén különösen emberül viselte magát, mivel előttevaló napon valóságos áprilisi időben, égzengésben, jégesőben, napsugárban volt részünk, Mátyás napja pedig egyike volt a leg* kellemesebb télvégi vasárnapoknak. Enylm volt, szabadba csábító. Jeget nem sokat falált Mátyás, mivel a hetek óta tartó olvadással a, Tiszán ma már csak apró, vékony jégtöredákek úszkálnak. Reméli ük tehát, hogy most már igazi tavasz köszönt ránk, — Caiüaux beteg. Bemből jelenlik: Caiüaux a fogságban súlyosan megbetegedett, A fogházigazgató orvosi kezelésben részesiti, hogj elejét vegye olyan gyanúsításoknak, amilyenekkel Ahnereyúa halálakor illették. —• Előadás Bulgáriáról. A szegedi kereskedelmi és iparkamara vasárnap délután 5 órakor a városháza, közgyűlési termében felolvasó ülést tart, amelyen dr. Lendvai Jenő, a téfhesvári kereskedelmi és iparkamara titkára, aki az elmúlt ősszel hosszabb időt töltött. Bulgáriában, tart előadást ,/Mi ós a bulgárok" eimmel. Az előadásra eznton is meghívja a* érdeklődőket a szegedi kereskedelmi és iparkamara elnöksége, — Az ipartestület közgyűlése, A szegedi ipartestületnek tegnap, vasárnap lett volna az évi közgyűlése, .azonban a tagok nem jelenteit meg határozatképes számban. Az alapszabályok értelmében március 3-án, vasárnap, t#. kintet nélkül a megjelenő tagok számára, st közgyűlést meg fogják tartani, — Kétezer orosz hadifogoly katona érkezett Debrecenbe. Debrecenből jelentik: Vasárnap kétezer orosz fogságból megszabadult katona érkezett Debrecenbe. A hadifoglyok gyalogosan tették meg az utat állásaikig. Elmondották, hogy Oroszországban szabadon vándorolnak a katonacsapatok hazafelé. Tarnopolban húszezer hadifogoly v.an együtt. A hadifoglyokat beosztásuk s'Zerist továbbítják áftanáshelyiikrá, - . . . . . . . ... . .. '.V C