Délmagyarország, 1917. november (6. évfolyam, 254-279. szám)

1917-11-24 / 273. szám

ujteumGT AmWUM Ji'Zógéd, 1017. no.vsmb.er 84. A szegedi vakok intézményének válsága. Mindig Szomorú dolog az. midőn egyegy kultúrintézmény válságos helyzetéről kel! beszámolnunk, de kétszeresen elszomorító a szegediekre nézve az. hogy a válságba jutott kultúrintézmény énen szegedi és Szegedet 'székhelyül hét vármegye megtisztelő bizalma jelölte ki 13 éve működik Szegeden a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület kezdeményezésére a vakok egyesülete csendben és áldásosán. zajtalanul és mégis hatékonyari, teljesen megfelelően lakói és munkásat kialudt földi világosságuknak. Örök sötétségre kárhoztatott 1 és lélekben megtört ríjak, de testben tetterős erők kerültek ide, hogy szellemi és ipari okatásbati részesülve a társadalomnak ne nyűgei, hanem hasznos ás munkás tagjai lehessenek És e rövid 13 év alatt számosan hagyták el ez intézményt, kik visszanyerve önbizalmukat, visszaállítva lelkük egyensúlyát, hogy mint önálló iparosok vagy mint segédmunkások a rájuk nézve elveszettnek hitt polgári életben kerestek meg a mindennapit. Akik pedig e'ég melegnek tartották uj családi otthonukat, hol újítói tanulták meg a járást, az irást-olvasást és soha el nem sajáviihatónak 'hitt ipart, itt maradtak és kenyerüket itt keresik meg mint darabszámos 'munkások. Mindenkit azonban t em teremtett az Ég iparra. Voltak a vakok között olyanok, kik 'az ipar iránt semmi fogékonyságot sem niütattak, ellenben biztos jelét adták a bennük szunnyadó zenei tehetségnek, mely "ma helyes kiképzés mellett nem is énen meg vetendő kereseti forrás: ezek számára a központi egyesület támogatása mellett Szeged város áldozatkész közönségének anyagi hozzájárulásával ipari zeneoktatási tanszak •létesíttetett, meily a népszerű zongorajátékon kívül a zongoraihangolást is felöleli. Ezzel megnyílt a vidék vakjainak is egv ujabb kenyérkereseti forrás. És a történelmi íhiiség kedvéért örömmel jegyzem meg. hogy Szeged város 'nemes közönsége volt az első az összes vidéki városok között, melv a humánus eszmétől áthatva 'és azt megértve a legelső kérő szóra meghozta az anyagi áldozatot. hogy !az eszme ne csak eszme maradjon. hanem testet is öltsön: Az intézmény azonban, melv a sötétben botorkálónak fényt és világosságot nyújtott, a jiáboru nehéz éveiben felemésztette a béke áldásos napjaiban összegyűjtött filléreit. A társadalom könyörülete, melv fő istápolója volt. mintha kiapadt volna, mintha elveszett volna. Hasztalanul és minden eredmény nélkül hangzott el a vezetőségnek minden vés> iáltása: a hullámok, melyek elbontással Jer vezették az intézményt, csak nem oszlotf, él. hanem napról-napra jobban fenyegeí ül,. íávol legyen még a gyanúja is minz mrehányásnak, mindazonáltal önkeuytelertei is papírra kell vetnem.' azt a coüést: nvként lehet az, hogv egv kulturá'. intézménynek, mely tisztán a társadalom kegyéből él. Szeged városában, hol 100,000üéi több magyar áldja az Urat. csak '200 tagot számlál, és e tagok is abból p középosztályból kerülnek ki, mely Szeged városa ösz~ szct többi jótékony egyesületeinek is tagokkal szolgál? De tovább nem teszek fel kérdést., inert akkor meg kellene még nagyon sok mindent kérdeznem, hanem csak esdő Szóval fordulok a .még áldozatra kész és képes nemes szivekhez, hogy ne vonják meg támogatásukat ettől a leghumánusabb intézményitől, a vakok intézményétől, és megnyitva erszényeiket járuljanak egy pár fillérrel a kultura e nemes oltárához, hol az odakerült nemcsak könnyeit szárítja fel. hanem megnyugodva uj életre kel. Kétszer ad. ki gyorsan ad! Koncz témd. ^Fedezékben — Háborús apróságok. — A fedezékben iilünk, cigarettázunk, beszélgetünk, otthoni dolgokat sorakoztatunk fel, melyek legközelebb állnak