Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1918-02-19 / 41. szám

é ÍMM& ö Y A &1M8M Szeged, 1915. február 18. Yei. Utána T'idrm Aladár királyi aegédtaaíel­iigyalő humoros, félolva&ásá következett. Mind két előadást nagy-számn közönség hallgatta. — Matiné. A városi főgimnázium segélyző esy'ésülete máreibs 3-án, vasárnap délelőtt a Korzó-moziban 0. Hilbert Janka, Ócska y Kői­nél, dr. Dettra János Daubrawszky Vikim, Bekért Elek, MV-ák Gyula és Szommer Endre közremükötiésével a szegénysorán tanulók ja. vára matmét rendez.. A helyárak: páholy­ülés, zsöllye 5, I. hely 4, II. hely 3, III. hely 2 korona. A jegyek a Korzó-mozi pénztáránál kaphatók-. A részletes műsort a hét folyamán közli a vezetőség'. — Mégis elviszik a háztartások fölös lisztkészletét. A polgármesterhez a napokban ujabb rekvirálás] rendelet érkezett. Följegyez­zük a szóruát is, nemcsak azért, mert kerek­szám, de mert annyira fontos, hogy érdemes megtanulni. Nos, a szám: 9000 és arról van benne «zó, hogy az eredetileg megállapított és a lésszállitoit fejkvóta közötti különbséget azoktól is el kell rekvirálni,, akik augusztusban egy évre előre beszerezték gabona-szükséglet ti­két. Hogy mégiv nem lesz- Szegeden, harmadik rekvirálás, azt dr. Somogyi Szilveszter polgár­mesternek köszönhetjük, aki meg akarván kí­mélni. az oktalan zaklatástól a közönséget, iro­dából végezteti a rekvirálást. Miután azoknak névsora, akik egész évre bevásárolták gaboná­jukat, úgyis megvan a közélelmezési' hivatal­ban, most a következő levelet kapják a ható­ságtól: ®ekvirálási felhívás! A közélelmezési mi­niszter ur folyó évi február 8-án kiadott 90CWW918. sz. rendeletével elrendelte, hogy azok, akik magukat vásárlás utján látták el gabonával, fejen kint és. havon kint a vett ga­bonából 1 kílogramot 19:18. augusztus 15.-ig, tehát fejenkint 6 kilógnám gabonát (rozsot vagy búzát), esetleg ennek megfelelő 4*20 kiló­gnám lisztet 3zolgáltasanak be. Minthogy az ön háztartásában . . . személy van s vásárlási igazolvánnyal . . . gabonát vásárolt, felhívom, hogy . . . kilogram gabonát, vagy ehelyett . . . kilogram lisztet és pedig a gabonát a felső tiszaparti Zsótér-magtárba, . a lisztet, pedig Milkó Vilmos, Liditenegger Gy., Mayer Test­vérek (ezelőtt Bokor-malom) vagy iMjárer Gyula malmába annál is inkább szállítsa be, mert különben 6 havi elzárás és 2000 korona pénzbüntetésnek teszi ki magát. A lisztéri nagybani makszimális árat a körzeti malom azonnal ki fogja fizetqi, a gabonáért pedig a Magyar. Általános Hitelbank (Kigyó-utea 2.) az átvételi elismervény ellenében fizet. Sze­ged, 1918. február hó 10. A polgármester. Igy fogják elintézni a harmadik rekvirá­lást, amelyet talán mindjárt nyomon követ a negyedik és ötödik, mint ahogy az eddigieket is nyomon követték a többiek. — A segédszolgálatos zászlósok előlép­tetése. Budapestről telefonálja tudósítónk: A király elrendelte, hogy- a harctéri szolgálatra alkalmatlan zászlósokat egy évi kielégítő szolgálat után szolgálatorikiviiü hadnagyok­ká léptessék elő­— Szász Zoltán előadása. A nemi életnek buzgó boncolgatója és erotikus szavú magya­rázója, Süász Zoltán, az ismert 'és bizonyos körökben kedveit író,- vasárnap este. a Tisza­szálló nagytermében „Kétféle -szerelem" tai'm alatt szabad előadást tartojtt. Nagy hallgató­sága akadt, jobbára a hölgyök köréből, 'akik 'kíváncsian várták, hogy. az iró, aki nemcsak a gyermekejt szokta nevén nevezni,. ha-nem cikkeiben ós könyveiben a nemi élet változa-^ t-aít is, mi ujat mond a 'kétféle szeretemről és KORZÚ MOZI R.