Délmagyarország, 1917. szeptember (6. évfolyam, 203-227. szám)

1917-09-02 / 204. szám

X Szeged, 1917. szeptember 3. dijakat összesítik és annak adják, aki valami J tiszta dolgot követ el mostanában. Nem tu- j dom, hogy lesz-e ember, aki ezt a dijat megkaphatja, de annyi bizonyos, hogy ha lesz, se üigó, se angol nem lehet . . . HÍREK ocoo Jelenés az égen. Pénteken este fél kilenc óra tájon nagy fényesség támadt a teljesen tiszta égboltozaton, mely néhány másodpere múlva eltűnt, állítólag leesett, mint jókora meteorkő és nyomában óriási rengés, dübörgés támadt. !Ezt Négyökrii Vinoéné a következőképen beszélte el a mai hetivásárban: Olyan nyóe órai harangszó után löhetött az idő, mikor a Honvéd-erdő felől gyütt égy hosszúkás, borzasztó fényösség az égőn . . . (Gyütt, de gyütt ám röttenetös erővel, mindőn teremtött lelök ugy nezte ezt a csudát, hogy mindön tagjába röszketött. A gazda a lovakat vitte lé éppen a tóra, de a lovaknak is ugy borsókádzott a hátuk, mintha biborbul lőtt vóna. Aztán mög, akárki mit mond, Négyökrü Vince is nagytermészetü embör, de ugy mögröttent, akárcsak egy pöndölöa gyerök. De tuggyák kentük az embör szömefényét majd hogy el nem vötte ez a röttenetös fényösség. Eccör csak irtózatos sebösséggel gyütt lefelé az égi jel, oszt' ott esött lé körülöttünk. Nem Iehetött messzebb égy hajitásnyira a hely, ahun levágédott. Mögtunnám bátya mutatni. Oszt' ~ utána ugy röngött a föld, mintha az ég dörgött vóna. de az esupa tiszta volt, egy csöpp felhő nem volt rajta. Csak csillag, mög a tejút, — Ugyan szerelmes nagy Isten mit jelenthet ez? —- kérdi egy asszony az álmélkodók közöl. — IMitf! . . . Békét! ... Möglátják kendtök, hogy még ebbe az évbe möglösz a béke... Mögmutatba most a Szűz Mária. . . Hét év előtt, mikor az üstökösjárás volt, aszonta az apjukom: möglássa akárki, nemsokára nagy vérontás lösz a földön . . . Hát lőtt is. — Lött bizony — bólogatták rá a fejüket az asszonyok. — Most is aszonta: mögj elönt az intelöm, möglássa akárki, vége lösz ebbe az évbe a nagy vérontásnak. — Oh, csapták össze a kezöket. a Ruzsi néniók — bár adná a radnai szűz Mária. Most várjuk, még pedig bizalommal várjuk, hogy a néphit az égen való jelenésről valósággal beteljesedjék. —y. — A német külügyi államtitkár Bécsben. Bécsből jelentik: Kühlmann német külügyi államtitkár szombaton délelőtt Bécsbe érkezett. — Tisztújítás a szegedi Vöröskeresztben. A Vöröskereszt Egyesület szegedi választmánya szombaton délután 6 órakor dr. Pálfy József elnöklásévei tisztújító ülést tartott. Dr. Pálfy József közölte, hogy a jelölőbizottság megejtette a jelöléseket a tisztségekre. Ha a fölsorolt nevek ellen bárki ellenvetést tesz, szóval a választás nem lesz egyhangú, ugy hajlandó elrendelni a titkos, vagy névszerinti szavazást. Fölolvassa a névsort. E szerint társelnököknek ajánlva a jelölőbizottság özv. Worsikovszky Károlynét és Witnmer Fülöpöt, főorvosnak dr Eisenstein Jakabot, főtitkárnak Vásárhelyi Júliát, jegyzőnek Gönczy Eleket, titkárnak dr. Tóth Bélát, pénztárosnak Lendvai Sándort, ellenőrnek dr. Aigner Károlyt, társellenőrnek Mauser Rezső Sándort, gondnoknak Lovács Józsefet és ügyésznek dr. Becsev Károlyt. A választmány egyhangúlag hozzájárult a jelölésekhez. Dr. Pálfy József