Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-29 / 200. szám

fezeged, 1917. augusztus 18. DÉLMAGY ABOBS&M ^ . ^ 3 Keresünk megvételre használt, de jókarban levő 2.50 m. csticshosszuságban, 28 cm. csúcsmagasságban. Szegedi Kenderfonégyár r.-i. — Iskola! értesítések. A szegedi állami felső kereskedelmi iskolában a javiitó és pótló vizsgálatokat augusztus 30. és 31. napján dél­előtt 8—12 óra között tartjuk meg. x\ tanulók folytatólagos felvétele és-a felvett tanulók be­írása szepember 1., 2. és 3. napján délelőtt 9—12 óra között eszközöltetik a Madáeh-u. 20. sz. a. lévő polgári iskola épületében. A már felvett tanulók szeptember 3-án déli 12 óráig kötelesek jelentkezni. A rendes tanítás szep­tember 4-én reggel 8 órakor veszi kezdetét. Az őszi gazdasági munkálatokra a tanulók 3 hetii szabadságot nyerhetnek, de elfoglaltságukat előre bejelenteni és azt utólag községi hatósá­gi bizonyítvánnyal igazolni tartoznak. Az igazgatóság. — A szegedi állami felső leány­iskolában és leánygimnáziumban folyó bó 30­án és 31-én lesznek a külömböző (javító, pótló, felvételi) vizsgálatok, szeptember 1-én. 3-án és 4-én a délelőtti órákban pedig a beiratások. Igazgatóság. — A szegedi állami főgimnázium vizsgálatainak sorrendje: Javító vizsgálat aug 30-án reggel 8 órakor I—TV. osztály; d. u. 3 órakor V—VIII. osztály; pótvizsgálat ugyan­azon napon reggel 8 órakor; felvételi és ma­gánvizsgálat aug. 31-én reggel 8 órakor; a vizsgálatokat az állami főreáliskola I. emele­tén tartjuk. Tanulók felvétele: szept. 1-én, 3­ikán, 4-ifcén és 5-ikén d. e. 8—12-ig és d. u. 3—5-ig ugyanott: szeptember 6-ikán Veni Sannte, a tanév megnyitása; szept, 7-ikén kez­dődik a rendes előadás. Dr. Kárpáti Károly, igazgató. — A III. kerületi Margit-utcai álla­mi polgári leányiskolában az 1917—18. tanév­re a beiratássok a következő sorrendben tör­ténnek: Szeptember 1-én az I. oszt.-ba, 3-án a II.. 4 én a III. és 5-én a IV. osztályokba min­dennap délelőtt 8—1 óráig. Javító- és pótvazs­gálatok aftgusztus 31-én délelőtt 9 órakor, kü­lönböző vizsgálatok szept, 1-én és 3-án délután 3 órakor tartatnak. Az igazgatóság. — Ha sztrájkolnak a városatyák. A sztráj­kok történetében egészen furcsa, sztrájkot pro­dukál most Szabadka. A törvényhatósági bi­zottság gazé.i-tagjai sztrájkolnak. Nem vesz­nek részt a közügyek intézésében, nem járnak törvényhatósági s egyéb bizottsági ülésekre, nem szavaznak. Az oka pedig e különös sztráj­koknak az, hogy kevés a buza . . . Azaz ke­veslik azt a búzamennyiséget, amit a kormány rendelet értelmében vissza lehet tartamok, Ugy gondolkoznak tehát, hogy ha a kormány nem ad nekik elegendő buzát, ők sem adnak a kormánynak bizalmat, de nem adnak bizal­matlanságot sem, egyszerűen nem foglalkoz­nak közdolgokkal. A sztrájkot tegnap a rend­kivüli közgyűlésen néhány gazda bejelentette dr. Bíró Károly polgármesternek, aki sajná­lattal vett tudomást a sztrájkmozgalomról de azt is kijelentette, hogy a buza és a lisztada­gokat nem ő szabja meg, hanem a kormány­rendelet, amin ezen ő sem változtathat, Sza­badkaiak véleménye szerint a város a sztrájk­ból nagy hasznot húzhatna. A sztrájk ideje alatt ugyanis meg lehetne