a szivünkhöz, azután rózsaszínű lapokat töltünk ki: élünk, egészségesek vagyunk!... Így halad az idő, mikor a rnusszi csöndben van. Valaki keményen összekoppan ti a a bakkanesát: — Hadnagy urnák jelentem alásan, bejöttem a fedezékbe. —• Kedves ember, mosolyogni kell rá. — Jó van Horváth, mi újság! — (Semmi ögyéb, mint hogy pózt szeretnék haza küldeni. Néha felszaporodik idekint a pénz, nem tudják mire költeni, haza küldik az emberek. — Majd az írnok mögirja az utalványt, (Horváth az írnok felé fordul, összekoppant ja megint a bakkanesát. —, No, diktálja — mondja az írnok. — Ugy tessék írni, hogy Horváth János — cédula. Elmosolyodik mindenki. — Mi az! — Tessék csak írni — cédula. — Másképp nem kapják meg"? — Nem kérőm, mer' engöm ugy hitiaak odahaza, hogy Cédula János. — Miért? — Öregapám is mög az apám is cédulahordozó volt a községnél, osztán rajtunk maradt, hogy Cédula. * Másik ember jelentkezik a fedezékben. A rangja — tizedes. —• No Kaciba mit, hozott? — Hadnagy urnák jelentem alásan, levél et. — Helyes, adja oda az Írnoknak. Az irnok átveszi a levelet, mosolyog. — Mi az? Mutatja. Csomó levél, ami a. harctérre jött. Sokan összegyűjtik a hazulról jött leveleket, egy darabig elgyönyörködtetik a lelküket a kusza, tentafoltos irásokan. azután borítékba zárva, haza küldik —• emlékül. Majd ha haza mennek... Ha újra csönd lesz és béke, szomorú reminiszcenciákként fognak ezek a szenvedések szürke napjaira, sőt immár esztendeire emlékeztetni. A borítékra a cím után ez volt irva: Megirott Le Vél Neu Ernő bank- és váltó-üzlete Kiqyé-utca 5. Az 5! és 6*/e-os VII magyar haüikülcsün hivatalos aláírási helye. Kedvezmények: fél százalék jutaicklérilés olcsó lombardkölcsön. 'A fedezék szélén beszélgetnek a bakák és ezenközben vastagon eregetik a hazai pipából a dohányfüstöt, Élvezet hallgatni őket. — Emléköznek-é még kendtők arra a nagy bajóra, amelyik a tengörön olsiilyedt égy év előtt? — veti föl a kérdést Darabos Pista, valóságos honvéd. — Ugy a'!... Hogyne omléköznék — válaszol Kerekes koma. — Hogy is hitták azt? Keresik az ide illő szavat, majd kitörik némelyiknek a nyelve. Valaki közibük súgja: — Lusitánia. — Ahá, tudom mán — kapja el a súgott szót Kerekes, — hát, á' hát — Mezopotámia! A századnál tudvalevőleg össze vannak keverve az c.miberek. Van köztük tartalékos, népfelkelő, sőt elvétve még „standbeii" is. Az egyik a honvédségnél szolgált annak idején, a másik a közösöknél morzsolta le a „három kis esztendőt". Pompás téma van a századnál, az őrmester ur nem akarta meginni a fekete kávéját, ezért aztán be kellett neki „abfirolci" a sarzsiját. Mondjuk esak igy, mert igy szebb. Napokig erről folyik a beszéd. Tél van. Az emberek csákányozzák a fagyos földet. Állást készítettek, — Tudod-e komám, hogy az őrmester-rtil fölvötték a stráfánceigotl? — mondja egy volt „közös". Három lépésnyiről jön rá a válasz; •— Mi az ördögi... A strái'ját is lészödték mán? — Ez honvéd volt. A harmadik is az ötösöknél szolgált, aki meg imigyen nyilatkozik meg: — Az ám a verdungot, is fölvötték rula, ugy hallottam, * Hozzák az ebédet a liszt urak részért a fedezékbe. Harangsző helyett most a kotlák és a csajkák csörögnek. Öreg népföl kelő rakja az ételt a fiatal hadnagy elé. — Ez nem kutyába,való, hadnagy ur, egyik ,sé — nyájaskodik András. — Hogy-hogy? — Ugy, hogy mögöheti még a générái is ur is. — Jó, jó — feleli a hadnagy — dé hogy ilyen kevés a csirkepaprikás meg a palacsinta? — Nem lehet hadnagy ur többet hozni, mert mindőn urnák ki van számítva, — Hogy? x— Hát hadnagy nr kórom, a csirkepaprikást szabályozzák, a palacsintát pedig föl' oldassák mindőn égyes tiszt urnák — feleli igen nagyon komolyan András. ördg sarzsi. A koncentrált, fén pglgi / 111 Fonyó Sománál ^sii. 7 'Gázzal töltve 200 OWattff /