Délmagyarország, 1917. december (6. évfolyam, 280-302. szám)

1917-12-30 / 302. szám

fczegctJ, 1017. deftcmber 30. DÉLMA GYAfl«RggA G lí sóitok. Bulgária és Oroszország között a háború előtt fennállott kereskedelmi szer­ződéseket helyreállítják, valamint az egyéb megegyezéseket is. Területi kérdés nincsen többé, mert Macedóniát és Dobrudzsát sza­badnak ismerték el. Dobrudzsára vonatko­zóan különösen fontos az oroszoknak az az engedménye, hogy Bulgária egy képviselője részt vesz a Duna-bizottságban, amelyben a balkáni államok közül csak azotk vettek részt, amelyek az Alsó-Duna és a tenger között a Duna mellett fekszenek. A dob­r'udzsai kérdést most már csak Romániá­val kell elintézni. A miniszterelnök nyilatkoztának óriási hatása volt. Politikai körökben mindenütt Bulgária nagy sikerének tekintik az elért eredményeket. MOZ oooo "AZ URÁNIA SZÍNHÁZ MŰSORA: Pénteken, szombaton, vasárnap: Fedák-film. Három hét. Regényes szinjáték 4 részben. A főszerepben: Fedák Sári, Kertész Dezső és Balassa Jenő. Hétfőn és kedden: Hadirétes vigj. 3 felv. és sz In­gvenélők bohőzat 3 felv Szeidán és csütörtökön : A Anyeremény. Detektív ko­média 4 részben és Renand tanár hasonmása dráma 2 részben. Péntek, szombat és vasárnap : Veneerkák dráma 4 részben és Három a kislány vigjáték 2 részben. A VASS MŰSORA­Vasárnap: Erősek és gyengék Dráma 3felv. és A vén bakancsos és fia. Vigj. 3 felv. Kedden: Nászutazás közköltségen, vígjáték 4 részben és a Kikapós menvecske, vigjáték 3 felvonásban Vasárnap .v A milliók varázsa, dráma 3 részben. AZ AFPOLÓ MŰSORA: Vasárnap Ha a szivek találkoznak. Kedden: A méltóságos kalandornő dráma, 4 részben Vasárnap: A csontváz dráma, 5 részben. — Csbiria. Egész B ;dapesten öles plakátok hirdetik ennek a szezonnak legnagyobb mű­vészeti eseményét, a világ legnagyobb film­jének a bemutatását, A Galéria esemény nem tesak a mozi törtenetében, hanem az egész em­beri művelődés és technika fejlődésének je­lentős dátuma. Oabiria tulajdonképpen a leg­kápráztatóbb látványosságoknak és legenda­szerű eseményeknek csoportosítása, mely a jelenetek egybeolvadáséiban Gabdipa és Ful­zius szerelmét adja, a büszke Sophanisbe tragikumát festi meg, ezenfelül pedig a klasf­szikus ókor egyik legnagyobb világesemé­nyét Rómának és Karthagonaik halálos küz­delmét mutatja be, hatalmas tömegfelvonu­lásokhan és jelenetekben, melyek a szinházi rendezés valóságos csodád. A Korzó-mozi a budapesti bemutatóvaj egy időben játsza ezt a. hatalmas filmalkotást Öt .napon át január •2-től 6-ig. Az óriási érdeklődésre való tekin­tettel ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. Jegyek már most kaphatók. — Szilveszteri és újévi előadások az Urániában. Mindkét napra rendkívül kedves, ötletes és humoros vígjátékokról gondosko­dóit. az igazgatóság. Színre kerül a Hadirétes pompás vigjáté-k, melynek főszerepét Poldi •Miüller a legkedveltebb bécsi primadonna ját­sza és az Iwgye>n\élő kacagtató; három felvo­násos bohózat. — Két pompás sláger szerepel vasárnapa Vass-mozi miisorán. Egy izgalmas és nagy­szerű erkölcs dráma és egy kacagtató bohó­zat. Ugyanakkor az Ajpollóban Ha a szivpk tfJiúlkőámk finom, érdekes dráma kerül .bemu­tatásra. HHfflMnHHIinMBHSS RHVV A sonka, szalám |P|| ff% — és egyébb l.usnemiiek bommmz^ szardínia, húsleveskocka Danner Mihály ósemegekereskedésébeu. —.—Széchenyi-tér. KÖZGAZDASÁG 0000 — A szatymazi szeszfőzde pálinkafőzése megkezdődött. Mint értestilünk a szatymazi szeszfőzde megkapta .a ipénzíigyminiszte­Tiiuímfól a fizfetési engedélyt és mai napon a jfőzde nagycWí essz eget fizetett le adóbizto­eitékul a szegedi m. kir. adóhivatalnál. A. pá­linkafőzés megnyitása január 2-án lesz, ami­kor a pénzügyi 'hatóság részéről Tűiben Re­zső pénzügyőri felügyelő jelenik meg a Szatyra azon felállított főzőtelepen. Csonarrád vármegye területén a szatymazi szeszfőzde kezdet? meg működését legelsőnek és minta­szerű berendezését más vidékek központi •szeszfőzdéiének vezetőségei állandóan tanul­mányozzák. A