Délmagyarország, 1918. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1918-01-11 / 9. szám

^íteífwi, 1IHÁ január 11. gos az állami gondviseléshez — sőt követel­heti azt. A háború után azonban nemcsak az ngTnevezett elhagyott gyermekek védelmére van szükség-, hanem a nagy általános gyer­mekvédelemnek kell elkövetkezni, midőn az állam a maga gondviselő kezét minden gyer­mekre kiterjeszti. Annak tehát, aki most lel­kiismeretesen akarja a nemzeti erő rekon­strukcióját végrehajtani, teljes erejével kell a gyermekvédelem szolgálatába állania. Soha olyan ügy buzgalmat nem kívánt ez a dolog, mint mostr De éppen ezért kétszeresen és százszorosan kell számi tanunk minden neme? lélek és kulturtényező jóakaratú támogatá­sára. HÍREK oeeo A legfiatalabb népfölkeiók sorozása Szegeden. A. mult év végén megjelent honvédelmi miniszteri rendelet tudvalevőleg zászló ív cl ' il szólította azokat is, akik 'másfél évvel ezeiö.t még mint mindennel megelégedett gyermekek szemlélték a nyugalmas távomól az emberi­ség véres öldöklését. És az 1900-ban születeti fiatal népfölkelők egy délelőttön szépen oda­hagyták játékaikat és lejevntkeztek a katona­ügyosztálynál, hogy mint reménybeli kato­nák, hősök térjenek vissza az obiigát vörös lappal játékaik mellé. Mostmár közelesen ott kell hagyniuk mindent. Akik nemrégiben játékpuskákkal, játék-kardokkal utánozták a „nagyok" szo­morú játékát, akik égő szemmel vágyakoztak a ,,iic«sök" dicsősége után, akik iskolapadok­ban újságokat olvastak titokban, most köze­lesen szigorú és nehéz Mannlicher! akaszta­nak a vállukra. .£§ mennek messzi, idegen tartományok felé, ahol nincsenek többé játé­kok és a test fájdalmait sírás helyett károm­kodással temetik. Emberek lesznek, megérn Jk egészen; akiknek arcáról szűz mosoly simo­gatta lelkünk tegnap, komoly, haláiraérett férfiak lesznek holnap. Tizenhét, tizennyolc évükkel sietve mennek a messzi útra, ahon­nan oly sokszor nincsen visszatérés. És a há­ború fog folyni tová bb, véreskezű Moloch fogja nyelni áldozatait tovább, mig a — most sLas­tól elernyedt —• kezek ökölbe nem szorulnak és rá nem csapnak hatalmas eiövei a szörny .fejére. De, ha majd vége lesz a borzalmak idejének, lehetetlen, hogy külön emlékoszlo­pot ne emeljenek ezeknek az. ifjú hősöknek, a kik egy napon hajnalban keltek és lázas erő vei késztették fiatalságukat öreggé fejlődni, hogy a kaszás Nagy Ir kaszája de ki ne csor­buljon a nagy fájdalomtól a véres aratáson. Pénteken plakát jelenik meg Szegeden a legfiatalabb néptölkelők sorozásáról. E sze­rint a gyerekek sorozása 18-án kezdődik Sze­geden és 26-án ér réget, A sorozások rendje a következő: • .Január 18-án sor alá állnak azok az 1900-ban született népföikelési e kötelezettek, akiknek neve A1—(D-vel kezdődik. 19-én a te­li betűs népfelkelőket sorozzák. 20-án szüne­telnek a sorozások. 21-én az E—|L. 22-én az .MHP, 23-án az It., P„ 'Sz., 24 én a TráX. kez­dőbetű néptölkelők állnak sor alá. 25-én kez­dődik az idegen illetőségűek sorozása. A-tól L-ig s 26-án az MteX kezdőbetűs idegen ille­tőségű néplölkelőket fogják sorozni. — Tőzsde. Budapesttől telefonálja tudósí­tónk: A kontremiii eladásai nyomán nem­csak a nyitásnál elért árnyereséget adták le az értékek, hanem néhány koronával a teg­napi zárlati árfolyam aiá sülyedtek. Magyar Hitel 1253, Osztrák Hitei 825, Fabank 485, Magyar Bank 418, Kereskedelmi Bank 5550, Beocsini 1025, Salgótarjáni 1000, Urikány 640, Rnnamtiárnyi 982, Nasici 2880, Állam­vasút 929, Atlantica 1300. — Kitüntetések A király Oerson Péter tűz­mesternek az 5. iiépfölkelő