Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-26 / 198. szám

0 fMT&f AH Y ABÖBSKAG. Szeged, 1,917. augusztus 26. gát a megáradt folyóba, gázolva, úszva, egy­jínásba kapaszkodva törtet át. ellenséges pergő­ttizben a (túloldalra és csapott le az ellenségre. 'Az irtózatos lendiilletü támadásnak minden 'igyekezete dacára sem állhatott elieu az orosz, ágyuk, fegyverek, halottak és foglyok hátra­hagyásával, vad futásban keresett menekvést. •Innen kezdve már gyorsan követték egymást •az események, most már Csernovieért folyt a játék. Szorosan a hátráló oroszok mögött, iniut egy mozgó ércfal nyomták tánnadó hadoszlo­•pain.k maguk^előtt a hátráló orosz vonalat Bukovina fővárosa felé. A kétségbeesett el­szántsággal és minden dicséretet megérdemlő módon védelmező oroszok azonban mégegyszer megkísérelték, hogy feltartóztassák .a győze­delmes áradatot és az összas rendelkezésükre álló tartalékok bevonásával Ko-mafúesti üStjo­bodziánál döntő mérkőzést provokáltak Gser­n ov it z ,bi rtokáért. A békéscsabai százegyedik gyalogezred, ugyanaz, amely Brussztlov tavalyi offenzivá­jánál Magyarország kapuját, a Tatár-szorost védte meg a beözönleni készülő orosz tömegek ellen és tartotta azt tizenhárom hónapon ke­resztül, ezek az alföldi fiuk, akik csak az imént vívták ki a csere,moszi diadalt, kapták ezúttal is a parancsot, hogy áttörve -az orosz vonalat, szabaddá tegyék az utat Csernovieba. Augusz­tus másodikán volt a komaresti-i ütközet és őfelsége a király, József .főherceg, meg a vezér­kari jelentés után megköszönheti a békési és csongrádmegyei legényeknek Csernovitz fel­szabadítását az a bukovinai reicli.srath-k ép vi­selő is, akii esak legutóbb keveselte az osztrák képviselőházban az eddig kiontott magyar vért. A koanaresti-i győzelem után néhány órá­val járőreink megjelentek Csernovitzban, aho­vá másnap bevonult diadalmas hadvezérünk: József főherceg, majd őfelsége is. Az ünnepé­lyes külsőségekből nekünk már kevés rósz ju­tott. megvert ellenséget még átt kellett vetni a román határon. Azóta már ez is megtörtént és ma légvonalban 130 kilométernyire a so­káig védett hazai határtól, tul a két felszaba­dított osztrák tartományon is, ellenséges or­szág földjén állunk. Néhány szót még a forradalmi hadsereg katonáiról. Tagadhatatlanul akadtak egyes kötelékek, amelyek bámulatos hősiességgel Ihar coliak, nem kis mértékiben ejtve csodálatba bennünket, akiknek sokszoros tapasztalatból kialakult ítélete nem nagy véleménnyel volt az orosz katona állóképességéről. Egyedül ezen kevésszámú ezredek önfeláldozásának kö­szönhető, hogy az orosz hadsereg, amelynek túlnyomó zöme ina már fegyelmezetlen, fel­bomlott csöcselékihad csupán, ezuttal még el­kerülhette a. végleges összeroppanást. Tiszt­jeik vörösesikos nadrágot és hársonysapkát, ők maguk halálfejes jelvényt kaptak megkü­lönböztetésül és életreihalálra hűséget esküd­tek a „szabadság háborújának." Hogy ennek a háborúnak mi köze van az ő szabadságukhoz, vagy a befejezésének az ismét való elnyomatá­sukhoz — ők tudják. Mi csak .azt állapítottuk meg