Délmagyarország, 1917. december (6. évfolyam, 280-302. szám)
1917-12-11 / 287. szám
radikális csoport egyik vezetője ih,as.onló értelemben szólal föl. Andor Endre előadó válasza után a kongresszus a memorandumot és a határozati javaslatot ©líogadta. A vasutasok és a városatyaválasztások. — Le»yen vasutas képviselő Szegeden. — (Saját tudósítónktól.) A városatva'ielölések körül — sajnos — ismét botlás történt Szegeden. Annak kellett történni, mert különben a város polgármestere nem adta volna külön kommünikében hirül, hogv Uray Zoltán-, a szegedi üzletvezetöség hivatalfőnöke a jelölés után nem rekflektöl a törvényhatósági bizottsági tagságra. A szokatlan eseménnyel kapcsolatban érdeklődtünk* a jelölés visszautasításának okai iránt és annyit sikerült ez iigyb n megtudni, hogv a jelölés a szegedi vasutasok megkérdezése és bevonása nélkül történ1! és a jelölésből maga Uray Zoltán is csak utótág értesült. Mindenesetre, bárhogvan történt is a. vasutasok köréből való jelölés, a jelölőknek figyelembe kel'ett volna venni már réven a szegedi vasutasok érdekeit. Uray Zoltán sok esztendő óta vezetíú'e a szeged' .üzletvezetőrégnek és vasutasok között érdemes és kiváló szakembernek ismerik. Arról is tudomásunk van. hogy Szeged érdekeit mindenkor támogatta és méris — nr'ért ilv későn a jelölés? Igazán sok a szürke yárosafva a toronv alatt; a jelölők nehezen vesz'k ész:® az «da való hivatottakat. Vasutas városatvál nem mondtak. ihorv nem voltak; voltak Szegednek. -Néhai Stel csel Frigyes üzletvezető. Paleskó Ottmár, Láczai Szabó Jenő, Funák Károlv; sző se róla kiváló ielesei voltak ugv a vasutasoknak. mint Szeged társadalmának. Elhaltak. Pótlásukról gondoskodás történt ugvan. de nem a vasutasok köréből. Jelenleg ngv tudjuk. hogv választott városatya a v° sut a sok között csak pgv van: iKerner Lai'os föfeliigvelő. Ha most. vem nz illetékes körök rövidlátó szemiivenén vizsgáljuk Szered város társadalmi életét és polgár-'inak foglalkozás szerinti aránva't. akkor okve+tán meg ke!! láfn'mk, hogv Szegeden a vasutasok igen ietentős számban vannak. Nvurdiiasokat ts számításba véve körülbelül négy és féltüzer család, vagyis tizénötezer létek. Es ezek az emberek kilencvenkilenc százalékban a város falai között élnek, adófizető polgárok, munkás. szorgalmas emberek, akik a városnak a háború alatt is a: legkevesebb gondot okozzák (talán ezért nem törődnek az érdekeikkel), mert a legfőbb javakkal, élelmiszerekkel, a városi tényezők igénybevétele nélkül lát'ák el magukat, sőt ta'án a megengedhetórég határán tnl máspkon is segiteneb. Itt költ'k el sok millióra rugó jövedelmeiket és elősegítik n város szeltem) és anyagi felvirágzását, boldogulását. Vezetőik, tisztviselőik között elismert tehetségek működnek csendben, hangos mellverés nélkül és sokszo"- egv-egv igen hasznos, bölcs tanácsukkal. körbejárásukkal többet használnak e város érdekeinek, mint sok jámbor, szürke városatya. Kerestük ez alkalomból a szegedd vasutasok hangulatát a szegedi vezető körök magatartása, eljárásával szemben. Biz az elkeseredett. Jogosan. Tizenötezer vasutas érdekét nem egy-két vasutasnak kell a Város képviselőtestületében képviselni hanem a városi polgárság számarányának megfelelő arányban. Es ezt az aráitvt magának az intéző köröknek kell elsősorban biztosítani, a város érdekében. Mi azt Öi«s2*k. kotr ha a város kópviselőtestiüct'bcn a vasutasok jelentős számmal lemérek, a tatuvai vasút ügye rég dűlőre ju'.