csinálni, ami eddig nem sikerült, a vízvezetéket, csatornázást, szán házat, tisztviselői fizetésrendezést, egészség­ügyi intézményeket. Jellemző ez a vélemény a sztrájkotokra, akiket — megint szabadkaiak szerint, egy irnokválasztással be lehetne csal­ni a közgyűlésbe. — Rózsalevelekből dohány. Lapunk egy barátja arról értesít bennünket, hogy egy aus­triaü nagy városban a virágárusnál feltűnt neki, hogy a legkisebb elhervadt rózsalevelet is olyan féltett gondossággal szedik össze és egy dobozban ugy őrzik, mintha kincs volna külön-külön minden rózsalevél. Ezen nálunk jesen értéktelen elhervadt rózsalevelek itteni gondos gyűjtésének pedig az az oka hogy a leveleket napon megszárítják és aztán dohány nyal összekeverve, nemcsak megszaporítja az itt is szűken lévő dohányt, de azt lényegesen illatosabbá is teszi. Lehet, hogy szolgálatot teszünk olvasó közönségünknek, amidőn a do­hány<szaporitá» ezt a módját is megismer­tetjük. — A katonaság1 nem adja át az iskolákat. Szeged tanácsa hétfőn táviratban jelentette a honvédelmi miniszternek és a temesvári had­bestparanesnokságnak, hogy a katonaság még mindig nem kezdte meg az iskolák tatarozá­sát, holott az iskolák már régen ki vannak ürítve. A tanács aggódik, hogy ha az iskolák átadása ilyen tempóban fog haladni, a taní­tást az idén egyik iskolában sem kezdhetik meg. — Tizennyolc korona egy kiló nullásliszt Nem akarjuk az agyonsanyargatott közönsé­get vigasztalni, de mégis érdekesnek tartjuk a megörökítésre, hogy olyan országrész, vagy mondjuk birodalomrész is van, ahol 18 koronát adtak egy kiló nullás lisztért. Egy trieszti ke­reskedő mondta el lapunk tudósítójának, hogy a szabadságról az olasz frontra vissza­térő katonák boldogítják őket .ilyen 18 koronás liszttel és ami keveset hoznak, mindnek akad vevője ilyen árban is. Ugyanez a trieszti ke­reskedő adott 5 kiló magyar babért 1 kiló fi­nom szemes kávét. Triesztben egyébként — a nyilvánosság kizárásával — cl lehet adni 1 kiló finom szemes kávét száz koronáért és í káló rizst 36 koronáért, Szolgáljon azonban ne­ktik itthon vigasztalásul és — ha kell — bá- ( toritásul, hogy ezen trieszti kereskedő vélemé­nye szerint Trieszt ugy meg van katonailag védve, hogy az olaszok oda soha be nem. tör­hetnek. Hogy 'Görzpt meg bírták kaoaritani, annak — az ő véleménye szerint — az az oka, hogy akkor hirtelen sok ágyút és legénységet vittek a bukovinai frontra és ezt az olaszok valahogy megtudták és felhasználták az al­kalmat. — Megérkeztek. Legújabb őszi és téli nőL és leány kabátok, köpenyegek szövet, posztó, bársony, plüss és perzsia kelméből, szőrme­kábátok, bundák, blúzok, aljak stb, Mér­tékszerinti rendelések és legolcsóbb árban. Reményiné divatháza, Szeged, főposta mellett. — A gyilkos katonaszökevény. Budapest­ről jelentik: Tóth Mihály szökevény katonát az aradi rendőrség, mint ismeretes, letartóz­tatta, mert a rendőrségen azt vallotta, hogy gyilkosságot követett el. A budapesti rendőr­ség most megállapította, hogy Tóth néhány hónappal ezelőtt a budapesti honvédkerixleti fogházban, ahová mint katonaszökevényt zár­ták, az egyik börtönőrt lelőtte és megszökött sr*r,* KeHiíiw mesések, mer! a szakműhelyében javított író­gépek tényleg mesések. Írógépszalag szénpapir stb. uj és hazsnált Írógépek állandóan raktáron tartatnak SZEGED, Széchenyi-tér 8, Telefon. 