-T. Igazgató: VAS SÁNDOR. Kedden, szerdán és csütörtökön. Gunnár Tolnes szenzációs szereplése. avar Nordisk dráma 5 felvonásban. v Telefan : pihztár 11-85. Az előadás kezdete 5, 7 és 9 órakor. &f fí I v 4 v 3 b • páholy 2 — Zsölye 1.50, l. hely 1.20, K„ JÍZljaiüM. H. hely l.-~ K. III. hely -70. fill. . •<• • — •a melléktémáról: hogyan szeret a férfi és hogyan a -nő? 1 Szájpz Zoltán vagy Ötnegyed óráig, két részletben beszélt u hirdetett, témá­ról. Hosszan taglalta a nő alakzatát, 'magya­rázta a nő jellemvonását, ami szerinte leg­inkább az alakoskodásban nyilvánul meg, majd beszélt a had-sereg- körén kivlü álló szál­lítókról, a szerehnji szállítókról, sejtek tálát­hozásáról és hasonló épületes ügyekről, amik gőjesötvö.n keresztül is szemléltetők... A témát széles alaipou kezelte, sok mindent mondott a nemi életről1, annak fázisairól és egyéni elmélete szerint és modorban fejtegette, ma­gyarázta, hogyan szeret a férfi 'ós hogyan a nő. Hallgatósága figyelemmel és -a témához illő érdeklődéssel kisérte okfejtéseit, sajátots ízű 'magyarázatát és végezetül tapsokkal ho­norálta. — Gyászistentisztelet a zsinagógában. Kedden, február 19-én, délután 4 órakor tartja a Zsidó Szent-Egylet évzáró közgyűlését, 5 órakor a zsinagógában istentisztelet lesz az el­múlt -év halottjainak emlékére. Az istentisz­teleten dr. Löw Immánuel főrabbi prédikál. — Az Omge. a választójogi reform elíen. Budapestről jelenti tudósítónk: Az Omge. igazgató választmánya hétfőn délelőtt ülést tartott gróf Zselénszky Róbert -elnöklésével. Buday Barna előterjesztette a határozati ja­vaslatot a választójogi reformmal kapcsola­tos kívánságok tárgyában- A javaslatot né­imi -mó-dtositás'saí (elfogadták s ennek főpont­ja, hogy a választójog főkelléke a 24 éves korhatár, az állam nyeivén való írni-olvasni tudás legyen, a munkásokra és cselédekre nézve az alkalmazás állandósága, mint meg­bízhatósági eiv érvényesüljön. A választójog a nőkre ne terjeszkedjék ki, a passzív vá­lasztójog pedig ujabb megszorításokat nyer­jen. Az ülésen felszólalt gróf Tisza István is. Beszédében annak szükségét hangoztatta, hogy újból rámutasson a Károly-keresztesek választójogának veszedelmére. Ezt is leg­alább a 24 éves korhatárhoz kell kötni. Erős a hite, hogy ez irányu aggodalmát sikerül a -törvényjavaslat tárgyalásánál -érvényre jut­tatni. • — Égy aradi repülőszázados lezuhant* Az aradi repülőtéren szombaton délelőtt Sehindler Alfréd pilótakapitány, a 15. szánra repülőpótszázadnak parancsnoka, óriási mé­retű harctéri gépével, amit ki akart próbálni, lezuhant. A gép -szerkezeti hiba folytán fel­ü H A N I A Telefon: 872. Hétfőn éa kedden február 18-án és 19-én. HARRY PIEL a berlini mesterrendező legújabb szenzációja. Forró é:őv alatt Kalandor dráma 6 részben. A szezon legizgalmasabb detektiv­attrakciója. Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor Jegyek előre­válthatok d. u fél 4 órától kezdve. • ....•,•,•• i ii. "M-™-*

Next

/
Thumbnails
Contents