ótt volna már és a műszaki erőinek hasznos'közreműködése mellett a városrendezés rég vajudó kérdései nem meredeznének a polgárság elé. mint meddő kérdések. A város érdekei? szolgáló vasutközlekedési ügyek gyorsaiban, előnvösebben nyerhetnének merőid st és a tervben léő, mintecv husz rtrllics központi pályaudvar létesiiésének ügye is hamarabb megoldást :iverhctne, mint ilv körülmények közt. Ezeket a nagy vonásokban v :olt éfnveket, amelyek a városnak valóban elsőrangú érdekei, nem vétek-e szem elől éveszteni akkor, amikor az intéző köröknek legelső sorban a város haladását, boldogulását lenne kötelességük szolgálni. A szegedi vasutasok körében egyébként erös szer ^ibodés folyik aziránt, hogy 0vőbéi érdekeiket minden vonalon megvédjék és igv a városi képviselőto: 1 !•!.' v ri'atórásokon kivül messzernenőleg komoly akciót fejtenek ki. hogv tázegeden az utj, általános és titkos választói jog a'apián létesülő beosztással kapcsolatban országgyűlési lánviseletükről gondoskodónak. A rraoynr vasutasok a háború atátá olv fényes hazaszeretetről, példátlan kötele?régteljes'tésről ön megtagadásról tettek tanúbizonyságot, hogy Szeged polgárainak csak előnvére válhat, ba képviselőinek. soraiban "z ország emtaens érdekeit védő és előmozdító szakerőt juttat, aki fölötte állva minden pártpolitikai érdeknek.' szo'gá'Khatja ugy a "áros köz.-, mtat az összes tisztviselők elhanyagolt lét- és társaidalmi érdekeit. HIREK sth — Időjárás. Az időjárásban lényeges változós nem várható. Sürgöny prognózis: Változás nem várhat<3. 'Déli hőmérséklet — 3.4 fok C. — Czemín külöfym'nfszter beteg. Bécsből jelentik: Gróf Czernin Ottokár ktiiügymi-niszter szombat este Berlinbe akart utazni. A külügyminiszter utazásáról hivatalos jelentést is adtak ki. A berlini utazás azonban váratlanul elmaradt, mert a külügyminiszter megbetegedett és orvosa tanácsára néhány napig lakásán kell maradnia. — A korm ny nem oldja fő! a paprikát Megirtuk, hogv a paprikaforgalom szabályozása ügyében készült miniszteri rendeletei megjelenése e'őtt ujabb tárgyalás .alá vették a közélelmezési minisztériumban egy ankét keretében. Az ankét, amelyen dr. Somogyi Szilveszter polgármester is megjelent, szombaton folyt le Budapesten. A termelők képviseletében megjelent az ankéten Szegedről Vajas József és Széchy István, valamint Weisz Gyula, aki a paprikakereskedőket képviselte. Az elnök Osstroluczkv Miklós volt, aki bejelentette, hogv a kormány nem járult hozzá a Mpribdketeikedeíem szabaddátételéhez. Így tehái esak's az uj makszimális árak megállapításáról lehet szói az értekezleten. Vajas József arra mutatott rá. hogy menynyire megdrágultak a termelési költségek az utóbbi időben. A napszám, őrlési diiak, fuvar, mind elérhetetlen magasságban áll a tavalyi árakhoz viszonyítva. Dr. Somogvi Szilveszter polgármester szintén a makszimális árak felemelését kívánta az értekezlettől. Még néhány felszólalás után az értekezlet az 1917 évi pnprikaterrrésire a következő uj árakat áljapuotta meg: Levegőn szárított csöves paprika husz, elsőrendű őrölt paprika .harminchárom, másodrendű huszonnyolc és a harmadrendű paprika kilóia huszonkét korona. Az ni árakról készült miniszteri rendelet, amely a forgalmat is szabályozni tatja. legközelebb migjelsiik. — A kvóta megállapítása. Bécsből jelentik: A kvóta-bizottság hétfői ülésén befejezték