Délmagyarország, 1917. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1917-10-26 / 249. szám
4 j>éí4.l AMt jjkffise 4.# Szeged, 191-7. október 38. A Meinx-pör tárgyalása. (Saját tudósítónktól.) Á Meínx-féle vesztégetési biiriiigy a csütörtöki tárgyaláson ismét nem hozott ujabb fejleményeket. Egy kiemelkedő momentuma volt csak a napnak, fez is elsiklott a tárgyalás mindent elnyelő szürkeségébe. A tárgyalás kezdetén ugyanis Stössinger Benno tárgyalásvezető főhadnagy jelentette, hogy a belügyminiszter közölte a hadbirósággal, hogy Czövek kapitány és Bialoszkurszky detektív nem a. kormány megbízásából folytatott nyomozás, hanem más elfoglaltságuk miatt nem jelenhettek meg a tárgyaláson; az újonnan kitűzendő határnapra azonban okvetlenül meg fognak jelenni. A hadbíróság legközelebb ismét megidézi a tanukat. A csütörtöki tárgyalás Bach Benő őrmester, civilben vívómester kihallgatásával kezdődött. A kérdésekre elmondta, hogy letartóztatása után egy izben ő kísérte Meinxot a honvádügyészségtől az élelmezési raktárba. Az uton Meinx keservesen panaszkodott, hogy mint romlatlan tiroli fin iött Szegedre, de itt megrontották a zsidók. Azzal vitték bűnbe, hogy most alkalma lesz házasságához a kauciót megszerezni. Leginkább Böhm, Kárász és Mandl ellen panaszkodott. Ha Meinx e jegyzőkönyvekben valami változtatást kivánt, Zsifkovics hadbíró a leskészségesebben eszközölte a kiigazításokat. Stössinger tárgyalásvezető: Kihallgatása alatt hogyan viselkedett Meinx? Bach Benő: Nagyon meg volt törve, gyakran sírt és sokszor panaszkodott a szállítókra, akik egészen tönkretették. Dr. Dohány Gyula iigvész azt kérdi tanútól. hogv milyen hangon beszélt Bialoszkurszky Meinxxal és igaz-e, hogv sokszor tegezte is? — Ez nem igaz, állandóan főhadnagy urnák szólította. Meinx itt hirtelen közbeszól: — Lön tartom vallomásomat, hogy letegezett. . Bach még elmondja, hogv ö mindig Czövek kapitánynak adtn át Meinxet, ha rábízták a fogoly őrizetét. Walter Lénárd főhadnagy a következő tanu. Mint kisérő tisztet rendelték a nyomozás idején Meinx Walter mellé. Mikor fölülvizsgálták a magazin könyveit és számláit, Deulschliinder intendáns kérésére jegyzeteket készített a vizsgálat eredményeiről. Közte és Meinx között az érintkezés szívélyes volt. Semmi lényeges dologról nincs tudomása. edelykov Mihály ujszentiváni hentes, » pte<-.elő $;c részvezetőt hallgatta ki ezután u hadbíróság, J vette át n marhákat az éleimezési raktár részére, A szalonnaszálllii.sokra vonatkozólag megjegyzi, hogy a a-caloiina jó \olt- csak piszkos votl. Rosszat nem kellett levágni belőle. de nem lehetetlen, hogy mosás közben le-letört belőle egy-egy darab. Arról, hogy Szaib őrmester lakására vitetett volna a szalonnából, nem tud. Marha zsírt azonban tudtával is vitetett haza. jobban mondva zsíros vizet a disznóknak. Ami szalonnát ő átvett, az szép és ió volt. Purjesz raktármunkás, a következő tanu, előadja, hogy a szalonna, amit a raktár kapott. nem volt rossz, csak épen piszkos egy '• í.'sí •- vr'.' - -a- " ••-• • ró- - • >ckicsit. Eleimén a mosóné vitte cl a zsiros vizet, de később Szaib vitette azt Haza magának. Most Böhm Sándorra került u.ibcj a sor. A katonai fuvarleveleket saját céíiaira nem használta .fel. Hogy Mandl honnan vette a fuvarleveleket, nem tudja, köze sincs hozzá. Pénteken a szakértőket hallgatja ki a bíróság. ninmniiiaiuiiminnMniinHiBiuniniii JCéf nemess zivii magyar paraszt Egy szárazon megirt riport következik alább. Szó lesz benne egy régen elhunyt jó szegedi emberről: Egresi Péterről, szó lesz 12 hold rókusi feketeföldi-öl, amit Egresi jótékonyeélra hagyományozott, végül szó lesz négy szegedi magyar parasztról és három asszonyról, akikről föltétlenül meg kell írni az alábbi sorokat, amelyek tulajdonképpen balladát adnak, nem riportot; a ma idők balladáját. iHeten bérlik az Egresi-féle alapítványt," három közülük hadbavonult, azok helyett az asszonyok kaparják ki a szegény fogyasztókból a minden napit, vagy még annál is többet valamivel. Fizettek eddig a földéit holdankint 109 koronát, joguk lett volna a földhöz ezért a pénzért egészen 1923-ig, de a. hét bérlő összebeszélt és egy szép napon