Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-31 / 202. szám

óNófa-áruló. Valamikor a Mais-téren is lármás volt az élet. >Se hossza, se vége nem. volt a tanyai ko­csiknak, melyek szép rendbea sorakoztak és mindegyiken volt egy-két sertés, malac vagy hizó, a vasár ment, mint a karikacsapás, ugy, hogyha az ember hurkára éhezett szép téli reggelen, kiment a Marstérre, megvette, lemé­rette a kukoricán nevelt jószágot és estalko­nyatra már az asztalon gőzölgött a finom „májas", „véres",, „német-hurka," meg egyéb „disznóság" és a piros karcos mellett vidá­man elíogyaszthattta sógor, koma, jóba rá t társaságában. Még nóta is keletkezett utána, a liba belesegítettek a fáradt öregek is, moso­fc iyra derbvén az arcukat, hogy lám, még ilyer: is megeshet ebben a boldog világban ... Mert- csak most tudjuk, hogy boldog világot éltünk a szeLid béke korszakában. Ma másként áll a bál. Ha hurkára éhezik az Ember, elég ha a múltra gondol és vissza­varázsolja az izét, utána a finom tepertős pogácsáét, azután megiszik egy pohár friss ár­tézivizet s elgondolja: nono, lesz még kutyára •dér, édes szellő lágy kenyér, a háborúnak is befellegzik csak egyszer s azután . .. aztán boldog világ derül ismét a magyarra. Mert 'hejh, nincs az a hosszú, aminek vége ne lenne. Ma tülekszünk egy font disznóimsért és betör­jük egymás oldalbordáját egy fél kiló avas zsírért, otthon pedig boldogan dicsekszünk el, hogy hála a jóságos Istennek van mit ennünk, ha husz koronát adtunk is érte. No de jól van ez igy. Igy tudjuk majd egykor értékelni, amig volt, nem becsültük: a magyar föld jó­ságát, szeretetét, meg a testvéri egyetértést. IMa a iMars-tér csöndes még hetivásárkor­is. A disznópiac helyét lefoglalja a rongy-piac, ami szintén agy ur lett, mióta „cédulára" élünk. A sok uraságtól levetett gúnya most gőgösen pihen a földön és egymással beszél­getvén, sok-sok érdekes történetkéket regél el. Soká hevertem a fiók aljában, mondja az egyik, már a parfüm is kiröppet belőlem, mert nem kellettem se a kisasszonynak, se a cselédnek, akinek a havibérébe akartak oda­adni, de bezzeg most ugyancsak kapós vagyok. Eljönnek értem a külvárosi kisasszonyok is, mert — ugy mondják — a boltokból kifogy­tak a testvérkéim e most ha 16 nincs, jó a szamár is... Azután a másik, egy hímzett elejü nőiing kezd kacérkodásba, ez is elmond egy nem idevaló valamit s a végén hivalkod­va suttogja a kérkedő szót: huszonnyolc koro­na az értékem!... Drágább vagyok, mint uj koromban voltam. Egyébként pedig hétköznapi csend van hetivásárkor' is a Mars-téren. Akik itt árul­nak, azok szótlanok a kevélységtől, mert a zsebjük tele van gyűrve papirospénzzel, akik ide jönnek vásárolni, azok szintén szótlanok a lehangoltságtól. mert az egynapi bérért alig kaunak valamit. A pénz értéktelen mind a két részen. IS azért mégis akad itt-ott egy-egy pará­nyi élénkség. Teszem azt, mikor megjelenik a nóta-áruló. Ez az újfajta kereskedő voltaké­peu két ember, egy legényke meg egy vány­nyadt asszony, de azért mégis egyek ők a kö­zös nyomorúságban. Észrevétlenül érkeznek a piacra, a hónuk alatt a ponyva remekei szo­rongnak, megállnak egy helyen és egyszerre csak énekelni kezdenek. A hangjuk szokatla­nul kellemes, szinte azt lehet mondani, hogy .megállítja az embert. A piac egyszerű lelkei figyelmesek lesznek a szép csengő hangra, a tekintetük az egypár cseléd felé fordul, aztán megindulnak lassan, szinte szégyellősen és mennek a nótaáruló felé, akik valóban a leg­pompásabb reklámot csinálják eképpen a por­tékájukhoz. A nótájukban benne él