csalhatatlanul, hogy ez a maroknyi fana­tizált sereg feltétlenül kiváló tisztjeivel egye­temben a háborúihoz — egyedül a. háborúért ragaszkodik. A hajdani pogromok, lokális for­radalmak hősei ők, régi kedvtelésük, megszo­kott sportjuk a vérengzés, most eleműikben vannak és féltik a békét, amely kiütné kezük­ből öldöklő szerszámaikat. Szó sincs róla, hogy valamennyien forradalompártiak lennének, igen sokan ma is nyíltan sóvárogják vissza a régi rendszert és a Kuty-i templomban az ottani helyőrség tábori papja az istentisztele­teket az utolsó napig a minden oroszok cár­jóért való könyörgéssel kezdte .meg. •A sok százezer muzsiknak korlátolt befo­gadóképességű agya pedig bambán és minden megértés nélkül áll szeszélyes politikai életük forgatagában, ők — Iha arra kerül a sor — rendíthetetlen nyugalommal adják meg ma is magukat; nekiünk pedig az egész orosz for­radalomból —• egyelőre — mégis csak ez a leg­fontosabb! Mutter Károly. Kezdődik a színház. (Saját tudósítónktól.) A szinügyi bizott­ság szombaton délután ülést tartott. Dr. •Gaál Endre elnökölt, aki fölkérte Aimássy Endrét, terjessze elő uj társulatának névso­rát. Aimássy bejelentette, hogy az uj szin­iházi szezont szeptember elsején kezdi meg. Előterjesztette előbb a társulat nőtagjainak névsorát, amely a kővetkező; Uér.v Rózsi operett-szubrett. Hubert Janka drámai éne­kesnő, Szepesy Aranka opera-koloratur, Kímvsi Eill a eperett-szubreít. Makai ÍBerta operett-szubrett, .Kertész Sári opera- és operett-énekesnő. Gömöry Vilma 'hősnő. Vajda Ilonka szende és naiva. Zikő Ilona társalgási színésznő. Hantos Irina nai­va, Gróf Erzsi drámai szende, Uty Gizella anyaszihésznő, Cserényi Adél komika. Já­szai Böske .sugónő és 18 kardalosnő. Wimme.r Fülöp az iránt érdeklődik, hol voltak eddig szerződtetve az u.i nőtagok. Ai­mássy közli, hogy Szepesi Aranka a zürichi qpera énekesnője volt, Makai Berta Po­zsonyból jött, Kertész Sári most végezte az iskolát, Vajda Ilonka a miskolci színház, az­előtt pedig a Vigszinház naiváia volt. A bi­zottság ezeket a bejelentéseket tudomásul vette, ami után Aimássy .Endre a férfi tagok névsorát olvasta föl. lEz .a kövtkeaö: Ai­mássy Endre igazgató és jeilemszinész, Izsó Miklós főrendező és művezető Kerner Jenő karmester, Körmendy Kálmán hőssze­relmes, Szeghő Endre hősapa- és jeilemszi­nész, László Tivadar szerelmes színész. Kertész Endre vígjátéki apa- és szalonkomi­kus, Hunsányi Miklós intrikus, Dózsa Jenő drámai-apa és jeilemszinész. Ocshav Kornél opera és operett-tenor, Gáthy Kálmán ope­ra és népszínmű bariton. Sugár Gvula éne­kes bonvivan't, Salymcísi Sándor büffó komi­kus, Matány Antal naturburs és táncosko­iníikus. Szilágyi Aladár hass-buffó. Rogoz Imre színész, Fekete Béla jellemkomikus. Szabó Károly titkár. SA szerződtetett tagok mondta az igazgató — a vidék legiobbl színészi erői. Izsó Miklós, akit ,a szerződés értelmében csak rendezőnek szerződtetett, maga is egyik legjobb magvar színész és rendező. Dózsa Jenő, Gáthy Kálmán, Ker­tész Endre, mind kiváló erősségei a vidéki színészetnek. Balogh Károly azt