Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-24 / 196. szám

fezeged, 1917. augusztus 18. DÉLMAGY ABOBS&M ^ . ^ 3 Vilmos császár beszéde a Uaodriai csapatok előtt. — Angiiát le keli verni. -Berlin, augusztus 23. A Wolff-ügynökség-nek jelentik a nagy főhadiszállásról augusztus 22-ről: Ünnepnapjuk volt ma a flandriai fronton küzdő derék harcosainknak, őfelsége a császár eljött hozzájuk, hogv tolmácsolja a haza köszönetét. Napsugaras időben állt meg a császár vonata egy kis flandriai helység állomásán, ahol Rupprecht trónörökös, valamint nagyszámú tiszt jelent meg fogadtatására. Szilárd bizalom sugárzott a császár szeméből, amikor a vezérek kezét megszorította és_ a díszszázad előtt ellépett. A főparancsnok röviden vázolta a helyzetet a császárnak, mire őfelsége és kisérete arra a helyre utazott, ahol megjelentek azoknak a csapatrészeknek a küldöttei, amelyek az angol támadások visszaverésében dicsőséges részt vettek. Zeneszó mellett lépett el a császár a négyszöget alkotó front előtt, ismételten megállott, hogy a különösen kitűnt tisztek kel és közkatonákkal kezet szorítson és nekik elismerő szavakat mondjon. Melegen üdvözölte a harci repülőket is. akik báró Rlchthofen százados vezetésével jelentek meg. A császár ezután a négyszög közepére lépett és hangos szóval a következőket mondotta: — Táviratban már a nagy főhadiszállásról köszönetemet és elismerésemet fejeztem ki mindazoknak a csapatoknak, a melyek oly derekasan, oly vitézül és oly győzelmesen harcoltak flandriai földön a hatalmas ellenség ellen. De benső szükségét éreztem annak, hogy szemtől-szembe álljak veletek és igy fejezzem ki köszönetemet és teljes elismerésemet minden egyes embernek azért a hősies vitézségért, amelyet minden német törzsből való csapatok a mult hét súlyos harcaiban tanúsítottak, ^ „js.i.^.jjui^i, A keleti fronton levő bajtársaitok,, a kiknél legutóbb időztem, üdvözletet és köszönetei küldenek nektek. A sikerek, a melyeket odaát kivívtak, csak ugyr voltak lehetségesek, hogy itt egy vasszilárd fal állott, amelyen szétloccsant az ellenség rohama. Főlgg a tengérészcsapatoknak fejezem ki különös örömteljes köszönetemet a bravúros rohamért, amellyel északon oly vitézül végeztek az ellenséggel. Hála e szép munkának, az angol támadás erejét már elejétől fogva jórészt elvettük, ami bizonyítja azt, hogy a német gyalogság minden pillanaiot fel tud használni, hogy saját offenzivájával diktáljon az ellenségnek. á^amM őfelsége a flandriai fronton lefolyt súlyos harcokra és a német világfelfogásnak az angol-franciával szemben való erkölcsi komolyságára mutatott rá, maid igy folytatta: • k ... .li. ! C, — Hogy Isten akarata mikor adja nekünk a győzelmet, tőle függ. Kemény próbára tette népünket és hadseregünket, most kell megállanunk a vizsgát. A régi német istenfélelemmel akarjuk megmutatni, hogy mit tudunk. Minél nagyobb és hatalmasabb a feladat, annál szivesebben látunk hozzá. Küzdünk és ütünk addig, amig az ellenség meg nem elégeli. Ezekben a harcokban minden német törzs felismerte, ki a mozgatója ennek a háborúnak és ki a fő ellenség: Anglia. Mindenki tudja, hogy Anglia a mi leggyülölködőbb ellenségünk, amely szétfreccsenti Németország elleni gyűlöletét az egész világba és újra meg újra gyűlölettel és harci kedvvel tölti el szövetségeseit. Otthon is mindenki tudja, amit mi még sokkal jobban tudunk: Anglia az az ellenség, amelyet főként le kell verni, ha még oly nehéz lesz is. — Hozzátartozóitok, akik szintén súlyos áldozatokat hoztak ottihon, általam mondanak köszönetet nektek. Mögötteteki állanak, a ti védelmetek alatt és szintúgy mögöttetek áll egy munkáshadsereg, a mely minden idegszálát megfeszíti, hogy megteremtse azt. ami szükséges saját életünkhöz és a ti harcotokhoz. Súlyos harc ez! Ha Anglia büszke a szívósságára, a melyre legyőzhetetlenségét épiti, ti meg fogjátok mutatni, hogy ti épp oly jól, sőt még jobban értetek ehhez. Mert a harc jutalma maga a német nép, az élet szabadsága, az otthon szabadsága. Isten segítségével győzelmesen végigküzdjiik a harcot. „Ezután a hadseregfőparancsnok a csapatok köszönetét tolmácsolta a legfőbb hadúrnak és egyúttal ő is kifejezte a háború, győzelmes befejezésébe vetett rendithetetlen bizalmát. Beszéde végén hurrá-kiáltással üdvözölte a császárt, amit a csapatok