363. sz a fogházból. A. gyilkos betörő az egész ország­ban csatangolt, mig Aradon letartóztatták. — Piaci árdrágítók. Két nagy aki asszony: Kicui Istvánné és Szucsigán Istvánná a maxi­mális árnál drágábban árusította a vajat. Dr. Temesváry Géza, kihágási biró 3—3 napi elzá­rásra és 20—20 korona pénzbüntetésre Ítélte a két árdrágító asszonyt. Papái Antal suly helyett szemmértékre árusította a. dinnyét, amiért a kihágási biró nyolcvan korona pénz­büntetésre Ítélte. Bácz Tstvánné az artézi víz­zel felhígított tejet a maximális árnál drágáb­ban adta el, a két kihágásért nyolcnapi elzá­rást és kétszer ötven korona pénzbüntetést ka­pott. — A Renlow-cirkusz Szegeden. Az orszá­gosan ismert Renlow-cirkusz ma megkezdi előadásait Szegeden. A kitűnően igazgatott cirkusz elsőrangú mutatványait ismerjük, mert pár évvel ezelőtt már tartott Szegeden előadásokat s látogatottsága olyan nagy volt, hogy itt tartózkodását meg kellett hosszabbí­tania. A cirkuszt ajánljuk a közönség figyel­mébe. Vasárnap 2 előadást tart. Hogy a cir­kusz pénztáránál a nagy tolongást elkerüljék, a jegyek szerdától egész napon át válthatók Pető tőzsdéjében. POLITIKA; HÍREK. — Budapesti tudósítónk telefonjelentése. —• (Wekerle bécsi tanácskozásai.) We­kerle miniszterelnök ma reggel gépkocsin a király tartózkodási helyére' ment és hosz­szabb 'magánkihallgatáson jelent meg. A miniszterelnök jelentést tett folyó kormány­zati ügyekről és többrendbeli javaslatot terjesztett a király elé. A király ezután megeskette gróf Hadik Jánost. Hadik az eskütétel után a királynál kihallgatáson jelent rneg. Wekerle visszatérve Bécsből tanácskozott a közös miniszterekkel és az osztrák miniszterelnökkel. Később részt­vett a külügyminisztériumban tartott érte­kezleten, amely értekezletet holnap folytat­iák és igy a miniszterelnök előreláthatólag csak szerdán utazik haza. A Magyar Tudósító jelenti Bécsből: Hadik eskütétele után a király magánki­hallgiatáson fogadta gróf Szécsenv Gyula főlovászmester!, Hadik Jánost és Wekerle miniszterelnököt. Délután a király újbóli kihallgatáson fogadta Wekertet. A minisz­terelnök a délutáni kihallgatáson folyó ügyekről tett részletes előterjesztést a ki­rálynak. aki kegyesen meghallgatta a mi­niszterelnök előterjesztéseit. Délután há­romnegyedhatkor érkezett vissza Wekerle Bécsbe. Egyenesen >a külügyminisztérium­ba hajtatott, ahol megbeszélést folytatott Czerninnel. Este a magyar házban Szurmay és gróf Zichy Aladár miniszterek és Popo­vics Sándor bankkormányzó látogatását fogadta. Hadik éjjel hazautazott. (Gratz Gusztáv visszatér a külügy­minisztériumba.) Dr. Gratz Gusztáv pénz­ügyminiszter szeptemberben tényleg visz­szatér a külügyminisztériumba 'és szeptem­ber végén Wekerle fogja átvenni a pénz­ügyi tárcát. r-sasBavxBGsaKmcsaBRBaaaBsaaBBSUSBBaaBaaBBaasassasBK Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Vársav C. aa>ii(aiMi»miHUMmiiliunuiHii»uuu» A Bélraagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81.

Next

/
Thumbnails
Contents