a. háború konyet fakasztó szomorúsága, mely most csu­dálatosképpen jól esik a sok rongyos, pénzte­len embernek. A bánatos szivet különben is könnyű megindítani a szomorú dalnak. Ugy ér zi a lélek ilyenkor magát, mintha az ő fájdaniát g búsongó nóta panaszolná el s ez is. mint a •báiií ÁÍÍ * ÁflákÉüit. köny, megkönnyíti a magában kesergő vigasz­talan lelket. Érdekes kép ez ebben a háborús beiivá­sárban. A dal az elesettekről szól. a frontok panaszait nyögi el s kinek ne lenne ma fúj dal­mas emléke a frontokról. — Hogy az a nóta. emböi"? — kérdi va­laki. — Egy korona. — Hát a másik? — Az is egy korona. •Töbet nem beszélnek a rongyos emberek, csak nyújtják a piszkos papírkoronat a sárga­képű legényke felé, aki könnyelműen zsebre gyűri azt, azután odanyújtja a szomorú „uj" nótát és tovább énekel, együtt, egyszerre a vánnyadt asszonnyal: Újszegedi kaszárnya falára. Kilenc fehér zászló lobog sorjára. Kilenc fehér zászló őszi szellő lengeti, Egy anya re tudja, fiát mire neveli. —v. ssssEaaaaaaBBBaBBaaaBaaaatiBaaaaBBaaaaBaaaaafiaaaefass Háborús tapasztalatok Szegedtől Békéscsabáig. — A Délmagyarország kiküldött munkatársától— Békéscsaba, augusztus 28. Az ember azt hinné, hogy háborúban nem lehet kényelmesen utazni. Legalább is annyi panasz hangzik el e tekintetben, hogy a közönség szinte fél vonatra ülni. csak az a csodálatos, hogy mégis állandóan tömve vmmak a vasúti kocsik. De. rátérve a do­logra, én azt tapasztaltam, hogy most sok­kai kényelmesebben lehet utazni, csakhogy érteni kell a módját. Vannak valóságos uta­zó zsenik, akik hamarosan ellesték és kiszi­matolták minden tcsinját-bi'niát a háborús közforgalomnak. Ezek soha nem élvezett nyugalommal utaznak. A fő dolog termé­szetesen az, hogy elhelyezkedjék az ember többed magával egy fülkében. A később ér­kezők a folyosón egymás hegyin-hátán sző­re: ganak . Nem is gondol senki arra, hegy. még volna hely a kupékban, igy, amig n fo­lyosón tülekedni kell egy kis talpalattnyi helyért, a kupékban levő alig néhány ember boldog megelégedéssel állapítja meg a há­borús utazás nagyszerűségét és zavartalan nyugalmát. 'Békeidőben ugyanis senki sem akart a folyosón maradni, mindenki helyet követelt a kalauztól. A kupéban levőket ál­landóan nyugtalanították a türelmetlen uta­suk és az volt a helyzet, hogv a kupékban szorongtak az emberek, az utat végtől-végig állva megtenni ismeretlen fogalom volt. Aki tehát ismeri a háborús utazásnak ezt a. lé­lektanát, nem röstelli a fáradságot és az a folyosón izzadó embertömegből utat tör ma­gának valamelyik fülkéhez: biztosan van Oit még számára is hely elég kényelme­sen. Azt is láttam, hogy élelmes emberek, ha másként nem megy, — a katonakoesiba ülnek. Az /rendesen üres. Nem esik bántó­dásuk és a tisztek részére fentartoti kocsi­ban húzódnak meg a leleményes utasok. Eb­bői is látszik, hogy egy-egy jó ötlet még a háborús közlekedés nyomorúságán is képes segíteni. Ezeket állapítottam meg azon a rövid - és részemre elég kényelmetlen — uton, amig Békéscsabára érkeztem. A tülekedés, szorongás a pályaudvaron sem hagyott cl. Mintha valami világvárosba érkeznék az ember, olyan nagy a forgalom a pályates­ten. A helyzetet súlyosbítja az. ihogy szá­mos katonavonat vesztegel állandóan. A dé­li órákban szinte tűrhetetlen .sürgés-forgás van 3 békéscsabai állomáson, ahol a menet­rend szerint órák hosszat kell várni, amig az ember folytathatja az útját. Az utasok természetesen egy kis pihenőre szeretnének betérni a váróterembe, vagy az étterembe, No csak tessék. A váróterem olvan