a kvóta megállapítására vonatkozó érdemleges vitát. Parlamenti hirek szerint hét szóval öt ellenében elfogadtak egy indítványt, amely az eddigi kvótának -egy évre való meghosszabbítását javasolja. Egy ellenzéki részről benyújtott indítvány, amely a kvóta arányának 50—50 százalékban való megállapítását javasolta, 8 szavazattal négy ellenében elvetették. — A vasárnaoi városatvaválasz'ások. Szeged három kerületében városa+vaválasztá"? volt vasáru p. Az első kerii'etben, mint azt már megirtuk, kettő, a ntásodik és ötödik kerületbed eev-egy törvényhatósági tagsági helv üresedett meg. Az első kerütátben vá'asztárt dr Tiróczv Mihálv tiszti főügyész. távollétiébe' Bokor Adolf helvett°s •elnök vezette. Vn'asztási jeavrő Barna Oyrt'gv volt. m g a bizalmi férfiak Iván László, dr Székely Vilmos. Reitzer- Lipót és Arany Károlv voltak. A szavazás reggel 9 órakor kezdődött és délután 4 órakor zárul*. A szavazatok ösreeszómtálása után az elnök öt órakor kihirdette az eredményt, a melv szerint leadtak összesen 185 szavazatot. Ebből May Gyula 97, Fogel Ede 71, Vas Sándor 62. dr. Gyuritza Sándor 45. Hajabács László 20, dr. Falta Marcell. Urav Zoltán és Gallér Kristóf 20 szavazatnál keverebbet kaptak. Az első kerületben megüresedett 'ét mandátumra igy Mav Gvulát és Fogel Edét választották meg. A második kerületi választásnál mindössze 25-en szavaztak. Egyhangúlag Móra Ferencet választották meg. A választás elnöke Fodor Jenő tanácsos, jegyzője Sélmeczv József és Apró István, bizalmi férfiai VaEhöra István, Pi'lieh Gvula, Hirhager Ferenc és Vetró Barna Lőrinc vo'tak. Az ötödik kerületi választás el öke dr. Dettre János, jegyzőkönyvvezetői Répás János és Zsíros Lajos, bizalmi fér fiai Szigriszt Gyula, Strumpf Mihálv. Fonyó János és Toplucz János voltak. Leadtak délután négv óráig 220 szavazatot ebből Vass András 114, dr. Gvurifza Sándor 74 és Fouvó János 1 szavazatot kaptak. Megválasztották tehát Va?s Andrást. - Nem kanhateak *z üzletek világítást. Winternitz Izidor és társai szegedi divatárukereskedők kérelemmel fordultak a főkapitányhoz, hogy engedje meg a divatáruüzletek esti hat óráig való vita vitását. Kérelmüket a kereskedők azzal indokolták, hogy a divatáruüzleteiknek van megfelelő árukészletük, a miket el kell árusítani. Dr. Temesváry Géza helyet te s-f ő k a p i t á n y a kérelemre elutasító határozatot hozott. A határozat indokolása kimondja, hogy a nagy szénhiány miatt nemcsak a magán világítás forog állandóan veszélyben, hanem a közvilágítás is. Hónapok óta eaak alig érkezik szén a gázgyárnak, a mely igy nagyrészt erősen közbiztonsági szempontokból nagyon fontos és a magány ilágitást, amelyhez ezrek érdekei fűződnek, nem. lehet néhány kereskedés miatt veszé4lyeztetni. Ha a viszonyok változnak, szívesen kész eleget tenni minden fölmerülő jogos kívánságnak, addig azonban, mig szén nean érkezik, szó sem lehet a korlátozó intézkedések enyhítéséről. — Grecsók igazgágGgyminlszter a pór* baj megszüntetéséről Budapestről jelentik: Grecsák Károly igazrágügyminiszter nyilatkozott a .párbaj törvényhozási eltiltásáról. Kijelentette, hogv Doleschaü Alfréd egyetemi tanárt meghízta egy törvénytervezet készítésével. A miniszter a közelebbi időben ankétot hív egvbe ez ügyben. Az igazságügvminiszter reméli, liogv a párbait ki 1 Let küszöbölni, ha a becsület védelméről szóló törvényt az eddiginél jobban zigorjt.ta a törvtnyhofos.