kérdi, hogv vájjon a szerződésben kikötött létszám megvan-e? •Be van-e töltve ugy minden szerepkör, (hogy 'miivészi szempontból bármiiven Ifajta elő­adást végigjátszihatnak? Különösen az olyan előadásokat gondolja, amelyekre az igazga­tó kötelezve van. Aimássy Endre: Sehol "sincs vidéken1 ilyen nagy társulat. Balogh Károly: Nem azt kérdeztem. Aimássy Endre: Minden szerepkör tel­jesen be van töltve. Balogh Károly az igazgató kijelentését jegyzőkönyvbe kívánja foglaltatni. Wimmer Fülöp azt kívánja, mondja ki a bizottság, hogy a háború ideje alatt a 'szerződéssel szemben — a rendező is játsz­hason. Aimássy közli, hogv Izsó Miklóst ugy szerződtette, hogy ha játszania keli, külön fizeti. Nagy színész, akit ha egyszer játszik, a közönség fog követelni. Egyébként nem gondol a játszatására, esak végső eset­ben. Dr. BaRtssa Ármin szintén ilven szin­ügyi-bizottsági határozatot kiván. Háború­ban kevés a színész, nem lehet a rendezőt csak ugy félretenni. Almássv Eridire hosz­szan magyarázza, hogy Izsó miiven nagy színész. Végűi kéri, ntartídjoji vsak a bizott­ság a szerződés mellett, mert nem játszatja úgysem a rendezőjét. Dr. Gaál Endre: Arról van szó. hogy tavaly ilyen határozat nélkül játszott a ren­dező. Most tehát határozatot asarnak erre nézve is. Aimássy Endre közli ezuán. hegy 16 'férfi kardalost tartozna szerződtetni, de ed­dig csak nyolcat tudott. De ezekből is be­hívtak már négyet. Az a helyzet, hogv kar­dal ost egyáltalán lehetetlen (kapni. A fővá­rosi színházaknak nincs kardalosuk. A bi­zottság a bejelentést tud-omásul vette, an­nak a jogának fentar fásával. hogv hiányok 'észlelése esetén, fölszólítsa az igazgatót azok pótlására. Dr. Gaál Endre ezután közli, hogy .a színházi dohányzó ügyét inast már okvet­lenül diiiőre kell juttatni. A bizottság figyel­terébe ajánlja a tanácsnak, hogv a cukrász­dái helyiségeket és a harmadik emeleten, a ruhatár előtti helyiségeket kis fáradsággal és költséggel át lehet alakítani dohányzók­ká. Elhatározta még a bizottság, hogy az idén sem állítja be a reklámífiiggönvt s hogy a városi alkalmazottaknak nein ad iegyked­vezményt. Az ülés ezzel véget ért. Szeptember elsején, szombaton kezdi meg a színtársulat a szezon előadásait. Az évadnyitó előadás alkalmával az ismert énekes 'játék: a Három a kislány kerül szín­re. Vasárnap délután: A magyar nábob, es­te: A csárdáskirálynő szerepel a iátékren­•den. egyhangúlag a poder és krém mellett nyilatkozik meg, mert e két szer a női szépség egyedüli biztosítéka. Próbadoboz kor. 1.— Nagy doboz n 2.50 Mlneünüií Kaphatni y. - »» * N. é. úrhölgyeket és vevői­ig, FÍI? '111PS inet tisztelettel kérem, hogy munkaerő hiányában őszi és téli dolgaikat lehetőleg mielőbb rendeljék meg, ezáltal a hosszadalmas várakozások némileg kikerülhetők lesznek- Divattermemben választékos ízléses és szolid árak mellett készülnek kosztümök, utazó- és sport-ruhák, szőrme kabátok stb. Tisztelettel Zsolna 4 István, divatterem tulajdonos, Szeged, Széchenyl-tér 9. sz. (Korzó-mozi ház.) Telefon 15-01. Telefon 15—01.

Next

/
Thumbnails
Contents