kicsi, Szeged, -1617. augusztus hogy észre sem lehet venni, talán le is f la'ták katonai irodának, az étteremben pe­dig, tessék elhinni, ember-ember hátán to­long a déli órákban, hogy a fáradt utas in­kább visszamenekül a vonatra. Nekem volt elég időm várni, amig az étterembe be lehet jutni. Nagvsokára helyet kaptam. Igen Ízletesen és elég olcsón le­het étkezni, kenyérjegy nem kell. aini he­lyes is, legalább a vasúti vendéglőnek le­gyen meg ez a privilégiuma. A háborús mi­zériák természeteseit itt sem hagyják cser­ben a /közönséget. Jeget alig lehet kapná az ártézi viz élvezhetetlenül meleg. Gyü­mölcs van elég bőven, csak dinnyéihez jut­hatni nehezen. A pályaudvar forgalmából következtet­ve élénk, nagy városi életet remélhetni Bé­késcsabától. Pedig a város maga a megtes­tesült unalom. A városi élet lüktetése, ele­vensége és mozgalmassága teljesen hiány­zik az utcákról. A vasútról motoros közle­kedik a községbe, az ember szinte szeretne visszafordulni. Elmaradottság és kulturát­lanság 'levegője csapja .meg .az embert. Az ép:ikerésben. az utcák elrendezésében sem­mi esztétika. A motorosból kiszállva körülnéztem egy ke\eset. Elsősorban n színház épülete tűnt fel. A homlokzatán olvasható: A közműve­lődésnek. Most mozialőadásokat tartanak benne. Benéztem, egy hátborzongató tnoki­dráma pergett le a filmen. A színház kevés közönséget fogad be, de barátságos hajléka lehet a színészetnek. Gőzfürdője Békéscsabának nincs, de a helye megvan. A háború előtt ugyanis le­döntötték a régi fürdőt, .hogy egy modern berendezésűt épitseuek föl. de a háború miatt az épitkezést elkezdeni nem lehetett. Igy imcst a közönség fürdő nélkül van. ami nem nagy veszteség, mert a iszénlhiánv nyalt valószínűleg ugy sem lehetne most üzem­ben tartani, hiszen Szegednek is van gőzfür­dője és még sincs. Kellemetlenebb azonban, hogy a folyóban való fürdés is igen bajos Békéscsabán, mert az effajta fürdőt is le­bontották, Ezt azután nem sikerült hitelesen megtudnom, hogy miért. Vízvezetéke a köz­ségnek szintén nincs. A háború után nagy városfejlesztési programul vár Békéscsabá­ra, amelynek derék népe megérdemelné, hogy a kultúra áldásaiból bővebben legyen része. d. d, »*u>BBg»mMBasBK8mM»«MaiaBaMMaiMHaBeas«»'e<i Leégett az ochtai lőszergyár. Haparanda, augusztus 30. Péntek dél­után négy órakor a Pétervár közelében levő ochtai lőszergyár rakétaosztálvában tüz liíött ki. A tüz pillanatok alatt hatalmas ka­tasztrófává növekedett: a lángok elhara­póztak, hatvan méter magasan lobogtak, elpusztították a gyárépületet és felgyújtot­ták a raktárban felhalmozott 45.000 láda rakétát, amely készen becsomagolva várta, hogy a frontra küldjék. A rakéták felrobban­tak, még pedig olyan rettenetes erővel, hogy a gyárépület elpusztult tetőiének ré­szeit és az égő rakétákat elvetették egész 'Pétervárig, amelynek utcái fölött kísérte­tiesen repültek az égő rakéták. Az orosz fő­város lakossága erre a borzalmas látványra megijedt s a menekülő emberek között pánik támadt. A péíerváriak otthagyták lakásai­kat, mire a gonosztevők az üres lakásokat fosztogatni kezdték. Csak a kivezényelt katonaság .állította helyre a rendet. A lőszergyár ezalatt tovább égett: a lángtenger Iházról-házra terjedt. Egy nagy kátránypapirgyár és több óriási faraktár elpusztult. A kár több millió rubelt tesz ki. Egy tűzoltó meghalt, sok ember megsebe­sült. A Ruszkoje Volja szerint ez a tűzvész a legnagyobb volt, amely valaha Pétervá­rott pusztított. A péterváriak még késő éj­szaka is égő rakétákat láttak röpködni fővár ós utcáin,

Next

/
Thumbnails
Contents