beállítottak dr. Turóezy (Mihály tiszti főügyész. Különös deputáció volt ez nagyon. Heten vettek benne részt. Márvány helyett ideiktatjuk a neveket: Savanya Ignác, Rábik Illés, Savanya Józsefné, Huszta Jánosné, Dobó István, Vas István és FarRhs Istvánné. (Előállott Rábik Illés és azt mondta: — Nagyságos főügyész ur, mi heten béreljük az Egresi-féle rókusi 12 holdat... Azt felelte erre iaz örökké elfoglalt főügyész: — Hát bátyáim, baj van. Azért Hivattam magukat, merthogy nem fizették meg a bérösszeget már augusztus óta. Pedig azóta sok idő telt ám el. És aztán o szerződés kimondja, hogy nem fizetés esetén föibomlik a bérlet. Hát mármost menjenek haza isten hírével és vegyék tudomásul, hogy a föld nem lesz tovább a maguké. Összenéztek a kemény magyarok heten. A szúrós kun-szemek, amelyek olyan nemes sziv tükrei, összevillantak. És megint előállt Rábik Illés. Azt mondta: — Nagyságos főügyész ur, tudjuk mink, hogy nem jól cseleködtünk. De hát ugysegélyön, hogy nem fog többet előfordulni. Mögyünk a bérrel még péntekén a nagyságos prépost úrhoz, aztán mindig pontosan fogunk fizetni, ha most mögbocsájtanak nekünk, nemesszivü hét magyaroknak. Aztán mög... hát,., iszen... éppen tudjuk mink azt is, hogy fölmönt a föld ára. Hát, ha itt hagyják a földet nálunk, szivesön fizetünk mind 130 korona bért is a .109 helyött. Merthát mi keresetjük a bért, nagyságos uram, A főügyész nem tudott hová lenni a csudálkozástól. Sok mindent hallott már, de ilyesmi még nem fordult elő a prakszisában. Hogy akadnak emberek, hozzá tanyai magyarok, akik többet akarnak fizetni. Mit volt mit tennie, a bérlők olyan, szépen könyörögtek, annyira ragaszkodtak a földjükhöz, hogy megsajnálta őket és jegyzökönyvet vett föl velük. Bevétették a jegyzőkönyvbe, hogy önként ajánlották föl a magasabb bórt, hogy á jótékony alapítvány céljaira, — az árvaházé a jövedelem — nagyobb összeg jusson, 'Amikor eZ megtörtént, illemtudóan megköszönték a főügyész ur szívességét és eltávoztak megnyugodva, hogy tovább is övék lehet a föld. >Az alapítványi földet a belvárosi plébánia kezeli, de Várhelyi. József prépost-kanonok két év előtt fölkérte a város főügyészét; hogy adja ő a jótékonyeélra bérbe a földet* mert a város többet kap érte. Heten, akik nem vártak és várnak köszönetet azért, amit egyszerű, paraszti szivük sugallatára hallgatva tettek, az árvák áldásától kísérve igy irták be nevüket Szeged vá7*os történetébe örök időkre. Kiimnmt POLITIKAI HÍREK. — Budapesti tudősltőwk telefonjetentés©. — (Wekerle a nemzeti erők koncentrációjára törekszik.) Tisza leg tóbbi beszéde kapcsán ismét megindultak a koncentrációs kísérletek. Wekerle ugyan a képviselőházban visszautasította Tiszának kompromisszumos javaslatát, de hir szerint a miniszterelnök nem hárítja cl magától a koncentráció gondolatát. Politikai körökben azt hiszik, hogv a választójogi reform elintézése után uj pártot alakit. Beszélik azt is, hogv fúzió készül az Apponyi és Andrdssy-párt között. Vannak, akik arra számítanak, hogv ebbe a fuzionált pártban a munkapártból is többen belépnének. Természetesen mindezek egyelőre kombinációk, amelyek a választójogi törvény letárgyalása után nvernének aktualitást. (A szocialisták elégtételt követeinek Wekerlétöl.) Wekerle Sándor miniszterelnök a képviselőház szerdai ülésén tudvalevően a többek között azt a kijelentést tette, hogy lehetetlen megengedni azt, hogv a szakszervezetek sztrájk esetén az úgynevezett „kényszeriárulékokat" akár nyerészkedésre, akár agitácionális vagy inás célra használják fel. A Népszava emiatt éles hangú vezércikkben támadja Wekerlét. A szakszervezetek kiküldöttei értekezletre gyűltek össze. A Nép-, szava kijelenti, hogy ha a szocialisták elégtételt nem kapnak, a kormánnyal megszakítanak minden összeköttetést. Politikai körökben a munkásság föllépése nagy — bár érthető — feltűnést keltett. ^ (A választójoga minisztertanács eíőtt.) Pénteken minisztertanács lesz dr. Wekerle Sándor miniszterelnök elnöklésével. A minisztertanács elé kerül a választójogi törvénytervezet, amellyel első izben foglalkozik a minisztertanács. A pénteki tanácskozáson a kormány valamennyi tag.ia résztvesz. Ü fonyó Sománál