indítványára kimondta a választmány, hogy Rózsa Bélának, aki 15 éven át működött az egyesületnél mint pénztáros, jegyzőkönyvileg mond köszönetet. Az elnöknői tisztséget egyelőre nem fogják betölteni. Elnök ezután jelejiti, hogy Mennyei Lászlóné lemondott a választmányi tagságról. A választmánv közfelkiáltással dr. Kelemen Bélánét választotta helyébe a választmányba. Dr. Pálfv jelenti, hogy dr. Regdon Károlv fölvetette azt a gondolatot, hogy lépéseket kellene tenni a» elnökségnek az Oltványi-féle kórházalapitvány megszerzése ügyében. Az alapitváiyból aztán annak rendelkezései értelmében a Vöröskereszt létesítené a kórházat. A választmány megbízta az elnökséget az ilyen irányú tárgyalások megindításával. — Husz milliós forgalom a városi közélelmezési hivatalban. Balogh Károly pénzügyi tanácsos, a közéle'mezési hivatal vezetője elkészítette az 1917-ik év első félévének forgalmáról a nyersmérleget, amely hatalmas forgalomról tesz tanúságot. E szerint a forgalom január elsejétől június 31-ig 19,431.958 korona volt. A lisztforgalomra ebből 2,038.011 korona jut. — Az aradi újságírók sztrajkja. Aradról jelentik: Az aradü újságírók a napokban azzal a kérelemmel fordultak a kiadókhoz, hogy a háború folyamán már ötven százalékkal fölemelt fizetésüket a nagy drágaságra való tekintettel újból fölemeljék harminc százalékkal. Az ujságirók kérték azt is, hogy ezt a harminc százalékos pótlékot mint állandó jellegű fizetésemelést kapják, tehát nem drágasági pótlék gyanánt. Drágaság segély cimén egy havi felemelt fizetésüket kérték az ujságirók. Az aradi újságkiadók ezt a kérelmet elutasították, mire az ujságirók szombaton kimondották a sztrájkot. Szómba este arról értesítettek bennünket Aradról, ho-gy a lapkiadók az ujságirók követeléseit elfogadták és igv a sztrájk véget ért. — Munkabeszüntetés a liszt miatt. A Ferraia vasárugyár munkásainak 100 tagu küldöttsége szombaton a liszt-fejkvótának ha^ szomorú vagyok, Te még sohasem tetted ezt, vagy büntetni akarsz, — de akkor is: tudatnod kellene legalább azt, hogy miért? Ha igen, könyörgöm, bocsáss meg, irj azonnal és szeresd nagyon, nagyon, ugy ahogy én szeretlek: Icádat. Vince elkomolyodott egy kissé; ugy megsajnálta szegény leányt, de aztán megint csak lemondott a könyörületességről. — Hát ikell egy lány nekem is! — remegett — és kell annyi elégtétel, hogy miattam is szenvedjenek. És éppen ez a lány kell, mert a legmesszebb áll tőlem, mert a legelérhetlenebb, mert menyasszony, csak ez kárpótolhat mindazért a sok szenvedésért, amit eddig az élet okozott! Már vad volt; kegyetlen a vérengzésig. Megtalálta a vőlegény levelét is, zsebrevágta a másikkal együtt. Aztán kikereste a Mariska leveleit; ezek közül félretett egyet, hogy délntán is elmehessen hozzájuk: legyen elfogadható indoka; levelet hozott. Kilenc óra leié jöttek a lányok. Vince már mosolyogni is tudott: — Nincs levél. A vőlegény ur nagyon jól mulathat! Nem ér rá irni; éli világát. Hát persze, igy van ez fiatalembereknél; egyik sem jobb a Deákné vásznánál. Jól látta, hogy Ica belesápad szavaiba, de most már örült ennek. — Talált! — ujjongott és nagyszerűen baladok a cél felé! Boldog és büszke volt; ugy érezte, a karjait batalmsa energia feszíti, amellyel képes lenne megmozdítani