parancsnokság nyilvántartásában a koronás vas érdemke­resztet a vitézségi érem szalagján, Paszkony János 5. honvéd gyalogezedbeli honvédnek a vas érdemkeresztét a vitézségi érem szalag­ján adományozta. — Gtaitíeider püspök pásztoríeveie. Dr. ,G hditfe'der Gyula megyéspüspök most adta közre idei első pásztorlevelét, amelynek beve­zető részében szózatot intéz az egyházmegye papjaihoz. Visszapillantást vet azokra a szol­gálatokra, amelyeket a papság a háború alatt a hazáért és társadalomért tett és további huzgóságra és kitartásra- serkenti a papságot. Ezután utasítást ad a körlevél arra, hogy az orgonák ónból készült részeit és sipjait irják össze. Közli a kultuszminiszternek rendelke­zése alapján a hadügyminiszternek a katonai parancsnoksághoz intézett rendelkezéseit, hogy a harangok leszerelésénél az istentiszte­letre minden lehető figyelem fordíttassák. A plébános'] vizsgák ez év május 14-én és 15-én, valamint szeptember 25-én és 26-án tartat­nak meg. A hittanári vizsgák szeptember hó 19-én lesznek. Végül a személyi változásokat közli a körlevél. — Uj hittanár, Dr. Glatt/elder Gyuia me­gyéspüspök Phf.ficr, József verseci segédlel­készt szegedi hittanárrá nevezte ki. — A lengyel régenségi tanács Bécsten. Bécsből jelentik: A lengyel régenségi tanács tagjai csütörtök délben Bécsbe érkeztek. A király képviseletében Rainer Szalvátor fő­herceg üdvözölte a régenseket és Kjihar­zevsky miniszterelnököt. Ezután a Hofburg­ba hajtattak, ahol a régenseket és a miuigz* teielnököt a részükre kijelölt lakosztályba vezették. 1 Becsből jelentik: A király délután 5 óra­kor fogadta a -lengyel lakosság tagjait, a kiknek nevében Lyubomirsky herceg hosz­szabb beszédben fejezte ki Lengyelország háláját, az ország állami életének monarchia alakjában vaió visszaadásáért. Kifejezte a feletti bizalmát is, hogy a király a nagy fel­adatot dicsőségesen be is fogja fejezni. A ki­rály üdvözölte a régenseket és kijelentette, hogy a dédnagybátyjától .megkezdett müvet átvéve teljesíteni fogja a lengyel nemzet óha­jait. Hiszi, hogy Lengyelország keleten a békének támasza és a civilizációnak otthona lesz. : ... — Pestmegye h„.cra szóiiijaa lörveny­hatosa&okai az önaJo magyar Hadseregen. Pestmegye törvényhatósági bizottsága átira­tot intézett a törvényhatóságokhoz az önálló magyar hadsereg teláliitása érdeké en. Az át­irat, ame y Szegedre is megérkezeit, ránnnat arra, hogy az osztrák parlamentben és sajtó­ban a csehek vezetése mellett, az osztrák Kor­mánynak es képviselőháznak uaílgatóiagos lioz,.ajáiuiásu\al folyton megujuló é-es táma­dások érik Magyarországot. Miegootráukoz-.a­tó, hogy az ti nép, amely megszegte a dinasz­tia iránti hűseget is a'z uraisoaó kcgyeimi lé­nyétől vél szemet kapott , ellenségeink hadi­céljait magáévá teszi és a magyar föbl szét­darabolását tekinti politikájának. Ezt a per­fidiát :—i úgymond Pestmegye — elkövetik velünk szemben, akik hazatias hűséggel és a kiegyezés által létesített dualizmus terheit becsületesen viseljük annak dacára, hogy a törvényből folyó paiitás velünk szemben so­hasem tartatott meg. Azt kívánja az átirat . Szeged városától, hogy a kormányihoz inté­zendő feliratálban 'hozza nyomatékosan tudo­mására az illetékes tényezőknek, hogy ha Ausztria népei a kiegyezésnek bármilyen megváltoztatására törekednének, ugy a meg­változtatás a mi hozzájárulásunkkal sem le­hetne más, nrint a két államnak teljes külön­válása. 