gazdaközönség va,gy a köz­ponti szeszfőző szövetkezetnek adhatja el 14 korona 50 fillérért a szol űtörköl vét, vagy fel­ajánlja az Országos Törkölyközpontnak, a (m-ikor esak 7 koronát kap és tartozik a leg­közelebbi vasúti állomásra szállítani. Mint­hogy a törkölytermés zár alatt van a fölött a termelő neon rérdelkezifk.. azt. sem nem etetheti fel. sem meg nem semúnátsitheti, va­lószínű. hogy a gazdaságosabb megoldást ke­resi mordén gazda és átadja törkölvét n> szieWfőzdéneík. A'z a gazda, ki törkölyét a. szeszfőzdének eladja és sövetkezeti üzletrészt) is jegyez, binonyos mennyiséin kedvezmé­nyes ára pálinkára tarthat igényt. sns«aaEcnswBB«neaBsai£aaaaHaia!asKiHiSMSssE9n«3EBi>i)i>a» Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnav Aradi-utca 5 szám. Legjutányosabban és legdivatosabb kivitel­ben készülnek costümök, ruhák, estélyi toilettek,- szinházi blousok, alakitások is. Hölgyek figyelmébe I Velour- és bársony-modellek, nemez- és gyászkalapok, fátyol, szallag és toltüzékek­ben nagy választék. Alakítások és díszíté­sek jutányos árban, úgyszintén szőrme, sapka és garnitúra alakitasokat vállal. Rózsa I m r é n é, női kalap divatenne Deák Ferencz-u. és Oroszlán-u. sarok. 1000 koronát kereshet havonta mindenki, hadiözvegy, rokkant is, ha uj rendszerű sorsjegy-eladásunk képviseletét elvállalja. Szakértelem nem kell. Mellékfog­lalkozásképen is űzhető. Sikeres működés esetén nyugdijképesség. Tanítók, jegy­zők, egyéb tisztviselők előnyben. Kíséreljék meg! Tőzsdén jegyzett részvényeket olcsón lombardirozunk. Másutt levőket átveszünk. Olcsó I-ső és 11-od helyű Jelzálogkölcsönöket nyujtunk. Magyar Gazdasági Hitelbank R.-T, Budapest, IV., Kötő-utca 8. sz. Nagyobb tétel férfi hálóing (orosz foglyoknak is alkalmas), női ingek, női bar­chettek és chiffon nadrágok, alsók, corzetták, selymek és több cikkek jutányos árban beszerezhetők. Klein M. és Társa Dugonics-tér. •!il i ai Amerikai double; vagy ezüst aranyozott nyak­lánc, csüngő, melltü, függő vagy gyürü nagy választéka. Miniatűr zománcképet és fénykép­nagyításokat Ízléses kivitelben olcsón válalok. Szives pártfogást kér Csanjevac M. Fhoto-email vállalata Dugonics-tér 1. szám. Lali TARTI MI Iskolahege dükben. valamint az ösz­szes hangszerekben és alkatrészekben Babós Sándor hITIeGkEzDö Iskola ntca — 8. Szolid árak, ÖÜ3-, peHíáü és Jaulíömutiolg. müórás és ékszerész SZIÜID HISUZÜI ÍÉ? 2. mmm Ajánlja az ünnepekre elsőrendű óráit és divatos ékszereit. Javí­tásokat pontosan eszközöl. Tört aranyat magas árban vásárol. • •ESBSBSBSB&BSBgaBBBBBHHHII Butorkiárusitás bőrgarnitúrák, szalonsk.urtsznbák, ebtől k és eiőszoba szekrény. Első­rendű magyar és külföldi olajfestmények. Továbbá zon­gora, bronzok és különféle vittrln- tárgyak jutányos áron eladók. Budapest VL, ándrássy-ut 35, !. 8. sz­Jegyezzünk hadikölcsönt eredeti feltételek mellett a hivatalos aláirási helyen a Gondoskodjunk magunkról és hozzátartozóinkról! Kössünk hadikölcsön biztositást! Minden egészséges 15 és 60 életév közötti jérji vagy nő biztosithat magának alábbi legkedvezőbb díjtétel mellett 10.000.— K-ig orvosi vizsgálat nélkül 10 és 20 évi bizto­sítási időtartamra hadikölcsönt, a m. kir. Honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hiva­talának ellenőrzése alatt álló Magy. Orsz. Biztosító Intézet Részvény-Társaságánál a Szegcdi Kézműves Bank utján. A biztosítás az első pillanattól kezdve érvé­nyes és kiterjed a harctéri halálra is, tehát a fronton lévők hozzátartozóik által bebiztosithatók. 1C00.— K. n. é. VII. kib. 6%-os hadikölcsön jegyzésével egybekapcsolt hadikölcsön biztosítás évi dija: 10 évi időtartammal 79 K 50 f. 12 évi időtartammal 64 K 50 f. 15 évi időtartammal 50 K — 16 évi időtartammal 46 K 50 f. 18 évi időtartammal 40 K 50 f. 20 évi időtartammal 36 K — • Ezen dijak részletekben is fizethetők. Sem­miféle pótlék, bélyeg vagy metlékilloék­ninesen ! Részletes felvilágosítások az intézet helyiségében nyerhetők. A Szegedi Kézműves Bank.

Next

/
Thumbnails
Contents