a fólvilágot, szinte azt hitte, egyszerre kinőtte azt a nyomorult formát is. Tökéletesen elfelejtkezett nyomorúságáról, az átokról, ami ugy ránehezedett életére; nem tudott semmiről és nem tudott sem| mit, csak diadalt érzett, amilyenről fogalma j sem volt; részegítő, nagy-nagy diadalt, hogy | nyílegyenesen halad előre, i Három napig tartott a büszkesége. A ne' gyedik nap délelőttjén megesördült a távírógép. Hosszat sejtett, liát ő maga ült eléje, meg akarta előzni a katasztrófát. Fölvette a táviratot és elszoruló szívvel olvasta le az Icának szóló szöveget a keskeny szalagról: „Máig egy sort sem kaptam, drótválaszt, miért, vagy holnap utazom. Jancsi." Ezen a napon Vince nem kereste föl délben a lányokat. Gondolkozott: mit tegyen, hogyan háríthatja el a közelgő gonosz eseményeket? Végre elhatározta magát: délután már félkettőkor benn volt a postán. Leült a távírógép elé: „Ica kissé rosszul érzi magát, azért nem irt. Mariska." — kopogtatta ki a választ. Az ujjai remegtek; már elvesztette önbizalmát, határozottságát, — nem tudta, abból, amit most cselekszik, nem lesz-e még nagyobb baj, mint van máris? Halálos izgalmak között telt el a napja és éjjel nedvesre sirta párnáit. Szédülő fejjel ébredt, de a megpróbáltatásoknak még nem volt vége. Ismét a távírógép beszélt: „Esti vonattal érkezem. Jancsi." Vince nem látott, nem hallott. Teste remegett, arca fakó volt, mint a halál. Ezt a táviratot már nem merte elrejteni, mikor jöttek a lányok — Ica sápadt volt. kedvetlen, szomorú és a szemei alatt sötétszürke árkok sikoltoztak, — átnyújtotta szótlanul az irást. Aztán még ült egy ideig lélektelenül, öntudatlanul a rács előtt, de soká nem bírta. Azt mondta: rosszul van és hazarohant lakására. Kétségbe volt esve és amint végigvágta magát a hencseren, fölrémlett előtte, milyen zagyva és értelmetlen póz volt eddigi élete. Határozatlan, nagyzoló gesztusok, fölüle tesség, hamis érzések fölkorbácsolása és sehol semmi őszinteség, igazság, sőt most sincs, ebben a határtalan, vad, szinte erőszakos fölindulásban. iSirt. Most először életében öntudatosan, őszintén. Könnyei végigfolytak rut arcán, a csúnya ritkás szakáll-szálak között. Az egész életét elsiratta ezzel a megvonagló. szomorn sírással. De amikor az utolsó könnycsepp is kicsordult szemeiből, már a régi volt megint. — Ica! — mondta patétikusan és megtapogatta zsebében revolverét. Már kész volt a terve: agyonlövi előbb a vőlegényét, aztán önmagát. Tudta, hogy ezt a tervét keresztül is viszi és nagy-nagy sötétséget érzett, amilyen az utolsó ítél öt idején lehet. — Ez elégtétel, boss.zu lesz mindenért! — mondta elszántan és fölkerekedett. Éopen alkonyodott. Az égen kis, pirosszélü felhők úsztak és olyan békés, olyan csendes volt minden, mintha itt nem is lakhatna más ember, mint boldog, nyugodt, elégedett. Az uton még egyszer megtapogatta a zsebét: nála van-e a revolver? Nála volt. Megnyugodva ment tovább az állomás felé. A lányokat már ott találta, örömteli, boldog arccal beszélgettek. Mikor Ica meglátta, rászólt: — Jöjjön ide, Vince. Aztán: — Tudja, hogy kedvem lett volna megcsókolná magát azért a táviratért? Vince az egre nézett es 1 'm felelt. Búcsúzott az élettől, a boldogságtól, amely sohasem volt az övé egy pillanatra j