'Kívánja továbbá Szeged a kormány­tól, hogy haladéktalanul tegye nreg a lépése­ket az iránt, hogy Magyarország területi ép­régéhek bármily oldalról jövő támadás elleni piegrédesété intézményes biztosítékul az ön (illó metgyár hadpóMg feláMittgss'ék Az érde­kes politikai átirat kérdésében a törvényha­tósági bizottságnak legközelebb módjában lesz Szeged hagyományainak megfelelően ál­lást foglalni, — Maksz imáim kell a favágás árát. A közönség körében jogos az a panasz, hogy •< favágók lehetetlen árakat szabnak a favágás­ért. A favágók ugyanis kihasználják a közön­ségnek kényszerhelyzetét, hogy vágott fák nem lehet kapui. Egyik-másik városban igye­keznek gálaí vetni ennek a favágóuzsorának. Miskolcon, mint onnan jelentik, dr. fíimócsy József főkapitány maksziinálta a favágás árát. Egy köbméter fa 'felvágása (apritás és fűrészelés) 6—8 korona, egy métermázsa fáé átlag 2 korona. Azt a favágót, aki a makszi­mális árnál többet követel, megbüntetik. Ége­tően szükséges volna Szegeden is hasonló in­tézkedés] e, mert a favágóuzsera itt nem ismer határt. Egy öl fa felvágatásáért 40—60 koro­nát is elkérnek és még jó, ha egyáltalán lehet, fa vágót kapni. A közöm-ég —* hatósági véde­lem- nélkül — a tűrhetetlen helyzettel szam­' n teljesen tehetetlen. — Mezőgazdasági fakuitas a kolozsvári egyetemen. Besztercéről jelentik: Ugrón András főispán a vármegye közgyűlésén kijelentette, hogy a kolozsvári 'egyetemen a közel jövő­ben felállítják a mezőgazdasági fakultást: A főispán bejelentése a közgyűlésen nagy lelke sedést keltett. — Horváth József temetése. Megírtuk csütörtöki számunkban, hogy Horváth jozse a szegedi vasúti központi leszámoló hivatni irodavezetője tüdővészben elhunyt. Hivat.; társai Horváth munkásságát az életében i megbecsülték, igy érthető, hogy csütörtökön a temetésén az igazi értékes munkást sirat­ták el benne. Az egyszerű irodakezelő teme tése olyan fényes volt, amilyenről ő sohasem álmodhatott, hiszen nélkülözés tejes, roboto volt az élete. És a kartársak az utolsó uijá beragyogták szómelegséggel, megértő megb; csilléssel. A hivatal képviseletében lú>n< Lajos főfelügyelő, Jenőffy Sándor és Zfitr: bauer János osztályfőnökök jelentek meg. A tisztviselő közül mintegy kétszázan kísérté . Horváth József koprsójat, amelyre ráonruii a kartársak hatalmas koszorúja. Az elhunyt te demes munkás családjának a tisztviselők, háboiu alatt gyűjtött segélyalapból 750 kori ­nát utaltak ki, mint gyorssegélyt. Szép, nem tett a kartársak részéről. — Szűcs József. A hivatalos lap közié . nyomán jelentette a Délmpgyavorszáy, hon:. Szűcs József 46. gyalogezredben főhadnagy nak az ellenséggel szemben tanúsított vi •/. és eredményes magatartása elismeréséül ­vaskorona-rend 3. oztályát a hadiékitmér. nyel és a kardokkal díjmentesen adomány, ta. Szűcs Józsefnek erre a kitüntetésére uj vissza kell térnünk annak a hírnek a k; p­csau, amely a kiváló, többszörösen kitünteti- i katona fogságbajutásáról vagy eltűnésé szól. Szűcs József, aki a háború kitörése é. n a fronton harcol, számos ütközetben \ részt és a harcokban mindenütt e'őljárt, \ i tézsége legenda,szerűvé vált bajtársai előtt, kik szerették és tisztelték a hatalmas tev tü, a veszedelmekkel bátran szembeszá hőst. Legutóbb a Monté Tómba csúcsán 1 colt vitézül. Azóta nem érkezett biztos róla. Lehet, hogy fogságba jutott, lehet, In • eltűnt. A zászlóaljnál sem tudnak felőle mi biztosat. Hozzátartozói és számos b tai, ismerősei aggódva várják az értesiu hős főhadnagy sorsáról, aki a 46. gyalogé, tisztikarának büszkesége volt. — A gőzfürdő kölcsönadott szén gázgyár ismeretes beadványát a gőzt kölcsönadott szene ügyében a tanács i­törtöki ülésén mutatta be Ta$chlcr EniU ,

Next

/
Thumbnails
Contents