lelkesen megismételtek. Délután a flandriai tengerpart közelében a császár azoknak a csapatoknak a kiküldötteit tekintette meg, akik megvédték a tengerpartot az ellenség támadása ellen. Ezek között tengerészek is voltak. A tengerészek mellett, akik-ezen a vidéken a lövészárokban teljesítenek szolgálatot, ott állottak a tengeralattjárók legénységének kiküldöttei is. A császár mindnyájukat az elismerés szívélyes és meleg szavaival köszöntötte és annak a reményének adott kifejezést, hogy a hadsereg és a flotta közös munkájának sikerülni fog nem sok idő múlva legszívósabb ellenfelünket, Angliát is leverni. A kitüntetések kiosztása után a csapatok elvonultak a császár előtt és ezzel a szemle be fejeződött. (Magyar Távirati Iroda.) A románok Aloldva inváziójátói félnek, Genf, augusztus 23, A párisi Tempsnak az orosz főhadiszálláson levő tudósítója beszélgetést folytatott Antonescu volt rohián pénzügyminiszterrel, aki a többi között a következőket mondotta: — Bár remélem, hogy Moldvát és Besszarábiát még megmenthetjük, az ellenséges invázió veszedelme mégis igen nagy. A francia4 angol és olasz vezérkarnak kellene (valamit, tenni, hogy a legnagyobb veszedelmet elhárítsa rólunk. Ha az ellenség* meghódítaná Besszarábiát, akkor ennek kiszámithatatlan lenne a következménye. —Románia köriil (volna ivévé és rengeteg segitőforrásunk az ellenség prédájává lenne. /Hogy a katasztrófát elkerüljük, a szövetségeseknek igénybe kellene venniök Japán és Amerika segítségét, sőt csatasorba kellene' állitaniok a cseh és román foglyokat is: HÍREK ocoo — Téved barátom — mondta a zászlós, aki kiválóan kedves és jómodora és megbízható férfi volt, — téved, mert nem ugy történt. A kezdeményező fél én voltam és ha kivánesi rá, elmondom az egész történetet. — (Hogy nem kivánósi? Maga nekem beszélhet barátom; én, aki Breszt-Eito vszk alatt álltam és hallottam, mikor a cár a békéről tárgyalt Vilmossal; én, aki tizenöt vitézségi érmet és husz ordót szerezhettem volna; én, aki — ha akarnám — ezredes lehetnék Szent Mihály regimentjében, nem fogom hagyni egy ilyen nimolistától terrorizáltatni magamat, mint amilyennek kegyed méltóztatik lenni. — Tehát; igen. Az ezredünk akkor a lengyel hómezők sarát tapodta és mi: (halvány pírral sápadó orcáinkon) szedegettük a liliomokat, melyek a hatalmas várúr kertjében termettek, szőke leányok léptei nyomán. Általában meg voltunk elégedve; a lengyel lányok csókja — ha nem is olyan édes, mint a mi nőinké — forró, hogy szinte perzselés az ölelésük: mint az izzó acél. — Én -Pd]inát- szerettem, de ugy, hogy a szivem 20 évet fiatalodott a fölcsapódó szerelmi lángnyelvektől. Ugy éreztem magam, mint 10 éves korómban, mikor a Korzó-kávéház billiórdgolyój és a telt női keblek és vállak közölt vontam szerényen és diszkréten párhuzamot. Vagy ugy, mini az utásznapon éreztem magam Újszegeden. Szóval: nagyon szerettein és mintha Polina is húzott volna hozzám. Én legalább azt hittem és balga reménynyel, Már szinte láttam a szobámban, pedig az nehéz volt, mert ott éppen nem volt szobám s az Ö apja várúr volt és az arkangyalok regimentjébe helyeztetett volna, ha megtudja, hogy —- Nagyon szerttem Polinat és mintha ö is húzott volna hozzám... az arca szinte be* iekékiilt a pirulásba, amikor meglátott. De én szerettem és italán nem csalódom, ha azt hiszem, hogy ő is,., ő is szeretett. Mert szeretni tudott, — ezt a főhadnagytól hallottam, aki tiszti szavára állította, hogy igy még senki sem szerette. De ez a lengyel hómezőkön volt, nyáron és amikor én jöttem, egyenesen Szeged falai alól, tavasz volt; tavasz... tavasz! ,.. balzsamos, hullámos, lágy, mint a szőke Tisza vize ódahaza .., —- Tavasz! Van-e ennél szebb és ragyogóbb? Vagy Polinánál? Vagy a kettőnél együtt? Akiket ma is szeretek s akik. ha nem csalódom... de mit ül és bámul itt maga vizenyős, borjuezemeivel? És hogy meri kiszedni belőlem a titkaimat, amelyek szentek? Fogjanak meg, mert megölöm magát, nyomorult emberkinzó állati Fogjanak meg! Megfogják. Az én kezeimből pedig e pillanatban kiütik a tollat. Félnek, hogy befejezem a történetet, — A király az Isonzó-fronton. Bécsbői jelentik; Károly király augusztus 21-én az Isonzo-frontra utazott, ahol megszemlélte a hatalmas küzdelmekben levő vitéz csapatait, A király csütörtökön délben visszaérkezett Bécsbe.